Estimese

Hálaáldozat az elsőszülött fiúért

Mielőtt a bába, két lábát összefogva, fejjel lefelé a mérgezett fürdővízbe mártotta volna, az újszülött megnézte magát a színtelen víztükörbe; alig észrevehető érdeklődéssel biccentett: - Igen, ez vagyok.
És mire a görcsös ujjú asszony kiemelte lucskos fejét, már az egész keresztelőnép ott zsibongott. Keresztelő lakomának valamennyi a gyermeket kívánta felfalni.
...
- De kire is hasonlít? – Az apja megismerné?? – Ez majd túltesz rajta!! – Tudom elbánik a mafla behemóttal--!

- Már megyek is ebből a rám született sötétből – és benyúlt a kietlen magányba, kiemelte belőle a kalapját, behúnyt szemmel. De anyja még a dagasztóteknőből körmére ragadt tésztával bűnbánóan állt elébe.
- Fiam, bocsáss meg, értelek, de nézd!
A fiú letörölte méregvizes száját.
- Idecsaltunk, igaz, de ha már itt vagy, a szülők iránti tisztelet, az anyaszentegyház, a honfibú, kérlek, maradj.
A fiú türelmetlenül hallgatott.
- Meg kell értened, fáradtak vagyunk. A kárhozatra. Téged ébresztettünk. És én--! Én úgy vártam a télre, a nyárra, aludnánk mi már, csak aludnánk, te leszel az első, apádnál előbbvaló!- és engesztelésül elébe tette a májat, a szárnya vastagját.
De az csak állt merevsötétben, kezében a kalappal.
- Legalább a papot várd meg!
- Jól van, a kedvedért.
…
A sűrűerdész hol a korcsmárosból, hol a fodrászból, hol a rőzsét lopó parasztokból kap be egy-egy falatot, aki éppen elébe kerül. Az asszonyokra már nem jut hely a tányérjában. Mindenki mást és egymást eszik, és mindenki lelkesen kurjongat.

A férfiak a bort végül zavartalanul vízzé változtathatják.

Kemény Katalin-Labdajáték-Misztérium hét színben