Wednesday, February 9, 2011

"Nem logikai elemek a meggyőzésre"

7 megjegyzés:

roomann said...

III/2011 (II. 3.) sz. Dékáni Körlevél


Tisztelt Oktatótársaink!
Tisztelt Kollégáink!

Az ELTE 375 éves Bölcsészettudományi Kara aggodalommal figyeli azokat a kísérleteket, amelyekkel a magyar humán értelmiség különböző szemléletű csoportjait akarják morálisan ellehetetleníteni. Különösen aggódunk az Egyetemünk köztiszteletben álló, komoly szellemi és tudományos elismertséggel rendelkező oktatóit ért támadások miatt.
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának nem feladata a pályázati rendszerek hatékonyságának minősítése, csupán a megvalósítandó pályázatok szabályszerű és tudományos szempontból hatékony megvalósítása. Ennek megfelelően minden időben gondos szakszerűséggel kezeli pályázatait, valamint szigorú pénzügyi ellenőrzéssel zárja ki bármely szabálytalanság lehetőségét.
A humán kutatások és a bölcsész szakemberek ellen intézett jelenlegi támadások oda vezethetnek, hogy ezeket a kutatásokat még jobban korlátok közé szorítják, csökkentik a más tudományterületek tudományos kutatási forrásaihoz képest nagyságrendekkel kisebb támogatásokat, és ezáltal lehetetlen helyzetbe hozzák a bölcsészettudományi műhelyeket.
Meggyőződésünk, hogy ezek a folyamatok ellentétesek a humán tudományok és az egész magyar tudományosság érdekeivel, mert valljuk, hogy „a tudósokról mint tudósokról csak tudósok ítélhetnek” (Immanuel Kant).

Budapest, 2011. február 3.


Dezső Tamás
az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánja

és a Kar Intézetigazgatóinak Tanácsa

roomann said...

Mi tehet az akit megvádolnak! Beszél vagy hallgat.

Ha hallgat, azt mondják persze hiszen vaj van a füle mögött, tehát BŰNÖS

Ha beszél és igazat mond, annak két alapesete lehetséges. Az egyik, hogy igazat mond. A másik, hogy hazudik. Ha igazat mond, ezen belül is két alapeset lehetséges. Az egyik hogy tényleg elkövette azt amivel vádolják és színt vall, tehát BŰNŐS. A másik, hogy elmondja, hogy nem követte el azt amivel vádolják, erre viszont azt mondják hogy hazudik, tehát BŰNÖS.

Ha beszél, de hazudik, ennek is két esete lehetséges. Az egyik, hogy azt hazudja, hogy nem követett el semmit, erre azt mondják hogy hazudik, tehát BŰNÖS. A másik, hogy azt hazudja, hogy bűnös, annak ellenére hogy nem az, tehát BŰNÖS.

Ohh mond te melyiket választanád, ha megvádolnának azzal, hogy tolvaj vagy?

Hisztiznél vagy nem te kis köcsög!

md said...

Ha elkövetted, hallgass.
Ha nem követted el, mondj igazat.

roomann said...

Közben észrevettem, hogy nem voltam pontos, de nem érdekes a lényeg így is triviális volt, ha megvádolnak, bűnös vagy függetlenül attól, hogy igazat mondasz-e vagy sem és függetlenül attól, hogy elkövetted-e azt amivel megvádolnak vagy sem.

Ebben a tekintetben még talán egyet is tudok érteni a Pálinkással, hogy aki politikába keveredik az ne csodálkozzon, ha besározzák. Bár ő azért ezt köcsögebb módon fogalmazta meg.

md said...

Mivel az ország túlpolitizát, ezért nehéz lenne pozícióban nem keveredni politikába. De pl. a Vajda szerintem nem keveredett politikába. Mi viszont már igen! :)

roomann said...

bezony-bezony
és már bent is van egy egy-két milliós pályázatunk az NKA-nál, úgyhogy alakul a dolog :)

roomann said...

mármint a controllal, a csongi pályázott a pálinka film befejezésére

szerintem esélyes