Monday, August 22, 2011

Bringás video Cost

Van valami jó hangulata az ilyen bringás videóknak. Ez a műfaj is szépen átalalkult, sokkal bensőségesebb kapcsolat vehető észre a három résztvevő között (birgás-bringa-terep), kevésbé érezhető a negyedik (kamera) jelenléte ugyan, a zene sem limpbizkit már és a végéről a bakiparádé is kikerült (szerencsére).

Szerintem ez az átalakulás csak azért jött létre, mert most ezzel a sztájllal lehet ugyanannyira csajozni, mint régen a limpbizkittel, de biztos csak rosszindulatú vagyok (vagy irigy). Amúgy azokat is szerettem, de ezek közelebb tudnak állni az emberhez, amúgy általában a videók közelebb állnak az emberhez, hiszen már mi csináljuk azokat, nem pedig ők(?).
A bringázásról meg annyit, hogy 11 évesen tanultam meg biciklizni, ötödikes voltam, egyszer egy öregasszony elémkanyarodott és én az árokban kötöttem ki, a környékbeli srácoknak azt mondtam, hogy beragadt a kontra, persze szerintem mindenki tudta, hogy simán balfasz vagyok. Akkor egy tacskóval jártam, menő volt, világoskék. Aztán jött egy bmx, amit örökhajtósra árkoztunk, egyszerűen széttettem a lábam, ha gyorsan mentem, hadd' forogjon a pedál (keserű levében). Ezt a hugom örökölte meg. Aztán jött a megállíthatatlan monti-láz. De ebből már kimaradtam.
A bmx-el egyszer átmentem a Süniék előtti árkon, akkor már a hugomé volt a bringa, csak elcsentem, - azért lett a húgomé, mert én már 40 kiló fölé értem, ezzel az ajánlott súlykategóriából is kiestem - repesztettem az árok felé, hogy ihajj átsuhanok én rajta, ez egy bmx, senki nem állíthat meg, aztán az árok kellős közepén a pontheggesztések pont szétnyíltak, kormány a kezemben a bringa többi része mögöttem, én lehorzsolt térdemmel próbáltam rájönni, hogy mi történt, a maradék bóvbenekbe hogyan is szorult bele a lábam...persze a hug kiakadt, megkaptam a magamét. Következzen tehát egy biciklis videó, aminek tetszik a zenéje:

1 megjegyzés:

Renato Csatich said...

nekem meg mindig ez a kedvenc...es a zenek is nagyon jok szinten: http://radiocost.blogspot.com/2011/05/extrem-cost.html