Sunday, May 27, 2012

TT

"ZÁRÓ NYILATKOZAT Ezúton szeretnénk tájékoztatni minden barátunkat, kollégánkat és a közvéleményt arról, hogy a T.T.Filmműhely 2012. május végétől felfüggeszti tevékenységét, és bezárja irodáját. Minden erőfeszítésünk ellenére kénytelenek vagyunk tudomásul venni helyzetünk ellehetetlenülését. Az elmúlt kilenc évben legjobb tudásunk szerint, felelősséggel és becsülettel dolgoztunk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy hozzájáruljunk a magyar és az egyetemes filmművészet fejlődéséhez. Igyekeztünk minden olyan törekvést és elképzelést támogatni, amelyeknek – az egyre inkább a show business felé eltolódó – filmiparban nem juthatott hely és levegő. Mélyen sajnáljuk, hogy nem tudtuk megvédeni és megvalósítani azon alkotók terveit, amelyekben őszintén hittünk és amelyekbe sok energiát fektettünk. Filmjeinket és minden megnyilvánulásunkat áthatotta az emberi méltóság tisztelete, és mindig a megalázott és megnyomorított emberek oldalán álltunk és a magunk eszközeivel védelmeztük őket. Büszke örömünkre szolgál, hogy az utolsó film, amelynek létrehozásában részt vehettünk - a többihez hasonlóan - „A” kategóriás fesztiválon képviselheti hazánkat. Bízunk és hiszünk abban, hogy egyszer eljön az a kor, amely respektálja és akceptálja a művészet szabadságát és politikától mentes függetlenségét. Budapest, 2012. május 24. Tarr Béla Téni Gábor"

3 megjegyzés:

Renato Csatich said...

A minap olvastam Tarrtol a sight and soundban, hogy ket dolgot csinalhatnak. Hazamehetnek, bezarkozhatnak a szobaba es sirhatnak vagy tesznek vmit. O mindig is tenni akart es megvaltoztatni. Ha nem tetszik a tarsadalom, mondja, akkor valtoztasd meg.

Hat oszinten megmondom, voltak ketsegeim ezzel kapcsolatban amit mondott de azert szurkoltam neki.
Nincs szukseg muveszetre. eddig volt. 
Ez a harcos kor teljesen lemenoben van, kiegyenlitodik minden.
Faradt ez az egesz emberiseg es muveszet mar nem nyujt pihenest vagy feltoltodest. Mintha megszunnenek a csatornak, hogy igyunk vmi tiszta forrasbol. De nem sajnalom, jon vmi tisztasag mindig vhonnan.

Boglári Tamás said...

ööö, akkor ráér nyáron????

roomann said...

reméljük :)