Egyetemi éveim elején olvastam egy román filozófustól dolgokat. Erőteljes, tiszta, gazdag, nyelvezete már akkor is magával ragadott. Kissé tán egyoldalú, provokatív világa az első élmény óta nap mint nap beszüremkedik gondolataimba. Beckett, Kafka, Petri és még néhány szerző volt rám hasonló hatással. Emil Ciorannak hívják. Halála után megjelent egy naplószerű gyűjtemény Füzetek címen, ebből fogok szemezgetni az elkövetkező napokban.
Ha hívő volnék, Istennel foglalkoznék. Minthogy nem vagyok az magammal foglalkozom.
2 megjegyzés:
Istent konnyu megtalalni, azzal nincsen gond, igy nincs is semmi erdekes benne.
ha magammal kezdek el foglalkozni, az azt jelenti: hogy miert van ez a vilag itt korulottem es en mit keresek benne? viszont ez a farkaba harapo kigyo esete. latszik is az arcan szegenynek, hogy bekapta a horgot. ketsegbeesett, nekem ugy tunik.
le se tagadhatná :)
igen a farkába harapó kígyó esete (ahogy például Babits verse http://www.paklo.net/irodalom/Babits_Mihaly_-_A_lirikus_epilogja), kérdés hogy van-e más lehetőség?
ez a két mondat nekem amúgy inkább azt jelenti, hogy a kettő között nincs lényegi különbség (mármint hogy istennel vagy magával foglalkozik-e az ember), a kettő ugyanaz.
Post a Comment