Mese

guszti, a kis vidra





volt egyszer, hol nem volt, egy kis patak partján, a fák tövében élt családjával guszti a kis vidra.
vidraapó tekintélyes vidra volt a patakparti vidrák között, nagy vadász volt és határozott. vidraanyó halkszavú volt, kedves és türelmes. gusztinak két bátyja is volt, tóni és peti, lassan már kész vadászok ők is, és egy húga, verka, aki még csak most lesz elsős a vidraiskolába.
tavasszal, amikor éled a természet, és kezdődnek a nagy vízi munkák, az egész család dologhoz látott.
először is kitakarították a kotorékot. vidraanyó és verka port törölt, söpört, felmosott, csak guszti nem. ült a sarokban, és mérgesen puffogott.
midnent nekem kell csinálnom, micsoda dolog ez, kicsi vagyok én még a házimunkához. ha egy vidrának ezt kell csinálni, akkor vidrának lenni egészen rossz dolog.
ha kicsi vagy, menj, és takarítsd ki a kisszobát, az épp elég lesz, mondta neki vidraanyó, és guszti kezébe nyomta a seprűt.
guszti nem tudott ám seperni , és akkora port csinált, hogy verka prüszkölni kezdett.
jajajajj! gusztikám, nagyobb koszt csinálsz, mint ami volt annakelőtte!
nem tehetek róla, anyus, nem szokja a kezem a női munkát! mégiscsak lehetetlen, hogy egy vidrának ezt kelljen csinálni.
vidraanyó csak sóhajtott egyet.
menj ki apádhoz az udvarra, hátha talál neked valami „férfias” munkát.
Guszti nagy mellénnyel kiballagott. A vidrák vízpartra épített oduját várnak hívják az építészek, a vidrák és a biológusok, vidraapó, tóni és peti ezen dolgozott éppen, a keleti falnál ásták az árkot, egy új bejáratnak, amit nem lep el a víz.
De jó, hogy jössz, guszti. kiáltott már messziről az apja, mert sok teendő volt, petinek éppen a falhoz kellett ágakat keresni, tóni az új bejáratot ásta, vidraapó pedig a meder fölé hajló fűzfát akarta a tetőhöz kötözni, hogy nyáron árnyékban tudjon a család ebédelni, játszani, pihenni.
de akármihez is fogott guszti, mindenhez kicsi volt még. az ágakat nem bírta el, a körmei kicsik voltak az ásáshoz, a fűzfaágakat pedig nem érte el.
akkor földmérő leszel! mondta neki az apja, te fogsz segíteni, hogy a lugas éppen olyan magas legyen, mint a háztető. mássz csak föl erre a fára, mutatott a közeli fecskefűzre. aztán iparkodj!
guszti nem volt rest, nekiindult nagy lelkesen a fa törzsének, de alighogy az első keresztágig elért, megcsúszott a lába, és lebucskázott a patakba.
csuromvizesen bukkant fel, és apja nagyot nevetett. hiába, a vidra nem mászik fára! na menj be anyádhoz, hátha talál neked valami fogadra való munkát.
guszti bement, szinte hüppögött a hidegtől, gondolta ,megszárítkozik. de az édesanyja másként gondolta,
kisfiam, ha már úgyis vizes vagy, ugorj már be a patakba egy kis elemózsiáért, mindenki dolgozik, te éppen meg tudnád csinálni, hogy hozol egy kis halat meg rákot, amiből a család megebédelhet.
Guszti kavicsokat rugdalva ment a patakhoz, nem fűlt a foga a bevásárláshoz.
hát mit képzelnek ezek, persze a többiek itthon maradhatnak, az én bundám persze vizes lehet, azzal senki se törődik, hogy még meg is fázom. ha egy vidrának ezt kell csinálni, akkor vidrának lenni a legeslegrosszabb dolog a világon.
hú, milyen hideg, és milyen gyors folyású, gondolta mikor a patakhoz ért. ez már nem a csendes tél volt, amikor a jég alatt a patak szinte állni látszott. az áprilisi esők bizony felhízlalták, a víz tajtékot vetve iramlott Guszti előtt.
ejnye, milyen rossz is vidrának lenni, hogy ilyen félénk tavaszi napsütésben a hideg vízbe kell bemenni, ráadásul üres hassal.
ekkor a kövek tövében mozgásra lett figyelmes. egy kis gyík surrant a mohás kavicsokon, mikor guszti szemét megérezte magán, megdermedt, és szinte aludni látszott.
Gusztin kíváncsian hozzálopakodott.
Kérem szépen,
a gyík riadtan fordította rá szemét.
mit tetszik itt csinálni, gyík úr?
a gyík idegesen nyelt egypárat.
napos helyeket keresek, ahol háborítatlan heverészhetek.
Gusztinak ez nagyon tetszett
neked ez a dolgod?
igen, sütkéreznem kell, hogy életben maradjak.
nahát, nekem most az a dolgom, hogy belemenjek a hideg patakba, és nyálkás halakat fogjak a családomnak.
hú. az nem éppen kellemes. mért nem jössz inkább velem? a napon sütkérezni? arra feljebb nagyon jó kövek vannak.
és szerinted én is sütkérezhetnék veled naphosszat?
hát, ha gyík vagy.
guszti hevesen bólogatott
én nagyon szeretnék naphosszat sütkérezni, én bizony gyík leszek!
akkor gyere velem, mondta a gyík, és huss, elszaladt.
feljebb, a patak mentén két-három szikla állt, tanújaként a régi idők gleccsereinek, a dél ott találta gusztit a gyíkkal, amint javában szívták magukba a napfényt.
hát ez igazán fejedelmi, mondta guszti elégedetten. gyíknak lenni igen jó dolog ezen a világon. csak enni kéne valamit lassan, ha már eleget napoztunk.
itt a kő alatt vannak lisztkukacok, viaszlepkék, meg gyászboglálrkalárvák, azokat eheted.
huh. mondta guszti, nekem ezekre nincs valami nagy gusztusom. lehet, hogy inkább majd holnap.
de a gyík már nem figyelt. vigyázz! kiáltotta, gólya közeledik, azzal elfutott, be az egyik repedésbe.
guszti kíváncsian ugrott utána, de a repedés neki bizony szűk volt. beverte az orrát, és a földre huppant.
mellette a gólya méltóságteljesen a sziklára telepedett.
nahát, ezt mindketten elszalasztottuk. mondta tollait rendezgetve. mit csináltál itt te kis vidra, egy ilyen fínom falat mellett tétlenül?
ne szólíts így, én nem vagyok vidra.
Nem vidra vagy? akkor mi? kérdezte a gólya.
Gyík vagyok. naphosszat sütkérezem a sziklákon, és lisztkukacot, meg molylepkéket eszem, meg…kis repedésekbe bújok amikor megijedek, meg…nézd, itt a hosszú farkam, ha letépik, újra kinő.
a gólya nagyot nevetett. szóval gyík vagy?
igen. gyík vagyok, hogy ne kelljen a vízbe ugranom, és nyálkás halakat ennem.
tudod mit, akkor te nem gyík vagy, hanem hülye. mondta a gólya, és a levegőbe emelkedett.
guszti egyedül maradt a kövek közt, a gyík már messze szaladhatott, hiába hívta, nem jött elő. nagy búsan úgy döntött, nem hagyja annyiban, tovább folytatja a sütkérezést egyedül, hátha visszajön még, és akkor esznek valamit.
egyszer csak egy hangot hallott.
milyen nagyszerű helyet talált kolléga a sziesztához. nem sértődik meg, ha idetelepszek én is?
guszti még sosem látott macskát, az, aki melléhuppant a kőre, foltos volt és nagytermetű
jól megfontolta a választ. az attól függ, hogy te eszel e gyíkot?
a macska nyújtózkodott egyet,
a faluból jövök. degeszre tömtem a bendőm tejföllel és szalonnával, még ha lenne a közelben gyík se kéne félnie, egy hétig nem fogok enni, annyira jól laktam.
és bemutatkozott.
foltos vagyok. kóbor macska és szerencselovag. kihez van szerencsém?
guszti vagyok. gyík. örvendek.
A macska meglepettnek látszott. gyík? te? ilyen bundával? nem vagy te inkább macska, amilyen tehetséggel ezt a helyet találtad! azzal letelepedett.
guszti a dícsérettől egész jól kezdte magát érezni.
mért, a macskák is ezt csinálják?
többnyire. aztán, ha éhesek vagyunk, az Emberhez megyünk, a faluba, és nyávogunk, dorombolunk, és dörgölőzünk, akkor az ember ad nekünk enni, mi meg megint fekhetünk a napon, jóllakottan.
fúúú. komolyan?
igen.
én már éppen azon voltam, hogy a gyíklét nem nekem való. lehetnék szerinted macska?
ha tudsz nyávogni meg dorombolni, meg dörgölőzni.
tudok én! hogy ne tudnák. és most meglehetősen éhes is vagyok. szerintem indulok is a faluba rögvest. megmutatom az embernek mennyire jó macska vagyok!
menj csak arra, és ne félj, mi macskák a fő utcán megyünk végig! és jó hangosan nyávogj, hogy tudják, milyen éhes vagy. Akkor biztos megesik rajtad valakinek a szíve.
guszti repesett az örömtől, és illa berek, nádak, erek, elindult a faluba.
guszti még soha nem járt a faluban. ezért már jó messziről elkezdte azt, amit nyávogásnak sejtett, hiszen majd kilukadt a gyomra. de a falu néptelen volt.
egyszer csak egy kisfiú tűnt fel, egy kisautóval játszott a homokbuckánál
na, itt az alkalom, guszti, mondta a kis vidra magának. dörgölözés!
azzal odasompolygott a kisfiúhoz, aki kíváncsian nézett rá. guszti a lábához dörgölőzött.
nahát, ilyen macskát még nem láttam, álmélkodott a kisfiú és tétován megsimogatta gusztit.
guszti melle dagadt a büszkeségtől, hogy macskának nézték, és dorombolni kezdett.
de aranyos vagy, mondta a kisfiú, csak nem vagy éhes kiscica?
a kisfiú anyukája ekkor lépett ki az ajtón, kezében gőzölgő kakaóval és egy tálon kaláccsal,
guszti a nyálcsorgató illatokra felugrott. ez igazán hatásos, már hozzák is az ételt, macskának lenni a legjobb dolog a világon! mondta, azzal a szagok forrása felé indult.
a kisfiú anyukájának ereiben meghűlt a vér, mikor meglátta. ahogy guszti vidáman és már a közeli falatokra gondolva felé futott. az asszony nagyot sikoltott, és kiejtette kezéből a bögrét és a tányért.
Menyét! itt van egy menyét! kiáltozott, és befutott a házba.
guszti értetlenül nézett vissza a kisfiúra, akinek az arcán kétely tükröződött.
Nem is vagy macska! te nem is vagy macska! Egy koszos tyúkrabló vagy? azzal elfutott.
bentről, a házból nagy kiáltozás támadt.
Vigyázzatok vele, lehet, hogy veszett! hallotta guszti és egy cserzett bőrű férfi lépett ki az ajtón.
kezében egy póráz volt, és a pórázon két vicsorgó pofájú vizsla harsogott
tünj innen, vakarcs, nem vagy közénk való! csaholták
ne bántsatok, nem vagyok én vadállat, macska vagyok, állt meg a kerítésnél, hogy tisztázza a helyzetet. tudok nyávogni is, meg dorombolni, meg dörgölőzni!
macskaa? nohiszen! mordultak rá .
nem macska vagy te, kis vidra, hanem bolond. azzel a férfi elengedte a kutyákat.
guszti ugy megijedt, hogy hátra sem nézett, csak szaladt, szaladt, amíg az erdőbe nem ért.
éhes volt, fáradt, és nagyon elhagyatottnak érezte magát.
mi tagadás, ott az erdő mélyén, egy fa tövében sírni kezdett.
nahát, te meg mért sírsz, cimbora? dörmögte felette egy mély hang.
guszti felnézett a hangra, és felette a fán egy akkora állatot látott, amekkorát még sohasem.
hát te ki vagy? kérdezte csodálkozva.
én? én a medve vagyok. mondta a medve, és leugrott a fáról. mézért másztam fel a fára.
méz? az meg micsoda?
a méz a legfinomabb étel, amit medve csak ehet. aranysárga, lassan csordul, mintha folyékony borostyán volna, és olyan édes, ahogy semmi más nem édes ezen a világon. kedvenc csemegém.
gusztit nagyon lenyűgözte a medve, és éhes hasa nagyot kordult a méznek már csak az említésétől is.
mért sírdogálsz itt az erdő mélyén te kis…ejnye no, milyen állat is vagy te cimbora.
voltam én már gyík, de nem tudtam elbújni a gólya elől. voltam már macska, hogy ételt kapjak az embertől, de elkergettek, és most itt vagyok egyedül, és nincs mit ennem, és azt sem tudom ki vagyok…
hát, ha gondolod, legyél medve, azokat úgysem kergeti el senki, tőlünk mindenki fél, és hogy te nem ijedtél meg, az mindenképpen azt jelenti , hogy medve vagy. mondta a medve.
medve vagyok? kérdezte guszti, hiszen ez óriási!
az bizony. majd megnősz te is. addig is, kóstold meg, ez a méz!
Guszti a finom méztől lassan jókedvre derült, és bátran kérdezgetett.
medve, mond csak, hogy készül a méz?
azt senki se tudja, de úgy tapasztaltam, hogy a méhek őrzik. keressünk is még egy méhtanyát, úgyis elfogyott.
azzal elindultak.
méhek? kik azok a méhek?
a méhek bizony kis repülő állatok, hegyes fullánkkal, fekete meg sárga csíkokkal.
és ők őrzik a mézet?
bizony.
ahogy mendegéltek, a medve talált egy fát, ahol mézet sejtett.
no, kis bocs, most figyelj, és tanulj! megmutatom, hogy kell mézet szerezni.
guszti repesett az örömtől.
először is felmászol a fára…
guszti kedve lehorgadt.
én nem tudok fára mászni.
nem-e?
nem bizony.
ajjaj, akkor hogy leszel medve?
guszti erősen gondolkozott.
esetleg…gyakorolhatnánk megint a méz megevését, mondjuk, és a fáramászást azt csak holnap. mit szólsz?
tudod mit? legyen, úgyis még csak kis bocs vagy. na maradj itt, és jól figyelj, én meg felmászok.
dejó! kiáltotta guszti, medvének lenni a legeslegeslegjobb dolog a világon!
guszti tehát ott maradt csendben, és várt, csak várt, a medve már olyan magasan volt, hogy beszélgeti sem tudtak, de a medve szólt is, hogy mézre vadászni csak csendben lehet.
guszti üldögélt ott, nézelődött, lassan esteledett. egyszer csak, nagy zümmögéssel egy sárga és fekete színű repülő állat tűnt fel, óvatosan körberepülte gusztit, majd egy virágra szállt, és ott foglalatoskodott.
guszti egészen felvillanyozódott. ez bíztosan egy méhecske lesz! gondolta. ahogy nézte, a kis rovar felrepült, és egy távolabbi virágra szállt. guszti nem bírt a kíváncsiságával, és követte, ott hagyva a fát és rajta a medvét.
a fekete és sárga repülő állat egyre messzebb és messzebb szállt, guszti teljesen elkavarodott az erdőben, bizony, még a medvéről is elfeledkezett, csak követte azt, amit méhecskének hitt, amíg az be nem repült egy kis lukba a homokban.
guszti megállt, és körülnézett. még sok más hasonló fekete sárga repülő állat zümmögött ki-be a kis lukon.
ahá, gondolta guszti, itt laknak, itt őrzik biztos a mézet is! milyen ügyes kis medve lennék, ha elvenném tőlük, medvebácsi is elégedett lenne velem, és biztos holnap sem kellene fára másznom.
azzal szép lassan a kis lukhoz lépkedett, és ásni kezdett a körmeivel.
hanem a lukon ekkor egy nagy felhőnyi fekete sárga repülő állat zúgott ki, és mérgesen kérdezték
hát te, kicsi vidra, mit csinálsz itt a mi fészkünkkel?
guszti kihúzta magát
én nem vagyok vidra, én medve vagyok, és a medvéktől mindenki fél. és mézet keresek, adjátok ide az összes mézeteket, vagy medveharagom elpusztít mindnyájatokat.
a zümmögő rovarok erre gúnyosan elnevették magukat.
te medve lennél? és mézet akarsz tőlünk?
igen, hiszen a medvék mézet esznek! ne hergeljétek haragomat, mert elveszem tőletek erővel.
a zümmögő felhő feljebb emelkedett.
igen csak buta állat vagy, ha azt hiszed, mézet követelhetsz tőlünk.
miért, kik vagytok ti?
darazsak! harsogta a felhő, és rávetette magát szegény gusztira.
mi nem gyűjtünk mézet! mondták, azzal megcsípték guszti orrát. Mi nem félünk a medvéktől! és megcsípték guszti hátát. mi darazsak vagyunk, és megcsípjük, aki szétrombolja a házunkat!
azzal mindenfelől csipdesni kezdték gusztit, aki futni kezdett, és futott, amig csak a lába bírta.
mikor a darazsak kitöltötték rajta haragjukat, és elkotródtak, guszti előbújt a bokorból, és könnyezve nyalogatni kezdte a sebeit.
olyan keservesen fájtak a darázscsípések, hogy felkiáltott, ahogy a fullánkokat szedegette ki magából.
lassan beesteledett, és a fák közt, a hidegben jajgatott és sírt, magányosan.
egyszer csak egy ellenséges pillantást érzett magán. guszti ereiben megfagyott a vér. körülötte elhallgattak az éjszakai rovarok, kísérteties lett a csend.
guszti halkan megszólalt. hahó! van itt valaki.
egyszerre megzörrent a bozót, és egy jól megtermett farkas lépett a tisztásra.
guszti elhallgatott. a farkas nagy volt, és szeme kellemetlenül villogott.
mit ordibálsz itt, te vakarcs? mondta hidegen. még a köveket is felébreszted az üvöltéseddel.
bocsánat szipogta guszti.
ha megtalál az apád, majd jól kiporolja a bundád. mondta még a farkas, de ekkor előugrott a párja, egy szürke villanás, és guszti és a másik farkas közt termett.
alfréd, itt a mi szerencsénk! azzal gusztihoz fordult.
mi is farkasok vagyunk, kölyök, nem kell félned, mi történt veled, elkódorogtál?
darazsak csíptek össze.
a hím nagyot fújtatott.
a párja végignyalta guszti fájó pofácskáját. eb csont beforr, mondta.
tudsz járni? kérdezte.
guszti nyöszörögve felállt. azt hiszem, igen. a nőstényfarkas körbeszaglászta gusztit
gondolom éhes vagy? guszti sokkal jobban tudott bólogatni, mint járni.
A hímfarkas összecsattintotta a fogait.
Elvíra, nem érünk rá bájcsevegni.
a párja mordult egyet.
jól van. gusztihoz fordult. ha okosan viselkedsz, akkor ma egyszerre szerezhetsz egy új családot, meg valami harapni valót. gyere. farkasnak lenni a legjobb dolog a világon!
azzal elindultak.
guszti soha nem fogja elfelejteni ezt a rohanást az éjszakai fák között, előtte ment Elvíra, a nőstényfarkas, mögötte meg ott loholt Alfréd, aki mintha kicsit sántított is volna. guszti rettegett magában, és összeszorított foggal próbálta tartani az iramot, de rövid lábacskáin mindegyre lemaradt, amit a régi prédák vérétől bűzlő szájú Alfréd egy-egy káromkodással és rúgással díjazott.
egyszer csak elvíra hátraszólt, pszt. itt vagyunk.
a távolban vízcsobogás hallattszott.
Alfréd fájdalmasan megszorította guszti nyakát.
na kölyök, most megmutathatod, hogy érdemes vagy az életre. itt egy nagyon gonosz és elvetemült család lakik. a nyavajásoknak megvan mindenük és egy cseppet sem törődnek a magunkfajtával. de most fordul a kocka. bedobunk a tetőablakon, és te lemész, és kinyitod nekünk a bejárati ajtót, megértetted?
ühüm, mondta guszti, bár egy pillanatra se érezte, hogy neki ezt feltétlenül meg kéne tennie.
ha valaki a háziak közül felébredne, ne tétovázz kölyök, harapd el a torkát!
guszti szinte remegett a félelemtől.
elvíra odavezet a tetőablakhoz. mondta alfréd, és eltűnt.
Elvíra szótlanul elindult, guszti követte. egyszer csak megálltak. ügyes légy, mondta Elvíra, és zöld szeme villant egyet, vagy én foglak széttépni. azzal belökte a lyukon.
Guszti valami puhára esett, megtapogatta, egy alma volt. valamiféle raktárban lehetett.
siess már, hallotta fentről a nőstényfarkas hangját, és tapogatózva elindult.
a fal mentén haladva egy ajtóhoz ért, kinyitotta, és mikor a szobába lépett, majdnem felsikoltott.
a bútorok, a képek a falakon, mind ismerősek voltak a számára.
a két gonosz farkas a saját családját akarta lemészároltatni vele!
guszti hirtelen elfeledkezett a darazsakról, a kutyákról és elfeledkezett a méz édes ízéről is, csak arra tudott gondolni, hogy a családját megmentse.
óvatosan vidraapó és vidraanyó szobájához kúszott, és belépett.
ébredjetek fel, suttogta, amilyen hangosan csak merte.
szülei felébredtek, és villanyt gyújtottak. alig ismerték meg gusztit, a darazsak annyira helybenhagyták.
Guszti! hát hol voltál? betegre aggódtuk magunkat miattad. azt hittük elvesztél, hogy bajod esett, az erdőben farkasok járnak, már a legrosszabbtól tartottunk!
nem esett bajom, csak a darazsak csíptek össze, amikor mézet akartam szerezni a medvének…
szülei elhűlve néztek össze
de ez egy hosszú történet, a farkasok sajnos itt vannak a kapu előtt, azért jöttem, hogy figyelmeztesselek benneteket, veszélyben vagytok, menekülnötök kell.
gyorsan gyorsan! mondta vidraapó vidraanyónak, vidd a gyerekeket az új kijárathoz,
ne! mondta guszti, ott várnak rátok, menjetek a patakba egyenest, alul, a víz alatt.
és te? rám ne legyen gondod, mondta guszti, csak ti meneküljetek meg. azzal az ajtóhoz indult.
mikor mindenki kijutott, guszti elforította a reteszt, és kiszólt.
jöhettek.
jól van vakarcs, vetette oda elvíra, ahogy benyomakodott.
már éppen ideje volt. mondta Alfréd, szemében hideg tűz lobogott- hol vannak a háziak?
épp ezt akartam mondani, kezdte guszti, az egész ház üres, senki sincs itthon.
micsoda? kiáltottak fel egyszerre. aztán a két farkas hanyatt homlok kezdte felkutatni a szobákat, egymás után. a rend és a tisztaság, vidraanyó és verka műve pillanatok alatt eltűnt amerre a farkasok jártak.
guszti kihasználta a felfordulást, és kulcsra zárta az ajtót, a kulcsot elrejtette egy cserépben aztán a pincébe rohant, a lenti kijárathoz.
a két farkas mocskos szavakat vágott egymás fejéhez, miközben felforgatták a szobákat.
A menydörgős sistergős…hát tudhattam volna, hogy egy nyavalyás senki vagy, mondta Elvíra cseppet sem nyugodt hangon Alfrédnak, aki felhúzott ínnyel morgott az üres ágyak felett.
A fekhelyük még meleg, ez a kölyök átvágott minket!
Mit beszélsz? kérdezte Elvíra, de Alfréd már őrjöngve rohant guszti után a pincébe.
Hé, te korcs kis mihaszna, megemlegeted még, hogy velünk akartál kibabrálni! ordította a pincében gusztinak.
de guszti nem ijedt meg.
nem csak akartam, farkas koma, ki is babráltam mondta.
Alfréd szeme villámokat szórt.
Elvíra most érkezett meg
a kis farkaskölyök kiengedte őket, most meg ő is utánuk akart rohanni.
milyen bátor a kicsike, Alfréd, azt hiszem előételünk is lesz!
úgy van elvíra, sziszegte Alfréd - széttépjük, mielőtt megkeresnénk ezeket a vakarcsokat.
mit takargatsz ott? kérdezte, állj csak arrébb! Guszti ellépett a faltól, mögötte egy ajtó volt.
a farkasok két irányból közelíteni kezdtek guszti felé. guszti a kilincsre tette a kezét
nem félsz, hogy minden farkasnak elmondjuk, micsoda ki áruló vagy?
nem mondta guszti bátran. bárkinek elmondhatjátok. mert én nem vagyok farkas. én vidra vagyok. és a vidrák nem félnek senkitől!
azzal nagy levegőt vett, és kinyitotta az ajtót,
a patak visszatartott vize hirtelen elöntötte a pincét, a szobát, az egész vidravárat, alfréd és elvíra fulladozva kaparta a falat és a padlót.
és guszti kiúszott a vízbe, ami hideg volt, de mi volt ez a hideg a farkasok gyilkos pillantásához képest, és guszti már nem fázott, hanem nagyot prüszkölve felbukkant, és látta, hogy a víz kimossa a farkasokat a vidravárból, és hömpölyögve viszi messzire, el a látóhatáron túlra, talán egészen a tengerig.
másnap pedig a család megint nekiállt a takarításnak,
anyus és verka takarított, apus a lugast építette, tóni falat rakott, peti fát hordott, guszti pedig elment bevásárolni.
közben pedig lubickolt, kergetőzött és gurgulázva nevetett a vízben, mert rájött, hogy ő vidra, és hogy vidrának lenni a legeslegjobb dolog a világon.