Hosszú válasz a hosszú kommentre

Birizgálná az önbecsülésem ha elolvasnátok, hiszen ez egy önmegtisztitó szöveg. Előzmények itt és itt Vannak voltak és lesznek is termékeny viták. Ez a résztvevők hozzáállásán múlik. A kiindulópontnak szerintem is annak kell lennie, hogy mi van akkor, ha a másiknak van igaza. Vagy mik azok az elemek, amikben a másiknak igaza van. Ezzel meg lehet teremteni egy közös alapot. Aztán jöhetnek az érvek pro és kontra. Vannak persze olyan esetek, ilyen például az amikor valaki szimpatikus vagy sem, valakit szeretek vagy sem. Ebben az esetben nehezen vagy egyáltalán nem működnek az érvek és ellenérvek. Én azért szeretem a vitákat, mert ha az ember hajlandó végig vinni, hajlandó rá időt szánni, hajlandó a másik érvelését végiggondolni és nem csak a magáét szajkózza, akkor egyre több közös pont alakul ki és ami talán még fontosabb a másik véleményét is jobban el tudjuk fogadni, mert megismerjük az indokait, nem lesz mindenben egyetértés, de megtisztul a vita és ez tényleg felemelő pillanat. Nem egyszerű nyitottnak lenni a másikra, nem egyszerű feladni, amit eddig gondoltunk, nem is mindig kell, a vélemények sokszínűsége fontos érték. Pontosan azért jó a vita, hogy ne záródjunk be magunkba. Megpróbálom megérteni azt, hogy aki beszél, miért úgy beszél, miért azt mondja amit, magamat is beleértve, magunkat nézni egy kicsit nehezebb, mint másokat, de nem lehetetlen, sőt ez az alapja mindennek, hogy tudjunk magunkkal szemben is kritikusak lenni.

Az a baj hogyha pusztán az történik, hogy mindenki mondja a magáét és nincs vita, akkor ez elbeszélés egymás mellett. A vita pont ezt a másikra való nyitottságot teremti meg, ha hajlandóak a felek vitázni, érvekre ellenérvekkel válaszolni. Ha hajlandóak belemenni a játékba. Ha nyitott vagyok a másikra, akkor a vita nem távolít el, hanem ellenkezőleg, közelebb visz hozzá. Nincs vitakultúránk, kerüljük a konfliktusokat, jobban szeretjük a szőnyeg alá söpörni a problémákat. Ebben a helyzetben tényleg úgy tűnhet, hogy mindenki csak a maga igazát szajkózza és ez tényleg nem vezet sehova.

A politika tánc hasonlat nem rossz, de véleményem szerint ebből a játékból sem lehet kitörölni a vitákat. Nem igaz, hogy az érveknek nincs szerepük ebben a történetben. De ha nagypolitikáról, vagy másképp a látható „porondon” talán tényleg erősebbek az érzelmi hatások, az ész érveknél. A „színfalak mögött” sok-sok vita van. Például az otthonszülés jelenlegi szabályozását több hónapnyi vita előzte meg, amiben részt vettek a szakma képviselői, az otthonszülés ellenzői és támogató is. Ha teszik a vitáknak köszönhető, hogy lett végre szabályozás. Ez is a politika része, nemcsak a Gyurcsányozás, Orbánozás, komcsizás, fasisztázás.

Mindnyájan a rendszer rabjai vagyunk és ezt nem felmentőleg mondom, most sem. És sajnos egyenlőre tényleg nem lehet konkrétumokat tudni. De sokan felszólaltak már, köztük a megvádoltak is elmondták érveiket, mire, mennyit és miért költöttek. Tényleg nem lehet tudni, hogy történt e hiba egyáltalán, se a Geréb Ági esetén, se a filozófusok esetén. Mondanak ez is meg azt is. Az is lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni. Ezért nem tudom, hogy mit kéne a filozófusoknak másképp csinálni. Fogalmam sincs. Csak annyit tudok mondani, ha elkövették feleljenek érte, ha nem akkor meg mentsék fel őket.

Az érdekesség az, hogy mindkét esetben olyan eddig szőnyeg alásöpört dolgok kerültek felszínre, amik nem konkrétan az ügyhöz kapcsolódnak. (Geréb esetén a háborítatlan szülés problémája, a filozófusok esetén pedig a pályázati rendszerek hiányosságai). És egyik sem arról szól, hogy ja szóval ha azért történt ami történt, mert nem volt szabályozva, mert nem volt jó a rendszer, akkor felmenjük a résztvevőket. Nem. A rendszer együtt kell olyanná alakítanunk, hogy a legtöbb esetben működőképes legyen. Mindenki felelős, én is te is. Senki sem mondhatja, hogy mosom kezeimet. Persze most nem arra gondolok, hogy mindenkinek otthon ülve azon kéne gondolkoznia, hogy hogyan kéne megjavítani a pályázati rendszereket. De azt már igen, hogy a saját portáján mindenki tehet azért, hogy jobban menjenek a dolgok. Ebben a vita vagy párbeszéd, rendkívül fontos elem. Ez a demokrácia lényege. E nélkül csak újratermeljük vagy még tovább rontjuk a helyzetet.

„de miért van ez az arrogancia? hát üvöltenem kell, hogy a másik megértsen?” – írod. Igen ezen a téren én is követtem el hibákat, nemcsak a zeitgest. azt figyeltem a kommentedben (amivel megelőztél :), hogy a másik érzelemire negatívan ható elemek hiányoznak. Csodáltam is ezt akkor, mert olyan megnyugtató volt. Én ezzel ellentétben igyekeztem belerakni a tüskéimet is a mondandómba, és ez valóban hiba volt. Tartalmilag most sem nagyon mondanék mást, csak másképp, tüskék nélkül, nem visszavágnék, hanem csak érvelnék. Az adok kapok a kulturálatlan vita formája.

Az arrogáns vita tényleg elharapózott, ebből is látszik, hogy érzékeny területekről szólnak és hogy a legfontosabb dolgokat érintik. Ezért is halaszthatatlan, hogy kulturált vita legyen. De ez csak akkor működik, ha hajlandók a felek rá. Hajlandóak érvelni is, nemcsak kiabálni. Nem könnyű, nekem sem megy minden esetben, érzelemből nem lehet vitázni.

„én szorítok a legjobban, hogy ez az Orbán gyerek ne bassza el a dolgokat” detto. Mindig is azt mondtam és mondom mai is, hogy bár nem tudok azonosulni azzal az értékrenddel, erkölcsiséggel amit képvisel, de ha erre van szüksége az országnak ahhoz, hogy alapjaiban megváltozzon, hogy jól tudjon működni, akkor legyen. Én ennyire még nem szorítottam, kormánynak, mint most a fidesznek. De semmi bíztatót nem látok, szinte minden az ellenkezőébe megy át, annak, amit én jónak gondolok. És mégis még mindig van bennem bizalom, hogy hátha sikerül. Keresem azokat a pontokat, ahol bíztató erdményeket látok. Talán ők vannak, amúgy az eddigi legnehezebb helyzetben és abban hogy itt tartunk nemcsak az előző kormányok, nem csak a válság és nem csak a nyugat és nemcsak a kelet és nemcsak a … hanem az állampolgári passzívitás is legalább annyira ludas. A vitára való hajlandóság hiánya, a konfliktusok elkendőzése, meg nem oldása. A konfliktusok növelése. Látom ezt a családokban, látom mennyi tabu van, látom mennyi nemzedékek óta cipelt negatív örökség, csak azért mert félünk vitázni, félünk ellentmondani a másiknak, félünk attól, hogy elveszítjük önmagunkat a vitában, félünk a másiktól, fenyegetve érezzük magunkat. Ezért inkább behúzzuk fülünk-farkunk. Nem szól szám nem fáj fejem. Mondják, hogy ez a kommunizmus miatt van, pedig hát - egy-két kivételes történelmi időpontot kivéve - ez a hajlam a honfoglalás óta jelen van bennünk, vagy ki tudja mióta.

„akkor tudok igazán termékeny lenni, ha állandóan kételkedem és magával a kételkedésemmel való harcom erősít meg a tetteimben.” – igen, egyetértek, ez szinte közhely, mégis kevesen vannak, akik törekednének erre. Pedig ez megint a kulturált vita alapja is.

A vita számomra a másik megértésének alapja. Ha „pusztán csak” elmondja valaki, amit gondol, attól még nem biztos, hogy meg is értem, ahhoz hogy megértsem, szükségem van az érveire. A megértés persze kölcsönösséget kíván. Tehát én is elmondom az érveimet. Márpedig ha érvek és érvek vannak egymás mellett, az már vita.

A magam részéről köszönöm ezt a posztot, tanulságos volt és sokat segíthet abban, hogy kulturált vitát vagy párbeszédet tudjunk folytatni. Mutassuk meg, hogy mi képesek vagyunk rá.

Ez talán már az a katartikus pillanat, amikor megtisztulhatnak dolgok, amit hiányoltam az eddigi vitáinkból, mert hogy nem zártuk le őket általában. Megmaradtak a szőnyeg alatt az problémák és az indulatok is. Nem volt meg a nagy összeborulás.

Török Gábor politológussal volt egy beszélgetés, ő azt mondta, hogy a politikában ez a vetélytárskeresés megy folyamatosan, párton belül és kívül is. Alkalmi érdekszövetségek alakulnak, amit vagy betartanak, vagy nem. Mindenki a hatalomra tör, nemcsak Orbán. Ebből a szempontból nincs nagyon különbség. Azt is elmondta a Török, hogy együtt szokott kávézni a Navracsiccsal (Fidesz), aki tanította is és hogy a suliban ahol meg ő tanít jó barátja Karácson Gergely (LMP) mellett van az asztala a „tanáriban”. Egy időben tanácsadóként is dolgozott, de már nem akar ezzel foglalkozni, viszont ha mégis, akkor szívesen lett volna Orbán vagy Bajnai Gordon tanácsadója, de Gyurcsányt már nem vállalná. Érdekes dolgok ezek.

„kommentben vagy bármiben nem indulatosnak kellene lennünk, hanem szenvedélyesnek. a szenvedélyes vita az lehet párbeszéd.” szerintem ehhez MD állt a legközelebb, talán nem sértett meg senkit, legalábbis közülünk biztos nem, de szenvedélyes volt. csodáltam ezt is.