Irodalmi Sarok - A félkegyelmű

Dosztojevszkij: A félkegyelmű
újra egy hosszabb részlet, ami nem olyan vicces mint a múltkori pincsi-história, de Dosztojevszkijnek ezeket az esszéjellegű kifejtéseit mégiscsak egy külön csokorba kellene szedni!

Kuncz Aladár: Dosztojevszkij miszticizmusa


1867-et írunk, lássuk a hivatalnokokat, tábornokokat és a gyakorlati embereket!


"Harmadik rész

1

Szüntelenül panaszkodnak, hogy nálunk nincsenek gyakorlati emberek; hogy sok a politikus; tábornok szintén sok; különféle hivatalvezetőkből találhatunk manapság annyit, amennyi kell, és olyat, amilyet akarunk - de gyakorlati embereink nincsenek. Legalábbis mindenki panaszkodik, hogy nincsenek. Azt mondják, hogy egyik-másik vasútvonalunkon még rendes személyzet sincs, és egy-egy gőzhajózási társaságnál valamelyest is tűrhető adminisztrációt szervezni teljességgel lehetetlen. Itt - hallja az ember - egy újonnan felavatott vasútvonalon összeütközött két vonat, vagy leszakadt alattuk a híd; ott - írják - kis híján a hómező kellős közepén telelt egy vonat, amely néhány órás útra indult, aztán öt napot vesztegelt a hóban. - Emitt - beszélik - sok ezer pud elszállításra váró áru rothad egy helyben két-három hónapig is, amott pedig - ahogy mondják (bár ez már szinte hihetetlen) - egy adminisztrátor, vagyis hát valami felügyelő, egy kereskedősegédet, aki szüntelenül ostromolta, hogy indítsa útnak a portékáikat, útnak indítás helyett jól pofonadminisztrált, és ezt az adminisztratív eljárást azzal magyarázta meg, hogy "egy kicsit felmérgesedett". Az állami hivatalokban olyan sok állás van, hogy elgondolni is szörnyűség; mindenki hivatalnok volt, mindenki hivatalnok akar lenni - hát hogyne szervezhetne - kérdi az ember - ebből az anyagból egy-egy gőzhajózási társaság valami rendes adminisztrációt?

Erre néha fölöttébb egyszerű feleletet adnak - annyira egyszerűt, hogy az ember nem is akarja elhinni ezt a magyarázatot. Igaz, mondják, nálunk mindenki vagy volt hivatalnok, vagy most hivatalnok, és ez a legjobb német példa szerint már kétszáz éve tart: a hivatal az ükapákról az ükunokákra száll - de éppen a hivatalnokok a legkevésbé gyakorlati emberek, és már odáig jutottunk, hogy az elvontságot és a gyakorlati ismeretek hiányát a legutóbbi időkig még maguk a hivatalnokok is a legnagyobb erénynek és a legjobb ajánlólevélnek tartották. Egyébként fölösleges is volt ennyit beszélnünk a hivatalnokokról, mi, tulajdonképpen, a gyakorlati emberekről akartunk beszélni. Hisz nem férhet kétség ahhoz, hogy a bátortalanságot és a saját kezdeményezés teljes hiányát nálunk mindig a gyakorlati emberek legfőbb és legjobb ismertetőjelének tartották, ó, sőt még most is annak tartják. De miért vádoljuk csak magunkat - ha ugyan vádnak lehet tekinteni ezt a véleményt?! Az eredetiség hiánya emberemlékezet óta az egész világon, mindenütt, mindig a talpraesett, tevékeny és gyakorlati emberek legfőbb tulajdonságának számított, és az embereknek legalább a kilencvenkilenc százaléka (legalább ennyi!) mindig ebben a gondolatban élt, és az embereknek legfeljebb egy százaléka nézte mindig és nézi ma is másképpen a dolgokat.

A feltalálókat és a lángelméket pályájuk elején (de igen gyakran már a végén is) legfeljebb bolondnak tartotta a társadalom - ez már egészen elcsépelt megállapítás, ezt már mindenki tudja. Évtizedeken át például mindenki lombardkölcsönökbe fektette a pénzét, és milliárdokat hordtak oda négy százalékra; természetes, hogy amikor a lombardkölcsön megszűnt, és mindenki csak a saját kezdeményezésére volt utalva, e milliók legnagyobb részének okvetlenül el kellett vesznie a részvénylázban meg a csirkefogók kezén - mert ezt így követelte az illem és a tisztesség. Igenis: a tisztesség; ha pedig nálunk az általános meggyőződés szerint mindeddig a tisztes bátortalanság és az eredetiség illendő hiánya elidegeníthetetlen tulajdonsága volt az ügyes és rendes embernek, akkor túlságosan is tisztességtelen és illetlen lett volna, hogy ez oly hirtelen megváltozzék. Például melyik anya - aki gyengéden szereti gyermekét - nem ijed meg és nem betegszik bele a félelembe, ha fia vagy lánya csak egy kicsikét is kizökken a megszokott vágányokból. "Nem! Inkább csak legyen boldog, és éljen megelégedetten minden eredetiség nélkül" - gondolja minden anya, mikor a gyermekét ringatja. A mi dajkáink meg, amikor a gyermekeket ringatják, emberemlékezet óta azt dalolják és dúdolják: "Aranyban fogsz járni, tábornok leszel!" Tehát már a dajkáink szemében is a tábornoki rang volt az orosz szerencse legfelső foka, vagyis a szép, nyugodt boldogság legnépszerűbb nemzeti eszménye. És valóban: kiből nem lett tábornok nálunk, ki nem gyűjtött össze bizonyos összeget a takarékban, miután elégségesre letette a vizsgát, és harminc esztendeig hivatalnokoskodott?! Ily módon az orosz ember végül is - csaknem minden erőfeszítés nélkül - kivívta az ügyes és gyakorlati ember hírét-nevét. Nálunk, voltaképpen, csakis az eredeti, más szóval a nyughatatlan emberből nem lehetett tábornok. E tekintetben lehet bizonyos nézeteltérés, de általában, azt hiszem, ez mégiscsak így van, és társadalmunk teljesen jogosan alakította ki éppen ilyennek a gyakorlati ember eszményét. Mindazonáltal mi mégis sok felesleges dolgot hordtunk itt össze; hisz voltaképpen csak a már ismerős Jepancsin családról akartunk néhány magyarázó szót mondani."