a youtube letiltott két hétre a videófeltöltéstől és a kommentezésektől is talán, de ebben nem vagyok biztos, mert már két olyan videót is találtak nálam, ami pornószagú. az egyik a The First Porn On Youtube alkotásom volt, amiben költészetet csináltam a dugásból, a másik pedig a Loss Is to Be Expected (1992) volt Seidl-től, ami már tök régóta fenn volt, de valamelyik spicli most futott csak bele. ez utóbbi videó ténylegesen az első faszt tartalmazta a youtube-on hosszú ideig (na jó, aki még látott ezen kívűl másikat is, az küldje a linket azonnal!). aki nem látta, sajnálhatja.
egyperces néma csend az utóbbi videóért...
ja most nézem, olyannyira letiltott a youtube, hogy belépni sem tudok a profilomba, így azt sem látom a főoldalon, hogy mi milyen videókat favorizált vagy töltött fel valaki.
ReplyDeletemit csináljak, az áltisiben is szamárpadba ültettek..., hogy rohadjanak meg.
Barmok! pedig a first porn szerintem nagyonjó, ráadásul semmi nincs benne ami letiltásra való.
ReplyDeleteSajnos a profilodon semmi sem látszik.
Na remény, hogy vissza!
Igenigen! A first porn baromi jó! Nincs ezeknek semmi érzéke a szép dolgokhoz...
ReplyDelete"Mindezek kedvesek lehetnek a szerelmes gyermekeknek, kik érzékeiket csiklandoztatni szeretik, de az érett embernek nem egyebek, mint üres hangicsálások. Ki előtt nem volna unalmas, sőt nevetséges az a végtelen szeretkőzés!"
ReplyDeleteHuhhhúúúúú! Ez kinek a milye? Ez nagyon tetszik ez a mondat!!!
ReplyDelete"Talán nem is annyira arcának részletei, hanem az ajkak mozgása,
ReplyDeleteamint elváltak egymástól, s összezáródtak a szavakkal, ez a mechanikus
mozgás, mely mintha minden nyugalmával együtt is végtelen hüvösséget
lehelne rám, vagy netán én lettem volna ilyen hűvös ekkor, magam?
esetleg mindketten? ám minden! az arc, a száj, főleg a szája, amint
nyílik és csukódik, de a karom is, mely testem súlyát érzékeli s a
görcsös tartás miatt lassan zsibbadni kezd, és az ő keze, ahogyan
megtámasztja magát, akárha mindez nem lenne más, mint ama ismeretlen
erőnek a mechanikája a testünk formáiban, s hiába van bennünk az az
erő, ha minden rebbenés és mozdulat e célszerű formáktól
meghatározott, a formák által minden el van döntve előre, mondhatnám,
hiába érzem, hogy bennem lakik az Isten, ha a mozdulat nem lehet több,
nem lehet más, mint amit a forma célszerűsége engedélyez, minden
mozdulat a testi formák célszerűségének korlátai között, a testi
formák mintákat adnak annak az erőnek, s így a hatás, amint egy
mozdulat kivált, nem lehet más, mint jelzés róla, utalás, nem más mint
e formák célszerű funkciójának észlelése, a magamból ismert minták
megvalósulásának észlelését élvezem s ezt hiszem érzelemnek, holott ez
nem más, mint önélvezet, nem őt élvezem, csak egy formát látok, egy
mintát, nem őt, egy jelet, egy utalást, azt élvezzük csupán egymásban,
hogy formáink azonos módon funkcionálnak, mozgása bennem is ugyanazon
mintákat hívja elő, s ez láthatóvá teszi céljait, a tükröződés
élvezete ez, a többi pedig öncsalás, s olyan volt akkor ez a
felismerés, mintha egy zenemű élvezetének kellős közepén a hangszerek
működési elvét kezdeném figyelni, húrokat és kalapácsokat, s maga a
hangzás egyre jobban távolodna."