Tuesday, December 23, 2008

Rendzsónak

4 megjegyzés:

Renato Csatich said...

óriási!:) szeretem...
ebben a kisfilmben sok minden benne van, pl. ilyenek: hogy ennyi a FILM, többet nem is kell várnunk tőle, meg hogy a KÉPnek idő kell, meg, hogy a VÁGÁS az én vagyok, meg hogy a nézőt az orránál fogva kell vezetni.
(én 4 percben megvágtam volna, akkor azt mondanám, tökéletes:) az öregek találkozása lett volna a akció csúcspontja ugye:)

Albert said...

Csak amíg felszárad a konyha...

A harmadik manusznál, rájöttem, hogy itt az örökkévalóság lesz a téma. Állandóan figyelmeztetni kellett magam, hogy ez nem belső kép,álom, amit látok, szinte beleragadtam a hangba és a képbe. Ilyen kiszámítható vagyok? Gyanakodni kezdtem. Hol lehetnek a vágások, ennyire nem lehet tökéletes a véletlen! A kandeláber árnyéka egy tapodtat sem mozdul, csak amennyit kell is neki. Én még azon nőttem fel, h nemtom hány kocka/s = mozgás.
Hmm, a hetedik percnél kezdtem el pörgetni, mer meguntam, meg más is izgatta szívem, negyven cigarettám...:)
Azért nem adom fel!

Albert said...

Ahogy így töröm a fejem, és a konyha se száradt még fel, ezek valszeg a lámpát mozgatták a kandelláber mögött!
Ezek mindenre képesek, folyamatos mozgásnál, haladásnál is megállíthatják az időt! Haha, a filmnyelv új kihívása: már nem csak rögzíteni kell tudni az elmúlást, hanem megállítani is! :)
De inkább vissza a takarításhoz, az remélem jobban megy. Még nem is ittam ma!

vijna said...

természetességgel, csak, néztem, minden akkor történik, amikor kell történnie:)