valahogy újra elkaptam egy Lars Von Trier ritmust. a Medea után a Hullámtörés jött tegnap. 96-os film, láttam vagy 3-szor minimum anno, egészen önkívületben voltam a filmtől. most féltem, hogy uncsi lesz, hogy nem lesz már ott az az érzés, ami akkor mellbevágott. de felejtős volt a félelmem: olyan friss a film még mindig, mint a kávé, amit mindjárt lefőzök! örökérvényű alkotás, nem lehet megunni. pedig azt hittem.
zenei ráhangolódás:
és egy playlist a soundtrackről:
No comments:
Post a Comment