Jézus a Duna-parton

a hétvégén dunafalván strandoltunk. a hátunk mögött kierősítve vagy másfél órán keresztül hallgathattuk az igét gyönyörű zenés betétekkel megtűzdelve, ami egy tenyérbemászó képű, sunyi tekintetű, beszédében igencsak simulékony fiatalembertől származott.

már majdnem bealudtam a parton, amikor egy tanmese csattanójától hangosan felröhögtem. a történet (röviden)így hangzott: egy lánynak volt egy barátja, aki nem fogadta el Jézust, azaz nem fogadta be a szíve, vagy mi, ezért a lány is úgy érezte, hogy hát nagyon szereti a barátját, ezért ő sem fogja megtenni, pedig ezt a lányt már nagyon izzították a találkozásra, feszítették a mellét nekije, de ő csak nemet mondott, igaz, nem dacból, csupán csak bizonytalanságból. aztán itt jött egy kis felvezetés, valami ilyesmi, hogy hát ezt akartad bazzeg? a lányt másnap elütötte az autó. így, az autó. gondolom az autó a sátán lehetett, inkarnálódva, neki az semmi.

a történet elmesélése után nem sokkal következett a gyógyítás. na erre már felugrottam!
már régen éreztem szánalmat öregemberek iránt, de ez most elkapott, ezért nem is videóztam őket sokat.
én azt hittem, jézus életet ad, s nem a földre küldi le az öregeket.