Tuesday, September 7, 2010

christopher nolan MÉG

valamiért eszembe jutott.





az ordító szoba és a blog újraélesztése között eltelt idő alatt sok minden megfordult a fejemben.
mint a radio cost elkötelezett tagja, ezt a helyet sokszor töltöttem meg furmányos mondatokkal, amikkel mintegy filozófiát láttam az irogatás mögé.
őszintén mondom, megrémít, hogy ez lett abból, aminek én ennyire elvakult tagja voltam.

ARRA ott van a sok közösségi oldal.
majd ott chatelgetek, ha akarok, meg láljkolom a tyúbot, meg a sok huncutságot.

és nem tagadom, mielőtt a blog bezárt, írtam randzsawnak és chamichasenek egy levelet, hogy töröljenek a blogról, mer nem az én helyem már.

nem történt így, közbejött, hogy a levél után nem sokkal, nem ezzel összefüggésben randzsaw megszüntette a blogot.
most itt vagyok, mer fontos volt, nem csak nekem, de nekem fontos volt, és nem tetszett, hogy egyik napról a másikra megszűnt.

de ez már nem az a blog.

ez már egy másik blog.

1 megjegyzés:

Renato Csatich said...

Chamichaze kérésére indítottam újra a blogot. azért szűntettem meg, mert nem akartam itt egyedül pózolni. amikor írtad, hogy ez az én blogom, akkor úgy éreztem, megfogalmaztad a dolgot elég egyszerűen. meg észrevettem, hogy sokat postolok. éppen kezdtem volna egy blogírásba is, de elment a kedvem így.
az, hogy hígul a blog tartalma, az azért van, mert erre futja. egyszerű kis videó postolásokra, nem többre. most ennyi van. írtam chamichazénak, hogy akkor indítom újra a blogot, ha nincsen olyan, hogy két egész napig nem jön post. nekem ez fontos, hogy minden nap legyen bent valami. és ha mások nem postolnak napokig, akkor kénytelen vagyok én betenni a instant postjaimat, amire az jön ki, hogy ez az én blogom.
nem, a blog azé, aki csinálja. és szerettem volna, ha mások is csinálnák. és nem kell mindig erőteljes postokat írni, arra nem mindig van energia. nekem is, ha van erőm, idő, olyat írok, hogy attól meg kurva jó lesz a blog, de most nem ez van. pihenni is kell, szaros, egyszerű postokkal és várni a "nagyot". addig legyen képújság.
a szellemiséget nem lehet eltűntetni, sem felülírni. csak folytatni lehet.
most nem tudom eldönteni, hogy gázos e neked ez az ordító szoba vagy sem. szerintem jó lehet és hasznos, ha megdesignolja chamichaze ill. behelyezi a megfelelő helyre. meg nem kell mindent annyira komolyan venni itt, mert kell a kísérletezés is, hogy na nézzük meg ezt, vagy ezt stb. és ha nem jó, kiköpjük.
apropó, ez is feltételem volt az újradinduláshoz: hogy legyen már új design, mert már utálom, ami itt van.
múlt péntekre vártam a váltást, még nem jött. gondolom, netprobléma.