http://totalbike.hu/magazin/2012/09/22/szamitogep_nem_ez_a_jo_irany/#
Showing posts with label japán. Show all posts
Showing posts with label japán. Show all posts
Saturday, September 22, 2012
Tuesday, March 20, 2012
A Foucault- birka
...könyvajánló...
olyan könyveket ajánlok, amiknek talált fotókhoz van köze
1. Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland
ez most a legfrissebb. azért olvastam el, mert mostanság sokat emlegették az írót, akinek nemrég jelent meg új könyve magyarul (1Q84)
egészen mást vártam, ezért kelleni fog még pár nap, hogy eldöntsem, szeretni fogom e ezt a könyvet vagy sem, de amúgyis nagyon kevés keleti könyvet olvastam még, ez is olyan volt, mint egy keleti film, valahogy az is jó benne, ami egy nyugatiban nem lenne az
"Gyerekkoromban, biciklivel félórányira tőlünk volt egy tengeri akvárium. Ahogy ez illett az intézményhez,mindig borzongatóan hideg. Néma csend uralkodott benne, melyet csak néha tört meg innen-onnan egy loccsanás. A homályos folyosószögletekben mintha félig halemberek kuksoltak volna visszafojtott lélegzettel. Tonhalak raja keringett a hatalmas medencében, kecsege igyekezett meredek útján felfelé, a nyers húst marcangoló piranják vicsorogtak éles fogaikkal, elektromos ráják villantottak kis lámpásaikkal.
Tömérdek hal volt ott, különböző nevekkel ellátva, más volt rajtuk a pikkely, a kopoltyú. Sokszor már azt se tudtam, minek is annyi hal a világon.
Természetesen bálna nem volt, nyilván nem lehetett volna teljes terjedelmében egy medencébe szorítani, túl nagy volt, hiszen még szétcsapta volna maga körül a tartály falát. Helyette viszont megvolt a múzeumban a cethal fa(llo)sza. Tulajdonképp pótszerként. Így azután fogékony ifjúi korban végig egy bálna hímvesszőt nézegettem az igazi állat helyett. Amikor beleuntam a járkálásba a szűk, hűvös akváriumfolyosókon, kimentem a magas mennyezetű, tágas múzeumi csarnokba, leültem egy pamlagra, és órákig képes voltam elmélázni a cethal fa(llo)sza előtt.
Néha olyan volt, mint egy törpepálma, olykor meg mint egy hatalmas kukoricacső. Kétségtelen: ha nem lett volna kiírva, hogy a "hím bálna szaporítószerve", nincs az az ember, aki magától rájött volna. Inkább egy közép-zsiai sivatagból kiásott műtárgynak látszott. Más volt ez a szerv, mint a magamé, vagy bármi ilyesmi, amit addig láthattam. Valami sajátos, megmagyarázhatatlan szomorúság lengte körül ezt a levágott fa(llo)szt.
Amikor először voltam nővel, utána rögtön ez a hatalmas szerv jutott eszembe. Elszorult a szívem arra gondolva: milyen sorsa is lehetett,milyen tapasztalatokon ment keresztül, míg a múzeum elhagyatott tárolójába érkezett. Éreztem, hogy rajta már az égvilágon semmi nem segíthet. Csakhogy akkor tizenhétéves voltam és nyilván túl fiatal ahhoz, hogy kétségbeessem emiatt. Ezért azután megállapítottam magamban valamit.
Nem vagyunk mi bálnák. Ennyi."
egyébként a sztori aztán egy birkákat ábrázoló fotó körül bontakozik ki, és azon morfondíroztam, hogy vajon melyik lehetett az első ilyen könyv a világon, amiben egy fotó ilyen dramaturgiai elemmé válik, de rájöttem, hogy ezek egy másik postban lesznek majd
Friday, December 23, 2011
Saturday, November 5, 2011
Japán Cost
Ez most valami hihetetlen volt!
Először kezdődött a szokásos röhögéssel, de aztán annyira hipnotikus lett, hogy ilyet ulojára gyerekkoromban éreztem a szaros Disney filmeken.
És most íme! A legkeletebbi keleti keletről!!!!
(Jobbos?)
(Ballib vagyok köcsög!!!)
Tuesday, August 23, 2011
Wednesday, August 3, 2011
Nyárvan
Furán telik a nyár.
Leginkább talán azért, mert teljesen elaprózódik az időm, megvan benne minden, csak mintha két fésűt egymásba dugnának, nem külön, hogy egybe. Már várom, hogy egy hétig kikapcsolt telefonnal pecázhassak valahol és ne csináljak semmit. Biztos nehezen szabadulok a gyerekkoromtól, de úgy érzem az egy hét kikapcsolt telefon mindenkinek jár!
Múlt héten 2xmásfél napot sikerült a Balcsin lenni, vitorláztunk is, csúzliztunk is, nagyon fasza volt. Ó és gyakran emlegettük Magibont.
Ez relatedben volt, a japán barátság nevében:
és ha már ennyire belejöttem a japánokba, egy Casiopeia.
Nagyon tetszenek a gitárjaik, nem tudom miért érezhetően japánok, kicsik, de nagyon erősek.
Nagyon tetszik Antonio hangja, a szavainak 30%-át értem kb, a diszkószex vers nagyon tetszik. Várom az első HD bumeráng vlogot! De nehogy én legyek az első!
Wednesday, March 3, 2010
Monday, February 15, 2010
Saturday, January 23, 2010
Filmajánló - The Limits of Control
Jim Jarmush a Szellemkutya óta (egy aranyos jelenet itt) láthatólag rajta maradt a meditációs ösvényen.
a The Limits of Control az a fajta film, amit moziban kell megnézni (mondom én, aki letöltöttem, de csak az angol felirat miatt, így másodszorra már moziban nézem, mert rászoktam, hogy ami jó, azt minimum kétszer.
és azért moziban, mert gyönyörű tiszteletadás ez a film a régi filmek mozijának.
ahhoz, hogy kikapcsolódva tudjak tanulni, mindeféleképpen a keletiekhez kell fordulnom. elsősorban Abbas Kiarostamihoz, vagy Kitano Takeshihez, vagy Park-Chan Wookhoz, vagy Takashi Miike-hez.
az amerikai filmeket egyszerűen nem veszi be a gyomrom, mert megáll a tudásuk annál, hogy a családi értékeket óvják, védjék ill., hogy az egyéniség mindenhatóságát dicsőítsék. (játék következik: olyan amcsi filmeket kell mondani ( kivéve Kubrickot és a Coen fivéreket), amelyek nem a fenti kategóriába tartoznak.az experimentális művektől most tekintsünk el.)
a The Limits of Conrtol is sajnos ide tartozik, viszont jelen esetben az egyéniség kihangsúlyozása már nem pálya, mindez a háttérben marad. tehát nem az a lényeg, hogy hogyan legyünk egyéniségek, hanem az, hogy hogyan ábrázolható az a közeg, ami az én egyéniségem ellenében van, ami pusztán csak körülvesz, amit elszenvedek stb., ami nem én vagyok. a súlypont az egyéni vizsgálatra helyeződik, tehát együtt haladunk a (főszereplő) személlyel azon a bizonyos misztikus ösvényen, ami egy alapos megfigyelésen alapszik. figyelni, megfigyelni, nem részt venni, passzivnak lenni, de - különösebb erőkifejtés nélkül - mégis cselekedni.
a szabadságért meg ölni kell. megölni a saját földi énünket, hogy megszerezzük az égit, ha van még olyan.
extra. zene a filmben.
Tuesday, January 5, 2010
Monday, January 4, 2010
Jazz Cost - Má megen a Japók
Van ott is jazzélet rendesen. Persze pont az a jó feka fíl hiányzik belőle, de azért elég ügyesek. All Japan Sax Celebration:
eggész évben jappán karácsony
Állítólag japán karácsony volt a RadioCost-on, hát akkor legyen egész évben!
Boldog szezonális ünnepeket!
Sunday, December 20, 2009
Tuesday, December 8, 2009
Tv Cost - Music
Megint a Japán csajok. Milyen már ez az énekhang végig? Meg ez a full modern talkingos alap a refrénnél. S ez az egysnittes klip? Az első szólistáról meg a Kapronczai Erika jut eszembe...
Most valami japán top10-es ez a szám, azért akadtam bele. Örülök, hogy bejön nekik, tényleg.
Friday, October 9, 2009
Tuesday, September 22, 2009
Monday, September 21, 2009
Cost Music - Még Japán
Mégegy rögtön-kedvenc a JPOP-zsákból.
Ment nálunk a moziban (Apolló) a legnagyobb japán c. film. Mostanában nem lesz, remélem még visszajön, de akárkinek lehetősége van rá, nézze meg! Az, hogy eszméletlen beteg nem fejez ki semmit, mindamellett marha ötletes, vicces, meg izgulni is lehet rajta, egyszóval - ugye - üdítő!
Más. "Engedj be!" címmel játsszuk még pár hétig a "Let the right one in!" c. vámpírgyermekes filmet, ami számomra újraélesztette a szerelmesfilmet, mint műfajt. Ne hagyjátok ki! (haccáz a jegy)
Monday, August 24, 2009
Tuesday, February 17, 2009
Sunday, January 11, 2009
Love and Honor
Yoji Yamada 75 évesen rendezte a Love and Honor című filmet 2006-ban.
"kései művek melankóliája"
régen kimondottan ellenemre volt, ha egy áttetsző, könnyed filmet láttam valamelyik idős rendezőtől. mondjuk Eric Rohmertől. főleg, ha szerelmes párok sétáltak hosszan, csöndesen. ki nem állhattam.
aztán jött először Jancsó a kapa-pepe trilógiával, amire felkaptam a fejem. ilyen fokú szabadságot sehol nem láttam azelőtt.
majd legutóbb a Sarabandnál éreztem utoljára ezt a nyugalmat és óriási teret, amiben a szó szoros értelemben lubickolhattam.
a Love and Honor ugyanezt hozza Japánból. hihetetlen egyszerű film a szappanoperákat idéző jeleneteivel, amelyek mégsem esnek túlzásba, mert valahogy mind ott kuncogunk együtt a vén rendezővel ha éppen sírásra görbülne a szánk. mindemellett az egész film a klasszikus dramaturgiájával képes egy szimbólumot alkotni a legutolsó képsorban.
mindenképpen letölteni. hódolat minden veterán rendezőnek!
a legidősebb rendező Manoel de Oliveira portugáliából. született: 11 December 1908.
"A mondo titka a szatori, vagyis a világosság átvitelének művelete. Aki ebben a földi életben mindig csak kifelé fordul, a világbámulásba és a szocialitásba szétszóródik, de soha maga felé nem néz, és számára szubjektumának világa ismeretlen marad, az végeredményben a felületen lebeg, és a túlvilágra kerülve ismét csak a felületen fog maradni, de fordítva, ott nem a dolgok szétszórtságában él, mint itt, hanem olyan magányosságban, amelyben még azt sem tudja megállapítani, hogy van-e egyáltalán rajta kívül valaki a gödörben (mint a héber hagyomány mondja), a segítségtelen és szótalan egyedüllétben, minden tárgyi és személyes kapcsolat lehetőségén kívül, némán és bezárva. Itt persze ismételni kell: a dolgot csak a kevésbé koszosak értik, akik, ha a tanítást nem hallanák, elvesznének. A többiek számára ez az értelem hozzáférhetetlen. Minden lépés előfeltétele az érettség. Shakespeare szavaival: „Ripeness is all” – az érettség minden."
Nyugatot Kelettel Hamvas kötötte össze először, valahogy befogta az egészet. a filmművészetben Abbas Kiarostamitól láttam ezt egyedül megvalósítani a Szelek szárnyán (1999) című filmjében.
Subscribe to:
Posts
(Atom)
