Sunday, May 31, 2009

Gálya 00

Hosszú huzavona és rengeteg várakozás után a minap - mint derült égből a villám - felhívott a közvetítőm, hogy június hatodikai kezdéssel mehetnék egy hajóra...

Mindezt azért, mert valaki kiesett, vagy kirúgták, mit tudom én. Ezzel az információval szerzett nekem a Royal Caribbean egy baromi kellemetlen délutánt. Életemben nem voltam még ennyire kétségbe esve! De tényleg!

Egyik oldalon ott állt a mostani nyomorult életem és a nagyívű csóróságom, valamint életem zenekara, akikkel lesznek maszek koncertjeink nyáron, amiket nehéz lenne, vagy nem is lehetne lemondani súlyos imázsrombolás nélkül, meg hát a nagybetűs önmegvalósítás, mint jazz-zenész, ugye.

Másik oldalon, meg egy égből pottyant lehetőség, hogy elmehetek a cég legnagyobb hajójára most, és nem éppen a legcudarabb helyekre:



Végre kiszakadhatok egy kicsit ebből a posványból, amitől már lassan levegőt sem kapok, bár a hajón zenélés sem az álmaim álma, de messze van itthonról, és nagyon más, mint itthon. Arról nem is beszélve, hogy még fizetnek is érte.

Aztán döntésre vittem a dolgot, és maradok. Az indokok a következők:

1. Az Anyswing koncerteket meg KELL csinálni. Nincs mese.
2. Ha most elmennék, akkor lehet, hogy a legjobb nyaramat tölteném el a fedélzeten, de aztán jönnék haza novemberben megfagyni. Na, ezt azért már mégsem, főleg, hogy rajongok a nyárért.
3. Ezen a hajón nincs lehetőség plusz munkákra, amikkel kiegészíthetem az amúgy sem túl rossz gázsimat.
4. Ajánlottak egy másik melót is egy nem sokkal kisebb hajóra október 23-i kezdéssel. A hely nagyon szép, de állítólag egy idő után nagyon unalmas, viszont lehet melózni a jetski kölcsönzőben plusz pénzért, és ha már nagyon unom, akkor elmegyek úgyis szépen gyakorolni.



Mellesleg ez tényleg a világ másik felén van, ami külön szimpatikus.

Szóval így állunk! Nyárra a Royal Caribbean helyett még marad a Royal!

Read More...

napi bölcsesség



a kép innen való: Egyremegy
egészen pontosan innen:SuperShop

Read More...

Saturday, May 30, 2009

TV Cost - music

megnyitom a nyarat, mint udvaron a fagyos fémcsapot.


Read More...

TV Cost - music



Boubacar Traore


wiki





Read More...

Tv Cost - music



Ketil Bjornstad

wiki





Read More...

Radio Cost Himnusz

ezennel szeretném felülírni a Radio Cost Himnuszt.

Read More...

TV Cost - Exkluzív


Gyerekek, itt a Télapó!!! és soha ne higyjetek a konvencióknak! ha tavasszal vagy nyáron akartok magatoknak Télapót, hát kérjétek és megadatik néktek!





Read More...

Képújság

a Stalker mellett az orosz sci-fi legjava (Solaris) 72-ből.


Read More...

gépház - wtf - level one

...ez egy unalmas post lesz...

...na szóval az új designon akartam ma dolgozni, de másként alakultak a dolgok,mert, nem kicsit másnapos fejjel, arra keltem, hogy szeretett blogunk a feje tetejére állt, mert az egész oldalsáv lecsúszott az oldal aljára...
...ráment az egész napon, de megoldottam, háhá!
...kiderült, hogy a TV Cost-Játék egyik kommentje volt a ludas, emiatt el kellett távolítanom, viszont mielőtt ezt megtettem volna, gondosan (ámbár fapadosan) elmentettem a kommenteket:

Read More...

London Travel 53

Read More...

Színes pillanatok

fekete- fehérben


Read More...

TV Cost - matiné

Jó SzÓrakozást Gyerekek!


Read More...

Friday, May 29, 2009

Színes rovat

CSAK HA ELMÚLTÁL 18 ÉVES!Zuhan a Nézettség!!!!


Read More...

Radio Cost Kívánságműsor

a kívánság itt mindig parancs. legutóbbi nyertesünknek sok szeretettel!


Read More...

Társadalmi célú hírdetés


<a href="http://www.grapheine.com">Agence communication Paris Graphéine</a>

Read More...

TV Cost - Játék - zeneelmélet

<a href="http://www.grapheine.com">Web agency Graphéine</a>

Read More...

Jó ebédhez Szól a Nóta

Jó étvágyat gyerekek!


Read More...

Bomb éj-Tv


&amp;amp;amp;lt;a href="http://www.grapheine.com"&amp;amp;amp;gt;Agence de communication Graphéine&amp;amp;amp;lt;/a&amp;amp;amp;gt;

Read More...

Thursday, May 28, 2009

TV Cost - Játék

ismét játék követketik, ahol tulajdonképpen csak a gyorsaság számít. nem lesz nehéz kitalálni, de nézzük...
mely filmben hallhatjuk ezt a dalt felcsendülni? természetesen az adott jelenet linkjének elküldése számít. lássuk, lássuk...
a nyertes soron kívűl kívánhat a Radio Cost Kívánságműsorban.

Játszon, hogy éljen!


Read More...

TV Cost - music


Antony and the Johnsons

wiki

myspace

tudom, hogy nem a legelőnyösebb számot ágyazom be tőle, éppen ezért
érdemes rámenni a myspace-re és mondjuk az első számot végig meghallgatni, na akkor kiviláglik valami...



You are my sister, we were born
So innocent, so full of need
There were times we were friends but times I was so cruel
Each night I'd ask for you to watch me as I sleep
I was so afraid of the night
You seemed to move through the places that I feared
You lived inside my world so softly
Protected only by the kindness of your nature
You are my sister
And I love you
May all of your dreams come true
We felt so differently then
So similar over the years
The way we laugh the way we experience pain

So many memories
But theres nothing left to gain from remembering
Faces and worlds that no one else will ever know
You are my sister
And I love you
May all of your dreams come true
I want this for you
They're gonna come true (gonna come true)

Read More...

játékok filmen!



forró az idei nyár a filmek terén, rögtön kettőt is ajánlanék a száradó pupillájú népségnek.



a régen várt Tetris - a film!


figyeled az orosz feliratokat? egyszerre hirdetnek minden kontinensen!

és a sokat vitatott, egyesek szerint túl brutális Pac Man.



mindjárt magam alá csinálok izgalmamban...

Read More...

TV Cost - Játék

Ezúttal jelentkeznék a játékra!

<a href="http://www.grapheine.com">agence communication Paris Lyon Graphéine</a>

Read More...

Cost-Doktor

Munkanélkülieknek van ideje végignézni...


Read More...

TV Cost - Játék

játék következik!
készítsd el te is a Bombay Tv-n a saját feliratos bollywoodi filmedet és küldd be a Radio Cost-ba! (fontos, hogy miután elkészítetted a rövid kis epizódot, az embed kódot küldd el nekünk erre a címre: radiocost@gmail.com, vagy rendzsaw@gmail.com. természetesen a radio cost postolók csak tegyék be sima post-ként a sajátjukat, ha kedvük szottyan.)
a játékra egy hét áll rendelkezésre. amelyik videó a legtöbb pozitív kommentet kapja, az nyer. a nyertes soron kívül kívánhat a Radio Cost Kívánságműsorban!

Játszon, hogy éljen!

<a href="http://www.grapheine.com">Web agency Graphéine</a>

Read More...

porno mundi 6

six is for sex


mint már említettem, itt az utolsó porno mundi.



ahogy woody allen mondta, egy ideig mindig nagyon érdekesnek találja a pornót.
de csak egy ideig.
mert akkor püff, csatt, bimm-bamm, hirtelen, már nem is annyira érdekes.

hm. talán ismerős...

aki az egy órás limiten túl is tudja, meri, teszi,
vagy csak akarja, annak itt egy kis edzés.
igazi írott pornó, nyelvtanulásnak is kiváló, főleg, ha tudjuk, hogy selkie, egy kanadai blogger mindezeket saját élményeiből teríti elénk.
plusz itt van ugye a fájdalom. Szerb Antal, aki, legalábbis szerintem, a háborúk közti magyr irodalom legkozmopolitább regényét, a tudattalanunkban máig visszhangzó hatású Utas és Holdvilágot írta, regényében a halál erotikus vonzatait is taglalja, jó bölcsészként csepegtetve a művészet és szellemtörténetet a gyanutlan olvasó fejébe.
merthogy a halál egy végtelen szerető, férfiaknak nő, nőknek férfi alakjában jelenik meg. a fájdalom és a szexualitás összefonódása a deviancia és a divat határán

lappang a társadalom tudata szélén, évszázadok óta, gondoljunk Trimalchio lakomájára a Satyriconból, Salo-ra, vagy a szűzlányokat kínzó inkvizítorokra, mindegy is.
megkötözött partnerük fölött a mindent tenni lehet szabadságában tobzódó ismeretlenek itt
elmesélik mit miért, hogyan, hát tessék.

és a megfeszített figyelem csodákra lesz képes, amellett, hogy olvasva minden még erotikusabb, belelátunk egy lány (?) egy nő (?) lelkébe is, kukucskálásunk teljes, nem csak a test, hanem előttünk fekszik a lélek is, kitárva, megoldva, várva.


persze mindez szubjektív, az in medias res kedvelői biztos sokkal hamarább ragadnák meg az istennői súlypontot, ezek a szájtok legyenek az egyéni keresés eredményei...
néha azonban a nők is úgy vannak vele, legalábbis, az net-élet ezt mutatja. nincs más megoldás, a saját pornót kell megtalálni, otthon, egy partnerrel, aki ugyanazt és ugyanannyira akarja, mint mi.
mint én.
mint te.


Read More...

Radio Cost - Music

új nap virradt Londonra!
küldöm minden barátomnak



the verve: lucky man

wiki

myspace



figyi, asszem másodszor posolom, de meg kell értenetek. hallgassátok csak!



Happiness
More or less
It's just a change in me
Something in my liberty
Oh, my, my
Happiness
Coming and going
I watch you look at me
Watch my fever growing
I know just where I am

But how many corners do I have to turn?
How many times do I have to learn
All the love I have is in my mind?

But I'm a lucky man
With fire in my hands

Happiness
Something in my own place
I'm stood here naked
Smiling, I feel no disgrace
With who I am

Happiness
Coming and going
I watch you look at me
Watch my fever growing
I know just who I am

But how many corners do I have to turn?
How many times do I have to learn
All the love I have is in my mind?

I hope you understand
I hope you understand

Gotta love that'll never die

Happiness
More or less
It's just a change in me
Something in my liberty
Happiness
Coming and going
I watch you look at me
Watch my fever growing
I know
Oh, my, my
Oh, my, my
Oh, my, my
Oh, my, my

Gotta love that'll never die
Gotta love that'll never die
No, no
I'm a lucky man

It's just a change in me
Something in my liberty
It's just a change in me
Something in my liberty
It's just a change in me
Something in my liberty
Oh, my, my
Oh, my, my
It's just a change in me
Something in my liberty
Oh, my, my
Oh, my, my

és az új awesome single! richard megint megmondja.



There`s no need for introductions
No dark corridors and fame
you`ll find your fortune
you might find some pain
i wanna lie, lie together
feels like our last embrace
in a world full of confusion
yeah, human race

But i`d rather be here than be anywhere
is there anywhere better than here?
you know these feelings i`ve found they are oh so rare
Is there anywhere better than here?

sometimes life seems to tear us apart
don`t wanna let you go
sometimes these feelings hidden
i start to cry
cause i won`t ever let you go

Mmmmmmmmm.... Multiplying

Always livin under some vow
Always on the eve of destruction
Make you wanna scream out loud
and as i watch the birds soar
amount of lies of which you spun
o mmmmmmmmmm, while i'm still crying
Oh another day is coming

Cause i`d rather be than be anywhere
is there anywhere better than here
You know these feelings i`ve found they are oh so rare
Is there anywhere better than here

Sometimes life seems to tear us apart
don`t wanna let you go
sometimes these feelings hidden
i start to cry
Cause i won`t ever let you go

But i`d rather be here than be anywhere
is there anywhere better than here
you know these feelings i`ve found they are oh so rare
is there anywhere better than here.
(repeat)

Sometimes these feelings hits me
sometimes these feelings hits me
these feelings are oh so rare....


kösz mindent!
Godspeed everyone!

Read More...

Wednesday, May 27, 2009

London Travel 51

kibasztak a munkahelyemről. utolsó post a túlélőtúra előtt.

már tele volt a tököm régóta a hotellel, legfőképpen a litván főnök miatt. rám jártak, mert kiszimatolták, hogy nem dolgozom, ha nincsenek bent. átvariálták a beosztást is emiatt, csak hogy kileheljük a lelkünket. és ráadásul még járt is utánam a litván kurvája. ennek fejében már felemeltem a hangomat és mondtam neki, amit mondani akartam, mert eddig ráhagytam. hatásos volt, megváltozott, megint leszokott a baszogatásról, szóval normalizálódott a helyzet éppen, amikor egy váratlan pillanatban megint kirobbantam, de most a feka főnök miatt. szegény nem érdemelte meg, mert ő mindig jó fej volt, csak hát elutazott a litván fasisztája, így úgy érezte, hogy hézagot kell pótólni.
a bejárati kövezetet sikáltam, amikor megjelent Salome, a feka housekeeper és mondta, hogy a vonalak, azaz a kövek közti fugák is legyenek fehérek, hogy azt is sikáljam, így, és mutatta. na ettől ki tudok borulni. ugyanis előtte az Imre gyerek olyan összecsapottan sikálta fel a porondot, hogy azon én is meglepődtem. tehát, miért én kapom a szívatást megint? mi ez már megint? lebasztam a seprűt a földre, majd mondtam, hogy a kibaszott vonalak soha nem lesznek fehérek. majd miután érezhetően megállt az ütő a recepciósban is, meg egy vendégben, aki éppen ott volt, hozzátettem, hogy bocs fáradt vagyok, meg beteg is, megfáztam.
szóval az igazságtalanságra megint igazságtalansággal válaszoltam. így van ez jól, ha az élet igazságtalan.
az ilyen kirohanásaim után mindig sírhatnékom támad, majdnem pityeregtem egyet a felmosás közben. Salome, egy perc csönd után azt mondta, hogy hagyjam a sikálást, majd holnap megcsinálja a Csaba. én folytattam, nem akartam abbahagyni.
a baszogatást, azt kéne abbahagyni végre.
ez a viselkedésem akár egy katonaságban elgyengült idegekkel rendelkező bakáé. így ki is találtam, hogy ha lesz egyszer jogsim és stoppost veszek fel, akkor nem azzal kezdem a beszélgetést, hogy "amikor katona voltam én is sokat stoppoltam", hanem azt kérdem: na és hotelban dolgoztál e már?
holnaptól új nap virrad Londonra. részletek a túlélés után.

Read More...

Filmajánló

Csudálatos dallamok...

Feltétlen nézzétek meg!Indiába diszidált magyar rendezőnk(Sonka Béla).

Read More...

Erősáramú Istenünk

mint arról ifjú blogtestvérünktől értesülhettünk, a control studio részt vett a temporary city nevű nemzetközi művészeti akármin.

csak azé nem főoldalukat mutatja a link, mert stílusosan vírusos a zoldaluk.





végre megjöttek a képek, tessék szemezgetni, köszönet editnek, gergőnek és mindenkinek aki szereti!













a türelem a dzsedik legfőbb erénye, el kell mennem segíteni pepének, költözködik,
majd feltőttöm holnap a többit!

Read More...

TV Cost - Reklám, film

...magamban motyogok Coco Chanelről...

...és mondtam, hogy reklámozós napom van, szóval íme...



...annak apropóján, hogy hamarosan hozzánk is elér a Chanel film, és ennek örömére (a főszereplő) Audrey Taotou lett a Chanel új arca, Jean-Pierre Jeunet meg elkészítette a megújult Chanel N°5 reklámfilmjét...
...ez a reklámfilm olyan menő, hogy már a reklámfilmet is reklámozták előre, íme a reklámfilm trailer:


...ez az egyik kedvenc részem a reklámfilmből:


...és ez a nadrág gyönyörű (sajna ebből a reklámban sem sok látszik, szóval vagy elhiszitek vagy nem)


...bár bevallom én soha nem voltam egy Chanel rajongó (titkos meggyőződésem, hogy a divattörténetben a női test ellen elkövetett legnagyobb bűn a Chanel-kosztüm - könyörgöm az egy kockás doboz!), de mivel az ő találmánya a "kis fekete" és a Chanel N°5 parfüm is (amit szintén tudni kell viselni, mint bármilyen ruhát) szóval emiatt mégiscsak felnézek rá és kíváncsian várom az életéről szóló filmet (bár biztos nyálas lesz, de igazából nem is érdekel a film, csak a ruhák, ez van)

kép a filmből:


(néhány képet innen szereztem:La vie en rose

Read More...

TV Cost - Reklám

...ma reklámozós kedvemben vagyok...
...éltessük az internetet...

Az én reklámom

...és mivel ezt a videót egy kispajtásunk készítette, ezért szavazzatok rá! :)

Read More...

TV Cost - music

KÉszítettem egy klippet...

...a Nagybátyámnak(a tudta nélkül),mert sosem találtam a jutubon,és egyéb okokból.

Read More...

πεντηκοστή, pentékoszté

...avagy mi is a pünkösd?

Read More...

TV Cost - Esti mese

Read More...

Tuesday, May 26, 2009

TV Cost - animáció

Read More...

Arra gondoltam posztolok valami rövidet gyorsan

Read More...

Radio Cost Kívánságműsor

a legutóbbi játékunk győztesének íme a várva várt ajándéka! (nem kis munkával, de elintéztük, hogy a szerzői jogok felett ebben az esetben szemet hunyjanak az illetékesek és így beágyazhassuk a videót a blogba.)


Read More...

Pécs2100 EKF


PÉCS2100 EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA

Ha ez csak nekem új, akkor bocs, már le is szedtem. Mindenesetre a 2070-hez képest reálisabbnak tűnik...

Read More...

TV Cost - music


Jorge Ben

wiki


Read More...

Square Drum Basic Kit

most futottam bele. nem tudtam, hogy a Cajon-ból ilyet is csinálnak.




Read More...

Pécs Vlog - IKEA zsálya

A Lepidium Sativum, mint megnéztük nem kerti zsálya, hanem kerti zsázsa! Tehát a címke is félrevezető :)

Read More...

Monday, May 25, 2009

TV Cost - Játék

játék következik, amihez 2 videót ágyazok be nagyon finoman. a kérdés ez lenne első körben:

  • melyik filmben hangzik el a dal?
  • de nem ez lesz mégsem, hanem inkább ez: mely jelenet alatt hallhatjuk a dalt?
  • de hogy nehogy má' ilyen könnyű legyen! meg is kell találni hozzá a youtube-on az adott jelenetet!
a nyertes soron kívül kívánhat a Radio Cost Kívánságműsorban!!

Játszon, hogy éljen!



Long afloat on shipless oceans
I did all my best to smile
'Til your singing eyes and fingers
Drew me loving to your isle

And you sang, 'Sail to me, sail to me, let me enfold you.
Here I am, here I am, waiting to hold you.'

Did I dream, you dreamt about me?
Were you hare when I was fox?
Now my foolish boat is leaning
Broken lovelorn on your rocks

For you sing, 'Touch me not, touch me not, come back tomorrow:
O my heart, O my heart shies from the sorrow.'

Well, I'm as puzzled as the newborn child
I'm as riddled as the tide:
Should I stand amid the breakers?
Or should I lie with death my bride?

Hear me sing, 'Swim to me, swim to me, let me enfold you:
Here I am, here I am waiting to hold you.'

Read More...

TV Cost - No Comment

Read More...

Filmajánló

Blind loves / Slepé lásky
na végre megnéztem.



ritka kincs ez a szlovák film. (nem hinném, hogy letölthető, vagy ha igen, akkor az angol felirat megtalálása a necces, de egy próbát megér, szóval hajrá.)
egy újabb példa arra, hogy dokumentumfilm és játékfilm nincsen, csak film van.
gyönyörű elbeszélés a szerelemről vak emberek által. Jeles András mondta egyszer, hogy értelmetlen dolog megrendezi színpadon a Rómeó és Júliát a hagyományos módon, azaz pusztán csak a sztorit megtartva, eljátszva a történéseket, hiszen ebből a fajta előadásból soha nem kapjuk meg a szerelem igaz érzetét, jelentését, élményét stb. de ha pl. törpékkel játszatjuk el a dolgot, na az már egyből érdekes lesz, mivel ezzel az alapvető látvánnyal, ténnyel, hogy törpék játszák a darabot, minden kifordul magából, így a jelentés, élmény újjászületik és ezáltal képes is újszerű élményt adni a nézőnek, adott esetben a szerelemről. és így vagyunk mindennel...ha friss élményt akarunk nyújtani, csak jelentésbeli csúsztatásokat kell véghezvinnünk, ezáltal kiviláglanak a dolgok, bizony "valóságosan"-. ez a valóságosság meg azt jelenti, hogy friss, szabad, szárnyaló ésatöbbi...hát mint az élet, jó esetben.

tehát vak emberek szerelmi életét látni...Ez az elbeszélés nem beszél másról, mint a mi vakságunkról, erről az egyetemes vakságról, amit mindenki ismer. és ilyen szépen, egyszerűen...na és persze a végén egy kérdéses jelenettel, amelyet a néző kedve szerint helyrerakhat.
hogy mi az enyém? a pesszimizmus vakság. mint ahogyan az optimizmus is:)

Read More...

TV Cost



Read More...

zene-zene-zene



és most a szerző:

Read More...

Sunday, May 24, 2009

Népzene

Öcsi elemzte egyszer, hogy a népzene az az éppen aktuális technikai fejletséggel (hangszerekkel), éppen aktuális dolgokról szóló, szigorúan egyszerű dalok gyűjtőneve. Ez mindig is így volt, mindnen kúltúrában.
De én azt, hogy a youtube, vagyis kurvára csúfolva az IT 2.0 társadalom-modell gyakorlati megjelenése ennyire hatott a mai népzenére, nagyon nagyon nem gondoltam volna. Ne, kérlek ne halgassátok végig őket, csak amennyit muszály:

Köcsög a főnököm:




Felvettek a suzukiba munkásnak:


Túl szőrös a nunád:


Ugyanis ezek a dalok semmi más módon nem képesek terjedni, mint itt az interneten, ahol a közönség, ez a visszacsatolható kritikus élteti őket. Kazettán maximum falun belül (ezt tapasztalatból tudom, mert hetedikes koromban reppszámokat gyártottam a falusi emszíknek). Cédén sem megy jobban, ezek a fizikailag átadható dolgok igényelnek valamicske érdemesebb munkát a saját hátukon, ellen esetben az asztal szélén maradnak és a tévéújságot azonnal a tetejére pakolják...

Read More...

seko blog¤

BASzkYÍÍÍÍ!!!


ma reggek kurva korán keltem vasárnaphoz képest(szarni kellet(fél5 előtt).
kiengedtem a csirkéket.
meg akartam igazítani a vasvillát((FÜLEMüle( dalol rengeteget, énekel több is,már nem szép,hanem szívszaggató ,ja főleg éjjel és hajnalban danol)rigó dal, verebek viszonylagmég kussban,friss levegő,nyugalom,ébredezek)),s ekkor úgy bebasztam a fejem a palába ,hogy vérzett.
séta föl.semmi gond.tényleg.
v érzécsillapítás irány >>>>a NET:
Első a Cost:ÉLjen a Pepeblog!! DE SZÉÉÉÉÉP
Második:tegnap eszembe jutott,há a gémajl-mondom ma is ránézek.
Legyen ez harmadik:hát látom vót ám cirkusz(NAGYNAGY KÖREMAIL),he?!Volt rajtam minden,há.Riadalom ,visítás,röhögés ,sunyizás(természetesen nem akartam sajnos kibírni,így elolvastam a személyesen írt ímélt isBOCS),elérzékenyülés,stb.,azt úgy megindított ,mondom írok ilyen szart ,de látom ám,vagyis nézegetem a dátumokat,azt a Renátó kicsit megváltozottat,sikerült időben beraknom a Costra ?A körímél előtt, vagy után?!?Baszki én ezt nem tudtam"""!Ezévótittolyankuss,hátmostírjatok!! VIVALAREZISZTANT

Read More...

no comment rovat

Read More...

Phonographantasmascope

Ez egy kurvajó dolog.
A kamera zársebességét használja ki. Meg egy lemezjátszót. Az elv is látható, hogy a fáziskülömbség miatt tűnik valami mozgásnak, vagy nem annak, azaz állásnak. A srácok felépítettek kis alakokat, nem kis ügyességgel, amik így mozgónak tűnnek és a legszebb a dologban, hogy valósak, nem csak rajzoltak, hanem valóságos, többdímenziós alakok. A szomorú az, hogy amíg nincs egy stroboszkópjuk, a valóságban csak összemosódott formák látszanak. Az élettel ez van mindig. Ha folyamatosan megy, nem is vesszük észre, ellenben, ha lekvantáljuk, egy bizonyos egy darabig érzékelhető információhalmazra, lám, megjelenik valami.

Phonographantasmascope

Read More...

tehát a Gitár

Eléggé el kellett titkolnom, nem előletek, hanem a RC rendszeres olvasója, édesapám előtt azt, hogy születésnapjára egy basszusgitárt csinálok neki. Ezért próbáltam minden lehetséges információt visszaszorítani, holott rendesen akart kijőni belőlem, na most hagyom!

Legelőször is úgy kezdődött, hogy apim már régen akarta, hogy legyen neki egy bundnélküli basszgitárja. Mivel volt neki otthon egy 4 húros hangolókulcs és húrlábkészlete, ezt jól kihasználtam és nem kértem el (hanem vettem másikat, 5 húrosra), így még kevésbé sejtette, hogy mire készülök.

Múlt hét hétfőjén álltam neki az érdemi munkának, előtte csak összeragasztottam a nyaknak levágott léceket. A nyak 69 mm széles lett, 5 húrosnak szűkösen, de elég széles. Diófából és cseresznyéből készült.

A főbérlőnéni, (aki mostanában rám valamiért nagyon fúj), szólt szerdán, hogy ez így nem megy, költözzek ki a garázsból, még ma, ha lehet, így hát Öcsivel és Sünivel leköltöztettem a Royal Club műhelyébe a teljes felszerelésemet. De ezt már hallottátok hiszen. A munka most ott a féltető alatt folyik, kicsit hangos a szomszédok szerint, de azért lehet haladni.

A féltető alatt dolgozni azért is volt vicces, mert ezen a héten a szomszéd udvarban a művészeti hét miatt (temporary city) elég sokan megfordultak, sokan kérdezték, hogy mit csinálok, volt aki egyenesen gúnyolódott, hogy persze gitárt, mások hasznos tanácsokat adtak és persze nagyon kedves lányok jártak át néha, amitől kicsit meg is nőtt a mellyem na :)

Hogyan is készült ez, vagyis Ő?
A gondosan, pontosan megtervezett (fotosop rulez) formát kinyomtattam, s a papírt egy darab lamináltpadlóra ragasztottam. Ebből lettek a sablonok, amik majd a marógépet vezetik meg.

Így néz ki a test a marás után, sajnos a hátsó darabba csúnyán belecsúsztam, majd ott lekerekítem a szélét, szerencsére nyoma sincs a végeredményen. (ilyenkor mondta a f.bélrő, hogy húzzak, nyugodt voltam ugye).

Az eddigi darabok egy csoportképre összehívva. Az alsó testrész épp ragad. A test cseresznyefa és fekete-diófából készült, a fogólap wenge. (régen a jégtörő hajók készültek wengéből, nem szívja be a vizet!) Elég drága jószág, de egy lelkes és nagyon kedves hangszerkészítő ingyen küldött nekem, még a postát se hagyta állni. Köszönöm Devilrise!!!

Pár lépés kimarad, de a fogólap ráragasztásával, a nyak ferde ragasztásával, némi csiszolással, és ráspolyozással (élvezetes munkák :)) elkészült a nyak. Így éppen hasonlít valamiféle pucér elektromos nagybőgőhöz. Már jó fogni.

Ezt az új fjúcsör-fotelt a Mityó szerezte, természetesen lomtalanítási darab, remek és kényelmes.
Erre kerül ragasztásra a már eddig összeragasztott test. S ím egy kis videónapló a kinyitásáról.





Bátyámnak is tetszik. Ő reszelgette nekem a felső húrnyerget. Pókerezés közben :)

Na ha már ilyen szép lett, már csak a hangszedők hiányoznak belölle. Amúgy akusztikailag kellemes mély-közép hangja van, a fekete-diótól és a test-üregtől. A hangszedőket is magam tekertem és szép nagy, vagyis jó nagy fa tokozásba tettem. A mágnesek Neodiniumok, érdekes, helytakarékos módon szereltem fel őket, de működtek. Az első pickup kicsit vékonyabb és halkabb hangot szed (mert ott a húr kisebbet rezeg), ezért az nagyobb menetszámú és kicsit magasabb, hogy tisztább hangja legyen. Sajnos valami gebasz van, a végén elég halkan szól, azt hiszem majd újra köll tekerni. A nagy tokban lévő dupla pickup az nagyon jó lett. Zajmentes, vastag hangú. Ezeket olvadt méhviaszban megfürdettem, a végén meg ragasztóanyaggal kitötöttem az ürgeket, hogy ne sérüljenek majd.

Aztán jöhet a lakkozás, egy ilyen kis sátrat csináltunk neki, hogy pormentesen tudjon majd száradni. Működött. A torony, ami a sátor állványa az a filmegyesületünk kis diavetítő-állványa, amin középen 3 tükör forog, a képek meg körbe-körbe mennek. Szép.

Öcsi és Süni segít lakkozni.

Jön a buli, mikoris izgulva átadom a hangszert. Édesapám először annyit mondott rá, hogy "hú, de baró", de akkor még nem sejtette, hogy ez az övé, aztán megtudta.

Zenélgettünk vele kicsit, aztán meg ettünk egy oltári nagy babgulyást, ma meg fingunk, mint a facér holló fél-lóháton. (Az ősi kínai mondás szerint.)

Utána pedig buli. Kurvamocskos óriási vihar lett, annyira, hogy a garázs, ahol a buli zajlott kegyetlenül beázott, győztük zacskózni, meg motorponyvázni a hangszereket. Aztán a vihar elment, a bab és a palacsinta elkészültm, azután pedig csocsóbajnokság, majd - gondolom a szomszédok örömére -, Baksa Petive és Krommer Balázzsal ÓÓÓÓRIÁÁÁSI DISCOOOO lett!!! Húhúúú, táncoló tinik, üres alkoholos üvegek és félhomály. Az utóbbi idők egyik legnagyobb bulija volt, jeeeah!
Ezúton is kérném Bandzsót, Árpit, hogy ha van videójuk a mobiljukkal, vagy fotójuk, töltsék fel légyszi!!!

Read More...

Saturday, May 23, 2009

mens sana in corpore sano

azaz:

a: doktor gyógyítsd meg magadat
b: sanya és a közlegény együtt menstruál
c: ép testben ép lélek

egy szerbiai kolostorban így gyógyítják a betegeket. a hazai orvosok már fontolgatják a terápia átvételét.





Read More...

font generator

...ilyet akarok karácsonyra :)...



Font Generator

Read More...

Friday, May 22, 2009

TV Cost - music

United Balls - Pogo in Togo - NDW - 1980


Read More...

TV Cost - music

Mozartot mindenkinek!

Read More...

Örvendezzünk az Alberteknek!

nádzs,nádzs!!


Read More...

TV Cost - music

Fantomas - Mike Patton - Twin Peaks - Fire Walk With Me



Na,hogy tetszik?

Read More...

tudtátok?

NOnó mutatta:

diszkósas ráadás:

Read More...

munkahelyi ártalom

...egy hypertext kísérletnek lehettek szemtanúi...

(ha érdekel a kísérlet, ne csak a szemeddel, a kurzorral is kövesd a szöveget)

namármost, annak érdekében, hogy az árammérő cseréjét pontosan rögzíteni tudjuk a rendszerben, a következő, elengedhetetlenül szükséges adatoknak kell szerepelnie a mérőhelyi adatlapon: a felszerelt és a leszerelt fogyasztásmérő gyári számának minimum öt számjegyű töredéke, a fogyasztásmérők leszereléskori és felszereléskori óra állása, és a mérőcsere dátuma .

Amennyiben ezen adatok nem állnak rendelkezésre, küldhetünk hiánypótló levelet az ügyfélnek, hogy a mérőcsere rögzítése érdekében bekérjük tőle a hiányzó adatokat .

Ne felejtsük, a kitöltött megjegyzés rovatban szintén hasznos információkat találhatunk, amelyek gördülékenyebbé teszik az ügyintézést :


Read More...

Thursday, May 21, 2009

Köszönet a Gépteremnek!

Bajáról találtam a jutubon:






Read More...

London Travel 50

7 hónap alatt eddig háromszor sikerült dobszerkó mögé kerülnöm. az első alkalommal nem is szerkó volt az, hanem csak egy pergő lábcinnel. kezdésnek megtette. aztán a második alkalommal már kibérelt a zenekar (Dead Dog Bounce)egy rehearsal studio-t, ami tulajdonképpen nem sokban különbözött a néhai pécsi stuncorgós próbateremtől, de ennek okán olcsó is volt, azaz lett volna, ha nem kellett volna plusz 3 fontot fizetni óránként a cinekért (lábcin, kísérő, beütő), mint ahogyan ez van mindenhol. de nem volt nagy gond, mert a gitáros fizetett mindent.

aztán a második alkalommal, amikor már elkezdhettünk volna ténylegesen dolgozni, amit is élveztem is volna, akkor meg felbaszta magát a basszgitáros, joggal, mert az énekes megint késett több mint egy órát. ennek az lett a vége, hogy összecuccolt és otthagyta a zenekart végleg. ezután a szitu után meg én cuccoltam össze, hogy sorry gyerekek, de nekem ez így nem megy, így nem tudok játszani. leléptem én is.
aztán további hirdetések a gumtree-n. jöttek is mindig jelentkezők, szóval könnyen lehet itt bandát találni, de legyen pénzed a stúdióbérlésre, ja meg persze időd, amiből a legkevesebb van itt Londonban. (csak egy rövid megjegyzés: emiatt az időhiány miatt itt nincsenek barátságok, persze a magamfajtáról beszélek, a 30-as korosztályról, aki esetleg idetéved, de helyette van jól eltöltött idő, ill. rosszul eltöltött idő másokkal.) a jól eltöltött idő közé tartozik a jamsession-be való csatlakozás. eddig egyszer voltam ilyenen, egy foglaltházban, ami valami mesés hely ,itt van pár fénykép.













(ez a foglaltház 2 kete működött és kérdeztem, meddig fog létezni kb.? hát lehet, hogy csak egy hetet. na kérem, ebből kell erőt meríteni, ebből a fajta újrakezdési képességből. hogy ilyen igényesen felújítanak egy nem is tudom hány emeletes épületet, kifestik, kitakarítják és úgy berendezik, hogy ennél otthonosabb helyet nem is tudnál elképzelni, de aztán menni kell és egy másik helyet keresni, ahol otthon érezheted magad megint, egy ideig. pl. volt egy szoba, ahol anmolyan önképző csopportként doboltak a fiúk lányok, plusz volt egy szinyó is. de az a szoba is milyen szép volt és tiszta és otthonos és szőnyeg is volt és a cipőmet le akartam venni, mert olyan volt.)

szóval a hirdetésemre válaszolt egy srác, hogy menjek el jam-melni, ha ráérek. mert írtam a hirdetésbe, hogy nincsen szerkóm és nem csípem az itteni stúdiórendszert de játszani akarok. (na ez a kijelentésem itt kb. olyan mintha otthon azt mondanám, hogy nem szeretem a pörköltet, vagy a pálinkát, tehát igencsak árral szembeni próbálkozás ez, de nincsen más választásom, ugyanis nincsen rá pénzem. bár egy b-terv szerint még vehetek magamnak cineket, amit viszek mindig a próbaterembe, így már talán tudok csatlakozni valakikhez, de most nem ez jön előre láthatólag.)
az angol fiúk pszihedelikus rockot nyomtak, disco elemekkel és ügyesek is voltak meg kell valljam. 3 dobos volt összesen velem együtt. az első srác jól nyomta, de sokat játszott, mint a dobosok általában és csúszkált mint valami kezdő pingvin. (ja igen, én ezért nem vagyok dobos, sem zenész, hanem kizárólag JÁTÉKOS! és ezért nem csúszkálok, csak direkt néha, hogy kicsit összezavarjam a közönséget, hogy most akkor jó dobos vagyok e vagy csak szerencsém volt eddig? és ezért nem is hiányzik soha maga a dobolás, hanem inkább az, hogy másokkal legyek egy helyen és csinéljak velük valamit).
a második dobos én voltam, és hát egyből azzal indítottam, hogy szétkúrtam a lábgépet, szétesett a picsába. na mondom, engem sem hívnak többet jamsession-re. de szerencsére volt ott egy pali, akinek volt szerszámos készlete. egyébként nem kellett izgulnom, mert nem voltunk sokan, talán akkor éppen vagy 15-en összesen, szóval amolyan pécsi royalos életérzés volt. kb. 45 percet játszottam velük. az első 20 perc lityi-lötyi volt, semmi extra, de aztán jött a jól ismert flow, elhoztam nekik, mert addig nem nagyon kapták el, csak csiklandozták az alját. a flow-hoz várni kell, valamikor sokat, valamikor keveset, de akkor jön főleg, ha nem hívják, most már tudom. ez amolyan "ne tudja a jobb kezem, hogy mit csinál a bal" esete. a bal kéz legyen hát a flow, ami jön és segít, ha olyanja van. szóval elcsíptük és föl is jött az énekes lány a színpadra, mert érezte ő is, hogy na akkor itt van valami, aminek nehéz ellenállni, de nem sokáig tartott, mert rámszólt a bassgitáros, aki egyébként invitált, hogy más is akar dobolni. na ez olyan volt, mintha szeretkezés közben rádnyitna az anyád, hogy kész a vasárnapi ebéd.
a 3. dobos volt a legjobb, de ő sem csípte el a dolgokat, pedig de kurvára ott volt a levegőben, hogy igen most!! most!! de nem.
szóval ez volt. és ma is megyek egy bárba jam-melni. de ha uncsi nem fogok járni, és ha sokat kell várni, akkor inkább otthon olvasok.

ma reggel felhívott Mimitah, egy afró nő, hogy új zenekart akar alapítani mindenféle nációból. na mondom, akkor kösd föl a gatyád, ember, mert a magyar discónak nincsen párja! áááá, faszt. örültem neki, mint majom a farkának, hiszen azt mondta, hogy van egy dobszerkó, amit bármikor tudnék használni gyakorlásra. na ez igen fasza, talán megütöm a főnyereményt. utánanáztem Mimitának és sok dolgot találtam, de itt egy videó, ami talán a legjobban megmutatja, miben utazik. ez megint egy vicces fejezete lesz az életemnek, úgy néz ki.

szóval egy ilyen néger dobosnak kell lennem lehet, nem tudom. gondolom az új csapatával sem akar más milyen zenét csinálni. soha nem szerettem az afro poppot, de most elhatároztam, hogy imádni fogom, ugyanis gyakorolhatok és négerek között lehetek, mivel a sápadtarcúakból már kezd elegem lenni. szóval élvezni fogom, akkor is ha nem, mert így döntöttem és kész. néger dobos leszek nagy fasszal.
ma találkozom Mimitával, hogy odaadjon egy cédét, utána meg rázom a fejem itthon az afro popra.

Read More...