London Travel 50

7 hónap alatt eddig háromszor sikerült dobszerkó mögé kerülnöm. az első alkalommal nem is szerkó volt az, hanem csak egy pergő lábcinnel. kezdésnek megtette. aztán a második alkalommal már kibérelt a zenekar (Dead Dog Bounce)egy rehearsal studio-t, ami tulajdonképpen nem sokban különbözött a néhai pécsi stuncorgós próbateremtől, de ennek okán olcsó is volt, azaz lett volna, ha nem kellett volna plusz 3 fontot fizetni óránként a cinekért (lábcin, kísérő, beütő), mint ahogyan ez van mindenhol. de nem volt nagy gond, mert a gitáros fizetett mindent.

aztán a második alkalommal, amikor már elkezdhettünk volna ténylegesen dolgozni, amit is élveztem is volna, akkor meg felbaszta magát a basszgitáros, joggal, mert az énekes megint késett több mint egy órát. ennek az lett a vége, hogy összecuccolt és otthagyta a zenekart végleg. ezután a szitu után meg én cuccoltam össze, hogy sorry gyerekek, de nekem ez így nem megy, így nem tudok játszani. leléptem én is.
aztán további hirdetések a gumtree-n. jöttek is mindig jelentkezők, szóval könnyen lehet itt bandát találni, de legyen pénzed a stúdióbérlésre, ja meg persze időd, amiből a legkevesebb van itt Londonban. (csak egy rövid megjegyzés: emiatt az időhiány miatt itt nincsenek barátságok, persze a magamfajtáról beszélek, a 30-as korosztályról, aki esetleg idetéved, de helyette van jól eltöltött idő, ill. rosszul eltöltött idő másokkal.) a jól eltöltött idő közé tartozik a jamsession-be való csatlakozás. eddig egyszer voltam ilyenen, egy foglaltházban, ami valami mesés hely ,itt van pár fénykép.













(ez a foglaltház 2 kete működött és kérdeztem, meddig fog létezni kb.? hát lehet, hogy csak egy hetet. na kérem, ebből kell erőt meríteni, ebből a fajta újrakezdési képességből. hogy ilyen igényesen felújítanak egy nem is tudom hány emeletes épületet, kifestik, kitakarítják és úgy berendezik, hogy ennél otthonosabb helyet nem is tudnál elképzelni, de aztán menni kell és egy másik helyet keresni, ahol otthon érezheted magad megint, egy ideig. pl. volt egy szoba, ahol anmolyan önképző csopportként doboltak a fiúk lányok, plusz volt egy szinyó is. de az a szoba is milyen szép volt és tiszta és otthonos és szőnyeg is volt és a cipőmet le akartam venni, mert olyan volt.)

szóval a hirdetésemre válaszolt egy srác, hogy menjek el jam-melni, ha ráérek. mert írtam a hirdetésbe, hogy nincsen szerkóm és nem csípem az itteni stúdiórendszert de játszani akarok. (na ez a kijelentésem itt kb. olyan mintha otthon azt mondanám, hogy nem szeretem a pörköltet, vagy a pálinkát, tehát igencsak árral szembeni próbálkozás ez, de nincsen más választásom, ugyanis nincsen rá pénzem. bár egy b-terv szerint még vehetek magamnak cineket, amit viszek mindig a próbaterembe, így már talán tudok csatlakozni valakikhez, de most nem ez jön előre láthatólag.)
az angol fiúk pszihedelikus rockot nyomtak, disco elemekkel és ügyesek is voltak meg kell valljam. 3 dobos volt összesen velem együtt. az első srác jól nyomta, de sokat játszott, mint a dobosok általában és csúszkált mint valami kezdő pingvin. (ja igen, én ezért nem vagyok dobos, sem zenész, hanem kizárólag JÁTÉKOS! és ezért nem csúszkálok, csak direkt néha, hogy kicsit összezavarjam a közönséget, hogy most akkor jó dobos vagyok e vagy csak szerencsém volt eddig? és ezért nem is hiányzik soha maga a dobolás, hanem inkább az, hogy másokkal legyek egy helyen és csinéljak velük valamit).
a második dobos én voltam, és hát egyből azzal indítottam, hogy szétkúrtam a lábgépet, szétesett a picsába. na mondom, engem sem hívnak többet jamsession-re. de szerencsére volt ott egy pali, akinek volt szerszámos készlete. egyébként nem kellett izgulnom, mert nem voltunk sokan, talán akkor éppen vagy 15-en összesen, szóval amolyan pécsi royalos életérzés volt. kb. 45 percet játszottam velük. az első 20 perc lityi-lötyi volt, semmi extra, de aztán jött a jól ismert flow, elhoztam nekik, mert addig nem nagyon kapták el, csak csiklandozták az alját. a flow-hoz várni kell, valamikor sokat, valamikor keveset, de akkor jön főleg, ha nem hívják, most már tudom. ez amolyan "ne tudja a jobb kezem, hogy mit csinál a bal" esete. a bal kéz legyen hát a flow, ami jön és segít, ha olyanja van. szóval elcsíptük és föl is jött az énekes lány a színpadra, mert érezte ő is, hogy na akkor itt van valami, aminek nehéz ellenállni, de nem sokáig tartott, mert rámszólt a bassgitáros, aki egyébként invitált, hogy más is akar dobolni. na ez olyan volt, mintha szeretkezés közben rádnyitna az anyád, hogy kész a vasárnapi ebéd.
a 3. dobos volt a legjobb, de ő sem csípte el a dolgokat, pedig de kurvára ott volt a levegőben, hogy igen most!! most!! de nem.
szóval ez volt. és ma is megyek egy bárba jam-melni. de ha uncsi nem fogok járni, és ha sokat kell várni, akkor inkább otthon olvasok.

ma reggel felhívott Mimitah, egy afró nő, hogy új zenekart akar alapítani mindenféle nációból. na mondom, akkor kösd föl a gatyád, ember, mert a magyar discónak nincsen párja! áááá, faszt. örültem neki, mint majom a farkának, hiszen azt mondta, hogy van egy dobszerkó, amit bármikor tudnék használni gyakorlásra. na ez igen fasza, talán megütöm a főnyereményt. utánanáztem Mimitának és sok dolgot találtam, de itt egy videó, ami talán a legjobban megmutatja, miben utazik. ez megint egy vicces fejezete lesz az életemnek, úgy néz ki.

szóval egy ilyen néger dobosnak kell lennem lehet, nem tudom. gondolom az új csapatával sem akar más milyen zenét csinálni. soha nem szerettem az afro poppot, de most elhatároztam, hogy imádni fogom, ugyanis gyakorolhatok és négerek között lehetek, mivel a sápadtarcúakból már kezd elegem lenni. szóval élvezni fogom, akkor is ha nem, mert így döntöttem és kész. néger dobos leszek nagy fasszal.
ma találkozom Mimitával, hogy odaadjon egy cédét, utána meg rázom a fejem itthon az afro popra.