Mese Cost

Read More...

Summary only...

Mese Cost

Kézen fogva jött a kislánnyal a mélyről eredő barna esőben.



Kézen fogva jött a kislánnyal a mélyről eredő barna esőben.
…
- Anyám, mit csinálnak a halottak, mikor esik az eső?
- Halkan Mariskám, most ássák ott a sírját.
- Felelj, anyám!
- Mind mást, van, aki elmegy, és visszajön, és ring az eső szárán.
- És a többi?
- Van, aki belopózik a házba, és odakozmásítja a kását.
- És a többi,
- Van, aki csak a ház körül sompolyog, kilyukasztja a dió papírhéját, vagy folyondár lesz a kerítésen, vagy eljön Vízembernek, ó, annyiféle.
- És aki nem jő vissza?
- Az elmegy Istenhez istennek, no de nyughass, a szádba esik az eső, s tökvirág nyílik majd benne.
- Csak azt mond meg, anyám, ki az, akinek ássák?
- Csitt, most vajúdik az anyja! Ó, hányszor fog még megszületni? – Járt itt egy ember- de ezt már olyan magasan mondta…
- Neve Theo-----szólj már, édes!
- Gyermek, vess keresztet.
Kemény Katalin - Labdajáték-Misztérium hét színben - részlet

Az alábbi szöveget, még idén májusban írtam. Renátó meditáció posztjáról jutott eszembe. Szóval az írás ellen csomó kifogásom van. Mindig az volt. De, egy olyan évben mint az idei ezt nem tudtam elkerülni. Ahogy Hamvas is írta -valaki birtokomat levakarta- tényleg, ez sötét esztendő volt. Depresszió halott. Vád halott. Mindet maradéktalanul kimerítettem. Kalcináció? Nem tudom. Lehet.

"19 évesen valahogy úgy kezdtem-, átvilágítom a homályos üreget. Most jutott eszembe, de nem tudom tovább.
Nem jutottam előrébb. Önfeladásból kovácsoltam, világnézetet.

Pár percre, most visszatértem a földre. Reálisan vagyok, nyugodt és szomorú.
Ma, kifejezetten fáradtan keltem.
Ember vagyok. Hol voltam?
Összeomlottak az elméleteim.
Minden. Ki ez az ember, mit akart itt?
Megkönnyebbültem, de persze gravitálok.

A kényszeres gondolatok sodrában az ember elveszíti a tudatos gondolkodás alapvető emberi képességét. A tudattalan gondolatok játszóterévé válok. Képtelen vagyok bárminemű irányításra. A fejem egy felperzselt, zsibbadt tarló. Legegyszerűbb funkcióim, ide rakom, oda rakom. Ja és a helyváltoztatás. Egyszerű az élet.

Személyiség torzulás? Volt minek torzulnia? Nem tudom.
Olyan mintha az énem valahol máshol lenne. Ahol most van, az egy végtelenül védtelen befele táguló „egy”szerű hely, ahol a lelkem pislákol.

Nincs „bőr”? Nincs védelem? Állok a kapuban, és most, ami bennem valaha is nehéz volt, kiszakadt és zuhan bele önmagába. A gondolatok tárgyak. Érzetek, izzó, fájó-félő golyóbisok egymásra, egybe feszülése. Figyelmet követelve dörömbölnek, hátam mögé kerülnek.
Bár játszani szeretnének, én személy szerint meglennék nélkülük, legalább is ebben a kényszeredett formában. „Labdajáték”- játszunk. Ketten vagyunk.
Magammal? Fordítva tagadok? Persze. Miért félnek a „vasgolyók”? Látom? Persze. Látod? Persze. Ahogy akarod.

Számomra a lehető legkellemetlenebb, legérzékenyebb boldogság, ha egy ember őszinte egyszerűséggel kérdez. A jól kifent penge, egy szerető kezében.

Már jó pár hete keresek valakit, aki ha tud, akkor segít. Ezek azok az emberek, így vannak az emlékeimben, akik valaha fontosak voltak, felelőtlenebbül előzékenyen kijelentve, akiknek fontos voltam vagy segítettem. Sajnálattal azt tapasztaltam, nem számíthatok hasonló elbánásra. Hibáztam? Persze. Tudom, hogy hol és azt is, hogy hol fogok.

Keresek egy széket, kiülök a bolygó szélére.

Valahol tudtam, ez lesz. Visszakapom, mert, nem hagytam őket, elcsábultam, szépen kértek. Köszönetet kellene nyilvánítanom ezért az elnyújtott bensőséges pillanatért saját magammal. Nekik. Milyen jó, hogy képtelenek velem együtt hazudni. Soha többet. A legtöbb, amit tehetnek.

Ezerszer megfogadtam, nem fogok a „hogy vagy” kérdésre válaszolni. Csak ne kérdeznétek olyan unottan, a választ sejtve és arra nehezedve, megszokásból. Ne kérdezzetek semmit, ha nem vagytok kíváncsiak. Én se teszem. A levelem, mint produktum, a környezetemé is. Rászolgáltatok, ahogy én is rátok."

Read More...

Summary only...

Estimese

Mivel szerénytelen véleményem szerint az irodalom halott -2 hónappal ezelőtt tűzhelytakarítás közben jöttem rá erre a sajnálatra és gyászra semmiképpen sem érdemleges tényre, de ez lényegtelen- az alább olvasható mese, mint egy "térközrelé" használatos a szavakban és önmagunkban való utazáshoz.

A Tündérkirály

Elindult a herceg megkeresni a tükröt, melyet édesapja a Tündérkirály rejtett el.
A történet messze, a Tündérfaluban kezdődik, ahol a herceg hasonmása él kivágott szívével és törött kardjával, mellyel azt elkövették. Az értelem ezen a földön magasabb formában létezik és hagyja a körforgást önnön ritmusában mozogni.
Itt, a faluban sokan élnek még, tündérasszonyok és gyermekeik, férfiak, akik általában a harc mesterségét próbálják tökéletesen elsajátítani, de vannak, akik csak írnak és fantáziájuk kimeríthetetlen ösvényein barangolnak folyton folyvást. Élnek még itt az öregek, akik a legmélyebben átélt bölcsesség intuitív képességét hordozzák és tudják a megoldást mindig, a perc minden másodpercében képesek döntést hozni a jó, rosszabb és a rossz, jobb megítélése kapcsán. Ők a tündérek tanácsadói. Hmm. Érdekes. Bizonyára senki sem gondolta volna.
Szóval a herceg a tükörrel és édesapja irigylésre méltó tanító képességével éldegélt nem messze a Tündérfalutól. A herceg mindig is szerette saját magát, és körülményei lehetővé tették, hogy áldozzon szeretetének és kifejezve imádatát, ezer tükröt készíttetett melyeknek keretein arcképe halvány kontúrjai voltak alig láthatóan jelen, ahogyan ő óhajtotta készítőitől. Ám egy nap, apja nagyon sok thc-vel telítve véráramlását úgy döntött, hogy a vicc jelentését bizonyítván elrejti gyermeke legféltettebb kincsét, részét, egyik tükrét. A Tündérfaluba ment, oda vitte a pótolhatatlant és átadta a falu bölcseinek, hogy őrizzék, amíg fia, a herceg el nem jön érte. Ott talált rá fia összetéveszthetetlen hasonmására. Amikor a király Mexikóban folytatott hadjáratai során a peyote kaktusz termését fogyasztotta, „rájött”, hogy két gyermeke van és egyik sem rá hasonlít. Elkezdett gyanakodni az értelem csúszós jégtábláin állva és a tükröt végül egy kardra cserélte, az Öregek mind támogatták a cserét.
Végül hazament és a kilencszázkilencvenkilenc tükröt darabokra törve vájta ki fia, a herceg szívét, s mikor a szív a padlót elborított milliónyi törött tükör darabjaira hullott, akkor ürült ki királyunk véráramlásából a meszkalin.
…a tündérfalu lakói felébresztették királyukat, s az öregek elfogatták az uralkodót.
Így vált a herceg mindkét birodalom uralkodójává, hiszen az Egy tükör megmaradt, így láthatta magát, apját, s a Tündérfalut szemei tükröződésében. Most már mindenki nyugodt és boldog volt. - Thomas Jozsa

Read More...

Summary only...

Cost Filmajánló

igazi vizuális csemege és szórakoztató is egyben. szombat délutánra tökéletes.

Read More...

Summary only...

Estimese

Hálaáldozat az elsőszülött fiúért

Mielőtt a bába, két lábát összefogva, fejjel lefelé a mérgezett fürdővízbe mártotta volna, az újszülött megnézte magát a színtelen víztükörbe; alig észrevehető érdeklődéssel biccentett: - Igen, ez vagyok.
És mire a görcsös ujjú asszony kiemelte lucskos fejét, már az egész keresztelőnép ott zsibongott. Keresztelő lakomának valamennyi a gyermeket kívánta felfalni.
...
- De kire is hasonlít? – Az apja megismerné?? – Ez majd túltesz rajta!! – Tudom elbánik a mafla behemóttal--!

- Már megyek is ebből a rám született sötétből – és benyúlt a kietlen magányba, kiemelte belőle a kalapját, behúnyt szemmel. De anyja még a dagasztóteknőből körmére ragadt tésztával bűnbánóan állt elébe.
- Fiam, bocsáss meg, értelek, de nézd!
A fiú letörölte méregvizes száját.
- Idecsaltunk, igaz, de ha már itt vagy, a szülők iránti tisztelet, az anyaszentegyház, a honfibú, kérlek, maradj.
A fiú türelmetlenül hallgatott.
- Meg kell értened, fáradtak vagyunk. A kárhozatra. Téged ébresztettünk. És én--! Én úgy vártam a télre, a nyárra, aludnánk mi már, csak aludnánk, te leszel az első, apádnál előbbvaló!- és engesztelésül elébe tette a májat, a szárnya vastagját.
De az csak állt merevsötétben, kezében a kalappal.
- Legalább a papot várd meg!
- Jól van, a kedvedért.
…
A sűrűerdész hol a korcsmárosból, hol a fodrászból, hol a rőzsét lopó parasztokból kap be egy-egy falatot, aki éppen elébe kerül. Az asszonyokra már nem jut hely a tányérjában. Mindenki mást és egymást eszik, és mindenki lelkesen kurjongat.

A férfiak a bort végül zavartalanul vízzé változtathatják.

Kemény Katalin-Labdajáték-Misztérium hét színben

Read More...

Summary only...

Radio Cost Kívánságműsor

Rácegresi Mesék
Uploaded by kisbacska. - Check out other Film & TV videos.

Read More...

Summary only...

Mese

guszti, a kis vidra





volt egyszer, hol nem volt, egy kis patak partján, a fák tövében élt családjával guszti a kis vidra.
vidraapó tekintélyes vidra volt a patakparti vidrák között, nagy vadász volt és határozott. vidraanyó halkszavú volt, kedves és türelmes. gusztinak két bátyja is volt, tóni és peti, lassan már kész vadászok ők is, és egy húga, verka, aki még csak most lesz elsős a vidraiskolába.
tavasszal, amikor éled a természet, és kezdődnek a nagy vízi munkák, az egész család dologhoz látott.
először is kitakarították a kotorékot. vidraanyó és verka port törölt, söpört, felmosott, csak guszti nem. ült a sarokban, és mérgesen puffogott.
midnent nekem kell csinálnom, micsoda dolog ez, kicsi vagyok én még a házimunkához. ha egy vidrának ezt kell csinálni, akkor vidrának lenni egészen rossz dolog.
ha kicsi vagy, menj, és takarítsd ki a kisszobát, az épp elég lesz, mondta neki vidraanyó, és guszti kezébe nyomta a seprűt.
guszti nem tudott ám seperni , és akkora port csinált, hogy verka prüszkölni kezdett.
jajajajj! gusztikám, nagyobb koszt csinálsz, mint ami volt annakelőtte!
nem tehetek róla, anyus, nem szokja a kezem a női munkát! mégiscsak lehetetlen, hogy egy vidrának ezt kelljen csinálni.
vidraanyó csak sóhajtott egyet.
menj ki apádhoz az udvarra, hátha talál neked valami „férfias” munkát.
Guszti nagy mellénnyel kiballagott. A vidrák vízpartra épített oduját várnak hívják az építészek, a vidrák és a biológusok, vidraapó, tóni és peti ezen dolgozott éppen, a keleti falnál ásták az árkot, egy új bejáratnak, amit nem lep el a víz.
De jó, hogy jössz, guszti. kiáltott már messziről az apja, mert sok teendő volt, petinek éppen a falhoz kellett ágakat keresni, tóni az új bejáratot ásta, vidraapó pedig a meder fölé hajló fűzfát akarta a tetőhöz kötözni, hogy nyáron árnyékban tudjon a család ebédelni, játszani, pihenni.
de akármihez is fogott guszti, mindenhez kicsi volt még. az ágakat nem bírta el, a körmei kicsik voltak az ásáshoz, a fűzfaágakat pedig nem érte el.
akkor földmérő leszel! mondta neki az apja, te fogsz segíteni, hogy a lugas éppen olyan magas legyen, mint a háztető. mássz csak föl erre a fára, mutatott a közeli fecskefűzre. aztán iparkodj!
guszti nem volt rest, nekiindult nagy lelkesen a fa törzsének, de alighogy az első keresztágig elért, megcsúszott a lába, és lebucskázott a patakba.
csuromvizesen bukkant fel, és apja nagyot nevetett. hiába, a vidra nem mászik fára! na menj be anyádhoz, hátha talál neked valami fogadra való munkát.
guszti bement, szinte hüppögött a hidegtől, gondolta ,megszárítkozik. de az édesanyja másként gondolta,
kisfiam, ha már úgyis vizes vagy, ugorj már be a patakba egy kis elemózsiáért, mindenki dolgozik, te éppen meg tudnád csinálni, hogy hozol egy kis halat meg rákot, amiből a család megebédelhet.
Guszti kavicsokat rugdalva ment a patakhoz, nem fűlt a foga a bevásárláshoz.
hát mit képzelnek ezek, persze a többiek itthon maradhatnak, az én bundám persze vizes lehet, azzal senki se törődik, hogy még meg is fázom. ha egy vidrának ezt kell csinálni, akkor vidrának lenni a legeslegrosszabb dolog a világon.
hú, milyen hideg, és milyen gyors folyású, gondolta mikor a patakhoz ért. ez már nem a csendes tél volt, amikor a jég alatt a patak szinte állni látszott. az áprilisi esők bizony felhízlalták, a víz tajtékot vetve iramlott Guszti előtt.
ejnye, milyen rossz is vidrának lenni, hogy ilyen félénk tavaszi napsütésben a hideg vízbe kell bemenni, ráadásul üres hassal.
ekkor a kövek tövében mozgásra lett figyelmes. egy kis gyík surrant a mohás kavicsokon, mikor guszti szemét megérezte magán, megdermedt, és szinte aludni látszott.
Gusztin kíváncsian hozzálopakodott.
Kérem szépen,
a gyík riadtan fordította rá szemét.
mit tetszik itt csinálni, gyík úr?
a gyík idegesen nyelt egypárat.
napos helyeket keresek, ahol háborítatlan heverészhetek.
Gusztinak ez nagyon tetszett
neked ez a dolgod?
igen, sütkéreznem kell, hogy életben maradjak.
nahát, nekem most az a dolgom, hogy belemenjek a hideg patakba, és nyálkás halakat fogjak a családomnak.
hú. az nem éppen kellemes. mért nem jössz inkább velem? a napon sütkérezni? arra feljebb nagyon jó kövek vannak.
és szerinted én is sütkérezhetnék veled naphosszat?
hát, ha gyík vagy.
guszti hevesen bólogatott
én nagyon szeretnék naphosszat sütkérezni, én bizony gyík leszek!
akkor gyere velem, mondta a gyík, és huss, elszaladt.
feljebb, a patak mentén két-három szikla állt, tanújaként a régi idők gleccsereinek, a dél ott találta gusztit a gyíkkal, amint javában szívták magukba a napfényt.
hát ez igazán fejedelmi, mondta guszti elégedetten. gyíknak lenni igen jó dolog ezen a világon. csak enni kéne valamit lassan, ha már eleget napoztunk.
itt a kő alatt vannak lisztkukacok, viaszlepkék, meg gyászboglálrkalárvák, azokat eheted.
huh. mondta guszti, nekem ezekre nincs valami nagy gusztusom. lehet, hogy inkább majd holnap.
de a gyík már nem figyelt. vigyázz! kiáltotta, gólya közeledik, azzal elfutott, be az egyik repedésbe.
guszti kíváncsian ugrott utána, de a repedés neki bizony szűk volt. beverte az orrát, és a földre huppant.
mellette a gólya méltóságteljesen a sziklára telepedett.
nahát, ezt mindketten elszalasztottuk. mondta tollait rendezgetve. mit csináltál itt te kis vidra, egy ilyen fínom falat mellett tétlenül?
ne szólíts így, én nem vagyok vidra.
Nem vidra vagy? akkor mi? kérdezte a gólya.
Gyík vagyok. naphosszat sütkérezem a sziklákon, és lisztkukacot, meg molylepkéket eszem, meg…kis repedésekbe bújok amikor megijedek, meg…nézd, itt a hosszú farkam, ha letépik, újra kinő.
a gólya nagyot nevetett. szóval gyík vagy?
igen. gyík vagyok, hogy ne kelljen a vízbe ugranom, és nyálkás halakat ennem.
tudod mit, akkor te nem gyík vagy, hanem hülye. mondta a gólya, és a levegőbe emelkedett.
guszti egyedül maradt a kövek közt, a gyík már messze szaladhatott, hiába hívta, nem jött elő. nagy búsan úgy döntött, nem hagyja annyiban, tovább folytatja a sütkérezést egyedül, hátha visszajön még, és akkor esznek valamit.
egyszer csak egy hangot hallott.
milyen nagyszerű helyet talált kolléga a sziesztához. nem sértődik meg, ha idetelepszek én is?
guszti még sosem látott macskát, az, aki melléhuppant a kőre, foltos volt és nagytermetű
jól megfontolta a választ. az attól függ, hogy te eszel e gyíkot?
a macska nyújtózkodott egyet,
a faluból jövök. degeszre tömtem a bendőm tejföllel és szalonnával, még ha lenne a közelben gyík se kéne félnie, egy hétig nem fogok enni, annyira jól laktam.
és bemutatkozott.
foltos vagyok. kóbor macska és szerencselovag. kihez van szerencsém?
guszti vagyok. gyík. örvendek.
A macska meglepettnek látszott. gyík? te? ilyen bundával? nem vagy te inkább macska, amilyen tehetséggel ezt a helyet találtad! azzal letelepedett.
guszti a dícsérettől egész jól kezdte magát érezni.
mért, a macskák is ezt csinálják?
többnyire. aztán, ha éhesek vagyunk, az Emberhez megyünk, a faluba, és nyávogunk, dorombolunk, és dörgölőzünk, akkor az ember ad nekünk enni, mi meg megint fekhetünk a napon, jóllakottan.
fúúú. komolyan?
igen.
én már éppen azon voltam, hogy a gyíklét nem nekem való. lehetnék szerinted macska?
ha tudsz nyávogni meg dorombolni, meg dörgölőzni.
tudok én! hogy ne tudnák. és most meglehetősen éhes is vagyok. szerintem indulok is a faluba rögvest. megmutatom az embernek mennyire jó macska vagyok!
menj csak arra, és ne félj, mi macskák a fő utcán megyünk végig! és jó hangosan nyávogj, hogy tudják, milyen éhes vagy. Akkor biztos megesik rajtad valakinek a szíve.
guszti repesett az örömtől, és illa berek, nádak, erek, elindult a faluba.
guszti még soha nem járt a faluban. ezért már jó messziről elkezdte azt, amit nyávogásnak sejtett, hiszen majd kilukadt a gyomra. de a falu néptelen volt.
egyszer csak egy kisfiú tűnt fel, egy kisautóval játszott a homokbuckánál
na, itt az alkalom, guszti, mondta a kis vidra magának. dörgölözés!
azzal odasompolygott a kisfiúhoz, aki kíváncsian nézett rá. guszti a lábához dörgölőzött.
nahát, ilyen macskát még nem láttam, álmélkodott a kisfiú és tétován megsimogatta gusztit.
guszti melle dagadt a büszkeségtől, hogy macskának nézték, és dorombolni kezdett.
de aranyos vagy, mondta a kisfiú, csak nem vagy éhes kiscica?
a kisfiú anyukája ekkor lépett ki az ajtón, kezében gőzölgő kakaóval és egy tálon kaláccsal,
guszti a nyálcsorgató illatokra felugrott. ez igazán hatásos, már hozzák is az ételt, macskának lenni a legjobb dolog a világon! mondta, azzal a szagok forrása felé indult.
a kisfiú anyukájának ereiben meghűlt a vér, mikor meglátta. ahogy guszti vidáman és már a közeli falatokra gondolva felé futott. az asszony nagyot sikoltott, és kiejtette kezéből a bögrét és a tányért.
Menyét! itt van egy menyét! kiáltozott, és befutott a házba.
guszti értetlenül nézett vissza a kisfiúra, akinek az arcán kétely tükröződött.
Nem is vagy macska! te nem is vagy macska! Egy koszos tyúkrabló vagy? azzal elfutott.
bentről, a házból nagy kiáltozás támadt.
Vigyázzatok vele, lehet, hogy veszett! hallotta guszti és egy cserzett bőrű férfi lépett ki az ajtón.
kezében egy póráz volt, és a pórázon két vicsorgó pofájú vizsla harsogott
tünj innen, vakarcs, nem vagy közénk való! csaholták
ne bántsatok, nem vagyok én vadállat, macska vagyok, állt meg a kerítésnél, hogy tisztázza a helyzetet. tudok nyávogni is, meg dorombolni, meg dörgölőzni!
macskaa? nohiszen! mordultak rá .
nem macska vagy te, kis vidra, hanem bolond. azzel a férfi elengedte a kutyákat.
guszti ugy megijedt, hogy hátra sem nézett, csak szaladt, szaladt, amíg az erdőbe nem ért.
éhes volt, fáradt, és nagyon elhagyatottnak érezte magát.
mi tagadás, ott az erdő mélyén, egy fa tövében sírni kezdett.
nahát, te meg mért sírsz, cimbora? dörmögte felette egy mély hang.
guszti felnézett a hangra, és felette a fán egy akkora állatot látott, amekkorát még sohasem.
hát te ki vagy? kérdezte csodálkozva.
én? én a medve vagyok. mondta a medve, és leugrott a fáról. mézért másztam fel a fára.
méz? az meg micsoda?
a méz a legfinomabb étel, amit medve csak ehet. aranysárga, lassan csordul, mintha folyékony borostyán volna, és olyan édes, ahogy semmi más nem édes ezen a világon. kedvenc csemegém.
gusztit nagyon lenyűgözte a medve, és éhes hasa nagyot kordult a méznek már csak az említésétől is.
mért sírdogálsz itt az erdő mélyén te kis…ejnye no, milyen állat is vagy te cimbora.
voltam én már gyík, de nem tudtam elbújni a gólya elől. voltam már macska, hogy ételt kapjak az embertől, de elkergettek, és most itt vagyok egyedül, és nincs mit ennem, és azt sem tudom ki vagyok…
hát, ha gondolod, legyél medve, azokat úgysem kergeti el senki, tőlünk mindenki fél, és hogy te nem ijedtél meg, az mindenképpen azt jelenti , hogy medve vagy. mondta a medve.
medve vagyok? kérdezte guszti, hiszen ez óriási!
az bizony. majd megnősz te is. addig is, kóstold meg, ez a méz!
Guszti a finom méztől lassan jókedvre derült, és bátran kérdezgetett.
medve, mond csak, hogy készül a méz?
azt senki se tudja, de úgy tapasztaltam, hogy a méhek őrzik. keressünk is még egy méhtanyát, úgyis elfogyott.
azzal elindultak.
méhek? kik azok a méhek?
a méhek bizony kis repülő állatok, hegyes fullánkkal, fekete meg sárga csíkokkal.
és ők őrzik a mézet?
bizony.
ahogy mendegéltek, a medve talált egy fát, ahol mézet sejtett.
no, kis bocs, most figyelj, és tanulj! megmutatom, hogy kell mézet szerezni.
guszti repesett az örömtől.
először is felmászol a fára…
guszti kedve lehorgadt.
én nem tudok fára mászni.
nem-e?
nem bizony.
ajjaj, akkor hogy leszel medve?
guszti erősen gondolkozott.
esetleg…gyakorolhatnánk megint a méz megevését, mondjuk, és a fáramászást azt csak holnap. mit szólsz?
tudod mit? legyen, úgyis még csak kis bocs vagy. na maradj itt, és jól figyelj, én meg felmászok.
dejó! kiáltotta guszti, medvének lenni a legeslegeslegjobb dolog a világon!
guszti tehát ott maradt csendben, és várt, csak várt, a medve már olyan magasan volt, hogy beszélgeti sem tudtak, de a medve szólt is, hogy mézre vadászni csak csendben lehet.
guszti üldögélt ott, nézelődött, lassan esteledett. egyszer csak, nagy zümmögéssel egy sárga és fekete színű repülő állat tűnt fel, óvatosan körberepülte gusztit, majd egy virágra szállt, és ott foglalatoskodott.
guszti egészen felvillanyozódott. ez bíztosan egy méhecske lesz! gondolta. ahogy nézte, a kis rovar felrepült, és egy távolabbi virágra szállt. guszti nem bírt a kíváncsiságával, és követte, ott hagyva a fát és rajta a medvét.
a fekete és sárga repülő állat egyre messzebb és messzebb szállt, guszti teljesen elkavarodott az erdőben, bizony, még a medvéről is elfeledkezett, csak követte azt, amit méhecskének hitt, amíg az be nem repült egy kis lukba a homokban.
guszti megállt, és körülnézett. még sok más hasonló fekete sárga repülő állat zümmögött ki-be a kis lukon.
ahá, gondolta guszti, itt laknak, itt őrzik biztos a mézet is! milyen ügyes kis medve lennék, ha elvenném tőlük, medvebácsi is elégedett lenne velem, és biztos holnap sem kellene fára másznom.
azzal szép lassan a kis lukhoz lépkedett, és ásni kezdett a körmeivel.
hanem a lukon ekkor egy nagy felhőnyi fekete sárga repülő állat zúgott ki, és mérgesen kérdezték
hát te, kicsi vidra, mit csinálsz itt a mi fészkünkkel?
guszti kihúzta magát
én nem vagyok vidra, én medve vagyok, és a medvéktől mindenki fél. és mézet keresek, adjátok ide az összes mézeteket, vagy medveharagom elpusztít mindnyájatokat.
a zümmögő rovarok erre gúnyosan elnevették magukat.
te medve lennél? és mézet akarsz tőlünk?
igen, hiszen a medvék mézet esznek! ne hergeljétek haragomat, mert elveszem tőletek erővel.
a zümmögő felhő feljebb emelkedett.
igen csak buta állat vagy, ha azt hiszed, mézet követelhetsz tőlünk.
miért, kik vagytok ti?
darazsak! harsogta a felhő, és rávetette magát szegény gusztira.
mi nem gyűjtünk mézet! mondták, azzal megcsípték guszti orrát. Mi nem félünk a medvéktől! és megcsípték guszti hátát. mi darazsak vagyunk, és megcsípjük, aki szétrombolja a házunkat!
azzal mindenfelől csipdesni kezdték gusztit, aki futni kezdett, és futott, amig csak a lába bírta.
mikor a darazsak kitöltötték rajta haragjukat, és elkotródtak, guszti előbújt a bokorból, és könnyezve nyalogatni kezdte a sebeit.
olyan keservesen fájtak a darázscsípések, hogy felkiáltott, ahogy a fullánkokat szedegette ki magából.
lassan beesteledett, és a fák közt, a hidegben jajgatott és sírt, magányosan.
egyszer csak egy ellenséges pillantást érzett magán. guszti ereiben megfagyott a vér. körülötte elhallgattak az éjszakai rovarok, kísérteties lett a csend.
guszti halkan megszólalt. hahó! van itt valaki.
egyszerre megzörrent a bozót, és egy jól megtermett farkas lépett a tisztásra.
guszti elhallgatott. a farkas nagy volt, és szeme kellemetlenül villogott.
mit ordibálsz itt, te vakarcs? mondta hidegen. még a köveket is felébreszted az üvöltéseddel.
bocsánat szipogta guszti.
ha megtalál az apád, majd jól kiporolja a bundád. mondta még a farkas, de ekkor előugrott a párja, egy szürke villanás, és guszti és a másik farkas közt termett.
alfréd, itt a mi szerencsénk! azzal gusztihoz fordult.
mi is farkasok vagyunk, kölyök, nem kell félned, mi történt veled, elkódorogtál?
darazsak csíptek össze.
a hím nagyot fújtatott.
a párja végignyalta guszti fájó pofácskáját. eb csont beforr, mondta.
tudsz járni? kérdezte.
guszti nyöszörögve felállt. azt hiszem, igen. a nőstényfarkas körbeszaglászta gusztit
gondolom éhes vagy? guszti sokkal jobban tudott bólogatni, mint járni.
A hímfarkas összecsattintotta a fogait.
Elvíra, nem érünk rá bájcsevegni.
a párja mordult egyet.
jól van. gusztihoz fordult. ha okosan viselkedsz, akkor ma egyszerre szerezhetsz egy új családot, meg valami harapni valót. gyere. farkasnak lenni a legjobb dolog a világon!
azzal elindultak.
guszti soha nem fogja elfelejteni ezt a rohanást az éjszakai fák között, előtte ment Elvíra, a nőstényfarkas, mögötte meg ott loholt Alfréd, aki mintha kicsit sántított is volna. guszti rettegett magában, és összeszorított foggal próbálta tartani az iramot, de rövid lábacskáin mindegyre lemaradt, amit a régi prédák vérétől bűzlő szájú Alfréd egy-egy káromkodással és rúgással díjazott.
egyszer csak elvíra hátraszólt, pszt. itt vagyunk.
a távolban vízcsobogás hallattszott.
Alfréd fájdalmasan megszorította guszti nyakát.
na kölyök, most megmutathatod, hogy érdemes vagy az életre. itt egy nagyon gonosz és elvetemült család lakik. a nyavajásoknak megvan mindenük és egy cseppet sem törődnek a magunkfajtával. de most fordul a kocka. bedobunk a tetőablakon, és te lemész, és kinyitod nekünk a bejárati ajtót, megértetted?
ühüm, mondta guszti, bár egy pillanatra se érezte, hogy neki ezt feltétlenül meg kéne tennie.
ha valaki a háziak közül felébredne, ne tétovázz kölyök, harapd el a torkát!
guszti szinte remegett a félelemtől.
elvíra odavezet a tetőablakhoz. mondta alfréd, és eltűnt.
Elvíra szótlanul elindult, guszti követte. egyszer csak megálltak. ügyes légy, mondta Elvíra, és zöld szeme villant egyet, vagy én foglak széttépni. azzal belökte a lyukon.
Guszti valami puhára esett, megtapogatta, egy alma volt. valamiféle raktárban lehetett.
siess már, hallotta fentről a nőstényfarkas hangját, és tapogatózva elindult.
a fal mentén haladva egy ajtóhoz ért, kinyitotta, és mikor a szobába lépett, majdnem felsikoltott.
a bútorok, a képek a falakon, mind ismerősek voltak a számára.
a két gonosz farkas a saját családját akarta lemészároltatni vele!
guszti hirtelen elfeledkezett a darazsakról, a kutyákról és elfeledkezett a méz édes ízéről is, csak arra tudott gondolni, hogy a családját megmentse.
óvatosan vidraapó és vidraanyó szobájához kúszott, és belépett.
ébredjetek fel, suttogta, amilyen hangosan csak merte.
szülei felébredtek, és villanyt gyújtottak. alig ismerték meg gusztit, a darazsak annyira helybenhagyták.
Guszti! hát hol voltál? betegre aggódtuk magunkat miattad. azt hittük elvesztél, hogy bajod esett, az erdőben farkasok járnak, már a legrosszabbtól tartottunk!
nem esett bajom, csak a darazsak csíptek össze, amikor mézet akartam szerezni a medvének…
szülei elhűlve néztek össze
de ez egy hosszú történet, a farkasok sajnos itt vannak a kapu előtt, azért jöttem, hogy figyelmeztesselek benneteket, veszélyben vagytok, menekülnötök kell.
gyorsan gyorsan! mondta vidraapó vidraanyónak, vidd a gyerekeket az új kijárathoz,
ne! mondta guszti, ott várnak rátok, menjetek a patakba egyenest, alul, a víz alatt.
és te? rám ne legyen gondod, mondta guszti, csak ti meneküljetek meg. azzal az ajtóhoz indult.
mikor mindenki kijutott, guszti elforította a reteszt, és kiszólt.
jöhettek.
jól van vakarcs, vetette oda elvíra, ahogy benyomakodott.
már éppen ideje volt. mondta Alfréd, szemében hideg tűz lobogott- hol vannak a háziak?
épp ezt akartam mondani, kezdte guszti, az egész ház üres, senki sincs itthon.
micsoda? kiáltottak fel egyszerre. aztán a két farkas hanyatt homlok kezdte felkutatni a szobákat, egymás után. a rend és a tisztaság, vidraanyó és verka műve pillanatok alatt eltűnt amerre a farkasok jártak.
guszti kihasználta a felfordulást, és kulcsra zárta az ajtót, a kulcsot elrejtette egy cserépben aztán a pincébe rohant, a lenti kijárathoz.
a két farkas mocskos szavakat vágott egymás fejéhez, miközben felforgatták a szobákat.
A menydörgős sistergős…hát tudhattam volna, hogy egy nyavalyás senki vagy, mondta Elvíra cseppet sem nyugodt hangon Alfrédnak, aki felhúzott ínnyel morgott az üres ágyak felett.
A fekhelyük még meleg, ez a kölyök átvágott minket!
Mit beszélsz? kérdezte Elvíra, de Alfréd már őrjöngve rohant guszti után a pincébe.
Hé, te korcs kis mihaszna, megemlegeted még, hogy velünk akartál kibabrálni! ordította a pincében gusztinak.
de guszti nem ijedt meg.
nem csak akartam, farkas koma, ki is babráltam mondta.
Alfréd szeme villámokat szórt.
Elvíra most érkezett meg
a kis farkaskölyök kiengedte őket, most meg ő is utánuk akart rohanni.
milyen bátor a kicsike, Alfréd, azt hiszem előételünk is lesz!
úgy van elvíra, sziszegte Alfréd - széttépjük, mielőtt megkeresnénk ezeket a vakarcsokat.
mit takargatsz ott? kérdezte, állj csak arrébb! Guszti ellépett a faltól, mögötte egy ajtó volt.
a farkasok két irányból közelíteni kezdtek guszti felé. guszti a kilincsre tette a kezét
nem félsz, hogy minden farkasnak elmondjuk, micsoda ki áruló vagy?
nem mondta guszti bátran. bárkinek elmondhatjátok. mert én nem vagyok farkas. én vidra vagyok. és a vidrák nem félnek senkitől!
azzal nagy levegőt vett, és kinyitotta az ajtót,
a patak visszatartott vize hirtelen elöntötte a pincét, a szobát, az egész vidravárat, alfréd és elvíra fulladozva kaparta a falat és a padlót.
és guszti kiúszott a vízbe, ami hideg volt, de mi volt ez a hideg a farkasok gyilkos pillantásához képest, és guszti már nem fázott, hanem nagyot prüszkölve felbukkant, és látta, hogy a víz kimossa a farkasokat a vidravárból, és hömpölyögve viszi messzire, el a látóhatáron túlra, talán egészen a tengerig.
másnap pedig a család megint nekiállt a takarításnak,
anyus és verka takarított, apus a lugast építette, tóni falat rakott, peti fát hordott, guszti pedig elment bevásárolni.
közben pedig lubickolt, kergetőzött és gurgulázva nevetett a vízben, mert rájött, hogy ő vidra, és hogy vidrának lenni a legeslegjobb dolog a világon.

Read More...

Summary only...

Esti Mese Cost

korhatáros.

Read More...

Summary only...

Radio Cost - Mese

ISMÉTLÉS
nem tudtam, hogy már volt, töröltem. eredeti itt

http://radiocost.blogspot.com/2009/04/francia-animacio.html

Read More...

Summary only...

TV Cost - kétbalkezesek

végre megtaláltam ezt a régi klasszikust. pisti21 nek hála fent van szinte a zösszes rész

Read More...

Summary only...

Mese - Az Álmos Sündisznócska

Szobabelső

Bejön a Fiú, kezében csomag.
Hahó! Van itt valaki? Szervusztok, de jó hogy itt vagytok! Láttatok már erre jönni valakit? Nem? Én vagyok az első? Szerencsére. Akkor ezt jól el tudom dugni…meglepetés. El ne áruljátok, hogy itt jártam!
(elrejti a csomagot, ő is elbújik)

Jön a Lány nála is csomag van.
Szervusztok! De sokan eljöttetek! Ugye én vagyok az első? Tudtok titkot tartani? Mindjárt jön N, meg akarom lepni, elrejtem valahová ezt az ajándékot. De el ne áruljátok neki! (megteszi, visszajön, leül a fotelbe) Már itt kellene lennie…

Fiú
Hahó! Hát te már itt vagy? Csak nem késtem el?

Lány
Megint elaludtál?

Fiú
Hm…igen…

Lány
Ajjaj, ez a lustaság még nagy bajba sodor, ha nem vigyázol! Olyan leszel, mint az álmos sündisznócska.

Fiú
Az álmos sündisznócska? Vele meg mi történt?

Lány
Hát, például összedőlt a háza.

Fiú
Elmeséled?…hátha a végén jóra fordul minden

Lány
Elmesélhetem, ha segítesz…

Fiú
Segítek én, hogyne segítenék…






Első mese: Az álmos sündisznócska

Mint kedves vendég, akiről nem is sejted, hogy egyszer csak útra kel, úgy hagyta el az ősz a várost, búcsú nélkül, hirtelen.
A környező mezőkön még ott állt a száraz torzsa, furcsa hideg zörgött köztük kíváncsian, az öregek összenéztek a tornácon vagy a konyhaasztalnál, a lámpa mellett, és „Havat hoz!” - mondták, „Itt a tél.”
Mint dermedt zsír a serpenyő alján, úgy olvadtak el a nappalok, reggelente már ködbe burkolóztak az utcák, tompán zúgtak az autók, mindenki kopogó cipőben sietett, míg felettük a magasban óriás daruk fordultak hangtalan a növekvő épületek és a munkások felé.
A város melletti dombon, ahol történetünk megesett, ahol a fák ágai alá csak kukucskálva jut el a napfény, ahol félénk őzek legelésznek csöndesen, és falánk vadmalacok túrják a havat, makkot és bármi ehetőt keresve, bokrok alatti vackában Rudi, a kis sündisznócska csak aludt, aludt és aludt
Rudi okos kis sündisznó volt, mindent megtanult, és, mint minden jó gyerek, megpróbált úgy is tenni, ahogy azt látta és tanulta, ahogy a sünök számára az erdei élet kiosztotta, mint minden állatnak a földön, saját rendelése szerint.
Csak egy baj volt. Rudi, minden kötelesség és kaland közt csak egyet szeretett legjobban, aludni. Elszundított a sövénynél. Aludt a kerítéslécek között. Elaludt a szilvafák alatt, mikor össze kellett volna szedni a termést. Elaludt a patakparton, amikor várták, hogy csituljon a víz sodra. Elaludt a gombák kalapja alatt, elaludt tetvészkedés közben, elaludt délben, reggel és este, szinte folyamatosan szunyókált.
Aludt, és felette az ágon már a varjak gyülekeztek. Aludt, amikor az utolsó levél is lehullott a fákról. Már itt volt a december is, és Rudi csak aludt.
Aludt, amikor egy délután, nyugatról, nagy hasú, fehér felhők jöttek, és akkor is aludt, amikor éjjel, ahogy az anyák gyermekeiket betakarják, leesett az első hó.
Reggel, ahogy a félénk téli napsugár végigsimított az erdő talaján, a hó, finoman, mint ahogy a kismadár szíve ver, megremegett. A milliónyi hópehely a nap érintésétől felébredt, és körülnézett, és a trópusokra gondolt, ahol kisgyermek-pára korában az égbe szállt, hogy a nagy északi szelek szárnyán világot lásson. A tengerre gondoltak, ahol sirályok kiáltoznak a házak felett, és dübörögve törnek meg a hullámok a partokon, a tengerre gondoltak, ahol sós a levegő és a víz csillogva veri vissza a nap sugarait.
Erre gondoltak a hópelyhek, mikor körülnéztek, aztán fel az égre, és visszavágytak Afrikába, sóhajtottak, és a hó csendben olvadni kezdett.

(A lecsorgó víz felébreszti Rudit)
Rudi
Hö ..hu…brrr…mi ez?
Már reggel van? Áhhhhh…..nocsak. Hívnom kell egy vízvezeték szerelőt….uhhh..de éhes vagyok…kicsit elaludtam….itt a tavasz? De jó!
Nemsokára cseresznyeszüret…és a nagy zivatarok a sok gilisztával…hiába, a májusi eső aranyat ér…brrr…kicsit hideg van… na, drága tavaszi virágok, hogy vártalak látni benneteket!

Összedől a háza
Ajjaj…sebaj, tavasztól a legjobb úgyis a szabad ég alatt aludni, ép testben ép lélek, fúúú, egészen kialudtam magam…friss vagyok, mint egy tavaszi reggel! Megmosdok a patakban, és uccu, irány a lucernás…(Körülnéz.)Hé.. Ööö…nézzük csak… csiripelő madarak (csend) biztos elmentek, nyíló virágok? (semmi) hová bújtak…de furcsa…
Illatok, igen…valahol fát égetnek, és valami…igen, mintha Csám, a disznó szagát érezném…szegény rokon…sose szeretett mosdani…de hol van a kikelet és a pattanó rügyek illata, hol a pázsit, hiszen itt mindent hó borít….(leesik neki)
De hiszen itt mindent hó borít!!!
Ajjaj…
hiszen…ááá…átaludtam az őszt. Átaludtam a nagy felújításokat…átaludtam a szüretet… hogy lehettem ilyen lusta…most még tél van!
nem kellett volna felébrednem! Te jószagú rozmaring, elvesztem, ó én szerencsétlen…
(sír) Most mit tegyek? Ha itt maradok, megfagyok…éhenhalok. Muszáj tennem valamit.
Elindulok, nekivágok.

Azzal Rudi, az álmos sündisznócska nekivágott az erdőnek, hogy új odút keressen.
Ment, mendegélt, majdnem ráesteledett, míg a szomszéd bokorhoz ért.
Ahogy ott ült és kesergett magában, egyszer csak zajt hallott.

Jön Egér úr
Mi ez az éktelen sírás-rívás?

Rudi
Csak én…

Egér Úr
Ááá! Egy tüskéshátú…távoli rokon. No, mi járatban itt, télvíz idején.

Rudi
Elvitte a hólé a vackomat...

Egér Úr
Saaajnos mi éppen tele vagyunk. Tizenhat éhes szájat kell etetnünk a feleségemmel..

Egér néni
Ugyan, Elemér, milyen nagy lett a szád, amióta eljöttünk a templomból!
szegény kint van a hidegben, fedél, és élelem nélkül. Legalább egy kis vacsorát adjunk neki. Ahol tizenhatan jól laknak, ott egy tizenhetediknek is jut pár falás.
Jöjjön be.

Rudi
Köszönöm szépen.

A kis odúban elkerekedtek a szemek. Minden kisegér kíváncsian nézte Rudit, tüskés bundáját, szénfekete orrát. Rudi hálás volt a sorsnak, hogy nem kell a kinti hidegben fagyoskodnia. De az egérodú kicsi volt…
Egér néni
Jajaj, a kis Edömér! Ementália, szedd le onnan az öcsédet! Edgár, Edvin, Evelin, ide hozzám, Eufrozina, ne sírj már, kérlek! Elek, mi bajod? Megszúrta valami az ujjad?

Rudi
jaj, elnézést, bocsánat, hiába, ezek a fránya tüskék…

Egér Úr
Mondtam, hogy baj lesz ebből, Emerencia drágám!

Rudi
Azt hiszem, jobb ha megyek…köszönöm a jóságukat…

Azzal Rudi az álmos sündisznócska nekiindult megint az erdőnek. Ment, körülötte esni kezdett a hó, és hideg szél zörgette a fagyott fák csupasz ágait. Szemeivel azt kutatta, hol bújik meg egy kis üreg, ahol meghúzhatná magát éjszakára. Egyszer csak, egy kidőlt fa gyökerei közt egy ajtóra bukkant.

Rudi
(olvassa) Tartalék nagy baj esetére… Nohát…én bizony nagy bajban vagyok. Ki is nyitom.(eléje tárul a Hörcsög tartalék-raktára.) Ejha! Micsoda gazdagság! Juhé! A szerencse fia vagyok! Itt áttelelhetek, sőt, még akár nyaralhatok is! Almák, diók, mogyorók…ej, ha egy kis giliszta is volna, nem panaszkodnék. No lássuk csak…(keres)

Mögötte feltűnik a Hörcsög
Hörcsög , egy bottal
Megvagy, te rabló! Hogy nem szégyelled a más vagyonát megdézsmálni! Te, ne menekülj, állj ki velem, ha mersz! Tolvaj!

Rudi
Nem, nem vagyok tolvaj. Rudi vagyok, sündisznó. Összedőlt a házam.
Egy kis segítségre lenne szükségem…

Hörcsög
Mindenki ezt mondja.

Rudi
Új odút keresek.

Hörcsög
Hát, ezzel egy kicsit elkéstél. Most kéne csak igazán aludnod. Most aludni kell mindenkinek, akinek így rendelte az ösztöne.

Rudi
Ha egy kis étellel ki tudna segíteni, csak épp annyival, hogy elindulhassak…

Hörcsög
Áhhá, a fiatalúr másokon szeretne élősködni…

Rudi
Tavasszal visszaadom…

Hörcsög
A diót?

Rudi
Hát…

Hörcsög
A mogyorót? Ezek Ősszel teremnek!

Rudi
Bocsánat, nem tudtam…

Hörcsög
Az aszalt szilvát, a szárított almát? (kegyetlenül) A fiatalúr talán meg tudja változtatni az időjárást, sőt, hatalma van a természet fölött. Ő csak felkel, és azt mondja a fának, adj diót, és az ad. A földnek, adj gilisztát, és ad! Nem kisbarátom, nem. A termést le kell szedni, a fát meg kell nyesni, be kell oltani, mésszel kell kenni az oldalát a kártevők ellen.
És várni, hogy süssön a nap, hogy essen az eső, hogy kétszer megteljen és elfogyjon a hold, a gilisztát ki kell ásni, a búzát, árpát le kell aratni, a lehullott gyümölcsöt összeszedni, lekvárt főzni belőle.

Rudi
Majd dolgozom. Megnyesem, összeszedem. Tudok én dolgozni.

Hörcsög
Mit tudsz te? Aludni, meg álmodozni! Hát mit csináltál egész nyáron? Ismertem egy tücsköt, az jól el tudna veled beszélgetni, megérdemelnétek egymást. Két semmirekellő. Mit gondoltál? Hogy nálam majd degeszre tömheted a bendőd hozomra, hitelbe?
Még mit nem! Hát figyelj ide kisfiam, és jól figyelj, mert egyszer mondom el. Én nem osztozom. Ilyen veszélyes időkben…amúgy is. Itt lófrálsz a hidegben odút keresve.
Ugye, ha nem hanyagoltad volna el azt, ami úgyis a tiéd volt, most nem itt ülnél, a küszöbömön, a hófúvásban. És hidd el, hogy az nekem is sokkal, de sokkal jobban tetszene.

Rudi
Mi lesz így velem?

Hörcsög
Hát mi lenne Rudikám, hát éhen halsz! Most aludni kell, így is hívják, téli álom…

Rudi magára maradt, és így kesergett

Rudi
Mitévő legyek…hova menjek. Minek is ébredtem fel, ha aludnék, még a házam is meglenne…vagy az talán mégsem…

Azzal Rudi nekikeseredve még egyszer elindult, már sötét volt, a hó elállt, kitisztult az ég, szinte kristályhideg volt a levegő. Egy fához ért, és a gyökerei közt, a kimerültségtől leverten pihent egy kicsit. Ahogy ott feküdt, egyszer csak furcsa hangot hallott.

Hu
u-hu

Rudi (megijed)
Uhh…ki vagy te

Hu
Huhuu, Hu vagyok, a bagoly.

Rudi
Kicsit megijesztettél.

Hu
Előfordul. Ezért vadászom éjjel. De neked nem kell félned, tüskéshátú barátom. Ismerem az irhád. Viszont… ősztől tavaszig még egyszer sem láttam sündisznót, pedig már sok telet megértem. Nem kéne neked aludnod, kicsi sün?

Rudi
De…

Hu
És az ősszel szorgosan összegyűjtött almát, körtét enned szeletenként?

Rudi
Ajjaj! Ne is mondd tovább!

Hu
Mi történt veled, hogy mégis itt vagy kint a hidegben, télen, egyedül?

Rudi
Elaludtam…

Hu:
Eddig rendben is volna


Rudi
Még tavasszal…Elaludtam a szilvafák alatt, amikor össze kellett volna szedni a termést. Elaludtam a patakparton, amikor vártuk, hogy mikor csitul a víz sodra. Elszundítottam a sövénynél, a kerítéslécek között.
Elaludtam a gombák kalapja alatt, elaludtam tetvészkedés közben, elaludtam délben, reggel és este, szinte folyamatosan. Lusta voltam. (Harangok)
Nem gyűjtöttem gyümölcsöt, nem szigeteltem a tetőt, nem…Hu bácsi, mi ez a hang?

Hu
Ezek a harangok.

Rudi
És mért szólnak

Hu
Különleges nap a mai. Ma van az év leghosszabb éjszakája A nappali fény olyan gyorsan elfogy, hogy régen azt hitték, örökre sötétségben maradunk. De nem kell csüggedni. A hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka. És most, éppen túl vagyunk a felén. Télen az ember is emlékszik arra, milyen volt a természet kényére-kedvére hagyatva barlangban élni. Mert az ember is itt élt valaha, az állatok között, és megosztoztunk minden termésen, és minden ajándékon, amit a természet adott. Csak elfelejtette. De ilyenkor, mielőtt a nap újból erőre kap, hogy elmúljon a legsötétebb éjszaka, és újból a nyárról daloljon a rigó, az ember összegyűjti maga mellé a családját, és megünneplik, hogy nem tart örökké a tél. Hogy volt egy nagy harc a rossz és a jó közt, hogy a fény és a sötétség birokra kelt. És, amikor már úgy tűnt, hogy a sötétség, a rossz és a hideg veszi át az uralmat, akkor jött egy ember, nyitott tekintetű, kitárt karú, és a szeretet erejével legyőzte a sötétséget.
Bíztatásul szólnak a harangok, azt mondják, ne féljetek! Lesz még hajnal, felkel majd a nap, és nem kell sötétben maradnotok.
Azt is jelentik a harangok, hogy jóra fordulhatnak a dolgok…csak meg kell változni.
És most mit akarsz csinálni?

Rudi
Majd meglátjuk.

Hu
Kicsi süni, ha elfogadod egy ilyen „bölcs” bagoly tanácsát, én tavasszal nem csak úgy meglátnám, ha szabad így fogalmazzak.

Rudi
Igen…?

Hu
Tudod, ha megéred a tavaszt, aminek az esélye igen csekély, azt hiszem, mindent meg kellene tenned, hogy soha többet ne juss ilyen a helyzetbe.


Rudi
De…

Hu
És azt is hiszem, hogy itt már nincs több „de”… (elrepül)

Rudi a kis sündisznócska mélyen lesújtva érezte magát.
Brrr…igaza van a bagolynak…valamit tennem kell…a hörcsögnek is igaza volt, nem kellett volna annyit aludnom…egy mihaszna lusta fráter vagyok…és még szegény egérgyerekeket is összeszurkáltam…bárcsak jóvátehetném valahogy…kicsi csillag, odafent…te legyél a tanúm…ha ezt túlélem, egy percet nem fogok veszendőbe hagyni…istenemre, megígérem brrr…meg kell próbálnom…meg kell változnom…többet egy szemhunyásnyit sem alszom…akármilyen fáradt is leszek, nem fogok elaludni…bármilyen nehéz is lesz…nem fogok aludni…

Mikor magához tért, furcsán érezte magát. Az illat és a meleg a nyarat idézte. De minden olyan nagy volt, valószerűtlen, kis kosárban feküdt, alatta kockás takaró, egy kandallóban tűz pattogott. Csak álmodta a vándorlást hidegben, viharban?

Rudi felkelt
Olyan rossz álmom volt! Azt álmodtam, hogy (hirtelen a macska az asztalra ugrik, megijeszti Rudit)

Macska
Nicsak, nicsak, nicsak…mit fújt ide a szél…

Rudi
Ne közelíts

Macska
mért, mit csinálsz? Megcsiklandozol a karmocskáiddal?

Rudi
Figyelmeztetlek, hogy én nagyon veszélyes vagyok..

Macska Gúnyos
Meghalok a félelemtől… Most megbánod, hogy idepofátlankodtál, kishaver. Ízlett a tej? ) Most megkapod a magadét, te kis főkedvenc!

Rudi
Én szóltam!

Macska
(Ugrik) Te leszel a desszert!


Rudi
Én szóltam… (Összegömbölyödik)

Macska
Áuuuu! Ó, hogy az a macskamenta! Fegyver van nála! Na megállj csak! Áu, áúúúú! Ki vagy te? Mi vagy te? Járkáló tűpárna?

Rudi
Rudi vagyok. Sündisznó. Egy igen szerencsétlen sündisznó. Összedőlt a házam, és nincs mit ennem…

Macska
Bizony, répát és parizert is kaptál. Meg karalábét!

Rudi
Igen?... Hogyhogy?

Macska
Ma reggel a vadász hozott haza az unokájának. Még tejet is kaptál…

Rudi
Nos, hát a tejjel lesz egy kis gond…

Macska
lesz bizony…áuuu

Rudi
Nem úgy, mármint, mi sünök elpusztulhatunk, ha tejet kapunk. Nem kéred esetleg… nem innád meg inkább te?

Macska
Micsoda?

Rudi.
Fogadd el, és ne haragudj rám.

Macska
Fura egy jószág vagy…na, itt jön a ház gazdája. Majd ő eldönti, mi lesz veled.
Rudi ijedten összegömbölyödik.

Unoka (csak a hangja)
Nagyapa, nagyapa, de hiszen ez egy sün! Megtarthatom?




Nagyapa
(Nevet) Most biztos nálunk marad egy időre, de a sün nem háziállat, sokat vándorol, sehol nem marad sokáig. Egy reggel arra ébrednél, hogy elment, és nem mondaná meg, hová.

Unoka
Mit keresett most kint a hóban? Nagypapa, mi történt vele? Nem tudott aludni?

Nagypapa
Tudod, kisunokám, a sünök közt vannak olyanok, akik kicsit lustábbak a többinél, nem gyűjtenek elég ételt az ősszel, vagy nem építenek elég jó odút, amiben átvészelhetnék a telet. Vagy, ha enyhe az idő, egyszerűen fölébrednek, mert azt hiszik, itt a tavasz. Általában ezek a sünök már nem érik meg a következő nyarat. De ha akkor megjön az eszük, ők lesznek a legszorgosabb kis sünök a határban. Szerencséje volt, hogy ráakadtam.

Unoka
Biztos megtanulta a leckét, hogy nem szabad lustálkodni.

Nagyapa
Bizony. Tavasszal gilisztára kell vadászni, megenni a kártevőket a veteményesben, nyárom rendben tartani a gyümölcsöst, ősszel meg körtét és almát kell gyűjteni. És építeni egy biztonságos, vízhatlan, meleg odút.

Unoka
És télen?

Nagyapa
Télen a sünöknek aludni kell. Ez a dolguk. Hogy aztán tavasszal, mikor felébrednek, újra kezdjék az egészet.

Unoka
Hallod, kicsi süni, télen aludni kell! Ez a dolgod.

Nagyapa
Bizony.

Unoka
Megyek is. Csak még betakarom a sünikét…Boldog Karácsonyt! Aludj jól!

Nagyapa
Boldog Karácsonyt, kicsi sün!

Rudi a kosárban, megkönnyebbülten sóhajtott egyet.


Rudi
Jól van, jól van, alszom már.
De nem azért, mert álmos vagyok, nem. Hanem, mert ez a dolgom.
Ha már egyszer a sündisznóknak ez a dolga, télen.
De tavasszal, én leszek az első, aki kiugrik az ágyból, és, és majd segítek almaszüretkor, meg körteszüretkor. Meg esők után, gilisztára vadászni…
Csak most... aludnom kell…
De majd tavasszal, majd tavasszal meglátjátok...meglátjátok bizony. Csak figyeljetek!

Fiú
És tavasszal?

Lány
Tavasszal már korán reggel kint járt a határban, és egész nyáron át hol itt, hol ott lehetett látni, amint gyümölcsökkel a hátán bandukol. Keresett egy szép odút, és rendben tartotta a vadászék veteményesét,

Fiú
És biztos találkozott egy sün-lánnyal, akivel boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
És mesélte még az unokáinak is, hogy nem szabad lustálkodni.

Lány
Bizony…

Fiú
Az unokákról jut eszembe… emlékszel Petire?

Lány
Peti…a kisfiú szomszédból?

Fiú
Igen…Vele nagyon érdekes dolog történt tavaly karácsonykor…

Lány
Micsoda?

Fiú
Képzeljétek, Peti tavaly karácsony előtt nagyon mérges volt.

Lány
Miért?

Fiú
Mert azt hallotta az apukájától, hogy…na egyszerűbb lesz, ha elmeséljük…gyere!


2. mese Mit kérek karácsonyra

Peti és Panni játszik a hóban

ének
A szép fenyőfán
kigyúltak a gyertyák
a gyerekek örvendezve
körös-körül állják
Te szép zöld fenyő
köszöntünk mi téged,
így kívánunk szép karácsonyt
és boldog új évet.

Panni
ők kicsodák?

Peti
Ők a Három Királyok. Mennek a Kisjézushoz Betlehembe.

Panni
Régóta úton vannak?

Peti
Már nagyon régóta úton vannak.

Panni
Nagyon veszélyes és hosszú volt az útjuk.

Peti
És éppen a hegyek között mennek, ahol tavaly voltunk síelni. És hirtelen lavina indul, és betemeti őket. Jajaj, segítség, betemetett minket a lavina

Panni
Én kértem egy kiskutyát karácsonyra, az megkeresi őket. (eljátsza)
Vau vaú, itt vannak, megtaláltam őket! Nagyon mélyen vannak, nem tudom kiásni őket.
Kérj egy markolós autót. Az majd kiássa őket.

Panni
Megmenekültünk! Jajaj, de fázunk
Tisztára átfagytak. Muszáj inniuk egy jó forró teát. Én kértem egy teáskészletet a babáimnak, abból tudnak inni.
De indulniuk kell Betlehembe, már nagyon várja őket a Kisjézus.

Peti
De elszaladtak a lovaik, meg a teve is.

Panni
Akkor, akkor gyorsan elmennek a legközelebbi vasútállomásra.
Kalaúzbácsi, kalaúzbácsi, kérünk három jegyet Betlehembe.

Peti
Oda egyáltalán nem megy vonat!

Panni
Ne rontsd el. Oda nem megy vonat, de adok három jegyet a tengerpartig, ahol tavaly voltunk nyaralni.
Elérnek a tengerhez, és találnak egy vitorlást, amilyennel elmentünk a szigetre, és beszélnek a kapitánnyal. Kapitány, mi vagyunk a három királyok, elvinne minket Betlehemig?

Peti
Nem

Panni
Peti, mért vagy ilyen? El bizony, de csak egy ember fér fel a hajóra.
Akkor a három király sorsot húzott, és az egyikük…Gáspár, elment a hajóval.
A másik kettő tanakodott, mitévők legyenek.

Peti
Azt mondta Menyhért király. Menjünk el a Pannihoz, a Zöldfa utcába, ő kért egy biciklit karácsonyra, azzal biztos el tudunk menni Betlehembe.
Szia Panni, mi vagyunk a három királyok, illetve már csak kettő, és Betlehembe szeretnénk jutni, köszönteni a Kisjézust, de nincs mivel mennünk. Odaadod a biciklidet?

Panni
Odaadom én, hogyne adnám, kedves három királyok, illetve most már csak kettő. De csak egy ember fér fel a biciklire, sorsot kell húznotok. Úgy is tettek
És Menyhért király elindult a biciklivel Betlehembe.

Peti
És a harmadik?
Vele mi lett?

Panni
Boldizsár, a szerecsenkirály búslakodott magában.

Peti
Jaj, nem tudok elmenni Betlehembe, nem tudok ajándékot adni a világ urának. Mi lesz így velem. Jajjajajj!
De akkor eszébe jutott, hoooogy…

Panni
hogy Peti, a szomszédban kért egy helikoptert karácsonyra…
El is indultak hozzá

Peti (abbahagyja a játékot)
Én idén nem kapok semmit karácsonyra..

Panni
Hogyhogy?

Peti
Át-szer-ve-zés. Ezt mondta az apukám, és hogy jövőre bíííztos nem megyünk nyaralni.

Kis szünet

Panni
Én…én tudom ám, hogy mért nem mentek.

Peti
Igen?

Panni
Igen. Hallottam. Amikor apukádék nálunk voltak a Jani bácsi születésnapján.

Peti
És miért?

Panni
Mert ők is kértek valamit karácsonyra, de csak nyáron hozza a szállító.

Peti
A…a postás?

Panni
Ezt nem postás hozza.

Peti
Nem? Akkor ki?

Panni
A gólya…

Peti
Igen?
Csak tudnám, mi az, amit a gólya hoz…

Panni
Én tudom…megsúgjam?

Peti
Súgd.

Panni.
Egy kistestvér.

Peti
Egy kistestvér?

Panni
Egy kisbaba.

Peti
óriási!

Panni
Igen, ez csodálatos.

Peti
Ezért voltak a nénigyógyásznál?

Panni
Igen. Nőgyógyász, úgy hívják

Peti
Csodálkoztam is, hogy apu mért megy.

Panni
Együtt kell menni, hogy fogja az anyu kezét, amikor az ulltra hangos vizsgálat van

Peti
Az milyen? Az ulltra hangos vizsgálat
Egy doktorbácsi belekiabál anyukám hasába? És a kisbaba válaszol?

Peti
Hahó, van ott valaki?

Panni
Azt mondja, igen

Peti
És jó ott?

Panni
Azt mondja: Kicsit szűkös.
Hihi

Peti
Te figyelj, remélem tudod, hogy miattad most nem kapok ajándékot?

Panni
Azt mondja, hogy ne legyél igazságtalan…ő eddig hat éven át nem kapott.

Peti
Micsoda?

Panni
Amíg te igen.
És eddig nem is focizhatott, meg nem is hógolyózhatott, meg nem mehetett nyáron a tengerhez anyukáddal meg apukáddal lapátról enni a fagylaltot. Sőt nem is evett még fagylaltot egyáltalán.

Peti
Fúúú. Tarts ki öcsi,
Figyelj, nem is kérek semmit karácsonyra, csak a helikoptert. és ha megkapom, elmegyek vele érted, hogy tudjál fagyit enni, meg megismerkedhess apuval meg anyuval, tök jó fejek…A helikopter, az biztos gyorsabb, mint a gólya. Nem? El tudnád intézni? Te, még a Kisjézus se született meg, ott lehet valahol a környéken, nem beszélnéd meg vele?

Panni
Azt mondja, megkapod, ha először odaadod Boldizsár királynak. Hogy el tudjon menni a Kisjézushoz.

Peti
Betlehembe? Naná, hogy odaadom!

Panni
És akkor a három királyok, vagyis Boldizsár király megérkezett Petihez, aki kért egy helikoptert karácsonyra.
Szia Peti, én vagyok Boldizsár, a szerecsen király, kölcsönadod a helikopteredet, hogy elmehessek Betlehembe a Kisjézushoz? Ajándékot viszek neki, mert ő az, aki elveszi a világ bűnei.

Peti
Odaadom, persze, hogy odaadom.
Te Boldizsár király. Tudod te, hogyan kell helikoptert vezetni? (nem) hát te, Panni?

Panni
Én sem…

Peti
És én sem…Várj csak…öcsi, tudsz te helikoptert vezetni?

Panni
Azt mondja…igen!

Peti
Juhé! Boldizsár király, húzd csak összébb magad, mert be kell, hogy férjünk mindnyájan! Anyu, apu, Panni, meg én. Mindnyájan elmegyünk Betlehembe, a Kisjézushoz, figyelj Öcsi, te vezetsz! Juhééé!
(és a helikopter fölszáll)
De jó hogy van testvérem!

Lány
Már értem. Akkor kapott ajándékot végülis?

Fiú
Természetesen. Azért, mert születik egy testvéred, a szüleid még ugyanúgy szeretnek, ezt nem szabad elfelejteni. Igazából egy testvér, az majdnem a legnagyobb ajándék…ha nem a legnagyobb..

Lány
Minden ajándék nagy lehet, ha jó szívvel adják! Még a legkisebb is. Csak annyi kell, hogy szeretetből adjuk.

Fiú
És jónak is csak úgy érdemes lenni, ha nem az ajándékért teszed. Mert az ajándék az nem fizetség, az ajándékot ki kell érdemelni.

Lány
És mi van azokkal, akik nem tudnak ajándékot adni?

Fiú
Van ilyen?

Lány
Például a szegény házaspár a lépcsőfordulói kis lakásban…Bella és Bandi

Fiú
Ó emlékszem rájuk, ők tényleg nem voltak gazdagok. Sőt…Egyetlen értékük Bandi arany zsebórája volt, amit még az apjától kapott, aki szintén az apjától kapta, aki szintén… mindig a mellényzsebében tartotta, és reggelenként beállította a folyósói állóóráról.


Lány
A másik értékük Bella hosszú, fényes, haja volt. Ha Sába királynője a szomszédjuk, vagy ne adj isten maga Salamon király, mindketten sápadoztak volna, ha meglátják ezt a gyönyörű hajzuhatagot... és minden kincsüket odaadták volna, hogy megszerezzék.

Fiú (beállítja az órát)
Fél nyolc…megyek a hivatalba!

Lány
Siess haza Bandi! Este húst sütök...Holnap karácsony…

Fiú
Bizony… Holnap karácsony… Sietek… Szervusz szívem.

Lány
(dugipénzt vesz elő, megszámolja) 1870 ft…. Ez minden vagyonom. És ebből is nyolcszázhetven csupa ötösökben.
Forintként rakosgatta félre, úgyhogy már rettegett tőle a fűszeres, a zöldséges meg a hentes, ha belépett a boltba – neki meg égett az arca szégyenében, mert érezte, hogy magukban fukarnak tartják a kicsinyes alkudozása miatt. Bella háromszor is megszámlálta. Egyezer nyolcszáz hetven forint. És holnap karácsony napja.
Hónapok óta félrerak minden forintot és ez az eredmény. A kiadások nagyobbak, mint számította. Ez örökösen így van. 1870 forintja van, ennyiből vehet Bandinak ajándékot. Az ő Bandijának. Pedig hány boldog órát töltött azzal, hogy kitervelte, mi szépet vegyen neki. Valami fínom, különleges, igazán értékes holmit – ami egy icipicit is méltó a megtiszteltetésre, hogy Bandi tulajdona legyen, hogy hirdesse a szerelmüket és a gondoskodást, amivel Bella még a szegénységben is megpróbálta tisztességben, rendben tartani a ruhákat és a háztartást.
Hiába…gondolta…semmim nincs, csak a hajam. A hosszú hajam…
Egyszer csak felugrott, valami eszébe jutott. Gyorsan eltüntette a sírás nyomait, és kabátot húzott, még egyszer átszámolta a pénzt, a zsebébe rakta, és kisietett az utcára.
Lány ki

Fiú be
Bandi ezalatt, a hivatalban, hasonló gondolatok közt őrlődött…az apjától kapott arany zsebórával játszott, előtte a papírokon összefolytak a betűk, nem is látta őket.

Holnap karácsony, és Bellának ajándékot kell vennem. Valami egyszerűt, nőieset. Ami a szépségével illik hozzá, ami megmutatja, hogy törődöm vele, hogy szeretném boldognak látni…Mi mással tudnám kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok neki, hogy szeret, hogy rendben tartja a háztartást, a ruháimat. Hogy elém siet amikor hazafelé tartok a hivatalból, hogy megosztja velem az életét. Hogy a gyermekeim anyja lesz majd, és egyáltalán, hogy velem marad ilyen nehéz időkben is… egy ilyen asszony bármit megérdemel. Ahogy ott ül az erkélyen, és a hajába kap az esti szél…biztos örülne egy fésűnek. Vagy egy hajcsatnak…(hoppá)

Gyorsan összepakolt, és már ki is viharzott a hivatalból, gyorsan, szinte szárnyakat kapott, suhant át a városon, hogy Bella karácsonyi ajándékát megszerezze. (ki)

Lány (be)
Megvan! Megtaláltam! Egy óraláncot vettem az én Bandimnak, egy arany óraláncot.
Milyen szégyenlősen vehette csak elő eddig, ha valaki az időt kérdezte tőle, egy ócska bőrszíjon fityegett. Egy ilyen szép, régi, családi ereklye. Most akár a miniszterelnök is elsápad, ha meglátja! Bandi, nem tudná megmondani mennyi az idő? Az én Bandim pedig előveszi az órát a mellényzsebéből…nagyságos uram, fél öt van, most érek haza a hivatalból, és az én Bellám elém szalad, és hosszú hajába kap a téli szél… (elsírja magát)

Fiú (be)
Bella, hazajöttem!

Lány
Á…ilyen korán?

Fiú
Te sírtál? Hát miért sírsz? Holnap Karácsony van. Ilyenkor sutba kell dobi a bánatot! És...meg kell nézni az ajándékot…Boldog Karácsonyt, Bella.

Lány
Ajándék?...Nekem? Én is készültem…ezt neked hozta a…a Jézuska…

Fiú
Én is kapok? Ez nagyszerű…bontsuk ki őket!

Kibontják…

Lány
Úristen!

Fiú
Nahát…

Lány
Te egyszerűen…csodálatos vagy…

Fiú
Édesem, egy óralánc…

(egy ideig csendben ülnek)

Fiú
Nem próbálod ki a fésűt, vagy …az egyik hajcsatot?

Lány
Hát…előbb tedd fel az órára a láncot, olyan kíváncsi vagyok, illik e hozzá...

Fiú
Hm…az órát…azt nem tudom elővenni…

Lány
Miért?

Fiú
Nem volt pénzem, és arra gondoltam, hogy egy óra az, az csak egy tárgy, megleszek nélküle, viszont nem múlhat el úgy a karácsony, hogy neked nem adok ajándékot.
És akkor...eladtam.

Lány
Eladtad az órád?

Fiú
Igen.

Lány
Akkor az óraláncnak…annak most nem sok értelme van…nem?

Fiú
Bocsáss meg.

Lány
Te Bandi, te, édes tökkelütött szerelmem…(leveszi a kalapját)

Fiú
Bella, te…

Lány
Eladtam a hajamat…mert nem volt pénzem, és arra gondoltam, hogy a haj, az úgyis kinő, megleszek nélküle, viszont nem múlhat el úgy a karácsony, hogy neked nem adok semmit… És akkor elmentem a parókáshoz… és eladtam.

nevetés



Lány
A háromkirályok, akik ajándékokat hoztak a jászolban fekvő kisdednek, mint tudjuk, bölcsek voltak, nagyon bölcsek. Ők találták ki a karácsonyi ajándékozás szokását. És, minthogy bölcsek voltak, bölcsesség volt bizonyára az ajándékaikban is.

Fiú
Bella és Bandi pedig, akik a lépcsőfordulóban laktak, feláldozták egymásért legdrágább kincsüket.

Lány
Azt hiszem, ez a legszebb ajándék

Fiú:
Igen. Az ilyenek a legbölcsebbek mindazok közül, akik ajándékokat adnak, és akiket megajándékoznak. Mindenütt ők a legbölcsebbek.

Lány
Ők az igazi napkeleti királyok.

Fiú
Igaz is…majd elfelejtettem. Én hoztam neked ajándékot! Tessék…Boldog karácsonyt!

Lány
De jó hogy mondod! Én is készültem…Boldog karácsonyt! Nahát, egy zenélő doboz!

Fiú
De, hiszen ez…sütemény…és mennyi…adhatok belőle a gyerekeknek is?

Lány
Hát persze…ezzel kívánunk nekik is boldog Karácsonyt

Fiú
És boldog új évet!


VÉGE


2009 © Bóbita - Boglári Tamás

Read More...

Summary only...

Radio Cost - Mese

rongyá nézték, és joggal.


népmeseátdolgozás Britt-Kolumbiából.


A Brit Kolumbiai Magyar Televizió (sic!) müsorábol

Read More...

Summary only...

Mese Cost - Az elveszett szivárványos mézlüpü

Klára egy szép tavaszi délutánon a nagyi házának udvarán labdázott. Igazából az egész ház nem is a nagymamáé volt, hanem csupán egy kis lakás a harmadik emeleten, ahova a fájós lábai miatt mindig csak nehezen tudott felmenni, ha a felvonó elromlott. Pedig a lift sokszor volt rossz, mert ez egy nagyon régi ház volt és akkor épült, amikor a nagyi még meg sem született. Szóval igen-igen régen. Az udvarról föl lehetett látni a sok körbefutó függőfolyosóra. Ha az ember egy ilyen helyen pattogtatja a pöttyös labdáját, akkor minden csak úgy döng és visszhangzik, mintha óriások hatalmas üstdobokat vernének.

Szóval Klára éppen itt játszott, amikor egyszer csak egy kiálló kockakőben a labda megpattant, és elgurult egészen az udvar sarkáig, ahol egy-két lassú fordulat után megakadt egy fűcsomóban. Micsoda óriási szerencse! Mert amikor Klára odafutott, hogy felvegye a labdát, egy pöttömnyi teremtményt látott kuporogni a fűszálak tövében. A laszti egészen biztosan elsodorta volna, ha meg nem áll idejében. Klára lehajolt hozzá, hogy jobban szemügyre vehesse. Az aprócska valami kidugta fejét a fűszálak közül és nagy szemeivel gyámoltalanul felnézett Klárára. Szegényke szörnyen ijedtnek tűnt.
- Te egy kis szivárványos mézlüpü vagy? – kérdezte tőle Klára kedvesen. Még soha nem látott mézlüpüt, de a nagyi leírása pontosan ráillett erre a pöttömre. A válasz egy bátortalan fejbólintás volt.
- És hol vannak a szüleid? – kérdezte Klára, de rögtön rájött, hogy ezt nem kellett volna, mert a kicsi lüpü válasz helyett elkezdett bömbölni, de olyan hangosan, hogy a kislány már attól tartott, hogy a földszinten lakó néni meghallja őket.
– Jaj, ne sírj kicsi lüpüke! Bármi is a baj, megpróbálok segíteni neked. Jó? - csitította Klára. Vigasztaló szavainak rövidesen meglett az eredménye, mert a mézlüpü záporként áradó könnyei lassan elapadtak és már csak nagyokat hüppögött, végül meg is tudott szólalni.
Hüp hüp … - Elvesztem… –mondta és szája megint veszélyesen lefelé görbült, ezért aztán Klára gyorsan közbevágott: – Mond el nekem kérlek, hogy hogyan történt. Hátha segíthetek.
– Hát… - kezdett bele a kis lüpü - otthon voltam az anyukámmal meg az apukámmal és éppen tanítottak repülni, amikor jött egy nagy zivatar…hüpp…és egy hatalmas fergeteg elkapott és elsodort…és még a szárnyiam is teljesen eláztak – mutatta szomorúan Klárának csuromvizes szárnyait, melyek valóban szivárványosak voltak - …és nem tudok hazatalálni…. hüpp…hüpp…
- Meg tudod mondani, hogy hol laksz? – kérdezte Klára, de ahogy látta a kis lüpü bizonytalan arckifejezését, rögtön hozzátette: – Emlékszel valami jellegzetesre az otthonodból?
A mézlüpü egy kicsit elgondolkodott. - Valami nagyon jó illat volt ott, nem úgy, mint ezen a helyen - mutatott méltatlankodva az ecetfa felé, ami az udvar egyetlen fája volt - …és volt ott még sok-sok nagy állat is. – tette hozzá.
Klára ezt nagyon érdekesnek találta. Csak nem az állatkert az? Szerencsére ezt könnyen kideríthetik, ha holnap ellátogatnak oda. Addig is gondoskodnia kell róla, hogy kis védencének ne történjen semmi baja. Nem maradhat itt vizesen, az éjszakák még túl hidegek ehhez. Ha megfázik, mit mond a szüleinek? Így aztán óvatosan betette a zsebébe és felfutott a nagyihoz, akit rögtön meg is kért, hogy holnap menjenek el az állatkertbe.
Azután bement a szobájába, és egy hajszárítóval megszárította a mézlüpü szárnyait. Szegényke először nagyon megijedt a hajszárítótól és bemenekült előle a radiátor alá, de amikor Klára szépen elmagyarázta neki, hogy hogyan is működi ez a csodamasina, akkor kimerészkedett. A legvégén pedig már nagyon élvezte, hogy a meleg levegő mindenfelől körbecirógatja. Klára szerette volna, hogy új barátja ott aludjon az ő szobájában, mégsem tudta bent tartani éjszakára, mert folyton csak az ablakban ült orrát az üvegnek nyomva, végül pedig kikérezkedett a szabadba. Nem volt hozzászokva a bezártsághoz.
Klára levitte az udvarra és felültette az ecetfa egyik ágára, közben pedig a lelkére kötötte, hogy nehogy elcsavarogjon valahova, és hogy a Mici néni macskájával semmiképpen ne álljon szóba, mert az egy haszontalan alak, aki folyton csak a madárkákat lesi. Utoljára még megígérte, hogy holnap kora reggel jön érte, hogy minél előbb elindulhassanak megkeresni a szüleit.
Másnap Klára már pirkadatkor ki is pattant az ágyból, olyan izgatott volt a rájuk váró új kaland miatt. Akármennyire korán kelt is azonban, a kis mézlüpüt már ébren találta. Ott ült az ecetfa ágán, ahol tegnap este hagyta, és csendesen sírdogált. A fa alatt már egy kisebb tócsa gyűlt össze a könnyeiből. Talán egy szemhunyást sem aludt, annyira hiányozott neki az anyukája és az apukája. Még az sem hangolta jobb kedvre, hogy az ecetfa ágát lágyan hintáztatta egy játékos kedvű, korán kelő szellőcske. Csak amikor meglátta Klárát, akkor hagyta abba a sírást. A kislány a vállára ültette és bíztató szavakkal próbált egy kis lelket önteni belé.
A nagyival csak felszálltak egy sárga villamosra, azután egy piros trolira, aztán már ott is voltak az állatkertnél. Lassan sétálgattak a kora délelőtti napsütésben és a különösebbnél különösebb állatokat mutogatták egymásnak. Amikor a nagyi elfáradt, leült egy padra, és onnan figyelte Klárát, aki megcsodálta a zsiráfokat, de nem kérdezett tőlük semmit, mert úgy gondolta, hogy a fejük túl magasan van. Ezután egy tevéhez ment, akinek szép, hatalmas szemeit hosszú szempillák árnyékolták. Egy köteg fűcsomót rágott és nagyon elégedettnek látszott. Klára úgy gondolta, ez pont a megfelelő pillanat arra, hogy előálljon a kérdésével.
– Kedves asszonyom, nem tudná megmondani nekem, merre találom a mézlüpüket? – kérdezte a tevét és közben a vállán gubbasztó kis lüpüre mutatott, aki reménykedve bámulta a csodálatos tevét. Az azonban, mintha nem is hallotta volna a hozzá intézett kérdést, csak tovább kérődzött némán. ’Talán csak a nagy zsivajban nem hallotta meg amit mondtam, vagy talán a kiejtésem nem elég tökéletes tevéül? Többet kellene gyakorolnom!’, villant fel Klárában a gondolat. Kissé elbizonytalanodva megismételte a kérdést. Semmi válasz, csak mélységes elégedettség és kérődzés. ’Lehet, hogy a tevék nem is annyira okosak, mint amilyennek látszanak’.- gondolta kicsit elkedvetlenedve Klára, aztán odafordult kis barátjához, hogy megvigasztalja.
- Nem baj kicsi lüpüke, majd megkérdezünk egy másik okosabb állatot. Állítólag a majmok nagyon eszesek. Mindjárt el is indultak az orangutánok kifutója felé. Klára most már megfontoltabb volt. Először hosszan figyelte a ketrec lakóit és kiválasztott egy kedves kis orangutánbébit, aki a tevénél sokkal nagyobb érdeklődést mutatott a látogatók iránt. Egy banánnal a kezében ücsörgött a rácsok előtt és ételdarabkákkal dobálta a meglepett bámészkodókat. Klára közelebb ment hozzá és megszólította.
– Nem tudnád megmondani nekem, hogy hol laknak a mézlüpük, kedves majmocska? Erre a kismajom, mintha méh csípte volna meg, felugrott a helyéről és szilaj kurjantásokat hallatva háromszor körberohanta a ketrecet. Aztán fölugrott a felső rácsokhoz, néhány pillanatig csak lógott lefelé, majd odahuppant egyenesen Klára elé és egy elegáns mozdulattal a banánt az orrába gyömöszölte, miközben csúfondáros hangok kíséretében kiöltötte a nyelvét.
Klára ezt nemleges válasznak vette, és rögtön elhatározta, hogy legközelebb egy olyan állatot kérdez meg, akibe valamivel kevesebb energia szorult. El is indult az üvegház felé, ahol a lajhárok laktak. Ott aztán fel is fedezett egy hatalmas fáról lógó szőrmók alakot. Illedelmesen köszönt, majd türelmesen várakozott, mert tudta, hogy ezek az állatok nem villámgyors válaszaikról híresek. Hosszú percekig figyelte a fejjel lefelé csüngő lajhárt, de az meg sem moccant. Klára már arra kezdett gyanakodni, hogy az állatkert gondozói gonosz tréfát űznek a látogatókkal és eleven lajhár helyett, egy kissé torzonborz plüssállatot lógattak fel a fára, amikor az végre életjelt adott. Nagyon lassan Klára felé fordította a fejét és pár perc múlva megszólalt.
– Szeeeerbusz…kisláááány. Klára szépen, lassan feltette a kérdést a mézlüpük tartózkodási helyéről, majd várt, hogy a lajhár mindezt megemészthesse. Ez jó ideig eltartott. Közben Klára észrevette, hogy beszélgetőpartnere erősen fixíroz egy levelet, ami közvetlenül a feje fölött lógott egy vékonyka ágról, majd lassan elkezd nyújtózkodni felé. Klára előzékenyen lehajtotta a gallyacskát, hogy a zsenge levél karmos mancsa ügyébe kerüljön.
– Köszönööööm. - szólt a lajhár és elkezdte majszolni a levelet. Csam, csam, nyam nyam. Szünet. Csam, csam. -Hosszú szünet. -Amm…taláááán…amm….a…pillangóóóók…megtuddjáááák…mooonndani…amm, (tele szájjal nem illik beszélni, meg nem is nagyon lehet). - őőőők.....amm…hasonlóóóóóóan…pirinyóóóóók….ammm….és…fürgééééék…..amm. – mondta vontatottan. Klára vidáman megköszönte az útbaigazítást, és mint a szél, rohant a pillangóház felé. A lajhár elégedetten mosolygott. Úgy érezte egy ilyen zsúfolt nap után ideje nyugovóra térni.
Az ezer színben pompázó pillangók minden teketória nélkül el is mondták, hogy a mézlüpük, a hársfákon élnek. Ők hordják szerte-szét a világba a hársfavirág csodálatos illatát. Hogyha a mézlüpük eltűnnének, a hársfa virága sem illatozna többé. Még azt is tudták, hogy Klára kis barátja az elefántház melletti hatalmas fán lakik, és a szülei már égen földön keresik.
Klára köszönetet mondott a felvilágosításért és boldogan szaladt az elefántház felé. Amikor odaért a nagy fához, meglátta a lombok között szorgoskodó mézlüpüket. Azok annyira el voltak foglalva a munkájukkal, hogy először észre sem vették őket, ezért Klára elfüttyentette magát. Erre az ide-oda cikázó mézlüpük egy varázsütésre megálltak a levegőben (csak apró szárnyaikkal verdestek sebesen) és meglepetten meredtek Klárára. Amikor aztán felfedezték a kislány vállán ülő kis mézlüpüt, mindannyian odasereglettek és örültek annak, hogy az elveszett kicsike végre megkerült. A kis mézlüpü az apukája és az anyukája nyakába ugrott, akik felemelték és hosszú percekig köröztek a levegőben egymást ölelgetve, boldogan. Klára elégedetten búcsút intett nekik, aztán gyorsan elindult, hogy megkeresse a nagymamáját.
Ettől kezdve valahányszor elment egy virágba borult hársfa alatt és megérezte annak varázslatos illatát, barátjára, a kis szivárványos mézlüpüre gondolt és a szíve csordultig megtelt vidámsággal.

Read More...

Summary only...

Mese Cost - Csalitos Edömér szemei

Ez egy mese gyerekeknek és gyermeklelkületű felnőtteknek



Volt egyszer egy lányka, akit Klárának hívtak, és aki teljesen úgy nézett ki, mint egy hétköznapi kislány. Az édesanyja minden reggel fölöltöztette, megmosdatta, megfésülte szép hosszú haját, bekötötte a cipőfűzőjét, és elvitte az oviba, ahol egész nap játszott a többi gyerekkel. Ki hitte volna, hogy Klára valójában egy igazi tündér-királykisasszony.
Hogy ő nem volt egy közönséges kislány, azt bárki gondolhatta, már a nevéről is. Aki egy kicsit is ért a rejtett dolgokhoz, az rögtön látta, hogy egy ilyen szép és kedves kislányt így egyszerűen és röviden Klárának hívni, csakis valami megtévesztés lehet. Aminek részben gyakorlati okai voltak. Azt ugyanis, hogy Királyleánykaábrándosregeajándék hosszú és fáradtságos volt kimondani minden egyes alkalommal, amikor valaki megszólította, vagy magához hívta őt. Hát ezért a nyúlfarknyi név, meg persze azért is, mert Klára nem kötötte mindenkinek az orrára, hogy ő egy tündér-királykisasszony. Éppen elég volt az, hogy tudott erről számtalan mesés lény széles e világon. Mindig volt egy közülük, aki Klára körül sertepertélt, hogy a segítségét kérje.
Fáradtságos az élete egy titkos jótevő királykisasszonynak. Ilyen magas elvárásoknak nehéz megfelelni, különösen, ha az ember még csak négy éves. Klára azonban nagyon szeretetre méltó volt és mindig mindenkivel csak jót tett. Így volt ez azon a hétfő délelőttön is, amikor történetünk elkezdődött.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Klára éppen az óvoda kertjében, kedvenc helyén üldögélt, amikor egyszer csak megjelent Titokzatos Boszimóka. A kis manó a száraz avarból bújt elő és kezecskéit hátratéve kacsázott Klára felé. Amikor odaért hozzá, piros kalapját meglendítve, mélyen meghajolt a kislány előtt és cirkalmas üdvözlőbeszédbe kezdett. Klára türelmesen várt, de amikor a hosszúra nyúlt köszöntésnek végre vége szakadt, Boszimóka ahelyett, hogy rögtön rátért volna a lényegre, szokása szerint élvezettel tovább csűrte-csavarta a szót. Az időjárásról kezdett el beszélni, hogy Firigó a rigó panaszkodott, mert berekedt a hajnali nyirkosságtól, meg arról, hogy Szöcskereki a múlt héten egy különösen veszélyes ugrásnál eltört hat lába közül kettőt és most egy hosszú bottal jár, ami különleges tekintélyt kölcsönöz megjelenésének. Majd amikor végleg kifogyott a témákból elhallgatott és már csak a lábát nézegette nagyon figyelmesen, miközben piros cipőjével a száraz leveleket rugdalta. Úgy tűnt ez az elfoglaltság annyira leköti minden figyelmét, hogy már el is felejtette azt, amiért valójában jött. Az arcán azonban nagyon csalafinta kifejezés jelent meg, ahogy a szeme sarkából figyelte Klárát. Ebből a kislány már tudta, hogy valami baj van, de hogy mi, azt csak hosszas huzavona után lesz képes kiszedni a kis manóból. Ez volt a baj Boszimókával, hogy olyan titokzatoskodó és csintalan volt.
Hogy siettesse kissé az eseményeket, Klára közelebb hajolt Boszimókához és az arcát fürkészve megkérdezte: - Nem történt valami más említésre méltó mostanában manócskám?
- Hát…nincsen semmi különös ezen kívül … semmi különös…nem… nem emlékszem egyéb fontos dologra. – Mondta a manó, miközben arcára kaján vigyor ült ki. - Talán csak az, hogy szegény Lúdbörző Ludmillát annyira megrémisztette egy haszontalan bikfic, hogy egy fertály órán keresztül csuklott és lúdbörzött is egyszerre… - mondta Boszimóka drámai hangon, de huncut szeme csillogásából világosan lehetett látni, hogy roppant mulatságosnak tartja az esetet.
- Igen, igen. - mondta angyali türelemmel Klára. - Tudom ez tegnap volt. Nem történt azóta valami furcsa? Mondjuk ma reggel?
- Most, hogy megint kérdezed királylány, mégis mintha volna valami érdekes, csak hírtelen nem jut az eszembe… Úgy látszik kicsusszant abból a lukas kobakomból – mondta nagy komolykodva, miközben az öklével borzas fejét ütögette. – Ah, tudom már! – Kiáltott fel hírtelem, miközben megpróbált tragikus arckifejezést erőltetni magára. (Nem túl nagy sikerrel, látszott rajta, hogy majd szétpukkad a nevetéstől.) - Maradimordi azt mondta Csigának, hogy gülü szemei vannak! - Vágta ki végre.
Klára rögtön átérezte a kijelentés súlyosságát. Csalitos Edömér a csiga nagyon érzékeny volt a küllemére tett bármilyen megjegyzésre. Megjelenése mindig kifogástalan eleganciájú volt. Különösen finoman cizellált, keresztben csíkos csigaháza tett mély benyomást mindenkire, ezért aztán soha nem is ment el hazulról e nélkül. Jeles napokon még szemkötőt is viselt. Úgy vélte, hogy nem illik az ünnep komolyságához, ha lobognak a szemei. Ez volt az oka annak is, hogy mindig csak megfontoltan, lassan közlekedett. Szeles napokon pedig egyáltalán nem lépett ki az utcára, nehogy valami játékos szellőcske illetlenül meglengesse őket.
Magában egy kicsit azt gondolta, hogy a természet, amúgy hibátlan külsejét, a kelleténél kissé dülledtebb szemekkel áldotta meg, de ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be senkinek. Ezért aztán kínosan kerülte a témát. Azt a kifejezést például, hogy „kocsányon lógó szemek”, soha nem használta. Ehelyett inkább hosszú körülírásokat alkalmazott, mint például „magas, karcsú százon ülő szem”. A dülledt vagy gülü szavak, pedig soha nem hagyták el a száját.
Így már talán mindenki számára érthető, hogy Maradimordi meggondolatlan és meglehetősen durva kijelentése az érzékeny lelkű csiga elevenébe vágott.
Klára, hogy ne veszítsenek további drága perceket, mindjárt meg is kérte Boszimókát, hogy mutassa meg, merre busong most Edömér. A kis manó, nyomában Klárával, fürgén iramlott az óvodakert egy távolabbi, főként bodza és orgonabokrokkal borított, elvadult részébe. Végül megállapodtak egy vadrózsafa tövében. Ott már a többiek, Edömér házát körbefogva, javában azon tanakodtak, mit is kellene tenniük a megsebzett lelkű csigával, aki magára reteszelte háza ajtaját és nem volt hajlandó kibújni onnan, annak ellenére, hogy már egy fél órája könyörögtek neki ezért. A háttérben persze ott téblábolt Maradimordi is, a kissé morózus manó, aki magában morgott valamit, a puhány nebáncsvirágokról, meg arról, hogy mért kell mindig minden kis apróságnak akkora feneket keríteni...
Amikor Klára megjelent, mindannyian odasereglettek hozzá, és panaszkodtak, hogy bár már jó ideje próbálják megengesztelni a csigát, de az a megvigasztalódás semmi jelét nem mutatja. Klára magához hívta Maradimordit is, hogy kikérdezze a történtekről. A manócska elmondta, hogy ma reggel összefutott Edömérrel és hogy mindenféléről beszélgettek, mígnem erre a szerencsétlen témára terelődött a szó. - És szóval hát…azt mondtam neki, hogy …gülüszeme van. Ki gondolta volna, hogy ez a pipogya széplélek ennyire a szívére vesz egy kis tréfát. Vannak, akikkel egyáltalán nem lehet viccelni. - Fejezte be végül a manócska.
Klárának először Maradimordit kellett rávennie, hogy kérjen bocsánatot Edömértől. Ez sem ment túl könnyem, mert a kis manó váltig állította, hogy ő nem tehet semmiről, és arról meg végkép nem, hogy léteznek ilyen túlérzékeny, nyámnyila alakok a földön, akiknek talán jobb lett volna, ha meg sem születnek, mert akkor sok gondtól kímélték volna meg magukat és a világot egyaránt. Végül azonban, Klára hosszas rábeszélésének hatására, beadta a derekát. Még ennél is nehezebbnek ígérkezett Edömér megbékítése.
A kislány odament a csiga házához és megkocogtatta az oldalát. Kip-kop. – Edömér, itthon vagy kicsi csigám? Semmi válasz. Klára ebből már látta, hogy itt kedves szavaknál többre van szűkség. Megkérte a körülötte tanácstalanul álldogálókat, hogy gyorsan hozzanak neki friss leveleket, de ne csak úgy tessék-lássék módon akármit, hanem válogatottan, csakis a csiga legkedvesebb eledelét, a pitypang friss hajtásait. Sok kis segítője mindjárt szerteszét szaladt és nem telt bele öt perc, már egy kisebb kupacnyi zsenge pitypanglevelet hordtak Edömér háza elé. Akkor Klára fogta és apró darabokra vágta a leveleket, hogy még jobban illatozzanak, majd az egészet belerakta egy nagy salátástálba és a zöldség tetejére még egy sárga boglárkavirágot is biggyesztett díszítésül.
Eközben Edömér már nyugtalanul feszengett a házában. A friss saláta kellemes illata nagyon csábító volt, ezen kívül igazán jól esett neki, hogy a többiek ilyen kedvesen vigasztalják. Az meg különösen hízelgett a hiúságának, hogy maga a királylány is eljött, hogy kiengesztelje.
Így már csak félórányi szüntelen rábeszélésre volt szükség, hogy végre kibújjon a házából, de azért előtte a fejére rakott egy papírzacskót, hogy eltakarja vele hosszú kocsányon lógó szemeit. Klárának újabb, negyedórai könyörgéssel sikerült rávennie Edömért, hogy a zacskót is vegye le. Ekkor a kislány maga elé húzta Maradimordit, aki néhány bíztatásnak szánt hátba bökdösés után, nagy nehezen belefogott mondókájába, miközben zavartan gyűrögette kabátja szélét.
- Humm… Csak azt szeretném mondani Edömér, hogy ne haragudj és nem akartalak megbántani… Itt egy kicsit elbizanytalanodott, de Klára bátorító pillantásainak hatására folytatta. És szóval… szerintem nagyon szépek a szemeid…. és az meg különösen festői, ha lobogtatja őket a szél…. de tényleg. A manó szavainak hallatán Edömér elpirult az örömtől és meghatottságtól. A békülés jeleként mindjárt meg is hívta Maradimordit (és persze a többieket is) egy kis salátázásra. Mindannyian körbeülték a nagy tálat, és elégedetten nekiláttak az evésnek. Bár Edömér mindenkit kínált a boglárkával, azt senki sem fogadta el, hanem ragaszkodtak hozzá, hogy a csiga fogyassza el a legínycsiklandozóbb falatot.
Hogy ilyen szépen elrendeződött minden, Klára visszament a gyerekekhez sárpogácsát készíteni.
Edömér pedig ettől a naptól kezdve, nem hordta többé a szemkötőjét.

Read More...

Summary only...

TV Cost - matiné

Jó SzÓrakozást Gyerekek!

Read More...

Summary only...

Szerelem - Indiai mese

SZERELEM
A hindu herceget gyönyörű nő tartotta a szerelem rabságában. Naphosszat róla álmodozott a kertben a tó partján, de amikor az éjjel közeledett sötét palástjával, kedveséhez sietett és ott maradt, amíg csak megpirkadt.

Egy éjjel ismét úton szerelme felé, csillagtalan sötétben, az úton kuporgó alakba ütközött. Mint megzavart kígyó emelkedett fel előtte, és átkot szórt a hercegre. Jógin volt, aki magába mélyedt, hogy Istent láthassa. A herceg meditációjából zavarta fel. Az aszkéta így kiáltott:
- Míg én belső látomásomat szemlélem és Istent látom, te testemet tapodod!
- Bocsáss meg - felelt a szerelmes herceg -, egy asszonyhoz sietek, aki minden érzékemet rabságában tartja, szívem csak őt látja, ezért nem veszek észre a magam útján semmi mást. De ha te Isten szemlélésébe mélyedtél, hogyan veheted még észre azt, ami Istenen kívül történik? Ugyan kié a nagyobb elmélyedés?
Az aszkéta a válasszal adós maradt. A szerelmes herceg azonban később szent lett, aki egész bensejét Istennek áldozta. Mikor szerelmétől elbúcsúzott, így szólt:
- Több voltál számomra, mint boldogság, tanítóm és mesterem voltál, te tanítottál meg arra, hogyan kell szeretni Istent.

Read More...

Summary only...

esti mese

Magyar népmesék - A bíró okos lánya


...hoztam is ajándékot meg nem is...

Read More...

Summary only...

Örökösödési por

...az "örökösödési por": "A méreg, amelyet Sainte Croix készített, olyan erős volt, hogy a por (poudre de successionnak nevezték a párizsiak) elkészítése közben egyetlen lélegzetvétel elegendő volt ahhoz, hogy abban a pillanatban előidézze a halált."
E.T.A. Hoffmann: Scuderi kisasszony

...mivel a rendszer két napja áll a melóhelyen, újra van időm olvasni:)ennél csak az lenne jobb, ha eleve egy könyvtárban dolgoznék és nem a monitorról kéne olvasni. persze félő, hogy nagyon hamar magam is egy Hoffmann-figurává változnék, a kissé ködös tekintetű, kócos, aszalódott könyvtáros kisasszonnyá, aki nem engedné, hogy kikölcsönözzék a könyveket, mert mindet magának akarná megtartani, míg végül már senki nem menne oda, és Mademoiselle Ch. papírvékonnyá aszott, sárga teste együtt porladna el a soha nem lapozott könyvek halmaival...:)
...és még egy kis részlet a meséből:
"A király, hogy ennek az egyre inkább elharapódzó garázdálkodásnak véget vessen, külön törvényszéket nevezett ki, és egyetlen feladattal bízta meg: hogy ezeket a titokzatos gaztetteket felderítse és megtorolja. Ez volt az úgynevezett Chambre ardente, a Bastille közelében tartotta üléseit és la Regnie lett az elnöke. La Regnie fáradozásai, bármily buzgón tevékenykedett is, igen sokáig nem jártak eredménnyel, a sors a furfangos Desgraisnek tartogatta a szerepet, hogy a bűnösök legtitkosabb rejtekhelyét felfedezze.

Párizs Saint Germain nevű külvárosában lakott egy öregasszony, la Voisinnek hívták, aki jövendöléssel és szellemidézéssel foglalkozott és cinkostársai - le Sage és le Vigoureux - segítségével gyengének és hiszékenynek igazán nem nevezhető személyekben is félelmet és ámulatot keltett. De ez még nem volt minden. La Voisin asszony Exili tanítványa volt, mint la Croix, ő is értett tehát a finom, nyomtalanul ható por elkészítéséhez, és ezen a módon elvetemült fiúkat juttatott korai örökséghez, elvetemült nőket másik, fiatalabb férjhez.

Desgrais e titok mélyére hatolt, az öregasszony mindent bevallott, és a Chambre ardente máglyahalálra ítélte, és ezt a büntetést a Grève téren végre is hajtották. Házában megtalálták mindazok névsorát, akik szolgálatait igénybe vették, ezért aztán nemcsak hogy egyik kivégzés a másikat érte, de igen tekintélyes személyekre is súlyos gyanú nehezedett. Az volt a hiedelem, hogy Bonzy kardinális, felfedezvén a mérget la Voisinnél, rövid idő alatt elpusztított mindenkit, akinek narbonne-i hercegérsekként, nyugdíjat kellett fizetnie. Bouillon hercegnőt és Soisson grófnőt is azzal vádolták, hogy kapcsolatban álltak az ördögi nőszeméllyel, minthogy nevük szerepelt a listán, sőt magát Boudebelle-t, François Henri de Montmorencit, Luxemburg hercegét, a birodalom pairjét és marsallját sem kímélték. Ellene is eljárást indított a félelmetes Chambre ardente. A herceg önként jelentkezett a Bastille-börtönben, s a gyűlölettel eltelt Louvois és la Regnie egy hat láb hosszú zugba záratta. Hónapok teltek el, míg végre kiderült, hogy amit a herceg elkövetett, nem büntetendő cselekmény. Egy ízben horoszkópot készíttetett le Sage-zsal."

Read More...

Summary only...

Mezei Satu - mese

tegnap voltunk nagyharsányban az ördögkatlan fesztiválon, és ott láttam, hallottam először Berecz Andrást mesélni. óriási élmény volt! színpadon százszor jobb a bandi bácsi, ez a fábry-s közeg nem tesz jót neki, de így is lehet felhőtlenül kacagni.

(ezt sajnos nem engedték beágyazni, de hát ilyen a magyar)
http://www.youtube.com/watch?v=e02yCjNhTGk

a második része itt a mesefolyamnak (de először kezdd a fönti linkkel)

Read More...

Summary only...

Cigány paradicsom

Egy boszniai cigány mese.

Read More...

Summary only...