Isten kezében vagyunk

avagy
mért álljunk a fejlődés mellé?

első rész.

bocsássatok meg, megint a személyes ömlengés ideje jött el, talán még jön is, majd meglátjuk. idegesít, hogy megint milyen ismétlődés-szaga van a sorsnak, mikor már jó lenne, akkor minden megváltozik, valami isteni gyermek játszik velünk, mint egy kaleidoszkóppal, és az ismert darabkák már soha nem állnak össze ugyanabba a formába.

emlékszem, milyen volt az első időkben a royalba menni.
büszke voltam, hogy a "mienk".
szerettem volna, ha mindenki látja, ha sokan jönnek és mind jól érzik magukat, hiszen ezen a helyen hogyan érezhetné magát az ember, ha nem jól.
mindenki emlékezhet, nekünk is sok tervünk volt a hasznosításról, talán még csillag sincs több az égen.
aztán ebből csak az álmok maradtak, de jól eső érzéssel kell beismernem, sok tervünket azért nem vittük tovább, mert az olyan változásokat hozott volna, ami megölte, kiírtotta volna azt az eredeti ötletet, egyszerűséget, ami miatt mindez végső soron jó volt.

így hát mutogattuk fűnek-fának, azzal az őszinteséggel, ami nem feltételezte azt, hogy valaki is elkívánja előlünk. aztán jött mégis ez a hír.



A labor és a retextil műhely zászlója alatt szerveződő (és itt egészítsen ki az aki jobban ismeri őket) szociális szövetkezet kivenné üzlet, szervezőközpont, próbaterem, mozi, kávéház létesítése céljából a király utca 61-et, meg esetleg a 63-at is, először két évre. mivel magántulajdon, a munkák rögtön elkezdődhetnek (április végétől-közepétől.)

namármost a fiúkat és lányokat mi hívtuk be annak idején egy zenés esti őruletre, emlékezhettek.
tátott szájjal meg kerek szemmel néztek, és láttak csodát, a belső udvart, a szobákat, a zenekart meg a hangulatot.
nekem személyes félelmem a magyar betegség,
- ami azonos a Titanic mentőcsónakos vérszemével, amikor az amúgy is elégtelen mennyiségű mentócsónakokból a gyerekeket és nőket kitúrták a pénzemberek, majd a túlterheltségtől rögtön süllyedni kezdő dereglyékben haltak meg alant, szerencsétlen áldozataikkal együtt. - mármint nálunk a darabkább útálja a darabkát is. hogy dögöljön meg a másik tehene is.
pécsett a botrány felé kerekezünk, emelkedőn felfelé.
személyes félelmem a magyar beteges féltékenység mások eredményeire, és rettegtem, amikor meghallottam a pletyka szinten terjedő hírt a bérlési szándékról. hogy most ők ránk telepednek, meg minden. mert a felőlük jövő kommunikációból hiányzott az együttműködési szándék. most délután beszéltem Marcival, kicsit tisztábban látok, bár - újból mondom - Gróf Apponyi bizakodottságát éreztem a levegőben, ahogy ő sem, úgy én sem tudom megmásítani a sorsot, bár Marci szerint, ha nem járulunk hozzá, nem veszik ki.

ha kiveszik, és TÉNYLEG kiveszik laboros barátaink a király utca 61-et, ott sok ötletet megtartanának abból, amit mi kezdtünk el, és sok mindent soha nem fognak úgy csinálni, mint mi csináltuk.

de a város gazdagodhat egy olyan fizikai térrel, aminek varázslatát rajtunk kívül senki sem ismer jobban, és, valljuk be, a városra is ráfér.



mi pedig nem kell, hogy elfelejtsük a Royalt, akár csatlakozhatunk is a szövetkezethez, és újból megvalósíthatjuk azt, amit eddig is. lehetnek filmvetítések, controllosan, a royal cinemas amúgy is általunk van levédve.



szóval én akár a világ végéig is ellennék a royál udvarán és nézném, hogyan vándorolnak a színes árnyékok. és mi vagyunk a kiváltságosok, hogy eddig ezt megtehettük.
de a közösség fontos. ebben a szövetkezetben sok hozzánk hasonló fiatal fogott össze, és szervezett (ezt ismerjük) keretek közt teszi ugyanazt, amit eddig.
még lehet, hogy a mi céljaink is megvalósulhatnak.
bár per pillanat nem tudom, hogy hová vihetem el például az óriásbábot ha ki kell vinni, mert máshol sehol nincs ilyen jó műhely, meg ekkora hely, de itt van a fotólabor, amit Peti csinált, és hát a próbaterem.



szóval ha kell, tekinthetjük úgy is, hogy az általunk felfedezett ügy kap nagyobb hátszelet. és minket is vihet a hajó.

én azt mondom, a közösség fontos.
a mi közösségünk is fontos, de az nem került közvetlen veszélybe.
és a nagyobb közösség most még fontosabb. (én most itt Pécsre gondolok, nem a szövetkezetre) nekünk a városra is gondolni kell. egy csomóan nem is sejtik, milyen jó dolgok vannak itt.
fontos az is, hogy az értékeink ne elsikkadjanak, hanem kiteljesedjenek.
hiszem azt is, hogy inkább fogjunk össze egymással, mint egymás ellen.
és, amennyiben a főbérlők is hozzájárulnak, én nem állnék a dolog útjába.

inkább szervezzünk egy retrospektív záróbulit és filmfesztivált.
hogy a holdon is látni (és hallani) lehessen!



mert senki közülünk nem olyan jó egyedül, mint mi mindnyájan együtt.

uff. lehet kommentezni