Tuesday, March 30, 2010

Jazz Cost – ZEB JULIAN?

[JAZZ GITÁR TÖRTÉNET: Egy fantom nyomában. A Zeb Julian-epizód. (5. rész)]

???

Ez egy rendhagyó és ezért zárójeles rész lesz, mert ilyen nevű gitáros talán sosem létezett. A jazz gitár történet, de talán az egész jazztörténet legrejtélyesebb figurája. Az még hagyján, hogy semmilyen jazz lexikonban sem szerepel, de még az interneten se lehet találni róla semmit. Pedig ez már tényleg nagy teljesítmény.

Nemcsak a születésének és a halálának nem tudjuk az évszámát, hanem egyáltalán nem tudunk róla semmit. Mintha ötszáz évvel ezelőtt élt volna. Azért kezdtem el keresgélni, hogy ki lehet ez, mert két ember mégis csak nevén nevezte. Az egyik Bucky Pizzarelli, a másik Billy Bauer. De aztán senki más!

Ez a rész nyomozásom története lesz. Egy filológiai detektív regény.

Ha véletlenül nem akadok rá arra, amit Bauer mondott róla, és emiatt nem keresek rá és ezek után ráadásul semmit sem találok, akkor nem is érdekelt volna. De ettől a nagy semmitől kedvet kaptam hozzá.

Bauer nem győzi dicsérni. Forradalmian új gitárosnak nevezi. Azt mondja – és itt minden szó fontos, mivel ennél több úgy sincs Zeb Julianról –, hogy akkoriban Flip Phillips-szel lakott együtt. Ott találkozott Juliannel először, akinek nem volt munkája. „Felkapta a gitáromat és elkezdett játszani. Úgy játszott, mint Ellington egész rézfúvós szekciója. Csak leült és miközben akkordozott, mégis szvingelt, meg minden, elképesztő volt.” Azt is mondja, hogy sokat tanult tőle, habár nem fizetett a leckékért, csak figyelte hogyan játszik. Bauer teljesen odavan Juliantól, aki mindenféle Big Bandekben játszik. Még Benny Goodmannél is, aki kirúgja, mert miközben Goodman szólózott, Julian a Yankee Doodle gyermeteg dallamát pengette alá. Azt is megtudjuk tőle, hogy ha beszállt valahova játszani, nem bírta abbahagyni, úgy kellett leállítani. A negyvenes évek végén az egyik legjobb jazzklub a Kelly’s Stable volt az 52. utcában. Ott lógott New York minden jazz zenésze. Na és ez a hely felfogadta Juliant, hogy egyszemélyes gitárprodukcióval szórakoztassa ott a népet. Bauer azt mondja, hogy még manapság is csak kevesen vannak ilyen gitárosok, pl. a Joe Pass, de a negyvenes években senki sem volt rajta kívül, aki erre képes lett volna. Aztán pár hét múlva eltűnt New Yorkból. Még azt is tudjuk, hogy később levágta valahogy az ujjait egy baleset során egy new jersey-i gyárban.

Felmerült bennem az is, hogy ez az egész csak valami irodalmi játék. Egy önmagát szép lassan életre keltő fikció. Létezik egyáltalán olyan keresztnév, hogy Zeb? (A hivatkozott linkből megtudjuk, hogy pl. beceneve lehet a Zebulon-nak és a Zebadiah-nak! Zebulon Julian?? Zebadiah Julian?? Létezhet élő ember ilyen névvel az Ószövetségi időkön kívül is? Szóval ez alapján máris előbbre jutottunk. Biztos, hogy nem fekete [most épp mi a hivatalos pc szó? „Afroamerikai”? Én ezt csak idézőjelben vagyok hajlandó leírni.] gitárosról van szó.)

Sőt vissza kell vonnom, amit a Django cikkben állítottam, mert a Woody Allen film – ha egyáltalán létezett Julian – inkább belőle meríthetett, mint Djangóból. (A Woody Allen film Emmet Ray-e is fikció. Annak ellenére, hogy pl. az IMDB is azt állítja, Emmet Ray létezett. De a hivatkozott enciklopédia nem létezik [Dirk Dickens, Encyclopedia of Obscure Jazz Artists; Mirage Press]. Ráadásul talán nem véletlen itt a hivatkozott név, ami a nagy mesemondóra Charles Dickensre emlékeztet.)

Lássuk csak a legbővebb, Billy Baueres vonalat. Ez több, mint gyanús! Mintha valami narratív játékkal lenne dolgunk. Egy LOCAL 802 NEWS nevű internetes újságban találtam. A cikket Bill Crow néven írták 2005 decemberében (tényleg létezik egy ilyen nagybőgős). Ebben a szerző azt állítja, hogy 2004 november 15-én Frad Garner (tényleg létezik egy ilyen újságíró) készített egy riportot az akkor 89 éves Billy Bauerrel (aki 2005 június 16-án halt meg). Frad Garner elküldte saját átiratát a felvett kazetta hanganyagáról Bill Crow-nak, aki pedig átszerkesztette ezt az átiratot „slightly for clarity”. Pont olyan, mint egy irodalmi fikció (pl. A rózsa neve, vagy egy Borges novella), mintha titkos fiókokból előkerült ismeretlen kéziratok lenyomozhatatlan átiratáról lenne szó.

Aztán a másik aprócska nyom a Pizzarelli-féle vonal. Vele egy telefoninterjú készült 2006 július 6-án. A riportban Freddie Greenről kérdezgették. A riport végén megjegyzi, hogy akkoriban volt még egy másik nagyszerű ritmus gitáros, Zeb Julian, aki ujjal játszott, és akit Pizzarelli először középiskolás korában hallott.

A harmadik valamirevaló nyom Tom Lord 25 kötetes jazz discográfiája. Ebből megtudhatjuk, hogy Zeb Julian-nel összesen 19 felvétel készült 1939 és 1943 között. Ezek alapján sikerült megtalálnom pár felvételét, azonban ebből semmi sem derül ki. Bárki játszhatna ezeken és nehéz elhinni, hogy Bauer ezért lelkesedik, és a Tristanóval való szabad improvizációs játékára oly nagy hatással lett volna. Két felvételt tudok megmutatni, amin valószínűleg ő játszik. Az egyik egy Wingy Manone-nal felvett karácsonyi dal 1939-ből:



(Egyébként a pojáca Wingy Manone-nal "van" a legtöbb felvétele):

A másik pedig már egyenesen röhejes. Teddy Powell háborús dala a Goodbye Mama I’m Off to Yokohama:



És most hadd írjam meg én is a saját Zeb Julian-emet! A cím alatti képen látható egy gitáros, nem úgy néz ki, mint a Teddy Powell, de mégis az ő együttesét látjuk. Talán ő Zeb Julian? A másik pedig egy Teddy Powell felvétel a negyvenes évek elejéről. Na itt biztos, hogy Teddy Powell vezényel, és a felvétel 1:22-1:34 között jól látszik egy gitáros a bariton szaxi szólója alatt. Majd ugyenezen a felvételen 1:41-2:02 között rosszabb minőségben, de szintén ott nyújtogatja a nyakát, pont úgy mint a Woody Allen filmben Emmet Ray. Talán ő az igazi Zeb Julian? Vagy mindkettő igazi, akkor is ha egyáltalán nem hasonlítanak egymásra?



Mi van akkor, ha Zeb Julian nem Emmet Raynek volt a mintája, hanem pont fordítva, és így az 1999-es Woody Allen film Emmet Ray-e lett később a mintája a „valóságos”, 60 évvel korábbi Zeb Julian-nek? Hiszen a fenti, igazi jazz autoritások szájából hallott „filológiai” adatok és a Woody Allen film fiktív tükörképe könnyen elszabadítják az ember fantáziáját. Gondoljunk csak bele! Zeb Julian pont olyan, mintha csak filmszereplő, vagy regényszereplő lenne. Nem tudunk róla semmit. Nincs életrajza, ahogy általában egy regényszereplőnek sincs. Az összes adatunk ugyanabból az időszakból származik: az 1939 és 1943 közti pár évből. A jazz discográfia által megemlített (de nem részletezett!) 19 felvétel is ebből az időszakból származik. Bauer épp ekkor találkozik Juliannel, mielőtt vagy/és miközben Tristanóval a free jazzt próbálgatják. Bucky Pizzarelli mit is állít? Hogy ő először középiskolás korában hallotta Zeb Juliant. Pizzarelli 1926-ban született. Szóval épp ezekben az években volt középiskolás.

Ezek alapján az én Zeb Julian-em közvetve Woody Allen teremtménye. Akkor is, ha tényleg létezett egy ilyen nevű közepes gitáros a 30-as években, mert ez a közepes Zeb Julian nevű gitáros a felvételek alapján nem volt olyan nagyszerű, mint állítják róla. Ha mégis olyan nagyszerű volt, hova tűnt el? De annyira, hogy még a jazz lexikonokban sem említik meg? Ha tehát valóban létezett egy Zeb Julian nevű gitáros, akkor az most már csakis az Emmet Ray életét élheti. És így az egész élete és életrajza is fikció. A húrok, amiket 1999-ben Emmet Ray megpengetett (és ezeket a húrokat a film felvételein valójában Bucky Pizzarelli pengeti!!!), 60 évvel korábban szólaltak meg, életre keltve így egy Zebulon Juliant. (Miként a Kugelmass-epizód című Woody Allen novellában, ahol a főszereplő belekerülve Flaubert Bovaryné-jébe, szép lassan újraírja az irodalomtörténetnek ezt a kis részletét.)

Ha valaki mégis tud valamit az „igazi” Zeb Julian-ről, kérem, kommentelje nekünk. Köszönöm.

3 megjegyzés:

rendzsaw said...

írjátok be a google-ba: jazz gitár történet.
nálatok is az első?:)
bravó!!

aPepe said...

Szeretnék előjegyezni egy (dedikált) bőrkötéses könyvre, szerintem mindjárt kiadják.

Illetve:
ROYAL ACADEMY!

md said...

Pepe! Így is lógok egy szülinapi sörrel. :)
A Royal Akadémia nyitóelőadásán már dolgozunk Edittel. Ráadásul nagy valószínűséggel publikálják is, és így a Royal Akadémia szerencsés közönsége lesz az első a világon, aki hallhatja ezt. Még a nyomtatott verzió előtt. :))