London Trip 1

nem akarok nagyon rákészülni erre a bloggolásra, de a kapcsolattartásnak ezt a módját érdemes használnom, hiszen sok-sok ismerősnek, barátnak és nem utolsó sorban a családnak idő hiányában nem írhatok külön-külön, hogy mi is van velem. persze csak ha kérdik.


kezdjük a repülőúttal. az első félórában a szokásos halálfélelem. szerencsére mellettem ült Petra, aki szocmunkás Veszprémből, tartotta bennem a lelket. megkértem, hogy fényképezze le nekem a felhőket, ami nem egy nagy szám, de valahogy mégis kell.


a légifiúk újra színházi élményt nyújtottak, mint amikor Malmő felé repültünk Igorral. újra és újra megmutatják nekünk, hogyan rántsuk be a zsinórt, ha a vízben leszünk. szóval minden jel arra vallott, hogy végem lesz, de persze fölösleges is mindezt végignézni, hiszen, ha becsapódás után még tudunk úszni, azt örömünkben már mellény nélkül fogjuk megtenni, gondolom.

ahogy földet értünk, nem látszódott semmi a tájból, akkora volt a köd. íme, megérkeztem. de valahogy ez az íme mindig felülírodott ebben a két napban és bizonyára fog is még hónapokig.

a reptérről egyből bevágtam magam egy Londonba jövő buszba, körbe sem néztem, melyik az olcsóbb. 13 fontból megúsztam. mellettem egy magyar lány, Ági, 3 éve van kint, a Soho-ban dolgozik (ez egy városrész, itt zajlik az éjszakai élet) mixerként, ha jól emlékszem. megadta a számát, ha kell valami segítség, jó fej volt. ő mutatta nekem az Oxford Street-et, mondom nem is olyan nagy:) aztán amikor gyalogosan arra jártam, teljesen fel voltam turbózva, hogy milyen hely már! érdekes, hogy a nyüzsgés itt más mint Pesten, nem tudom, talán nem láttam hajléktalant, azért? nincs az mocsok sem. vagy tudja fene, turista vagyok.
egyszóval mosolyog ez a sok ember, talán mást nem is tud csinálni. ez valahogy benne van ebben a How are you-ban, amit a csodaszép néger pénztáros vet felém, úgy hogy le is blokkolok tőle rendesen. Kis fáziskéséssel: Fine, thanks! And you? szóval szokni kell ezt a dolgot. magyarban valahogy ez hiányzik belőlünk, vagy legalábbis sokunkban, hogy csak úgy szóljunk egymáshoz, beszélgessünk, érdeklődjünk a másikról, akár csak felszínesen, mert ez egy (társadalmi) játék, nem is kell komolyan venni. mindig ezen jár az agyam, mitől van ez nyomás, szorongás rajtunk. elég csak a pénzhiány ehhez? de nem égetőek ezek a kérdések bennem, csak itt van, érzem, hogy más a közeg, és kicsit kutatok magamban, mitől is lehet mindez. de majd később.

a szállásom most ideiglenes, szerencsém van, hogy egyedül lehetek egy szobában. szombaton költözök össze egy szintén friss sráccal egy új házba. sajna a netet nem tudom használni a laptopomon, ezért egy lassú géppel szívok itt. de ha már belekezdtem...
a jelenlegi pecóról képek:


ez a cég irodája , a nappaliban:a fürdőben ilyen furcsaság van, gombnyomással működik:
a szobám:
remélem, kétszer ekkora helyen leszek a szobatársammal majd.

az érkezésem napján este fél hétkor már kidőltem és aludtam 12 órát, szóval sok volt az elején, tényleg, de termékeny voltam: meglett az angol tefószámom ill csináltattam egy bankszámlaszámot is. erre a két dologra épül a londoni munkavállalás. azt tudni kell, hogy a bank csak akkor nyílik meg, ha van lakcímed, amit igazolni tudsz.
Kata várt a buszmegállóban, hozta a túléléshez szükséges szendvicset, a két napra való utazókártyát metróra és buszra és a lelkesültséget, hogy milyen is ez a város. infónak csak annyi, hogy anniyan élnek a városban, mit kicsiny kis országunkban, a beszélt nyelvek száma 333. sokat hallani az itteni toleranciáról és az ehhez kapcsolodó inteligenciáról. azt hiszem jellemző példa: az utazásom előtti estén a pesti körúton sétaltam este kilenckor, valami szórakozóhely bejáratánál két kidobó forma ácsingózott. egy néger fiatalember sétált el közöttük, jött velem szemben, néztem a reakciókat, feszült lettem én is. semmi nem történt egyébként, csak az egyik kidobó nagyfiúsan kidobta a mellét és erősen mustrálta az idegent, míg a néger srác erre egy nemzetközi fejbillentéssel válaszolt, csillógó szemmel nézve a heccelő marhát: na mi van, nem láttál még embert?

a mai (2.) napom:
egész délelőtt a neten lógtam, gyűjtöm az infókat még ezerrel. útvonalat tervezek stb. a mai termés: két munkaközvetítőhöz eljutottam, szerencsére tudom, hová kell, azaz hová érdemes menni, kapom a segítséget a szállásról. de ez is rengeteg időt elvesz, még tapasztalom a közlekedést is, forgatom a fejem minden irányba, a baloldali menetirány meg rátesz egy lapáttal.
érdekes, hogy csipázom a metrót, kisebbek mint a pesti kocsik, de otthonosabbak valahogy, és még azt sem mondanám, hogy a küllemük miatt. az egész hely egy óvópince is lehetne, de ismétlem, nem az a jólismert szél fúj a megállókba, na.
az angolom nagyon gyatra így élőben, alig merek megmukkanni, és akkor is erősen elgondolkozom:) de a kezdeti botlásélményeken már túl vagyok talán, tehát már kezd nem érdekelni, ha csak szavakat pakolok egymás mellé ad hoc jelleggel. és nagyon türelmes emberekkel futottam össze eddig, akár a bankban, akár a közvetítőknél. akár az utcán: pl. leszólított egy szcientológus lány, egyből azzal kezdtem, hogy sorry, nem vagyok angol, de nem hagyott lekopni, érdeklődött, hogy honnan is jöttem. beljebb invitált, én meg mentem, mert legalább gyakorlom a nyelvet, gondoltam. leültetett egy hatalmas tévé elé, mondtam neki, hogy csak 5 percem van, nehogy egy egész estéssel akarjon elvarázsolni, de mondta, hogy csak két perc. oké, leültem , végignéztem, közben tescós teasütit ettem, ő is megkóstolta. a végén mondtam, hogy köszi, nem sokat értettem. erre egy könyvet nyújtott felém, a bibliájukat, méghozzá magyar nyelven. na, megfogott. de nem vettem meg, miután megtudtam, hogy ingyen azért nem vágják hozzám. 10 fontba került, de nekem munkát kell keresnem, ugye. de hát biztos van nálad pénz, így a lány. igen van, de az teasütire van, sorry. egyébként ő is jófej volt, mondanom sem kell. most nekem mindenki jófej, ez van, nem tudok mit csinálni. a szcientológiában is csak a saját hasznomat látom:)
ezen kívül a vásárlásra kell, hogy koncentráljak. de már hallom, hogy van egy mozi a közelben, ahol ha egy hónapra befizetek 11 fontot, akkor bármennyit mehetek. ennyim azért biztosan lesz...