London Life 71

akkor újra a szavak embere akarok lenni. pedig dehogy is!

ma felcsaptam kitchen porternek. már gondolkodom, hogy hogyan lehetne megcsinálni a következő london vlogot (sorozat a sorozatban, tudom, ez már sok), aminek persze ez lenne a címe: London Vlog - The Kitchen Porter.
az éjszakás takarítói melómat hirtelen felindulásból hagytam ott. rájöttem, hogy addig nem vagyok nagyon inspirálva új munkahely keresésében, ha van egy már. mert akkor egyrészt nincs is időm keresni, meg fáradt is vagyok és egyszerre nem tudok több dologra koncentrálni. ez amolyan férfibaj. de mindig bejött ez a fajta váltás nálam. az első nehézkes lépések után, azaz hogy "most mi a faszt is fogok csinálni?", mindig erőre kaptam, aztán meg belejöttem és érzéketlenné váltam, hogy ha azt mondták már vagy huszadszorra, hogy "nincs meló".
na most is így történt. két ügynökséghez is elmentem már a végén, hogy legyen valami. minkét helyen sok-sok melóval kecsegtettek, s van is tényleg, de sajnos számolni kell azzal, hogy azt mondják, na akkor ma két napot itt és itt tudsz dolgozni, aztán várj három napot a következő két napra, szóval állandó kapcsolattartást jelent a dolog, ami izgalmas ugyan, de most a pénzre utazom, mert a pénzemen majd megvehetem a világot, és én ennél lejjebb sosem adtam.
szóval az volt, hogy már le volt zsírozva minden az egyik ügynökségnél, hogy kitchen porter leszek. két órás volt a regisztráció, pl. olvasni kellett hangosan a Piroska és a farkast (nem hiszed? gyere ki londonba!), majd teszteket kitölteni, hogy mit kell csinálni, ha az egyik munkatársad levágja az ujját. majd abba maradtunk, hogy megveszem a munkaruhámat az acélbetétes cipőmmel együtt és majd hívjuk egymást, mire pont aznap kaptam egy levelet az egyik netes álláskereső oldalról, mert regisztráltam vagy három helyre, hogy van egy ugyancsak kitchen porteri álláslehetőség. nyomtam egy klikket, mert már feltöltöttem az önéletrajzomat, így jelentkeztem rá, mint korábban vagy 50 helyre. de csodák csodájára, csörgött a telefon fél óra múlva, hogy be tudok e menni másnap egy interjúra. örültem neki, mert nem így ügynökségnek dolgozol, ahol lehúznak vagy havi 400 fonttal. na jó, legyen 300, de az is már sok. szóval bementem, jött a szakács, kérdezte, hogy milyen az angolom, mondtam, hogy szar, mert nem ismeri az igényeimet, tehát kurva jó vagyok. a faszt, csak arról van szó, hogy sokan vannak, akik nem is beszélnek semmit, szóval ha már kinyitod a szádat és meg akarod érteni, amit a másik mond, akkor már jó vagy. szóval tudtam, hogy jó leszek neki, akkor is, ha azt mondom neki, hogy szar vagyok, mert legalább ezt el tudom mondani és még sok mást is mellette, mert szimpatikus volt egyből a nagydarab fekája. kérdezte, hogy ráérek e ma, mondtam ja, így megvolt a tréning egyik fele. a másik holnap lesz. pörgés van, meg mondjuk azt, hogy kemény munka, de itt legalább fizetnek, meg olyan kaját kapok, hogy győzőm magamba tömni. és jó a csapat is. a segítőm egy baszk spanyol srác volt, Raffaelo. van pár magyar is, jó fejek. jó a légkör még ebben a nagy hajtásban is.
azt mondta Alex, a magyar fiú, hogy 1100-1200 fontot megkeresek itt. és kurva jó az időbeosztás: minden nap végzek 4-kor vagy 3-kor, ill. kezdek 7-kor vagy 8-kor, plusz a hétvégéim szabadok. néha van délutános meló is, vagy be kell menni hétvégén, de elvétve és azt is jobban megfizetik legalább.
szóval most már végképp kilábalok majd minden anyagi nehézségből és szellemi szubsztanciaként fogok repdesni a város felett és onnan fogom szórni a pénzt.