Tuesday, June 24, 2008

Jézus a Duna-parton

a hétvégén dunafalván strandoltunk. a hátunk mögött kierősítve vagy másfél órán keresztül hallgathattuk az igét gyönyörű zenés betétekkel megtűzdelve, ami egy tenyérbemászó képű, sunyi tekintetű, beszédében igencsak simulékony fiatalembertől származott.

már majdnem bealudtam a parton, amikor egy tanmese csattanójától hangosan felröhögtem. a történet (röviden)így hangzott: egy lánynak volt egy barátja, aki nem fogadta el Jézust, azaz nem fogadta be a szíve, vagy mi, ezért a lány is úgy érezte, hogy hát nagyon szereti a barátját, ezért ő sem fogja megtenni, pedig ezt a lányt már nagyon izzították a találkozásra, feszítették a mellét nekije, de ő csak nemet mondott, igaz, nem dacból, csupán csak bizonytalanságból. aztán itt jött egy kis felvezetés, valami ilyesmi, hogy hát ezt akartad bazzeg? a lányt másnap elütötte az autó. így, az autó. gondolom az autó a sátán lehetett, inkarnálódva, neki az semmi.

a történet elmesélése után nem sokkal következett a gyógyítás. na erre már felugrottam!
már régen éreztem szánalmat öregemberek iránt, de ez most elkapott, ezért nem is videóztam őket sokat.
én azt hittem, jézus életet ad, s nem a földre küldi le az öregeket.


2 megjegyzés:

iku map said...

pfffhh. na ez kemény. vizen járás nem volt?

Unknown said...

Életed legfontosabb kérdése, tudod-e mi történik a halálod után? Tudod-e hova kerül a szellemed és a lelked a fizikai halál után? Két hely létezik a Biblia szerint, az egyik a Mennyország, a másik a Pokol. Mi dönti el hová jutsz? Jó cselekedetek által nem juthatsz a Mennybe. Nincs olyan bűn, ami meg tudna akadályozni, hogy a Mennybe kerülj. Jézus egyetlen dolgot mondott: Szükség néktek újonnan születnetek! A szellemi újjászületésedért Isten hatalmas árat fizetett, egyszülött Fiát adta érted.

Az üdvösségedhez(újjászületésedhez) annyit kell tenned, hogy szívedbe hívod Jézust, a következő imával, amit hangosan imádkozz el:
Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért.
Kérlek Jézus, legyél az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm!
Jézus, Te vagy az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm!
Meg vagyok váltva! Újjászülettem Krisztusban.
Az Ő szent vére megtisztított minden bűntől.
Köszönöm Úr Jézus az örök életet! Ámen.