Rendzsaw blogol

őszi betakarítás. a mobilomon már elég régóta gyűlnek a képek. amit látsz, az már régen nem az.
a feka lánnyal vagy négyszer találkoztam. társkereső. amolyan szerető volt. jó volt vele, de nem volt szerelem, akkor meg minek ezt húzni. főzőtt nekem, főztem neki. szerettük egymást, szeretőkhöz illően. sms-ben lebeszéltük, nem volt semmi gond. akartam volna még találkozni vele, mint baráttal, hogy menjünk moziba, de besült a dolog. a nők nem nagyon barátkoznak. nem megy nekik. pedig nekem barát kell. mindegy, már megbarátkoztam magammal. nem akarok vissza menni abba a sötét odúba. van Kafkának egy novellája, Az odú. ez a netes szövevény ez pont olyan, s már az életünket is behálózza. nem vagyok depressziós. a sötét oldalam csak pislog, amióta meditálok. jó ez így, még nem merek mozdulni, nehogy felordítson. jó, azért rosszalkodok még, elfogy a türelem olykor, de nem ragadok már bele, abba a reszkető életféltésbe, azaz, amihez ragaszkodom. élvezem ezt a nyugalmat, ezt a soha nem is létező, azaz csak ideig-óráig meglévő pihenést, amit csak eddig nők oldalán kaptam meg. ezen a félhomályos, végtelen folyosón úgy látszik nők vártak egy-egy nyitott ajtóban. most már kezdek pihenni magamban is. még új a dolog, résen vagyok.
hónapok óta nem voltam társaságban. nem bánom. majd előtör valami, vagy nem. lehet, soha nem tör elő, ami eddig mindig menetrendszerűen jött, ami elragadott valahová. fordult az irány. az elme még a megszokást követné, de lassan talán elcsitul és akkor végre kormányt ragadhatok. de mihez?