Friday, May 21, 2010

Electric Cost

Ha visszagondolok az előbb említett 1996-ra és az utána következő jópár évre, az jut eszembe, hogy nekem az elektronikus zene kétfajta lehet. Van ami kazettán van és van amit CD-n hoznak, XM formátumban egy számítógépes magazin mellékleteként. Ez utóbbival az a helyzet, hogy az akkor 486-osunkon nincs még CDRom és a Süniékhez kellett átmenni. Ezek általában pénteki napokon voltak, mikor délután odaengedtek. A Sünit mindig nézni kellett, ha játszik. Doom-ozik, vagy autózik, mindegy. Néztem, jól esett. (Ezt hívtuk énjátszomtenézed-nek, Öcsiék pl. nagyon nem szerették).De azért mindig vártam azt, hogy azt mondja, hogy akkor nézzük meg a CDt. Azon is voltak játékok és a régebben említett olvasói rovat.

Hogy az "OLVASOKK" rovat mi volt nekem? Kb. mint most a bolhapiac. Ott a lehetőség egy csomó jó zenére, olyanra, amit soha sehol nem ismertek akárhová vittem, ráadásul minden számban megbújik egy-két új, nagyon dögös hangminta, amik az építőkockák megfelelői, ha az ember számítógépen akar zenét írni.
A számítógép akkoriban olyan nagyon jó barátom volt, hogy örök barátságra léptem vele. Mi sem mutatja azt, hogy tényleg jóbarát, minthogy pár éve elhagytuk egymást és csak néha időzünk együtt, de akkor nagyon. (Ilyen volt tavaly nyáron a Warman-film készítése is).
Ezekből az XM zenékből nem maradt fenn sok, vagyis de, de otthon van és egy délutánnyi ráfordítással tudnám csak learchiválni őket, neten nem fordulnak elő, pedig van pár gyönyszem (át is transzportáltam őket a másik kategóriás elektronikus zenévé anno a Pioneer kazettásdekkel)
Íme azért egy kis trance FT2-ből, szokás szerint ismeretlen előadótól :)

Olyan nyers, hogy szép. Nekem nosztalgikus is ez, mert ez a hangzás volt elérhető számomra és ehhez is iszonyat sok munka kell ám!

(A Fast Tracker olyan mintha fából fürészelhetnél, de nem csiszolhatod szépe és pontosra a vágási éleket, szúrós kicsit, de látszik mi akar lenni. Lehet kreatívkodni már, de biztosan nem tetszhet mindenkinek. Nem voltak benne pl. effektek. Egy kettő olyan furfangos dolog volt benne, hogy ugyanazt lejátszhattad később, kicsit halkabbam, az egy visszhang effekt. Vagy két sávon ugyanazt, az egyiket egy hangyányival lassabban, az szinte flanger. De nem volt benn semmi dinamika effekt, így az egész az emberi fülnek nagyon nagyon nyers maradt, ha először hallgattál egy számot, hallottál mindent, de mégsem állt össze a fejedben, nem volt a lábadban a pörgés, csak szólt minden. Ezeket kitapasztalni, hogy mitől van, miért nem szól úgy, miért nem érzed azt, nagyon szép dolog volt nekem. Rájönni a cinek helyére a dobok között, hogy hol legyen a taps duplázása, egyik sem spanyolviasz, de nagyon jól estek akkoriban.)

A másik fajta zene bizony kazettán volt. Nekem az az elektronikus zene ami nem kazettán van vagy bakelit lemezen, nem jut el az agyam arra a szegletére, amit akkoriban erre rendszeresítettem, elektronikus zenékre (gyakorlatilag: zenékre, nem létezett más). Ezeknek kazettáknak egyébként is módosítanak a hangzáson, kicsit összébkotorják a hangot, esznek el magasat, de valami varázslatosat csinálnak lejjebb, mintha a túlfésült frizurába belenyúl a szél és ettől sokkal emberibb lesz.
Először ratyibb trancekhez jutottam, főleg a falusi hiphop arcok hoztak innenonnan, Kaposvárról, Pécsről, Pestről (általában unokatesótól) átvett zenéket. Egykettő már akkor vágható volt, hogy nem szívesen fogunk rá emlékezni, de akadtak ittott jók is. Aztán jött az első Dune kazetta. Ez sokaknak volt fontos. (Ekkoriban még utáltam Blümchent, most végiggondolva azért, mert nem kazettán volt, hanem tévében.)

A Dune után RmB-t kaptam, aztán mikor a Hofi barátommal a kollégiumban megismerkedtem, pörgött fel igazán. A Trabijában persze, hogy kazetta volt. Ő volt az első ember, aki a kazettába rejtett szépséget hasonlóan látta (már mp3 formátum hódított, de engem nem vett be: mindet átvettem kazettára). Repültünk Orfűre, a szerpentin után először szállt fel a tó a bükkfák felett és ordított a Trabantban az Astral Projetion én meg csak borsóztam, borsóztam, mert talán akkor is mentem először azon az úton kocsival Orfűre és akkor tényleg volt ott egy szabadság, amit csak ketten csináltunk.

(Az Astral Projectiontól azt tanultuk, hogyha megy egy dallam a refrénben (nevezzük főtémának) és fokozni kell a hangulatot, mindig lehet egy oktávval emelni a dallamot. Aztán mégegyszer és mégegyszer és azt gondolná az ember, hogy már hallásküszöböt érintene a következő de nem, ott van...feljebb.)
A Hofitól van igazából a Blüchen iránti őszinte szerelem is. Tehát most színt vallok, nem sajátom a felismerés. Vagyis nem én találtam rá, a felismerés mégiscsak a sajátom. Amúgy azóta én vezetek: nekem már van eredeti Blümchen-HerzFrequenz kazettám, neki nincs :-) (Ráadásul a Renaultjában CD van és DR.Albant hallgat)
Arra jöttem rá, hogy szeretek erről a korszakról írni. Szerettem akkor lenni. Egyszer elvittem az FT2-t zenesuliba, mondjuk jóval régebben az előző soroknál. Felmásoltam titokban és egy hardcore számot akartam játszani nekik, mert azt találtam, ki hogy azt mondom majd "nehogy azt gondoljátok, hogy a Beatles az kemény zene". De második kislemez hibás volt és nem töltött be egy csomó hangmintát. Nem szólt a dob és nagyon rútul nem mondtam semmit inkább. Emlékeim szerint.
Egyszer leírom azt is, milyen volt 2002 vagy 2003 nyara, akkor írtam a legtöbb számot, akkor azt éreztem, hogy most egészen biztos, hogy éppen váltom meg a világot...aztán kimentünk a Dáviddal fürdeni a Rinya patakba, a falu szélén a fehérre mázolt Camping biciklin...

1 megjegyzés:

Mityo said...

dr alban zsír