új korszak köszöntött be, a nők dominálnak. persze mindig is domináltak, csak nem direktben. Osho szerint (aki nagy ritkán a jövőről beszélt, úgy 40 évvel ezelőtt) majd ugyanazt csinálják, amit a férfiak csináltak a nőkkel (rossz esetben, teszem hozzá). biztosan él a nőkben vmi elfojtott megtorlás tudat, nem csodálom egyébként. mintha csak meg kéne nyugtatni őket, hogy jól van, jól van, nincsen nagy baj, most ti jöttök, csak ne rontsátok el.
egy hónapja költöztem el. most 4 nővel lakom együtt (plusz egy nőstény macska, aki nagyon jófej és én tényleg nem vagyok egy macskafan). Eva volt először a szobatársam (korábbi munkatárs), éppen szarban volt, nem talált magának szobát és nem akart ismeretlenekkel együtt lakni (én mindent szerelemből csinálok egyébként). gondoltam egyet, mondtam neki, hogy költözzünk össze, spóróljunk. mert így tényleg olcsó. feladtam a privát napjaimat, óráimat, perceimet. tényleg nem hiszem, hogy tudjuk irányítani az életünket. a döntéseink persze lehetnek, jók vagy rosszak. sokkal inkább arról van szó, hogy ha valamit elénk fúj a szél, azt ne vegyük véletlennek, éljünk vele, ne menjünk el mellette, ha valami megmozdul bennünk, válaszoljunk rá. sokszor mentem el dolgok mellett, nem reagáltam a pillanatra, mindegy is. mert nehéz reagálni, imprózni kell. az meg nem megy mindig, mert gyakorolni kell. sokszor kell elbaszni, aztán rajönni, hogy nincs is mit elbaszni, hogy le kell vedleni minden maszkot, amit viselünk, szépen lassan. a vedlés meg fájdalmas.
Eván kívül két olasz lány a másik szobában. Donna és Luna. Donna anyámra hasonlít, mindig ez a lenyomat. hülyeség. ha a lenyomat erős, nehéz megszabadulni a képtől. semmi több. azért küszködünk a múlttal mert nem volt másik képünk amihez igazodhattunk volna, esetleg felvillanva, rövid időre. biztos ezért emlékszünk olyan jól bizonyos emberekre gyerekkorból. csak a minap jöttem rá, hogy mennyire más anyát akartam, hogy sokkal inkább éreztem anyámnak a szomszédunkat, aki a férjével élt. nem lehetett gyerekük. egyszer elvittek Bécsbe amikor talán 6-os lehettem és csak most jöttem rá, hogy miért.
Donnához közel kerültem az elején. a szokás vonzalma, de szerencsére még időben viszakoztam. (most éppen itt ülnek a szobában, esznek és csivitelnek). aztán megjelent Ausra. ő Eva barátnője, Litvániából. csak pár hete érkezett Londonba, nem volt hová mennie. (egyébként senkinek nincsen munkája a házból, egyedül nekem, kiváncsi leszek mennyire lesz itt őrültek háza, ha megkezdődnek a munkás napok és fáradtak lesznek, a menstruációról nem is beszélek). menyország és pokol itt minden.
szeretem Ausra-t. ő rak most rendbe érzelmileg. érzelmi biztonság, hosszú évek óta először. olvadok és szótlanná válok ha mellettem van, megnyugszom teljesen, elég ha csak rágondolok. olyan vagyok mint egy 16 éves, úgy közeledem hozzá mint egy ázott macska, aki betévedt a viharból egy meleg házba s aki félénken néz körbe, hogy lehet e a kandalló mellé menni...
szerelem és meditáció. a füvet nagyon kéne hanyagoljam. csak akkor esik igazán jól, ha sokat melózok. akkor belefér. a meditáció utáni állapotomon tudom lemérni, hogy mennyire nem jó, hogy szívok, olyankor fáradt leszek egyből mert tisztulok, mint az elején.
érzekeny vagyok ettől a rohadt fűvezéstől meg ingerlékeny. de már tudom, hogy meg kell etetni a hedonista énemet, különben még nagyobb a baj.
tehát itt van Ausra is velünk a szobában, együtt lakunk, most már hivatalosan is. fura helyzet, de valahogy jót tesz velem. kimozdított az egyedüllétemből és hát úgy kiismerem a női nemet, hogy abból szakirodalom lesz.
Read
More...
Summary only...
