London Travel 32

ráhangolódáshoz hallgassunk bele ebbe a dalba.

na kérem, ott voltam, közel a tűzhöz, most már menőzhetek szabadon.

elmentem Naomival, a feka lánnyal templomba.

32 évesen meglépem a 32. postomat idegenben.

töprengések az isteni perverzióról avagy találkozásom Krisztussal.



nyitott vagyok, érdeklődöm, nem zárkózóm be! ezekkel a mantrákkal indítottam magam útjára a vasárnapi prédikációra.
a templom így néz ki kívülről. egy színházat bérelnek a hívők, amelynek a bejáratánál maga Freddie Mercury tekint le ránk.
Freddie Mercury születési neve Farrokh Bulsara.

vajon perverz vagyok, amiért egy feka lánnyal templomba megyek? őszintén bevallom, ez volt a legfontosabb gondolatom az egész mise ideje alatt. elképzeltem, ahogyan egyedüli perverzként állok a gyanútlan, de extatikus tömegben.


mi a perverzió? ha olyasvalamit csinálsz, amin tulajdonképpen kívül vagy, s ez a dolog úgy hat rád, mint egy idegenre, azaz te magad válsz idegenné, miközben élvezed az újszerű szitut. leszopod magad, végül is.
"S ez a mindent elhallgattató tendencia: rosszat tenni a rossz kedvéért, nem tűr analízist vagy végsőbb elemekre való szétbontást. Gyökeres ez; primitív, elemi impulzus." (...)
"Akárhogy vizsgáljuk ezeket és a hasonló cselekedeteket, azt találjuk, hogy egyedül csak s kizárólagosan a perverzió szelleméből származnak. Csupán azért követjük el őket, mert érezzük, hogy nem kellene. Ezentúl vagy emögött nincs semmi érthető princípium; s valóban az ősellenség egyenes ösztönzésének hihetnők ezt a perverzitást, ha nem tudnók, hogy alkalomadtán ugyanez szolgálatára lehet a jó ügynek is."(Poe: A perverzió démona)

korábban, még évekkel ezelőtt elkísértem egy lányt egy istentiszteletre, mert szerelmes voltam. a prédikáció alatt kőkemény pornóképek fénylettek fel az elmémben, amelyek gyorsan váltogatták egymást. el is képzeltem egy filmjelenetet, egyszer még megcsinálom: tehát zajlik a beszéd, mindenki néma csöndben, kis akolmeleg közösség. egy fiatal lány szoknyában, nyár van, az ablakokon ömlik be a fény. a lány mellett egy férfi ül, akinek a keze lassan a nő combjára téved, s az újjaival finoman fölfelé hajtja a szoknya fodros végit, becélozva a combközepet.
de nem is ez a lényeg, hanem ez a lány, aki nekem tetszett, egyszer csak föláll és kimegy a pulpitushoz és nyílvánosan meggyón. ekkor tudatosítottam először, hogy mi is a vallás lényege. ez a nyílvános pornográfia, nem más.

ha például egy jehovista leszólít, és Jézusról ill. Istenről akar velem beszélgetni, az nekem olyan, mintha azt kérdezné mézes-mázos mosolyával, hogy na és tegnap este becserkészted a lompost? - hogy? tessék? - mondom, tegnap este becserkészted a lompost? (emellett kacsint is egyet).
tehát nekem kérem, a vallás a legszemélyesebb ügyem!!! akár a szexuális életem vagy a pénztárcám vastagsága. kinek mi köze van hozzá, hogy én mit gondolok, érzek Jézusról és Istenről?? hát erre verik itt a farkukat??? büdös perverz disznók!!

elmentem hát másodszorra is templomba, mert szeretem Naomit. nem úgy, de bírom nagyon, tudok vele nevetni és ez ritka. nem bigott keresztény, semmi ilyen, nagyon jó fej, nyitott, humoros stb. én vagyok a 3. ember, akit elhívott, tehát ez nekem igazán megtiszteltetés. és ezt meg is becsülöm, hiszen ő sem akart mást, mint megosztani azt, aminek örül, hogy örüljek én is vele, ha tudok, akarok.

úgy éreztem magam, mint valami vizsga vagy egy forgatás előtt. a bejáratnál találkoztam Naomivel, egyből nyugodtabb lettem. a kapunál invitálják a fiatalok a járókelőket. a színház nagyon központi helyen van ám, mondhatni ennél központibb helyen már nem is lehetne, az Oxford street vonalán.

egy-két embernek bemutatott Naomi de annyira meg voltam szeppenve a tömegben, hogy nem voltam beszédes. ez a kép fogadott a teremben.
nagy kivetítő vászon, hangszerek, lámpák, ami egy nagyszabású koncerthez kell. (a hangszerelés kifogástalan volt, csak a pergőnek volt olyan hangja, hogy az Jézusnak sem jött volna be, nem hogy nekem.)
Naomi mondta, hogy nyugodtan fotózzak, ha akarok. eleinte bátortalan voltam, aztán már azon gondolkoztam, hogy előrébb lépek, hogy lekapjam a színpadon lévőket közelről, mikor is egy szőke lány rámszólt hátulról: mozgóképet ne vegyek, csak fotózzak. jól van, akkor nem mozgózok, viszont ezen igencsak el kellett gondolkodjak megint, hogy milyen viszonya lehet a képhez ill. a mozgóképhez a hölgynek. a fotó az oké, de ha mozog, az már nem oké. az tilos, úgymond. de hol a határ, hogyan lehetne ezt megfogalmazni? ha valóságosabb a reprodukció, az már nem jó neki, de miért nem? ahha! rájöttem! mert ez pornó kérem, méghozzá házi készítésű és nem olyan jó az, ha más is látja.
(beigazolódni látom a vallás vs. pornó hipotézisemet.)

"Az ember nemcsak az, ami, hanem az is, ami lenni akar. S ami akar lenni, az esetleg vissza is hat rá és megváltoztatja, vagyis némikép olyanná is teszi. Nálunk az asszonyok példáúl halálesetkor először is elkezdenek sopánkodni s aztán saját hangjuktól ellágyúlva elkezdenek sírni, vagyis most már kezdenek igazán résztvevők lenni, pedig előbb még nem voltak azok."

vajon mennyi választ el, hogy fejest ugorjak ebbe a nyitott házi orgiába? nincsen honnan ugranom, ezt is konstatáltam.

Csontváry siratófala ugrott be, ahogyan a tömeget pofátlanul szembe vakuztam.
és folytak a könnyek, ne tagadjuk....

"– Kinevetsz? – kérdeztem tőle.

– Persze, hogy kinevetlek, – felelte ő. – Mert nem tudod, hogy mit akarsz. A gondolatot szereted-e, vagy az életet.

– Én tudom, hogy mit akarok, csak a szemem, meg a szívem nem tudja még, – válaszoltam én.

– Akkor várnod kell, míg a szemed és a szíved is megtudja, – mondá az ulemma. Aztán a fülemhez hajolt és szinte súgva mondta:

– A legnagyobb szenvedély dönti el.

– Mit? – kérdeztem én.

– Hogy melyik útat választja az ember, – felelte ő. – Némelyik megpróbálja, családot alapít s aztán hirtelen, mintha megőrült volna, eltűnik. Ismertem egy ilyen embert, Naszr ibn Takkár nevűt. Vagyonos volt, családos, aztán hirtelen fogta magát, elment Anatóliába, tehénganajt gyűjteni a parasztoknak. Itt egy kunyhóban lakik, a sakálok közelében, mert azt mondja, hogy néki nyugalom kell. Mikor egy nagyúr egyszer arra vitt autón s a véletlen összehozott vele az országúton, ahol éppen a száraz tehén-lepényeket szedegette tüzelőnek, Naszr ibn Takkár így szólt hozzánk, akit mint nagykereskedőt régen ismertünk: – Lelkemnek nyugta az én legfőbb kincsem, az ér legtöbbet nekem, ezért ne csodálkozzatok rongyaimon és ne vegyétek rossznéven, ha máris visszavonúlok magányomba. – S ezzel mellén keresztbetéve karjait, mélyen meghajolt előttünk és elment.

Ezt mesélte nekem ama Hamuján s e szavai nagyon megrendítettek engem. Máris valami hidegség szállott meg tőle s azon igyekeztem egész éjszaka, hogy szívemnek ezt a hidegét meg is őrizzem. És mondhatom, ez majdnem sikerült is nekem.

Valami tiltakozás nőtt ugyanis nagyra bennem ezen az éjszakán, végzetes ellenkezés az ellen, amit eddig valóságos életnek neveztem.

– Vannak akiknek a valóságos élet nem is való, akiknek sokkal inkább való a pótléka, példáúl a művészet, vagy az életről való gondolat, – határoztam el. S annál is inkább, minthogy én Dsehárt kéjelgő, könnyelmű s amellett zabolátlan embernek ismertem s épp most vállaljak vele valamiféle közösséget? Iszonyodtam ettől."

egyedül vagyok, mindig is egyedül leszek.
ott állt mellettem Naomi, kezeit szélesre tárta, énekelt, szemeit behúnyta. idegen voltam mellette, idegen voltam a tömegben, idegen Londonban. és miért hiszem, hogy egyedül bennem van meg a kivezető csatorna ebből a tömegből? mert vagyok, aki vagyok. csak itt vagyok, nem tudok feloldódni, nem is akarok, hiába fogjuk meg egymás kezét, aminek ugyan örültem, de csak Naomi kezének, s nem a kétezer ember összefonódásának.



"– Hogy-hogy? – kiáltották, – hogy-hogy? Te egyrészt nem hiszel Allahban, másrészt összeköttetésben vagy vele?

– És a borbélynak azt tanácsolod, hogy higgyen benne? – kiáltotta Lokman.

– És a mészárosnak is, el ne feledjük, – javított a szón Jusszuf.

– Én ugyan nem hiszek benne, mégis összeköttetésben vagyok vele, – kiáltott vissza Tuszun.

– Te talán őrült vagy? – rivallt rá ekkor a kemény Jusszuf.


– Akkor hogy igazodjon el valaki szavaidon? – így a mogorva, de mégis lágyabb szivű Lokman.

– És hogyan higgyek az emberek boldogúlásában? – kérdezte felháborodva Jusszuf.

– Sehogy, – kiáltott vissza Tuszun.

– És hogy hihessek Allah kegyelmében? – így Lokman.

– Sehogy, – kiáltott újra vissza a kardkovács. – Buddha is kinyilatkoztatta egy kérdezősködő előtt: – ha akarod, van isten, de ha úgy akarod, nincs, – mondta neki. –

– Hát te hiszel, vagy nem hiszel, végül is hogy van ez veled, te hitetlen rajongó? – rivalltak ujra rá, mintegy kórusban mind a ketten.

– Hát hallgassatok ide ti papok, – kezdte Tuszun új beszédét. – Csaláson alapszik ez az egész létezés, becsapnak itt minket. Reményeket keltenek bennünk, aztán belerúgnak a semmibe. És mért van arra szükség, hogy emelkedett szellemű emberek, mint amilyenek ti vagytok, ezt a csalást helyeseljétek, elfogadjátok és önámítással még pártfogoljátok is? Elvégre ti nem vagytok se borbélyok, se mészárosok! Mért muszáj még nektek is Allahban hinni? Mért nem tudtok a semmivel, az űrrel megtorpanás nélkül szembenézni?

– Hát te tudsz? Hát te tudsz? – kérdezte Jusszuf.

– Én, sajnos, nem eléggé tudok, – felelte Tuszun komoran.

– Akkor mi ez? Lázadás önmagad ellen, vagy mi az ördög? – kérdezte Lokman.

– Okos ember vagy: körülbelül az, – felelte Tuszun. – Mert lásd, a helyzet ilyen: Khodádad hellénista költő egyszer így szólt hozzám: – A fene egyen meg engem, nálam az a baj, hogy az eszem szkeptikus, a kedélyem viszont szangvinikus és fanatikus. Példáúl: ha eljönnek hozzám ezek az újfajta materialisták, majdnem hogy agyonverem őket. – Ti nem hisztek a teremtő istenben? – ordítok rájuk örjöngő dühömben, holott én se hiszek benne. Nem nevettető ez a komédia? az élet komédiája? – tette hozzá. Hát így vagyok én is ezzel, ti papok, én, Tuszun, a kardkovács. Csakhogy nálam fordítva van a dolog. Ha okos emberek, amilyenek ti vagytok, ha ti Allahhal jösztök nekem, akkor agyon szeretnélek vágni benneteket. Ezzel szemben sajátmagam se tudok megszabadúlni az ostobaságtól, vagyis attól, hogy föl ne nézzek ájtatosan az üres égbe, ahol nem mennyország van, hanem heavisyde-réteg és azontúl az űr. És talán azért is szidlak benneteket ilyen hangosan, hogy még jobban meggyőzzem magamat.

– Ami pedig ezt a fanatizmust illeti, – folytatta Tuszun, – persze, hogy fanatikus vagyok én is, amellett szkeptikus a legnagyobb mértékben. Az ördög tudja, hogy vagyunk ezzel a fanatizmussal. "


a prédikációra már nem is figyeltem, amúgy sem sokat vettem volna ki belőle. viszont járt az agyam és hevesen vert a szívem, vajon hogyan kecmergek ki innen?
Naomi boldogan mondta a végén, hogy hát ez az én templomom! - élvezted? azt válaszoltam, hogy ez nekem sok volt...otthon majd dumálunk róla.



(az idézetek Füst Milán: Ez mind én voltam egykor – Hábi-Szádi kűzdelmeinek könyvéből.)