Antichrist - Lars Von Trier

megnéztük az új Lars Von Trier filmet. ezzel kapcsolatban fogok írni, ha nem is filmkritikát, de minimum egy élménybeszámolót, töredékesen.

Trier a 91-es Európa óta nem csinált festői filmet. úgynevezett festői filmje még a Medea (1988) és a The Element of Crime (1984). ez utóbbi filmjét 28 évesen csinálta és máig az európai film egyik legnagyobb dobásának tartom. itt a tökéletesség megint csak az egyenetlenségben rejlik, mert persze az Európa az, amiben egy szemernyi hibát nem találsz (az hézagtalan mint valami Kubrick film.)





Trier festőisége ellenében ott találjuk a puritanizmusát (Dogville, Idióták stb.), ami inkább hasonlít valami bőjtölésre, ha ránézünk ezekre a szép színes tablókra is az életműben.
persze ez a festőiség mindig ott bujkált az összes többi filmjében fel-fel villanva, amolyan mézesmadzag gyanánt. mert az aszkétizmussal többet el lehet mondani, legalábbis aszkétának kell lenni ahhoz, hogy valamit is el tudjunk mondani (mesélni) a másiknak. az aszkétizmus pedig szabályokat követel, szikár életutat, ami nem szól másról, mint az elvonásról. elvonjuk magunkat a színes dolgoktól, megvonjuk magunkat az örömtől, de legfőképpen a gyönyörtől.

ez a gyönyörhöz való odatapadás az egyik vezérfogalom Trier világképében. a gyönyör, mint bűn és mint - szó szerint, - természeti jelenség, ami olyannyira a részünk, mint pl. a levegővétel.

akkor az Antichrist film kapcsán jöjjön az asszociatív tájleírásom (új filmkritikai műfaj!). a film angol nyelvű, amiből megint nem sokat értettem. de kit érdekelnek a szavak. engem a (film) nyelv érdekel. és a Trier féle nyelvtanban otthon vagyok mint vak az éjszakában.

a bűn alapegységét már korábban feltérképezte (The Element of Crime). honnantól bűn valami? mikor vagyok még intakt és mikortól válok bűnössé. mi az a pont, ami elválaszt a jóságtól. mi az, ami már a sötét oldalhoz lök át. mennyire függ ez attól, hogy tudatosan csinálom e a dolgaimat vagy sem.
ha elveszítem a tudatos irányítást, bűnt követek el. bűn az, amiről nem tudunk.
de persze ott a másik oldal: tudatosan követni el a rosszat, tudatosan véteni a rend (az alapvető jóság) ellen.
az állatnak ilyen gondja nincsen, éppen ezért a bűn alapfogalmát Trier magához az (emberi) tudatosságunkhoz köti. ez a mi bűnünk, azaz, ez az a bizonyos alma-zabálás a tudás fájáról.
persze a bűn alapmozdulata a választásban rejlik. hogy mit választok. mert a tudatossággal végeredményben nincsen baj. a baj ott van, hogy mit teszek meg alapnak, azaz mit választok elsődleges valóságnak (ha elfogadom az anyag elsőbbségét a lélekkel szemben, akkor bűnt követek el). mert ugye szabad akaratunk van.
ebben a 84-es filmjében a főhös az egyik jelenetben felordít: "Hiszek a gyönyörben!!"
azt hiszem, itt van a lényeg. más dolog hinni a gyönyörben, tudatosan azt választani és más dolog pusztán csak élvezni azt, mint az élet velejáró csodáját, alázattal stb., tehát nem elmerülve benne, ami tulajdonképpen az egyén felörlődésével jár együtt. (Hamu és gyémánt; más síkon, de ugyanerről van szó: képes vagyok e morálisan helytállni, vagy beadom a derekamat és a könnyebbik utat választom. gyémántot faragok e magamból vagy elsüllyedek a "mámorban", amiből már ki sem látok.)

az Antichrist-ban olyan párkapcsolati tényezőkkel is számolhatunk, ami az Utolsó tangó Párizsban (és az Útvesztőben az Audition) óta nem volt jelen. (az más kérdés, hogy tele vagyunk sok párkapcsolati filmmel, de minek? és nem mintha nekem kedvencem lenne ez a párizsi kaland pl., de azért mégiscsak egy kultfilm.)
a Lynch-i abrázolás meg kikerülhetetlen, ha valamirevaló thrillerről van szó. gondolok itt a visszafogott lélegzetvételre, amikor csak játszunk azzal, hogy van ott valami a mélyben, de nem látunk mást, csak üres felszínt. (nem is láthatunk mást, mert filmről van szó, ahol üres képekkel kell elbeszélni. mert a kép felszín. /erre az ürességre reflektálnak sokszor a nagymesterek./ mélysége csak a fogalomnak van, ami egy bizonyos képsor felmutatása után jelenhet meg, ám önmagukban a képek mindig üresek. képzeljünk el valakit, aki egy szikla-ormon állva a szemközti hegy csúcsán toporgó csoportnak mutogat hatalmas képeket, mert a hang már nem jut el odáig, ezért csak így tud kommunikálni. és mindig csak egy képet tud felmutatni az illető, mert nagyon nehéz egy ilyen képet felemelni. és ha sikerül mondjuk 3 ilyen nagy képet feltartania a magasba, akkor talán sikerül elmondania az értelmezésre váró emberseregnek, hogy pl.: "Lemerült az aksim!Gyertek értem!" vagy "Hogyan jutottatok el odáig?" stb. stb. )

meg a hangok használata. szóval ha thriller, akkor Lynch, nincs mese.

az antikrisztussal kapcsolatos gondolataim Hamvas nyomán (Scientia Sacra III. kötet; alapmű a kereszténységről)

az antikrisztus nem más mint személytelen erő. (a Végtelen történetben pusztító Semmit ha felidézzük, talán akkor képzelhetjük el a legjobban, hogy miről van szó.)
ez a személytelen erő megszólíthatatlan, mert nincsen közepe. a közép mindig a személy. azaz csak a személynek van középpontja. ezért az ellenpont Jézus, a megtestesült Személy.
ha megszólíthatatlan vagy, elvesztél. és csak akkor tudnak megszólítani, ha van megvan benned ez a személyes terület, ami a tulajdonképpeni érzékenységed a világra. ez az a pont, ahol találkozol a valósággal, ez vagy te. (ez az érzékenységünk meg végeredményben a legnagyobb sérülés bennünk. biztosan, mert fájdalmas élni.)
na most ha teret engedünk a semminek, az antikrisztusnak, akkor ez a személyes területünk veszik el. ez az elsivatagosodás. nem leszünk megszólíthatóak, mert üresek vagyunk. nincsen akit, vagy amit megszólíthatnának bennünk.

a valamiből lehet semmi, de a semmiből nem lehet valami. ez az antikrisztusi hódításnak a lényege. ezért visszafordíthatatlan ez a folyamat. ezért csak egy út van, nem etetni a sivatagot a lelkünkben, nem elenyészni hagyni azt, ami öntözésre, gondoskodásra stb. vár.
mert ha elveszítjük ezt a személyes életterületet, akkor helyette csak üresség kong majd ott az idők végezetéig. legyen ez a pokol. ez az érzés, hogy nincsen.

és az antikrisztus az, amivel nem lehet szembenézni, mert nincs arca. itt a bökkenő. mert nem lehet a problémát megoldani, ugyanis nem tudom megfogni. ha lenne arca az antikrisztusnak, meg tudnám szólítani és azt tudnám neki mondani, hogy na most már el lehet húzni a kurva anyádba, te rohadék féreg, mit rontod itt a levegőt stb. de nem, nem így megy sajnos. szóval még harcolni sem lehet az ellen, ami a szenvedésünket okozza.

azt látom, hogy ez az antikrisztusi dolog már a kezdetekkor ott volt, a teremtéskor. bele volt ez kalkulálva, hogy van itt valami, amivel nem lehet szembenézni. hogy van ott valami a mélyben, aminek nincsen arca. mert túl sötét van már ott, hogy lássunk is valamit.

ha valami bűnt követtem el, ha teret engedtem a semminek, akkor tehát hogyan tudok szembenézni vele? hogyan tudom helyrerakni a dolgot?
ha nem bírom el a szenvedést, amit a saját korábbi tettem miatt érzek, akkor rá kell, hogy fejeljek egyet, azaz újra el kell, hogy kövessek valami rosszat, mert csak így szűnik meg ez a kényelmetlen helyzet.

bűnt csak bűnnel gyógyíthatunk.

de akkor kicsit konkrétabban a filmről:
a nőnek szembe kell néznie önmagával. a férfi megpróbál segíteni neki ebben. (itt jön majd a cselekmény, juj, de izgi!) aztán a végén a férfi mint valami Übermensch kilábal a bonyodalmakból. (Zarathustrának is megvoltak az állatai, akik végigkísérték az útján. a filmben ez nagyon viccesen van ábrázolva.)

kulcstörténés még: ha tehát bűn az, amiről nem tudunk, mi van akkor, ha tudatosan visszük véghez a bűnt. sőt, pont attól élvezetes a dolog, hogy tudjuk, bűnt követünk el. ez már bizony bizony dupla csavar. tudatos életrontás, perverzió, isten elleni merénylet stb.

Trier depresszió elleni orvosságként forgatta le a filmet. viccesen hangzik, de az Antichrist ezért Trier legszemélyesebb filmje.
az alkotást Tarkovszkijnak ajánlja. ezen is elgondolkoztam, hogy vajon miért? mert Tarkovszkijnak sikerült a legszemélyesebb filmeket csinálnia, ami nem jelent mást, mint hogy a filmjeit valami szentség lengi körül; mert a személy (s vele az élet) szent.
és a nő és férfi viszony miatt, mert van e még film a Solarison kívül, amely a női létezés principiumát ilyen szinten tárja elénk?

nem irigylem a nőket a film kapcsán. de mit csináljunk, mi férfiak, ha nem a nadrágszíjat vagy a kormányt kapjuk el?
na jó, csak viccelek. a film valószínűleg a feminista szemléletben okoz majd csak sérüléseket.

mert a film: színház, teória és személyes elbeszélés, vlog, ha úgy tetszik (dehogy Mlog! ááá!), de semmiképpen nem film és nem thriller és semmi ilyesmi.

a film halála a személyesség lett. (íme a vlog értelme. ugyanis minek már úgy csinálni "mintha", ha lehet egyenesen is (el)beszélni? és ez meg a másik, az "el"beszélés: elbeszélni egymásnak vagy egymás mellett. de végeredményben sosem lehet tisztán mondani valamit. a tisztaság a szavak vagy a képek letisztultságában rejlik, amire vagy érzékenyek vagyunk, vagy nem.

gyerekek, ez itt egy művészfilm! van még ilyen mostanában????


extrák: