Vekerdy Tamás a mai magyar oktatásról

Azt a benyomást keltjük a gyerekben, hogy a világ érthetetlen és unalmas.

[...] 

Mérei Ferenc azt mondta, kétféle iskolarendszer van, a gyerekközpontú és az intézményközpontú, az első a demokráciák iskolája, a második a diktatúráké, amely megmondja, hogy ki legyél, milyen legyél és mit csinálj. Most ez utóbbit építik. Az ilyen iskola állampolgárokat nem tud nevelni, csak alattvalókat.

[...]

Fogalmunk sincs, mennyi másféle iskola tud majd megmaradni. Talán semennyi. Biztos lesznek jó tanító nénik és jó igazgatók, akiknek az iskolájában a rájuk erőltetett szabályokat cinkos módon megszegik. Ilyen volt a Kádár-rendszerben is, például a Madách Gimnáziumban, ahova jártam, és ahol az igazgató kiállt a placcra és kiáltozta a pártpropagandát, közben a kulisszák mögött mentette a gyerekeket és a tanárokat. Emellett persze alternatíva lehet az otthoni oktatás is, ahol sokkal rövidebb idő alatt sokkal hatékonyabban lehet tanulni.

[...]

Az iskola eleve kizárólag olyan verbális képességekre épít – az intelligenciák sokszínűsége helyett –, amelyekkel csak az úgynevezett „jobb” családokból származók rendelkeznek. Most itthon újra lehet buktatni elsőben, így aki eleve hendikeppel érkezik az iskolába, rögtön kap egyet a fejére, és még lejjebb nyomják, mint ahol volt. Pedig tudjuk a buktatásról, hogy az ismétlés nem hozza feljebb a gyereket, megmarad az osztálya egyik legrosszabb tanulójának.

[...]

Az erkölcstanoktatás egy totálisan szakszerűtlen elgondolás. Egyrészt megengedhetetlen módon színvallásra kényszeríti a szülőket, hogy tartoznak-e egy elismert egyházhoz (megj.: a tervezet szerint az erkölcstan óra helyett, hittant is választhat a diák). Ez roncsoló és sérti az emberi jogokat. Másrészt a mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.

teljes cikk