Szomorú hírt kell közölnöm. Sajnálom, hogy így lett, nekem talán könnyebb volt így távolról. Babócsai szülőházamnak hű és magas becsű őrizője, a tizennégy és fél éves Rexi kutyánk az örök vadászmezőkön ugat már. 
Gondoljatok rá, akik találkoztatok vele és akik fogtok, Ő nevelt sokunkat, engem is.
Szereplője volt nem egy filmnek, például szaladgál a Danuviás filmben, nagyon szeretett sétálni a Rinyaparton, nem szerette, ha kacsázok ott, mert addig ő ki volt kötve, ha sátraztunk, a lábamra feküdt, úgy őrzött és hosszasan koncertezett, ha harangoztak, vagy ha a "sipolós autó" jött. Kicsit azt hiszem irigykedett, ha motorozni indultam, hogy nem vele megyek. Megígértem neki, hogy még elviszem oldalkocsival egyszer. A Jóistennek bizonyosan sürgősebb szüksége akadt rá, hát én ha meg nem is értem, elfogadom. (vagy előbb lett kész az oldalkocsija) Sosem felejtem el az illatát. Szerettem belőle kullancsot kiszedni, ő pedig nagyon szerette, ha keféljük...vedléskor na!
Nyugodjék, aludjék! Szia Rexeskoma!
Saturday, August 23, 2008
Szomorú
Subscribe to:
Post Comments
(Atom)
2 megjegyzés:
14 és fél év azért szép teljesítmény, mind csak irigykedhetünk rá. Sajnálom, hogy nem ismerhettem, nekem már a Danuviás és a steadycames filmben is szimpatikusnak tűnt. Remélem összehaverkodik a szintén utánozhatatlan illatú Artúrral, aki őszig ugatta a postásokat itt nálunk.
Két idevágó szólás is eszembe jutott most róluk:
"Ül, mint Rexi kutya a Jóisten oldalkocsijában"
illetve
"Visszahozza, mint Artúr kutya a Jóisten labdáját"
rex in peace...
Post a Comment