Monday, January 24, 2011

El a kezekkel a magyar filozófusoktól!

PETÍCIÓ

"Vedd a tudományos kutatás mindenütt a világon ismert egyik finanszírozási formáját, a pályázatot. Említs meg egy nagynak tűnő összeget, elmulasztva hozzátenni, hány emberre, hány évre kell elosztani, s hányadrésze lehet személyes juttatás. Szórj el néhány, a tájékozatlanok számára jól hangzó hazugságot: a pályázatok nem feleltek meg a kiírásnak, az elnyert összegek nagyságrenddel nagyobbak, mint más humán tudományi pályázatoké. Tedd gúny tárgyává a kutatások tárgyát. Mindezt kapcsold össze néhány kritikus, a politikai véleményét véka alá nem rejtő közéleti értelmiségi nevével. A kilövési engedélyt Heller Ágnesre és rám adták ki. De mivel a mi két – egymástól független – kutatócsoportunk által elnyert összeg önmagában nem eléggé imponáló, négy másikat is belevontak. Kiváló kollégámról, Steiger Kornélról például arcuk verejtékével annyit tudtak összeszedni, hogy egyszer Soros-díjban részesült. Közbevetőleg: ha ez bűn, dr. Orbán Viktor nagyobb bűnös, aki két éven keresztül kapott Soros-ösztöndíjat, s oxfordi évét is ez az alapítvány finanszírozta. De folytatva: emlegesd a hat különféle pályázatból összeadódó összeget minél többször. Sejtesd, hogy ezeknek az egymással sem tárgyukban, sem tudományos irányukban semmilyen kapcsolatot nem tartó kutatásoknak a hátterében egy közös bűnszövetkezet áll. És sulykold ezt naponta." (részlet Radnóti Sándorral a 168 órában készített interjúból, az őket ért vádakra reflektálva)

56 megjegyzés:

roomann said...

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=22912

Mityo said...

Ez mondjuk erős: "A gyanús pályázat kapcsán ráadásul az MTA ellenőrzési főosztályának 2010 nyarán elvégzett vizsgálata súlyos összeférhetetlenséget állapított meg. A jelentés szerint több intézeti alkalmazott – köztük az intézet igazgatója – saját vállalkozásával alvállalkozóként vett részt a kutatásban. A vizsgálat megállapítja: Borbély Gábor a szerződés aláírásakor a Boga Bt. részéről mint kutatásban részt vevő személy, illetve az intézet igazgatójaként mint kötelezettségvállaló is eljárt, ráadásul a számlák kifizetésében utalványozott, vagyis saját magát fizette ki."

A hivatkozott MNO-cikk elég régen jött ki. Azóta hova fejlődött ez az ügy? Befejeződött az elszámoltatás, vagy csak ilyen félinfók alapján történő vagdalkozás megy jobbra-balra? Ha ez utóbbi, akkor javaslom megvárni, hogy kiderüljön: nyúltak vagy nem nyúltak.

roomann said...

A Magyar Nemzet félretájékozódott, vagy nem is tájékozódott, csak igazolni akarta a saját hülyeségeit és akkor még nagyon finoman fogalmaztam :)

Heller Ágnes számomra egy megbízható és hiteles személy, ez nekem elég garancia, a többieket kevéssé ismerem.

Amúgy ha az ember ismeri a pályázati rendszereket tudja, hogy mindenki, aki pályázik gyakran hasonló helyzetbe kerül, mint Borbély Gábor. Ahol dolgozom, ez gyakran előfordul egy-egy pályázatnál. De ez nem haszonszerés okából történik, hanem például azért, hogy ki tudják fizetni az én béremet. Sakkozni kell, hogy ne kellejen bezárnunk a boltot (ajánlom elolvasásra a Heller interjút is), a rendszer kényszerít erre, de ez nem azt jelenti, hogy itt megint valaki jól bezsebelt fél milliárdot.

Ez nem jelenti azt, hogy mindenki akit megvádolnak ebben a történetben, az egy ma született bárány, de hogy a pénzek nem luxus kocsikra, villákra, magánvagyon növelésre ment el az is biztos.

roomann said...

http://index.hu/velemeny/menonemmeno/2011/01/25/gyava_kormany_nem_meno/

veemer said...

egyetértek. a pályázati rendszer nagyon rugalmatlan; így kerülhet egy alternatív középiskolába drága kávéfőző gép, miközben nem tudják fizetni a tanárok bérét. de egyszerűen nem lehet hogyan átcsoportosítani, úgy felhasználni, hogy az valódi támogatást jelentsen.

roomann said...

Amúgy csak viszonyításképpen, egy átlag magyar film áráról beszélünk. A Hídember vagy a Londoni férfi ennek több mint a duplájába került.

Azt gondolom legalább ilyen jó helyre került ez a pénz is.

roomann said...

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=49320:habermas-es-nida-ruemelin-felhivasa-a-magyar-filozofusok-erdekeben&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

http://hvg.hu/vilag/20110125_habermas_heller_vajda_radnoti

http://index.hu/belfold/2011/01/25/habermasek_feltik_a_mediatorveny_kritikusait/

veemer said...

én mindig csak ilyen lassan reagálós maradok :) a habermast nemrég olvastam,gondoltam, be is linkelem, de már megtörtént újfent. hát ha már jürgen is szót emel...

közben már a blikk is oknyomozós lett, de azóta a hvg is lehozta, kisszínes.
http://hvg.hu/itthon/20110118_palffy_felesege

mondjuk nem tudom, hogy mit kezdjünk az ilyen hírekkel. meg a hírekkel úgy általában. ?

md said...

Gondolom a Vajda német szövege helyett ezt akartad:

http://www.youtube.com/watch?v=xK-GEiz_rbM&feature=related

roomann said...

kösz :)

Mityo said...

Sztem ez a blog technikailag absolut alkalmatlan ilyen kérdések megvitatására (mindamellett én sokkal jobban szerettem, amíg nem foglalkozott aktuálpolitikai témákkal), de azért megpróbálom.

Roomann ezt írta:
"Ez nem jelenti azt, hogy mindenki akit megvádolnak ebben a történetben, az egy ma született bárány, de hogy a pénzek nem luxus kocsikra, villákra, magánvagyon növelésre ment el az is biztos."

Teljesen mindegy, ez egy magánvélemény. A tényeket akkor látjuk rendesen, ha megnézünk egy kimutatást:
- milyen pályázati kiírások voltak a témában az elmúlt 10 évben?
- ezek közül melyikre, kitől érkeztek pályázatok,
- melyik nyerte meg őket?
- mire fordították az elnyert összegeket?

Nyilván mindent adminisztráltak. Vegyék elő az összes ide vonatkozó dokumentumot, és kész, nem húzódik az egész ügy ki tudja meddig, és nincs szükség aláírás-gyűjtésre meg hisztire.

roomann said...

értem, tehát az én magánvéleményem nem számít, ez igaz, de azért leírhatom nem?

olyan nekem ez a történet, mintha az egyik barátomat vádolnák meg hülyeségekkel, márpedig én a barátaimnak hinni szoktam, lehet hogy ez hiba...

a probléma épp azzal van hogy az előtt vádoltak meg embereket, hogy a tényeket feltárták volna

roomann said...

gondolom te nem hisztiznél, ha azt híresztelném rólad, hogy egy hazug tolvaj vagy :)

roomann said...

amúgy nekem ez szinte az egyetlen használható kommunikációs csatornám, ahol szabadon elmondhatom a véleményemet és nyugodt szívvel vitázhatok aktuális - azt hiszem nem csak engem foglalkoztató - kérdésekről

és szeretem is ezt a formát, az élőszót vagy egyéb csatornákat nem tartom olyan jónak, ha az ember ír végiggondoltabban és árnyaltabban fogalmaz

másrészt később is elő lehet venni, ez is egy nagy haszon

roomann said...

azt sem értem, hogy miért kell annyira fázni az aktuálpolitikától, ha nem érdekel, akkor nem kell vele foglalkozni.. ha van véleményed, akkor meg miért zavar az hogy megosztod másokkal..

roomann said...

zenéket felrakni nem ciki
közéleti kérdésekről írni ciki

vagy mi a baj?
miért nem alkalmas ez a forma?

Renato Csatich said...

itt nem ténykérdésről van szó. a tények kora régen lejárt.
A perben (Kafka) hogy viszik el a főhőst az elején? (mikor is íródott? az a huszadik század elején)
Hamvas Béle Karnevál című regénye mivel kezd? a főhőst gyilkossággal vádolják (holott mindenki tudja, hogy ez nem igaz) és lecsukják.
na ezek a tények (a tényeket úgy forgatják, ahogyan akarják, ez alap).

itt egyszerűen a hatalomról és elnyomásról van szó, ami az egyik ősképlete az emberiségnek. tehát semmi újdonság nincs benne, csak annyi, hogy 2011-et írunk.

aktuálppolitika vagy sem, eddig ez a legviccesebb poszt, az biztos. Vajda Mihály is mondja, hogy ez nevetséges.
ez az igazi komikum. majd lehet jön több is ilyenből.

fontos, hogy az ilyen blogokban megjelenjenek ezek a posztok ill. párbeszédek és nem csak az országos lapokban.

én már Radio Cost elején hangsúlyoztam, hogy nem kell minden posztot elolvasni. ha valaki sportrovattal akar jönni, jöjjön, örömmel veszem, de nem fogom olvasni, mint ahogyan sok esetben nem nézek meg minden videót a blogban, vagy nem hallgatom meg a zenéket, mert éppen másra van igényem. ez ilyen, és ez nem rossz, hanem ez a blog sajátja.

roomann said...

teljesen egyetértek

roomann said...

fel a kezekkel magyar filozófusok :)

roomann said...

akit egyszer megvádolnak, soha nem mossa le magáról a bűnt, függetlenül attól, hogy elkövette-e vagy sem

md said...

Én alapvetően apolitikus vagyok, semmiféle pártállást nem érzek magamban, a hivatalos álláspontokat pedig meg sem hallom. De ez egy olyan pont, ahol „politikussá” válok. Ez egy szimpla mocskolódás, abból is a legbénább, aminek a színvonalát jól tükrözi K.Zs. cikke: http://www.mno.hu/portal/759219. Már eleve az a felvetés, hogy „balos és jobbos” filozófusok! Könyörgöm! Nézzük meg közelebbről ezt a bal-jobb hülyeséget. A Geréby skolasztikus teológival és filozófiával foglalkozik, a Borbély szintén keresztény, kora- és későközépkori cuccokkal. Ők most akkor mik? Egy másfajta logika mentén azt mondanám, „jobbosak” hiszen középkori, konzervatív, keresztény teológia stb. Na most a Vajda és a Heller, akiket 1973-ban elítélt az MSZMP. Heller 1977-ben emigrált. Ha ezeket így nézem, akkor azt mondanám, hogy na tessék ezek is „jobbosok”. A Bacsó, aki hermeneutikával, Gadamerrel és Heideggerel, de amúgy esztétikával foglalkozik, számomra érthetetlen (itt egy publikációs lista: http://mmi.elte.hu/intezet/oktatok/esztetika/295 ), mitől „balos”. A Steiger Kornél ókori filozófiával foglalkozik. Igen, évtizedek óta, tehát nyilván ő is „balos”. Őt sem tudnám írásai alapján hova sorolni, de a magyar filozófiatörténet egyik központi figurája. Mint ahogy a fenti filozófusok is.
Ezt a „jobb-bal” felosztást a magát konzervatívnak nevező jobboldal erőlteti. Épp úgy, ahogy könnyedén meghatározzák azt is, ki magyar és ki nem magyar (habár most ezt anyira nem hallom. Még csak odáig sem jutottak, hogy „magyarabb”, vagy „kevésbé magyar”.) Azért írtam azt, hogy a „magát konzervatívnak nevező” oldal, mert az én fülemben alapvetően nem szitokszó az, hogy konzervatív. Egyszerűen jár a „jobboldal” agya. Stigmatizálni kell embereket olyan címkékkel, amiket sok esetben a címkézettek sem ismernek el magukról. Rájuk sütik. Ha létezik jobb és baloldali filozófia, akkor egyik sem szitokszó, ahogy a jobboldal önjelölt, gyűlölködő és alulkulturált szellemi vezetői sugallnák.

md said...

Létezik konzervatív filozófia. De nem Magyarországon! Valami oknál fogva nem létezik „jobboldali” filozófia Magyarországon. Akiket szerencsétlen K.Zs. próbált emlegetni, azoknak a neve nem az MSZP (SZDSZ?) pályáztatási módszere miatt cseng idegenül a füleknek, hanem azért, mert lófaszt sem csináltak. Csak nem képzeljük, hogy New Yorkban, Párisban, valamint német és angol egyetemeken, meg amúgy a fél világon az MSZP, sőt maga Gyurcsány Ferenc (akit nyilván mélységesen érdekel a hermeneutika, Heidegger, vagy az antik fiolozófia stb) intézte el, hogy taníthassanak ezek a jobboldali sajtóorgánumok szemében „dilettáns és tolvaj” filozófusok. (90 előtt nem is tudom, ki intézhette, nyilván nem az MSZMP, vagy Aczél György személyesen). Ebben a vitában is látszik, hogy a „jobboldal” milyen alpári és ostoba módszerekkel próbálja saját szellemi kisebbrendűségi komplexusát lefaragni. Aki járt már Boros János (az MTA Fil. Intézetének legkevésbé sem demokratikusan kinevezett igazgatója) valamilyen unalmas órájára, az tudja, mi az a szellemi színvonal és szakmai felkészültség, amit képvisel. (Én személy szerint Kant-undoromat neki köszönhetem, és hosszú évekbe telt, mire sikerült legyűrnöm ezt.) Summa summarum a „jobboldalnak” fáj, hogy nem hívták meg jeles szellemi képviselőit a világ híres egyetemein órákat tartani. De hangsúlyoznám, hogy ez nem azért van, mert az egész világ annyira, de annyira baloldalian liberális, hogy margóra kerül mindenki, aki konzervatívnak számít a szellemi életben, hanem azért, mert nagy nullák.
Ezen logika mentén szerintem egyértelmű, hogy azok számítanak a jobb szemében „balos” filozófusoknak, akik nem szeretik Orbán Viktort, vagy ahogy Vajda mondta, szeretnek rákérdezni dolgokra.
Én személyesen jártam órára Geréby-hez és előadásra Vajdához. Mindkettőjük maradandó élményt hagyott bennem, és nem azért mert „balosak”, vagy „jobbosok”. Hellert unom olvasni, nem is szeretem különösebben, TGM-mel nem értek mindenben egyet, de ő legalább jelen van a közéletben, mint filozófus. Bacsó órái nem érdekeltek, és nem is értettem (de nem vette el a kedvemet pl. a hermeneutikától). Steiger Kornél megkerülhetetlen, és tudományos felkészültsége maximális. Borbélyt csak olvastam, de ő is nagyon otthon van a témájában.
Ezt az utolsó bekezdést azért írtam ide, mert én nem vagyok ezeknek az embereknek a rajongója. Soha semmilyen körülmények között sem tetszene, ha akármelyik oldal mindenféle sületlenséggel előhozakodva a szellemi és tudományos élet képviselőit baszogatná. Ha minimális kommunikációs érzékük lenne ezeknek a gyűlölettől elvakult beprogramozott robotoknak, akkor legalább nem „bal-jobboztak” volna ez ügy kapcsán. Ha ez nem történik meg, akkor nem is érdekelne annyira, de ezek felfuvalkodottságukban még a látszattal sem törődnek. Legyen vizsgálat! Legyen elszámoltatás, ezzel nincs is bajom. De ez idáig mocskolódás! A legalpáribb fajtája. És ha Vajdáék „loptak, sikkasztottak”, akkor megkövetem magam. De az ilyen hírek kérészéletűek a közvélemény emlékezetében (és az én emlékezetemben is). Annyi marad majd meg homályosan, hogy ezek a balzsidóliberálisok tízmilliókat nyúltak le a köz javából. (Akármekkora csúsztatás, vagy hazugság is legyen ez!) Még szerencse, hogy a Párt szűz keze már itt tart a nagy tisztogatásban, a legalján, nemsokára a portásokat is számon lehet majd kérni, mert a forint százmilliárdokat elsíboló gigalopások tettesei már mind visszafizették a pénzt, vagy legalábbis börtönben ülnek. Most a pályázók is megkapják a magukét. Örülnék, ha így lenne. Micsoda vízió a tiszta közéletről. Milyen demagóg vízió! Eszembe jutott most egy 16. századi ismeretlen verses siráma Magyarországról, nem emlékszem szóról szóra, de a törvény hálóját olyan pókhálóhoz hasonlítja, amelyen ugyan fennakadnak a muslicák, de a dongó átszakítja.

roomann said...

ebben minden benne van, nincs mit mondani tovább

Renato Csatich said...

md, szeretem amikor vér van a pucádban!:)
igazi gyönyör volt olvasni!lehet elmenni rád szavazni? valahova? mindegy, leteszem itt a voksomat!:)

roomann said...

csatlakozom

Mityo said...

md, egy csomó dologgal egyetértek (egy csomóval meg nem, hehe).
A többi hozzászólással kapcsolatban pedig még többel nem. Ez nem is baj, mert imádok vitatkozni, bármilyen formában, de össze szeretném foglalni én is alaposan, amit mondani akarok, meg a felvetésekre is válaszolni, és az sok idő, és ennyim nincs most sajnos. De ha összejön, beírom, stay tuned.

Addig egy teljességgel idevágó idezét, amely egy teljesen másik ügy kapcsán került elő, de mégis absolut érvényes erre is:

"Nem hihetsz ma már el szinte semmit. Sőt. Nekem se higgyetek. Addig semmiképpen sem, amíg nem gondolkoztok el rajta. Járjatok utána. Informálódjatok. Vitatkozzatok. Érveljetek."

http://quart.hu/cikk.php?id=5873

Renato Csatich said...

a viták fárasztóak és sosem nyered meg a másikat, csak eltávolodsz tőle.
javaslom, maradjunk annál, hogy mindenki elmondja a magáét, de nem kellene győzködni egymást.
legalábbis én kimaradok ebből.

Mityo said...

ezzel teljességgel egyetértek, nem is célom meggyőzni senkit.

Egyébként pontosan ezért sem szeretném, hogy sok társadalmi-aktuálpolitikai poszt jelenjen meg itt, mert nagyon könnyen generál hosszú, fárasztó és érdektelen vitákat, és ráadásul ez a komment-felület technikailag teljességgel alkalmatlan egy ilyen lefolytatására.

Ez nyilván csak az én véleményem, illetve vágyam, azért mondtam el. Nekem jobban tetszett az a Radio Cost, amelyben nem találkoztam ilyenekkel. Ronda ügyek mindig is voltak, ennél sokkal csúnyábbak is, csak megvolt a helyük máshol.

roomann said...

semmi sem kötelező

roomann said...

ezek is a régi reflexek, durva, hogy gyerekként éltem át a rendszerváltást, és mégis kitapinthatóan érzem nap mint nap az előző rendszer hozadékait, akár a saját viselkedésemen is, a saját indítékaimon is... és ehhez még közéleti aktualitásokkal sem kell foglalkoznom, rémisztő, elkeserítő, hogy ennyire meg van határozva minden gondolatom, hogy egyik sem az enyém igazán, mind valahonnan jött, bár lehet hogy csak az egóm szomorú emiatt...

nem meggyőzési szándék vezérel, inkább a folyamatok megértése. ugyanaz a dolog az egyik embernek ezt jelenti a másiknak azt. ha matuska szilveszter felrobbant egy vonatot, van aki hősként tiszteli, van aki magányos őrültet lát benne és van aki tömeggyilkost. mindegyiknek igaza van és egyiknek sem. nincs igazság, nincsenek tények, mégis vannak értelmezések, amibe egy csomó szubjektív tényező, (korábbi történések, tapasztalatok) is belejátszanak

és mégis az az érzésem, hogy vannak relevánsabb és kevésbé releváns értelmezések, de az hogy melyik érvényesül ezek közül inkább, az nem attól függ, hogy melyik közelíti meg jobban azt ami "valójában" történt (a fentiek tükrében ez a cél elérhetetlennek tűnik)

mindenki fókuszál valamire, azt látja, amit látni enged magának. hogy mit hagyunk magunknak látni, az nyitottság és intelligencia (bármennyire is pejoratívan értik manapság ezt a fogalmat) kérdése.

roomann said...

amúgy én nem tapasztaltam azt, hogy itt bárki bárkit meg akart volna győzni, mindenki mondta a magáét, tehát ennek az elvnek megbeszéletlenül is megfeleltünk

hacsaknem a véleményformálás is meggyőzés, de akkor meg mind ezt csináltuk :)

roomann said...

amúgy a vita nem minden esetben fárasztó és nemis minden esetben eltávolít, nekem legalábbis ellentétes tapasztalataim is vannak

md said...

Szerintem fontos a párbeszéd, vagy vita. És ebben az esetben a meggyőzés is, habár ez nem a mi dolgunk. Ebben a történetben valakiket megvádoltak valamivel, amiről semmit sem tudunk. Ez idáig rendben van, ez így szokott lenni, emellett kábé el is mehetnék, mint minden más mellett. (Ha jobban magamba nézek, voltaképpen nem is érdekel. Tényleg vannak fontosabb dolgok. De rájöttem, hogy hol tudom megragadni azt, ami zavart ebben. Ezek a vádaskodások „esztétikailag” sem érnek semmit. A felröppent cikkek minősége esztétikailag is nulla.) Nekem eszem ágában sincs eldönteni, hogy Vajdáék „loptak-e, vagy sem”. Itt a folyamat a felháborító, ahogy eleve rá akarják húzni emberekre a vizes lepedőt, és ezt meg is indokolják annyival, hogy „nyilvánvalóan balosok”. A „két fél” vitakultúrája közt óriási a különbség. Hiába próbálnak vicceskedni meglehetősen primitív módon azon, hogy ezt a stílust „fundamentalistának” merte nevezni az MN szerint balos kör. Pedig ez fundamentalista és nem muzulmán terrorista értelemben (ahogy nagyon ostoba módon próbálta K.Zs. ezt a fenti cikkében elkenni). Azért fundamentalista, mert az egyik fél kijelent bizonyos dolgokat, mint a pápa a tévedhetetlenség dogmája mögé bújva, tények, adatok és bizonyítékok nélkül. Erre rögtön be is indul a pavlovi reflex (és ahogy elnézem, édes hazánk különböző fórumokon kommentelő egyedei gyakorlatilag funkcionális analfabéták, mert a nagy része nem a tárgyhoz ír kommenteket, ezért feltehetőleg nem érti a szöveget, hanem tőszavas, aktuálpolitikai mocskolódásokba kezd): köpködnek. Olyan embereket kezdtek el itt agybafőbe szidni „az egyik oldalon”, akiknek most hallotta először a nevét a közvélemény nagy része. Miért van ez?

md said...

Mityóval egyetértnék, amikor azt mondja, várjuk ki a végét, nem kell a hiszti. Csakhogy itt egy kommunikációs vargabetűről van szó, és ezért nem érthetek vele egyet. Átugrották a „várjuk meg a végét” részt. Most akkor kinek kell és mire várnia? Egyszerűen kijelentettek valamit a „vége nélkül”, amivel ráadásul kriminializálnak olyan embereket, akik – legalábbis személyes véleményem szerint – alapvetően nem érdemelnék ezt meg. A hiszti igenis indokolt, hiszen eleve besároznak embereket – egyenlőre úgy tűnik – a semmiért.
A „másik oldal” pedig azért nem fundamentalista, mert adatokat szeretne emögé a kijelentés mögé. Ők nem jelentenek ki „alapvetően igaz dolgokat”. Érveket, bizonyítékokat, tényeket stb szeretnének. Az MN retorikájában viszont autokrata és fundamentalista. Ha valamit kijelentünk [értsd kijelentenek ők], akkor az úgy is van. Nem kellenek itt részletek, adatok, vizsgálatok stb stb. Igazuk van és kész. (Ugyanezt eljátszotta Kovács Z. – meg mindenki körülötte - a médiatörvénnyel is. Gyakorlatilag arról volt szó, még a brüsszeli hiszti előtt, hogy márpedig Ők nem nyúlnak hozzá, mert márpedig ez úgy ahogy van, jó. És nem is lehet ezt másképp megfogalmazni, és eleve le van szarva minden fórum és esetleges szakmai vita. Ők tudják, ők kijelentik és törvénybe foglalják. Most kiderült, hogy mégsem voltak tévedhetetlenek, mert azért csak hajlandók átirkálni. Ezért merték metaforikusan fundamentalistának nevezni őket. Valaha a görög filozófián pallérozott „szellemi elit” azért nem tudott mit kezdeni a korakeresztény „hitvitákkal”, mert az egyik fundamentalista volt. A keresztény azt mondta, mondhattok ti bármit, tök mindegy, legyen az logika, vagy tapasztalat, vagy észérv, nekünk van egy könyvünk abban van az IGAZSÁG. Innentől kezdve nincs vita. Az van, ami a könyvünkben le van írva. Ezért lehetett az, hogy a „tudatlan barmokkal” volt kb szinonim a „keresztény” kifejezés egészen addig, amíg meg nem jelent Szent Ágoston és logikusan, a görög filozófia és retorika eszközeivel meg nem győzte a hitetlenkedőket. Nem fundamentalista módon. Na innentől kezdve kezdték komolyan venni őket.)
Na most már tényleg túl sokat írok. Ennyire nem érdekel ez, nem is tudom, miért kavart ez így fel. Szóval röviden: Ha a Vajdáék fehérgalléros bűnözők módjára tényleg tízmilliókat tettek zsebre, akkor EZT A VÁDAT IGENIS INDOKOLJÁK MEG RÉSZLETESEN ÉS SZAKMAILAG KORREKT MÓDON. Addig viszont fogják be a pofájukat, amíg nincsenek bizonyítékaik, mert egyetértek roomannal, hogy nem fogják lemosni ezt magukról, akkor sem ha puszta vádaskodás ez. És viszont egyetértek mityóval is (JANUARY 26, 2011 11:38 AM), aki szerint előbb vegyék elő ezeket és vizsgálják meg. Habár jobban szeretném, ha nem csak ezeket vennék elő, ha lehet, hanem elővennék az összes többi pályázatot is, az összeset, sőt jobb lenne, ha elővennék az igazán nagy ügyeket is, az M6-os alagútjait például, hogy csak egyet mondjak a sok közül. Mert tényleg pitiáner ügyek ezek, és szerintem (magánvélemény) fölöslegesek is, mert rendben lesznek a pályázati pénzek.

md said...

Most már kezdem magam kínosan érezni, hogy ennyit pofázok erről, miközben eddig nem is tudom már mennyi ember fagyott meg a saját lakásában. Azért sem ártana.

roomann said...

Nem érzem fölöslegesnek a pofázásod – senkiét, amúgy aki eddig megszólalt. Lassan körvonalazódik és tisztul a kép. Én azért szeretem a vitát, mert megtanít megfogalmazni a gondolataimat, és mert megtanít mások gondolatait megérteni, ami szükséges alap a párbeszédhez. Ha nem alakul ki ez, akkor valóban parttalan vita alakul ki, ami fárasztóvá és érdektelenné válik.
A másik „veszély”, hogy a vita által bizonyos dolgok lehet, hogy tényleg nagyobb hangsúlyt kapnak annál, mint amit „érdemelnek”.
A vita amúgy számomra önmagában is élvezet, majdhogynem mindegy hogy mi a tárgya. Mityó is azt mondta, hogy imád vitázni (csak hát a forma). A meggyőzéstől való félelem talán onnan jön, hogy mindig valami rosszat sejtünk mögötte (tán Szókratész a ludas a dologban). Pedig ha végigvisszük ezt a vitát, szerintem mindannyian profitálunk belőle. Katartikus pillanat. Ha meg közben elcsapjuk azzal, hogy miért a meggyőzés, akkor megfosztjuk magunkat a végkifejlet élvezetétől (amúgy is úgy tűnik, hogy nem sok van már vissza, tartsatok hát ki). Ha lesz egy kis ideje Mityónak, akkor összefoglal, ezután még egy-két kommentet váltunk. És jön a nagy összeborulás. Szerintem megéri.
De visszatérve a vita témájához. A biztosítékot nálam is az verte ki, hogy miért vádaskodnak, addig amíg még nem tudni semmit. Mintha lenne egy raktár, ahol össze vannak gyűjtve ezek a mondatok, panelek, ahonnan elő lehet rángatni bármikor, bármire, mindegy hogy mi az csak használni lehessen őket. És mindig a kinyilatkoztatás erejével hat.
Amúgy én a megvádolt embereket csak szövegeiken keresztül ismerem és úgy sem nagyon. De Vajda Mihálynak nagyon megörültem, kár hogy egy ilyen szituban „ismerhettem” meg jobban. Élvezet volt hallgatni. Amúgy ő nem hisztizett. A Heller viszont igen, ő nem nagyon tudott uralkodni magán, ami egyébként érthető.

roomann said...

A pályázatok kapcsán meg ismételten csak annyit mondhatok, hogy ha megvizsgálnák a control pályázatait, biztosan találnának visszásságokat. Például volt olyan, hogy olyan ember számlázott le dolgokat, akinek semmi köze nem volt az adott programhoz. Természetesen egy rokon volt vagy egy barát, akivel kölcsönös a bizalom. De ez nem ritka példa, ez minden civil szervezetnél így megy. Na most, ha jön egy vizsgálat, akkor az isten se mossa le rólam, hogy elsikkasztottam a pénzt, pedig a történet arról szól, hogy akinek odaadtam a lóvét az nem tudott számlát adni. Ezért kellett beiktatni egy plussz láncszemet. Ha ez nincs, akkor nem lett volna Képköznapok. Ennyi. A rendszer rossz, mert hazugságra kényszerít. De ugyanez megy a vállalkozásoknál is, csak még durvábban. Akik benne vannak, már szinte természetesnek veszik. Ha írok egy pályázatot, már meg is indul a gépezet. Na honnan is fogok számlát szerezni? Gyerekek én egy hazug tolvaj vagyok. Most színt vallottam, most könnyebb. Jaj de jó.
Azt nem mondom, hogy a jelen pályázatoknál is biztosan ez történt, csak sajnos ez a vizsgálatból sem fog kiderülni, hiába a tények, hiába az aláírások, hiába a számlák stb. Még egy-két tanú is előkerülhet és még csak nem is kell hazudnia… De nem akarom belevetíteni ezt a dologba (mer ez már egy kicsit olyan lenne mint amit a vádaskodók csinálnak), mert ez csak egy feltételezés és még az sem biztos hogy találnak bármit is.
Igen a helyes hozzáállás, az amit Mityó is és Md is vázol, megvárni mi lesz, nem ítélkezni, nem magyarázni, hisz nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy miről van szó.
A média működése, amúgy is katasztrófális, mindegy hogy melyik oldal sajtóorgánumait nézzük. Rosszabb, mint a politika („mondjuk nem tudom, hogy mit kezdjünk az ilyen hírekkel. meg a hírekkel úgy általában. ?” – írja veemer is). Másképp: a média is politikai hadszíntér, nem a korrekt tájékoztatás területe, de ezen már régóta nem lepődünk meg, mégis hajlamosak vagyunk időnként elfelejteni. Az olvasottságért mindent beáldoznak, ugyanúgy mint mondjuk hollywoodban a nézettségért.
Például a vizsgálat már tényleg megvolt tavaly nyáron? Akkor miért csak most tudunk róla infókat? Miért csak most jönnek a vádaskodások? Eszerint már kész lehet a paksaméta mindenkiről? A vádlottakat miért nem avatják be, minket miért nem avatnak be? Most akkor milyen vizsgálat folyik? A korábbiból miért nem lett ügy?
Közben meg úgy tűnik a történetben már tényleg lényegtelenné válik, hogy nyúltak-e vagy sem? Nem ez a lényeg.
Nekem a cost arról szól, hogy feldobom rá azt ami éppen foglalkoztat. Ha éppen ez érdekel másokat is az plussz jó. A másik nagy öröm, amikor valaki más dob fel valamit, ami engem érint meg. Ennyire egyszerű. Ez a jó. Gondolkodni meg mindig is jobban szerettem, mint kikapcsolni az agyam.

roomann said...

eszembe jutott még Bergman. A filmes cégének volt valami bírósági ügye. Persze minden dukun az ő aláírása szerepelt, úgyhogy le sem moshatta magáról, hiába mondta, hogy mindent aláírt olvasás nélkül, kórházba is került szegény idegösszeomlással...

Renato Csatich said...

Iphone-os gyorskomment Wittgenstein stílusban:). Több idôt amùgy sem szánnék rá.
Bergmant a könyvelôje baszta át, sosem csekkolta, miket írat vele alá.
Vita: egyedül ott làtom az egyedüli lehetôségét, hogy mityo azt mondta "hisztizni". Akkor lesz vita, ha mityo vèdeni fogja ezt az àllaspontot.(kontra: ez nem a hiszti kategòria, hanem a jogos felháborodàsè).
Kivizsgálás: èszrevettük,hogy maga Vajda sem azon lovagol,hogy kivizsgálást követel? Mert nem ez a lènyeg,hanem a gyalàzkodàs ill. nyílvános vàdaskodàs mèrtèken felüli artikuláciòja. (pl: egy náci ahogy kilakoltatott egy zsidò családot,ahogy belèpett az èletterükbe stb, na ott is voltak hisztizôk meg racionális gondolkodàsùak biztos, akik ràkèrdeztek dolgokra). Tehát ha Vajdával vagyunk, akkor a szituàcióra fòkuszálunk ès nem a tènyekre stb.,hiszen ô is azt elemzi, nem az elszámoltatott pàlyàzatàt (azt sem tudja, hogyan zajlik egy ilyen, ez igencsak làthatò a videòban)
Persze kár farkast kiàltani, de a pofàtlansàg az ugyanaz ebben a jelenlegi szituban is, csak nem olyan elvakult (mèg?).
Nem ismerem Vajdàt semennyire, de nekem elèg volt a videòt megnèzni. Ezzel is lehet vitatkozni,de kàr lenne.ezèrt mondom,hogy a vita szüksègtelen ès nincsen is jelen. A hosszù kommentelès nem màs mint a saját szòtàrunk (gondkodàsunk) kimûvelèse.

roomann said...

Steiger Kornél cáfolata

A Magyar Nemzet (MN) hat lapszámában (2011. január 8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.) személyemmel és az általam vezetett Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) pályázattal kapcsolatban a következő vádakat fogalmazta meg:

(1) Benyújtottam egy pályázatot, amelynek témája "köszönő viszonyban sem volt" a pályázati kiírásokkal, hiszen "Határmezsgyék: filozófia és tudomány az ókorban" című pályázatomnak semmi köze hazánk EU-csatlakozásához. (MN 01.08., 1. old.)
(2) Egy bizonyos filozófus-kör tagjaként így nagy összegű pályázati pénzhez jutottam, amelyet - ahogy ezt valamennyi érintett pályázó is tette - "elkótyavetyéltem". (MN 01.11., 5. old.)
(3) Az összeg nem állt arányban az elvégzett munkával. (MN 01.15., 3. old.)
(4) Pályázatom projektjének középpontjában "olyan Platón-kötetek lefordítása és kiadása" állt, "amelyeknek nagy része már létezik magyar nyelven" - azaz milliókért fordítottunk "magyarról magyarra". (MN 01.15., 3. old.)
(5) Pályázatom eredményeként lett feltüntetve és elszámolva a Töredékes hagyomány című kötet megjelentetése is, "amely a valóságban egy, a Steiger tanítványai által írt, a filozófust köszöntő kötet, ... a tanítványok és pályatársak Steiger Kornélt köszöntő írásait gyűjti egybe". (MN 01.15., 3. old.)
(6) "Még súlyosabb problémát vet fel, hogy a pályázat eredményeként elszámolt kötetben szerzőként szerepel az a Bugár M. István is, aki az NKTH részéről elbírálta a projekt zárójelentését. Ez a tény összeférhetetlenséget sejtet, hiszen egy olyan ember bírálta el a szakmai zárójelentést, aki maga is részt vett a munkában." (MN 01.15., 3. old.)
(7) "A támogatási szerződés szerint az Atlantisz feladata a Platón-kötetek kiadása volt, ehhez képest az Atlantisz végezte a könyvbeszerzést is, vagyis végső soron a kiadó a projekt kedvezményezettjeként saját magának adott megbízást a húszmillió forintos könyvbeszerzésre." (MN 01.15., 3. old.)

roomann said...

a vádak cáfolatai
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=385205

roomann said...

http://index.hu/belfold/2011/01/31/az_akademia_tiszteleti_tagjai_is_a_megtamadott_filozofusok_vedelmere_keltek/

md said...

Beszélgetés Radnóti Sándorral, a liberális filozófusok elleni, jobboldali médiakampány kapcsán:

http://vimeo.com/19381472

md said...

Ez a Radnóti riport olyan, mintha az Álombrigádból lenne. Beleférne. :)

roomann said...

jah :)

Renato Csatich said...

:)) hangosan rohogtem a vegen. nagyon nagy!
ezert jo, ha valaki lebassza idonkent orbant legalabb az eu parlamentben (franciaul!:))

roomann said...

semmi újdonság, de mégis ide kívánkozik
http://atv.hu/videotar/20110124_a_mediatorvenynel_sokkal_sulyosabb_dolgok_tortennek_hazankban

roomann said...

mire ment el a pénz a Radnóti projektnél

íme a tények:
http://mmi.elte.hu/hirek/83-intezeti-hirek/368-radnoti-sandor-professzor

roomann said...

"HELLER ÁGNESÉKKEL NEM KELL VITATKOZNI. ŐKET CSAK KI KELL KÖZÖSÍTENI! HA TALÁLKOZUNK EZEKKEL AZ ALAKOKKAL, AKKOR A SZEMÜKBE NÉZÜNK, ÉS NEM KÖSZÖNÜNK NEKIK, HA MELLÉNK ÜLNEK, AKKOR FELÁLLUNK A SZÉKRŐL, MERT AZ Ő MEGÉLHETÉSI GYŰLÖLKÖDÉSÜKKEL MÁST NEM LEHET SZEMBE SZEGEZNI, MINT A NÉMA ÉS TELJES MEGVETÉST. A "NÉPNEK" AZONBAN TUDNIA KELL, MIKÉNT VÉLEKEDÜNK MI EZEKRŐL AZ ÜGYEKRŐL."

részlet Hornok László
(Professzorok Batthyány Köre
mikrobiológus és növénypatológus
gödöllői Szent István Egyetem rektorhelyettese) leveléból

veemer said...

ez sem visz sokkal előbbre, de van több ilyen sajóközlemény is: "A legélesebben tiltakozunk a rágalomkampány ellen, amelyet a magyar kormány Heller Ágnes, Vajda Mihály, Randóti Sándor és mások ellen folytat, és felszólítjuk a kormányt, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot az érintettektől.

- Felszólítjuk az európai országok kritikai nyilvánosságait, hogy az efféle eljárásokat helyezzék éles megvilágításba, tiltakozzanak ellenük, és nyilvánosan álljanak ki a hírbe hozott személyek mellett."
http://www.es.hu/2011-02-03_a-hannah-arendt-dijat-politikai-gondolkodoknak-odaitelo-egyesulet-sajtokozlemenye

különben ilyenkor az érdekel, hogy mi lesz ezekkel a dolgokkal. meddig foglalkoznak velük és kik? a múlt heti mancs-ban is korrekt különben az összefoglaló, sztem már fenn van.

roomann said...

http://radiocost.blogspot.com/2011/02/nem-logikai-elemek-meggyozesre.html

md said...

Most hadd legyek én is demagóg, de hellyel-közzel idekapcsolódik, hiszen már siránkoztam is emiatt valamivel feljebb. na szóval itt a friss hír:

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/utzar-az-m6-on-repedesek-az-alagutban-359522

jeeeeeeeee! :)

md said...

Számomra a legösszefogottabb és legszimpatikusabb a fenti megszólalók közül a Máté András. (http://radiocost.blogspot.com/2011/02/nem-logikai-elemek-meggyozesre.html)
Nem tudom, egyáltalán lehet-e ennél értelmesebben beszélni erről?
Viszont az ügyben lehet érdemtelenül hallgatni. (Persze nem magunkról beszélek. Ez majdhogynem mindegy.)

md said...

veemert kiegészítve a mancsból:

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23001

és

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23057

roomann said...

előkotortam ezt :)

http://radiocost.blogspot.com/2008/08/4-alagt-s-3-vlgyhd.html

md said...

Pert nyertek a filozófusok a Magyar Nemzet ellen

http://www.litera.hu/hirek/pert_nyertek_a_filozofusok_a_magyar_nemzet_ellen