Thursday, April 22, 2010

Meditáció V.

előzetes tudás nélkül ne lépj be, mert maradandó károsodás érhet.

előlegben annyit, hogy aki kitartóan meditál, ezt az állapotot is elérheti.





két és fél hónap meditációs gyakorlat utáni helyzetjelentés.

az idegeim teljesen lenyugodtak, már nem akarok megölni senkit. a minap az egyik kisfőnöknek kellett csak beszóljak, mert túl közel merészkedett a kis pimasz. vagy egy fél órán keresztül hangosan mesélte az egyik szlovák srácnak, hogy hogyan kúrt egy nőt ill. az miket csinált vele. hogyan szorította meg neki, mármint a nő a főnököm mellbimbóit. ez eddig rendben is volt, nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, takarítottam éppen. a szlovák srác hangosan és röhögve elordította magát a sztori végén, hogy " I like you man!', tehát, hogy bírom a dumádat stb. ekkor a kisfőnök hozzám fordult, nem kis büszkeséggel: "Do you like it, Renato?". be akart vonni a játékba, a játékába. hogy együtt röhögjek vele, vagy hogy mondjak valami szaftosat én is, ne adj isten, plusz történetekkel szolgáljak.
mondom neki: "No, I don't like it." ekkor még mosolygott, azt hitte, viccelek. aztán azzal folytattam, hogy "You can talk about it, but not with me." majd az értésére adtam, hogy engem nem az zavar, hogy hogyan beszél a nőkről, úgy általában (tehát nem azt mondom, hogy nem minden nő kurva), hanem hogy ne velem ossza meg a szexuális életét, mert nem érdekel.
valószínű, hogy a dülledő szemem kifejezőbb volt, mint az angolom. de jó volt érezni, hogy nem, nem akarom beleverni a fejét a fém asztal egyik sarkába, vagy egyszerűen pofánverni, hogy a karom törjön belé. nem, nem éreztem ilyet, csak mondtam (nem mutattam, csak egy kicsit), hogy hol vannak a határaim. és másnapra már el is felejtettem a történenet. (megjegyzem, azóta nagyobb tisztelettel hozza a kávémat, ha olyanja van.)
hja, a tisztelet nem más, mint távolság.

pár napja kaptam egy levelet a london meditation centre-től. lefordítom egy részletét, hátha másnak is hasznos. nem cifrázom a fordítást, bocsánat.

"Sokszor halljuk mostanában ugyanazazt a kérdést a meditátoroktól.(nem hiszem, hogy van ilyen szó, de most lesz). valahogy így hangzik: 'egy ideig a meditáció csodálatos volt és nagyon pihentető stb. de mostanában több gondolat zavar meg és úgy tűnik, nem annyira mély mint azelőtt. miért nem működik úgy, mint azelőtt?'

a meditációs (szubjektív) tapasztalataink mindig mások és mások, akárhányszor csak behunyjuk a szemünket. ez a jele annak, hogy jól meditálunk. mindegyik meditáció jó.
ez egyszerűen a természet (napi) ritmusának a kérdése.

ha a napunk tisztító jellegel bír, azaz, amikor a stressztől szabadulunk (kieresztjük a gőzt), több gondolat jön és a meditációt könnyűnek érezzük vagy aktívabbnak. illetve, ha a napunk mély nyugodtsággal átitatott (boldog), a meditációt is mélyebbnek érezzük és nagyon élvezetes lesz.
mindkét élmény jó és hasznos.'

de itt az angol verzió is. (and please make a better translation if you get a chance.)


Several times recently we've heard a similar question from meditators. It goes something like this: 'For some time meditation was wonderful and it felt very good and restful. But now I experience more thoughts and it doesn't seem as deep as before. Why isn't meditation as good as it used to be?'

Our subjective experience of meditation is different every time we close the eyes. This is a sign that we're meditating correctly. All meditations are good - it's simply a question of what is nature's agenda for this meditation.

If the agenda is purification and release of stress, more thoughts come and we can have a sense that meditation is light or more active. Alternatively, if the agenda is to soak up deep rest and bliss, then the meditation can feel deeper and very delicious. Both experiences are good and important.


egyszer sikerült magam lencsevégre kapni meditáció közben. (kezdők ne próbálják ki!)
a munkahelyemen felfedeztem egy kb. három négyzetméternyi helyet, zárható ajtóval, ahová betettem egy széket. itt nyomom a délutáni gyakorlatot, ha hosszú a műszak. ilyenkor azt mondom, wécére megyek.



ez történik meditáció közben.



1 megjegyzés:

aPepe said...

My horror sok :)
ráadásul 2 in 1. nagyon szép a rózsás kép.