A házról már írtam; tornáccal, kerttel, tekintélyes pincével rendelkezik. Van pár gyümölcsfa is hozzá, és bár számuk a gaz miatt egyelőre nem egyértelmű, de óvatosan saccolva a tíz és a tizenöt közé tenném őket.
Lesz majd több is a hostélyban, úgy tervezem, de azt egyelőre Sanyi bácsi, a fáradhatatlan történetmesélő használja tritikálé termesztésére (pontosabban learatta már, de még nem egyeztem meg vele a továbbiakról). Addig is a meglévőkkel kellene dűlőre jutni.
Az első kertben az alma elkapta a moníliát, pár hét alatt ledobta az összes levelét, egyelőre nincs mit kezdeni vele. Tavasszal lepermetezem rézgáliccal, egy gyenge metszés is ráfér, aztán meglátom, mit szól az új gazda trükkjeihez.
A barackok öregek, félig elszáradtak, túl közel állnak egymáshoz, és olyan magasak, hogy létrával is alig lehet leszedni azt a pár satnya termést, szóval fáj a szívem, de megválok tőlük.
A hátsó kert fái (pár körte és alma, meg egy fiatalka meggy) egyelőre túl megközelíthetetlenek, bár messziről rendben vannak. Pár hét múlva visszatérek rájuk, ha sikerül megszabadulnom a gaztengertől.
És addig?
Addig szerencsére ott van a két szilva, szüretelhető állapotban, műveletlenül burjánozva a utcafronti ablakok előtt - annyira műveletlenül, hogy még laikus szemmel nézve is könyörögnek a szakszerű metszés után. Utólag egyértelmű, hogy az organikus a legmegfelelőbb kifejezés az állapotukra.
Hetekkel ezelőtt kinéztem magamnak őket, főleg a jobb oldalit, elolvastam az összes szakkönyv ide vonatkozó fejezetét, izgatottan csemegéztem a gazdabolt metszőolló- és fűrész-részlegének termékei között, aztán ma, mintegy az előkészületek megkoronázásaként egy újabb könyvet vettem az antikváriumban (nem volt apróm a parkolójegyre, és jobb ötletnek tűnt ezzel fölváltani az nagy pénzt, mint egy kólával), amiből végre sikerült beazonosítanom a típust. Elterjedt fajta, szüret után, ősszel metszhető, satöbbi, satöbbi... de a neve! A neve nem más, mint Stanley.
Stanleyről nekem egyből HAL 9000 jut eszembe. Úgy tűnik, másoknak is.
Lesz majd több is a hostélyban, úgy tervezem, de azt egyelőre Sanyi bácsi, a fáradhatatlan történetmesélő használja tritikálé termesztésére (pontosabban learatta már, de még nem egyeztem meg vele a továbbiakról). Addig is a meglévőkkel kellene dűlőre jutni.
Az első kertben az alma elkapta a moníliát, pár hét alatt ledobta az összes levelét, egyelőre nincs mit kezdeni vele. Tavasszal lepermetezem rézgáliccal, egy gyenge metszés is ráfér, aztán meglátom, mit szól az új gazda trükkjeihez.
A barackok öregek, félig elszáradtak, túl közel állnak egymáshoz, és olyan magasak, hogy létrával is alig lehet leszedni azt a pár satnya termést, szóval fáj a szívem, de megválok tőlük.
A hátsó kert fái (pár körte és alma, meg egy fiatalka meggy) egyelőre túl megközelíthetetlenek, bár messziről rendben vannak. Pár hét múlva visszatérek rájuk, ha sikerül megszabadulnom a gaztengertől.
És addig?
Addig szerencsére ott van a két szilva, szüretelhető állapotban, műveletlenül burjánozva a utcafronti ablakok előtt - annyira műveletlenül, hogy még laikus szemmel nézve is könyörögnek a szakszerű metszés után. Utólag egyértelmű, hogy az organikus a legmegfelelőbb kifejezés az állapotukra.
Hetekkel ezelőtt kinéztem magamnak őket, főleg a jobb oldalit, elolvastam az összes szakkönyv ide vonatkozó fejezetét, izgatottan csemegéztem a gazdabolt metszőolló- és fűrész-részlegének termékei között, aztán ma, mintegy az előkészületek megkoronázásaként egy újabb könyvet vettem az antikváriumban (nem volt apróm a parkolójegyre, és jobb ötletnek tűnt ezzel fölváltani az nagy pénzt, mint egy kólával), amiből végre sikerült beazonosítanom a típust. Elterjedt fajta, szüret után, ősszel metszhető, satöbbi, satöbbi... de a neve! A neve nem más, mint Stanley.
Stanleyről nekem egyből HAL 9000 jut eszembe. Úgy tűnik, másoknak is.
0 megjegyzés:
Post a Comment