Saturday, October 10, 2009

Radio Costumes - "Izgalmasabb, ha elképzelik"

...önkényes divattörténenet írok...
a minap láttam a Chanel filmet, igazából felidegesített, de adott néhány ötletet is

a post címében található idézet a filmben is elhangzik, Chanel mondta, és számomra ez volt a kiindulópont, ez a mondat elég volt ahhoz, hogy ha nem is megszeressem, de megértsem a Chanel kosztüm doboz szerűségét, és ez indított most arra, hogy a női sziluett vonalait kövessem, az 1900-as évek első ötven évén át, lazán és szeszélyesen

a témához tartozik az is, hogy az utóbbi hetekben valójában felváltva kutatok az 1500-as évek és az 1900-as évek divattörténetében, emiatt a gondolatmenetemben is önkényesnek tűnő lóugrásokkal haladok, de legszívesebben azt mondanám, így beszél, akit homlokon csókoltak
és olyan ez, mint az a játék, emlékeztek? összekötöm a pontokat 1-50-ig és talán kirajzolódik valami


Gabrielle Chanel 1906-ban

mindig azt gondoltam, hogy a legnagyobb változás a női öltözködésben az 1920-as években történt

a női sziluett változása három lépésben 1910-től 1925-ig.



az első lépés, dús keblek és dús kelmék, hangsúlyozottan karcsú derék, amiről a fűző gondoskodik.

fűző 1910-ben



a második lépés: eltűnik a mell és a derék, és ami a legfontosabb, visszaszorul a fűző

alsónemű 1920 körül


a divattörténet könyvek szerint is az I. világháború volt a nagy vízválasztó, egyszerűsítve, a férfiak meghaltak, a nők munkába álltak, és a dolgozó nőknek praktikus ruhákra és hajviseletre volt szükségük. a huszas évek elején a nők szívesen öltöznek férfias szabású ruhákba, rövidre vágatják a hajukat. a fűző helyett csipőformáló, még combközépig érő bugyit viselnek, harisnyatartóval, és a melltartó előfutára egy széles pánt, amivel leszorítják a mellet.


a harmadik lépés: a mellnek és a deréknek továbbra sincs nyoma, cserébe viszont felbukkan a láb, és bár a szabás egyenes vonalú, a lágy esésű, könnyű kelmék mégis nőiessé teszik a ruhákat. ez a letisztult, praktikus elegancia már Coco Chanel világa.
rengeteg elemet kölcsönözött a férfi ruhatárból is, legfőképpen a kényelem miatt
Coco Chanel 1907-ben


például az addig csak az alsó ruházatokhoz használt jerseyt felső ruházat készítésére kezdte használni, a rugalmas, kötött anyag pompásan megfelel arra, hogy a korábbi merev, szűk vonalak helyett, lazán kövesse a test vonalát.
Chanel ruha 1924



Coco Chanel 1929-ben



míg a ruhák szabásvonalait tekintve az egyszerűség, visszafogottság jellemezte, az általa divatba hozott bizsuk annál túlzóbbak voltak. többsoros hamis gyönygláncokat, hatalmas aranyozott gombokat használt kiegészítőnek.



a harmincas évek elejére aztán a szabásvonal ismét testközelbe került

újra feltűnik a fűző, de a merev halcsont helyett elesztikus anyaga formálja a testet, combközépig érő, hátul mély kivágással, hogy passzoljon a korabeli divatos estélyi ruhákhoz is.
és megjelennek az első mai érteleben vett melltartók
egy gyönyörű Ferreiro-modell 1931-ből



természetesen a huszas években sem csak Chanel volt az egyeduralkodó divatdiktátor, a vele párhuzamosan működő Madeleine Vionnet az antik görög művészetből merített ihletet.

Vionnet modell 1922-ből



Vionnet modell 1931-ből



Vionnet modell 1939-ből



persze csak azért választottam pont Vionnet-t, hogy legyen példa arra is, hogy akkoriban csak úgy, mint manapság, a gyökeresen ellentétes divatirányzatok remekül megéltek egymás mellett.

a harmincas években Chanel tett egy rövid kitérőt a film világa felé, bár jelmeztervezőként csak néhány filmben vett részt, olyan sztárok mindennapi ruháit tervezte, mint Greta Garbo és Marlene Dietrich.





Chanel 1940-ben visszavonul.

a harmincas évek közepétől lassan újabb változás kezdődik, bár a ruhák szabásvonala továbbra is testközelben marad divatos lesz a váll hangsúlyozása. a harmincas évek végén és a negyvenes években megjelennek az uniformis szerű kosztümök, erőteljes válltömésekkel.

néhány jellegzetes vonal ebből az időszakból:

1933 ( a rózsaszín összeállítás Chanel terve)



Kosztüm 1935
(ismeretlen tervező)



Nappali öltözet 1937
(ismeretlen tervező)



Estélyi ruhák 1937
(ismeretlen tervező)


illetve a korszak jellegzetes divatikonjai

a fiúsan szögletes Katharine Hepburn




és a finoman elegáns Ingrid Bergman







...és persze Karády Katalin



a következő fordulat a divattörténetében 1947, amikor Christian Dior egy csapásra berobban a divatvilágba és megteremti a "new look"-ot


Az úgynevezett Bar-costume, ami a Harper's Bazaar főszerkesztőjéből a következő mondatot váltotta ki: "It's such a New Look!" visszafordíthatatlanul új divatot teremtett.

(természetesen a hatása a filmekben is megjelent, a múltkori posztban emlegett ruha, amit Grace Kelly viselt az 1954-ben készült Hátsó ablak c. filmben, határozottan Dior-stílujegyeket hordoz)

Coco Chanel, állítólag, annyira utálta Dior stílusát, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy 14 év után 1954-ben (71 évesen) újra megnyissa szalonját.
és továbbra is a kényelmes elegancia jegyében előrukkol a zsinórral szegett, puha tweedből készült Chanel-kosztümmel



Romy Schneider 1962
(A Bocaccio70 c.filmben)

Chanel kosztümben


vázlatom végére jutottam és most nem akarok arra gondolni, mennyi mindent nem mondtam még el
Gabrielle Chanel egy mondatával zárom sorai:

"A divat első számú parancsa, hogy érezzük jól magunkat a viselt ruhában. Nincs stílustalanabb nő annál, mint aki bizonytalannak érzi magát a ruhájában."


Coco Chanel Wikipedia

6 megjegyzés:

Boglári Tamás said...

fúúú!!!
oltári!
még ilyet!

veemer said...

az első "... ha elképzelik" és az utolsó idézet "... kényelmetlenül érzi magát" - az öltözködés nagyszerű egyszerűséggel összefoglalt filozófiája. de szerinted mikor jönnek vissza pl- a derék felől bővülő, lenvászon-hatású nadrágok? és ezek a hátkivásgások a megfelelő melltartóval?! - amit posztoltál, nagyon szép darab. -
és még egy felvetés: itthon szerintem nagyon "furcsa" (szedett-vedett, sokszor giccses, nem összeillő elemeket tartalmazó, egy barátom szt egyenesen "kurvás" - hasonló hatást váltva ki belőlem, mint az anno zselével magasra tupírozott frufruk) - röviden a chaneli filozófiától igecsak messze eső a nők öltözködése, és ennek megfelelően "konvencionálisak" az elvárások. hogy van ezzel a mai magyar férfi? mi tetszik néki? és ő hogy öltöz? és fontos-e ez? a divat mint jelrendszer? mit árul el rólunk?

merthogy berlinben egész másképp érzi magát az ember, teszem azt egy nyúlszőr kalapban kis selyemszalaggal, vagy aranyvirághímzéses cipőben, netalán bársonynyakkendővel, mint akár BPen ... hm.

Unknown said...

Eleddig nem érdekelt a divatolás, de így nagyon kíváncsi lettem! Ne hagyd abba Edus!!! Csoda ez!

chamichaze said...

ó az a melltartó nekem is nagy kedvencem. sajnálom, hogy nincsen róla jobb kép, mert így nem látszik, hogyan rögzítették hátul, pedig ennek is elég mélyre szalad a pántja.

és hát ja, eléggé élveztem az anyag gyűjtést ehhez a posthoz, szóval rovat lesz ebből és akkor majd szép lassan sorra kerülnek ezek a témák is.
berlint ne is emlegesd, vágyódom oda is már egy ideje, izgalmas lehet, vagy laza, olasz eleganciára vágyom, a párizsi sikk most nem is érdekel annyira:)

viszont örömmel jelentem, hogy a cipődivatban határozottan felbukkantak huszas évek beli formák (ó, azok a pántok és sarkak, szóval van rá esély, hogy a ruhák terén is előjön
na ja, az a baj ezzel a témával, hogy nehéz leállni

Albert said...

Gyönyörű!
És nekem mindenem a farmerem!
Szégyen...
De kinéztem magamnak tegnap a metrón egy balon kabátot. Tojáshéj színe volt, de nem a tápos fajta csirkétől. Térd fölött véget ért és volt pánt a csuklónál. A gombok el voltak rejtve, mintha zipzár lett volna rajta, persze lehet, h az is volt. Nekem kell egy ilyen! Szóval hajrá Humphrey!!! :-)

aPepe said...

dejóez :)