Jazz Cost - EDDIE LANG

JAZZ GITÁR TÖRTÉNET: Az őskor (1. rész)


A Peti bejegyzései miatt én is kedvet kaptam. Gondoltam írok egy jazz gitár sorozatot. Szigorúan szubjektívet, az objektivitást mindenki megtalálja a wikipedián. :)
Mivel az első, történelmi posztomnak ütősnek kell lennie, sokat gondolkodtam, hogy kivel kezdjem el. Annyit gondolkodtam, hogy még cska ütős sem lett. Szívem szerint nem vele kezdtem volna. Majd azt is elárulom később, hogy kivel kezdtem volna. Addig is mindenki izgulva várja csak a következő részt. (Ez a mindenki, valszeg a Peti lesz egyedül!) :)
Eddie Langról lenne szó. Mert ha a jazztörténet meg is kerülheti, de egy jazz gitár-, vagy gitártörténet semmiképpen. 1902-ben született Salvatore Massaro néven, és 1933-ban egy mandulaműtét után elvérzett. Közben mindenféle formációban játszott számomra teljesen ismeretlen, de amúgy valószínűleg híres emberekkel. (Bix Beiderbecket említeném itt meg. Nem csak azért, mert ő tényleg egy kulcsfigurája a jazz történetnek, hanem azért is mert habár ezek a korai jazz zenészek mind korán haltak, de Bix talán ebben is rekorder. Ő 28 évesen halt meg.) Lang első felvételeit azt hiszem 1926-ban készítette. Életéről többet nem írok, meg lehet találni bárhol.
Én nem bírom túl sokáig hallgatni, de ha valaki, hát ő megérdemli a jazz gitár atyja címet. A másik, akit ezért a címért indítani szoktak: Lonnie Johnson. De ő nálam már a hallgathatatlan kategória, úgyhogy kapásból ejtettem. Talán kettejükből kellett volna összerakni az ősjazz gitárost. Mert míg Johnson nekem túlságosan blues zenész, addig Lang túlságosan klasszikus zenész. (Egyébként vannak közös felvételeik, de úgy látszik ez sem volt elég. Legalábbis nekem.) Lang abszolút virtuóz gitáros. Tökéletesen ura a hangszernek, de nekem olyan, mintha mindig kottából játszana. Persze nem volt előtte kotta, de annyira egyenesen penget, hogy még a swinges lüktetése is „kiszámítottnak” hangzik. Mintha minden hangját négyzetrácsos füzetbe mérné ki vonalzóval és körzővel. Lang végig valami racionális kontroll alatt tartja magát. Akármekkora virtuóz is, sosem „csukja be a szemét” játék közben. Nem hibázhat. Nem tudom elképzelni róla, hogy valaha is félrenyúlt volna a hangszerén.
Még akusztikus játékos. Egy Gibson L-5 gitáron játszott:



Ha tovább él, biztos tolt volna bele pickupot, ahogy mások meg is tették később helyette.
Ha valaki megkérdezné tőlem, melyik felvételét hallgassa meg, akkor a hegedűs Joe Venutival készült felvételeit ajánlanám. Az igaz, hogy itt főleg csak pumpálja az akkordokat, de azt nagyon jól csinálja. Akit az is érdekel, hogyan szólózik, az hallgassa meg (ha megtalálja valahol) a Carl Kress gitárossal készített duó-felvételeit.
Összefoglalva: Nagyszerű gitáros, nagyszerű zenész, de a bebop érát sem éli meg. Ott biztos felpörgött volna. Nekem már unalmas kicsit, de erről nem ő tehet. Túl korán született, az én fülem meg már máson szocializálódott.

Búcsúzóul: