üvegfüvek

szoktam verset írni, már tettem fel valamikor egy kis születési lektűrt. mostanában egy sort se. felrakom egy régebbi versem, amit próbálok publikálni, egyelőre sikertelenül. elküldtem az Új Forrásnak, válaszolt a szerkesztő, hogy hiányzik egy hajszálam, szóval hajszál híján.

szívesen veszek visszajelzést, meglátást.

üvegfüvek

záporban volt minden.
hideg füvek koccantak
bennem megállt a bor.
a kávézó asztala alatt
megrugdostuk egymást
füst pergett ki a szánkból.
így utólag: harc volt.
kelletlen megfeszülés
jól hangzó zsoltárok
között. mit tehettünk volna.
a barátságra nem
gondoltunk, majd vissza jó lesz.
te elbaszott szerelmes
én meg elbaszott szent
ültünk, mondtam elme-
hetnél pszichológushoz.
keveset látok, mondtad,
tényleg túl sokat néztem
felfelé: végül nem beszéltünk
össze.

aztán hogy „üres vagy”,
sose, nem hittem, „lufi vagy”,
erre semmitmondó lettem.

a bor megállt bennem,

minden záporban volt,

és mintha üvegfüvek,

szétkoccantunk.