Tuesday, August 25, 2009

Mese Cost - Csalitos Edömér szemei

Ez egy mese gyerekeknek és gyermeklelkületű felnőtteknek



Volt egyszer egy lányka, akit Klárának hívtak, és aki teljesen úgy nézett ki, mint egy hétköznapi kislány. Az édesanyja minden reggel fölöltöztette, megmosdatta, megfésülte szép hosszú haját, bekötötte a cipőfűzőjét, és elvitte az oviba, ahol egész nap játszott a többi gyerekkel. Ki hitte volna, hogy Klára valójában egy igazi tündér-királykisasszony.
Hogy ő nem volt egy közönséges kislány, azt bárki gondolhatta, már a nevéről is. Aki egy kicsit is ért a rejtett dolgokhoz, az rögtön látta, hogy egy ilyen szép és kedves kislányt így egyszerűen és röviden Klárának hívni, csakis valami megtévesztés lehet. Aminek részben gyakorlati okai voltak. Azt ugyanis, hogy Királyleánykaábrándosregeajándék hosszú és fáradtságos volt kimondani minden egyes alkalommal, amikor valaki megszólította, vagy magához hívta őt. Hát ezért a nyúlfarknyi név, meg persze azért is, mert Klára nem kötötte mindenkinek az orrára, hogy ő egy tündér-királykisasszony. Éppen elég volt az, hogy tudott erről számtalan mesés lény széles e világon. Mindig volt egy közülük, aki Klára körül sertepertélt, hogy a segítségét kérje.
Fáradtságos az élete egy titkos jótevő királykisasszonynak. Ilyen magas elvárásoknak nehéz megfelelni, különösen, ha az ember még csak négy éves. Klára azonban nagyon szeretetre méltó volt és mindig mindenkivel csak jót tett. Így volt ez azon a hétfő délelőttön is, amikor történetünk elkezdődött.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Klára éppen az óvoda kertjében, kedvenc helyén üldögélt, amikor egyszer csak megjelent Titokzatos Boszimóka. A kis manó a száraz avarból bújt elő és kezecskéit hátratéve kacsázott Klára felé. Amikor odaért hozzá, piros kalapját meglendítve, mélyen meghajolt a kislány előtt és cirkalmas üdvözlőbeszédbe kezdett. Klára türelmesen várt, de amikor a hosszúra nyúlt köszöntésnek végre vége szakadt, Boszimóka ahelyett, hogy rögtön rátért volna a lényegre, szokása szerint élvezettel tovább csűrte-csavarta a szót. Az időjárásról kezdett el beszélni, hogy Firigó a rigó panaszkodott, mert berekedt a hajnali nyirkosságtól, meg arról, hogy Szöcskereki a múlt héten egy különösen veszélyes ugrásnál eltört hat lába közül kettőt és most egy hosszú bottal jár, ami különleges tekintélyt kölcsönöz megjelenésének. Majd amikor végleg kifogyott a témákból elhallgatott és már csak a lábát nézegette nagyon figyelmesen, miközben piros cipőjével a száraz leveleket rugdalta. Úgy tűnt ez az elfoglaltság annyira leköti minden figyelmét, hogy már el is felejtette azt, amiért valójában jött. Az arcán azonban nagyon csalafinta kifejezés jelent meg, ahogy a szeme sarkából figyelte Klárát. Ebből a kislány már tudta, hogy valami baj van, de hogy mi, azt csak hosszas huzavona után lesz képes kiszedni a kis manóból. Ez volt a baj Boszimókával, hogy olyan titokzatoskodó és csintalan volt.
Hogy siettesse kissé az eseményeket, Klára közelebb hajolt Boszimókához és az arcát fürkészve megkérdezte: - Nem történt valami más említésre méltó mostanában manócskám?
- Hát…nincsen semmi különös ezen kívül … semmi különös…nem… nem emlékszem egyéb fontos dologra. – Mondta a manó, miközben arcára kaján vigyor ült ki. - Talán csak az, hogy szegény Lúdbörző Ludmillát annyira megrémisztette egy haszontalan bikfic, hogy egy fertály órán keresztül csuklott és lúdbörzött is egyszerre… - mondta Boszimóka drámai hangon, de huncut szeme csillogásából világosan lehetett látni, hogy roppant mulatságosnak tartja az esetet.
- Igen, igen. - mondta angyali türelemmel Klára. - Tudom ez tegnap volt. Nem történt azóta valami furcsa? Mondjuk ma reggel?
- Most, hogy megint kérdezed királylány, mégis mintha volna valami érdekes, csak hírtelen nem jut az eszembe… Úgy látszik kicsusszant abból a lukas kobakomból – mondta nagy komolykodva, miközben az öklével borzas fejét ütögette. – Ah, tudom már! – Kiáltott fel hírtelem, miközben megpróbált tragikus arckifejezést erőltetni magára. (Nem túl nagy sikerrel, látszott rajta, hogy majd szétpukkad a nevetéstől.) - Maradimordi azt mondta Csigának, hogy gülü szemei vannak! - Vágta ki végre.
Klára rögtön átérezte a kijelentés súlyosságát. Csalitos Edömér a csiga nagyon érzékeny volt a küllemére tett bármilyen megjegyzésre. Megjelenése mindig kifogástalan eleganciájú volt. Különösen finoman cizellált, keresztben csíkos csigaháza tett mély benyomást mindenkire, ezért aztán soha nem is ment el hazulról e nélkül. Jeles napokon még szemkötőt is viselt. Úgy vélte, hogy nem illik az ünnep komolyságához, ha lobognak a szemei. Ez volt az oka annak is, hogy mindig csak megfontoltan, lassan közlekedett. Szeles napokon pedig egyáltalán nem lépett ki az utcára, nehogy valami játékos szellőcske illetlenül meglengesse őket.
Magában egy kicsit azt gondolta, hogy a természet, amúgy hibátlan külsejét, a kelleténél kissé dülledtebb szemekkel áldotta meg, de ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be senkinek. Ezért aztán kínosan kerülte a témát. Azt a kifejezést például, hogy „kocsányon lógó szemek”, soha nem használta. Ehelyett inkább hosszú körülírásokat alkalmazott, mint például „magas, karcsú százon ülő szem”. A dülledt vagy gülü szavak, pedig soha nem hagyták el a száját.
Így már talán mindenki számára érthető, hogy Maradimordi meggondolatlan és meglehetősen durva kijelentése az érzékeny lelkű csiga elevenébe vágott.
Klára, hogy ne veszítsenek további drága perceket, mindjárt meg is kérte Boszimókát, hogy mutassa meg, merre busong most Edömér. A kis manó, nyomában Klárával, fürgén iramlott az óvodakert egy távolabbi, főként bodza és orgonabokrokkal borított, elvadult részébe. Végül megállapodtak egy vadrózsafa tövében. Ott már a többiek, Edömér házát körbefogva, javában azon tanakodtak, mit is kellene tenniük a megsebzett lelkű csigával, aki magára reteszelte háza ajtaját és nem volt hajlandó kibújni onnan, annak ellenére, hogy már egy fél órája könyörögtek neki ezért. A háttérben persze ott téblábolt Maradimordi is, a kissé morózus manó, aki magában morgott valamit, a puhány nebáncsvirágokról, meg arról, hogy mért kell mindig minden kis apróságnak akkora feneket keríteni...
Amikor Klára megjelent, mindannyian odasereglettek hozzá, és panaszkodtak, hogy bár már jó ideje próbálják megengesztelni a csigát, de az a megvigasztalódás semmi jelét nem mutatja. Klára magához hívta Maradimordit is, hogy kikérdezze a történtekről. A manócska elmondta, hogy ma reggel összefutott Edömérrel és hogy mindenféléről beszélgettek, mígnem erre a szerencsétlen témára terelődött a szó. - És szóval hát…azt mondtam neki, hogy …gülüszeme van. Ki gondolta volna, hogy ez a pipogya széplélek ennyire a szívére vesz egy kis tréfát. Vannak, akikkel egyáltalán nem lehet viccelni. - Fejezte be végül a manócska.
Klárának először Maradimordit kellett rávennie, hogy kérjen bocsánatot Edömértől. Ez sem ment túl könnyem, mert a kis manó váltig állította, hogy ő nem tehet semmiről, és arról meg végkép nem, hogy léteznek ilyen túlérzékeny, nyámnyila alakok a földön, akiknek talán jobb lett volna, ha meg sem születnek, mert akkor sok gondtól kímélték volna meg magukat és a világot egyaránt. Végül azonban, Klára hosszas rábeszélésének hatására, beadta a derekát. Még ennél is nehezebbnek ígérkezett Edömér megbékítése.
A kislány odament a csiga házához és megkocogtatta az oldalát. Kip-kop. – Edömér, itthon vagy kicsi csigám? Semmi válasz. Klára ebből már látta, hogy itt kedves szavaknál többre van szűkség. Megkérte a körülötte tanácstalanul álldogálókat, hogy gyorsan hozzanak neki friss leveleket, de ne csak úgy tessék-lássék módon akármit, hanem válogatottan, csakis a csiga legkedvesebb eledelét, a pitypang friss hajtásait. Sok kis segítője mindjárt szerteszét szaladt és nem telt bele öt perc, már egy kisebb kupacnyi zsenge pitypanglevelet hordtak Edömér háza elé. Akkor Klára fogta és apró darabokra vágta a leveleket, hogy még jobban illatozzanak, majd az egészet belerakta egy nagy salátástálba és a zöldség tetejére még egy sárga boglárkavirágot is biggyesztett díszítésül.
Eközben Edömér már nyugtalanul feszengett a házában. A friss saláta kellemes illata nagyon csábító volt, ezen kívül igazán jól esett neki, hogy a többiek ilyen kedvesen vigasztalják. Az meg különösen hízelgett a hiúságának, hogy maga a királylány is eljött, hogy kiengesztelje.
Így már csak félórányi szüntelen rábeszélésre volt szükség, hogy végre kibújjon a házából, de azért előtte a fejére rakott egy papírzacskót, hogy eltakarja vele hosszú kocsányon lógó szemeit. Klárának újabb, negyedórai könyörgéssel sikerült rávennie Edömért, hogy a zacskót is vegye le. Ekkor a kislány maga elé húzta Maradimordit, aki néhány bíztatásnak szánt hátba bökdösés után, nagy nehezen belefogott mondókájába, miközben zavartan gyűrögette kabátja szélét.
- Humm… Csak azt szeretném mondani Edömér, hogy ne haragudj és nem akartalak megbántani… Itt egy kicsit elbizanytalanodott, de Klára bátorító pillantásainak hatására folytatta. És szóval… szerintem nagyon szépek a szemeid…. és az meg különösen festői, ha lobogtatja őket a szél…. de tényleg. A manó szavainak hallatán Edömér elpirult az örömtől és meghatottságtól. A békülés jeleként mindjárt meg is hívta Maradimordit (és persze a többieket is) egy kis salátázásra. Mindannyian körbeülték a nagy tálat, és elégedetten nekiláttak az evésnek. Bár Edömér mindenkit kínált a boglárkával, azt senki sem fogadta el, hanem ragaszkodtak hozzá, hogy a csiga fogyassza el a legínycsiklandozóbb falatot.
Hogy ilyen szépen elrendeződött minden, Klára visszament a gyerekekhez sárpogácsát készíteni.
Edömér pedig ettől a naptól kezdve, nem hordta többé a szemkötőjét.

1 megjegyzés:

rendzsaw said...

nagyon jo meselo vagy, Agi! a gyerekek zabalni fogjak az anyjukkal egyutt!

van is egy otletem, kellene csinalnod egy vlogot, amiben felolvasod a meseket e gyerekeknek. kulon kis ablak lenne itt az oldalon, kiemelve. a youtube-ra kellene feltoltened a videot. (kerj segitseget valakitol technikai teren).
szerintem nagy dobas lenne, es sokan is neznek!!
ez olyan volna, mint amikor Halasz Judith meselt a teveben, meg talan fekete-feherben.
es ebbol kibaszottul hiany van!!! a gyerekek ehesek!!!!!
a konyvkiadast persze nem kell elfelejteni emellet:) es varjuk hozza a kepeket. majd ujra frissitjuk a postot, ha lesznek.

kritikai megjegyzes: kurva jo lesz ez, csak irnod kell meg vagy huszat. es akkor igazan beerik a dolog.
gondolok itt arra, hogy erzodik, eleg rovid ido alatt irtad meg, ami persze a javara valik a dolognak. de erdemes lenne hosszabb ideig gyurnod a mondatokat, mert neha bicsaklik a flow-ja a dolognak, meg van szoismetles is, de ezt csak egyszer ereztem zavaronak.
na hat nem mintha kurva nagy kritikus lennek, de ezt lattam.