Sunday, December 20, 2009

London Life - 84

az év lezárásaként arra gondoltam, hogy a sorozatot is lezárom ezzel. majd lesz helyette más. most egyelőre jó érzés elvágni a karmikus szálakat.

záróepizódként a piszkos anyagiakat fogjuk számba venni, hogy miből és hogyan lehet itt megélni Londonban. ez sokszor legalább olyan tabu téma, mint a szex. ezen kívűl nézzünk megegy-két praktikus dolgot, ami éppen az eszembe jut majd.

a post alapja ez: mivel kell számolnod, ha arra adod a fejed, hogy kijösz Londonba.

egy éve és több, mint két hónapja vagyok kint kb. s ez alatt az idő alatt ezt szedtem össze, 33 évesen:

egy kevéske angol tudással jöttem ki és abban sem voltam biztos, amit tudok. a szövegértésem katasztrófális volt, amit már feljavítottam valamennyire, de igen sok a behoznivaló. sőt, sosem lehet ezt eléggé behozni. naponta kellene rádiót hallgatni, tv-t nézni, de nem fárasztottam magam meló után az utóbbi hónapokban. karácsonyi hajtás volt.

aki kijön, az hallgasson előtte legalább két hónapig bbc radiót, de folyamatosan.

a minimál órabér valahol 5.75 fontnál áll meg. magabiztos embert ebben a témában még nem láttam, mert vagy többet keres az illető,s így nem érdekli a dolog, vagy nem azt nézi sosem, hogy mi a brutto, hanem, hogy mit is kap kézhez. az meg függ az adótól, meg a társadalmbiztosítástól. és ezek ha nem is mindenkinél, de sok esetben változó tényezők.

sose abból indulj, ki, hogy akkor ezt a 5.75-öt beszorzod napi nyolccal, majd a végeredményt 5-tel. igy csak a múlt rendszerben lehetett számolni. most a bizonytalant vedd figyelembe, akkor talán tudsz építkezni.

legutóbb ügynökségekhez mentem, ahol úgy tűnt, van munka dögivel. tehát ez a része nem is annyira érdekes a számomra. az ügynökségeknél kb. ilyen munkákra kell gondolni: pincér, hotel porter, kitchen porter, takarító stb. ha szaki vagy valamiben, mondjuk web designer, vagy valami ilyesmi, akkor jobban fel kell kötni a gatyát, mert lehet, hogy csak két-három hónap múlva találsz munkát, ha van egy jó portfóliód és naponta küldöd az 50 db CV-t. pl. egy skót ismerősöm, aki nagyon jó szaki, rettenetesen örült most egy alkalmi munkának, ami kb. pár hétig tart neki (valami reklám animáció). ezen sok mindent le lehet mérni.

persze, könnyen találsz olyan munkahelyet, ahol nem kell paráznod az óraszámod miatt, de akkor meg csak melózol egész héten, aztán meg utazol és alszol. sok ilyen emberrel találkoztam, akik azért jöttek ki, hogy gyűjtsenek. és ezt lötték be hosszútávra. aztán vagy hazamentek két hét múlva, vagy megpróbáltak másik munkát találni vidéken, ahol olcsóbb az élet. vagy megtalálták a számukra megfelelő helyet és akkor aztán adj neki, dolgozni, dolgozni, de minél többet. itt az ejakuláció és a fellélegzés annyi, ha rápillantasz a bankszámládra, aztán loholsz is tovább.

egy másik kaszt (amibe én is beletartozom), csak annyit keres, amiből fenntartja magát és elvegetál. nem kell aggódni, hogy hogyan fizeted ki a albérletet stb., ezen felül belefér az is, hogy időnként moziba menj, vagy koncertre, hogy bort és cigit vegyél, rendelj egy-két könyvet az ebay-n, hogy biciklire gyűjts, hogy fizetős próbahelyre menj zenélni stb.. szóval ilyen apróságok, persze mindent egyszerre nem lehet, csoportosítanod kell, és lemondanod egy-két vagy sok örömadó forrásról, hogy erősíthesd azt, amire éppen koncentrálni tudsz és akarsz.

a harmadik kasztnak annyi pénze van, hogy kaját vesz, bort és cigit és foglalt házban lakik. nekik van a legtöbb idejük arra, hogy jól érezzék magukat. ők a legnyugisabbak. de sokszor csak céltalan hippiknek tűnnek. ("nézd meg és menj tovább!")

negyedik kasztnak berakom a hajléktalanokat és a pénzembereket. ezek úgyis egymás mellett élnek.

na, de valami konkrétumot is hadd mondjak már.
az eslő fél évben nem kell adót fizetned, tehát nem vonják le a fizudból. (aztán azóta lehet, hogy megváltoztatták 3 hónapra). én kerestem kb. 880 fontot egy hónapban az első fél évben. heti 5 nap, nyolc órában. ezt tisztán. aztán elkezdtek adót vonni, na akkor már csak 780 körül kaptam, ha jól emlékszem.
az adólevonásnál figyelni kell, hogy milyen kategóriába tesznek, mert ha sokat vonnak le, akkor visszigényelhetsz pénzt március végén. itt áprilistól március végéig van az elszámolás.

adólevonásban számolhatsz a fizud 20 százalékával. ezen felül ott van a társadalom biztosítás, ami kb. 40 fontot tesz ki havonta. tehát általában 200-300 font ugrik a fizudból havonta, ezt azért jó belekalkulálni.

a munkahelyen kérnek bankszámlát, ez alap, enélkül nem kapod meg a melót. ahhoz, hogy megszerezz egy bankszámlát, hivatalos lakcímigazolásra van szükséged. ezt vagy megkapod a főbrélődtől vagy nem.
a legegyszerűbb megoldás, ha bemész a Lloyd Bank-ba vagy a Barcleys-ba, mert itt nem szaroznak annyit. hozzáteszem, ha szerencséd van. nekem pl. a Barcleys egyáltalán nem akart számlát nyitni, mert a "computer says: no!", holott réges rég volt legális munkám és bankszámlám máshol. ilyenek vannak, de egyébként az a bevett szokás alapjáratban, hogy menj be egy másik fiókhoz, és ott lehet, hogy szerencséd lesz. tehát itt nem az van, hogy mindenki nagyon betartja a szabályokat. vannak, aki szemet húnynak. és tényleg ez van. ez olyan, mint átmenni a piroson itt Londonban. mert a piros lámpa- a gyalogosoknak és a bicikliseknek természetesen- csak arra szolgál, hogy jelezze: most jobban nézz körül, amikor átmész.

1500 font alatt már nem jönnék ki szerencsét próbálni. pároknak persze könnyebb a dolog.

nézzük a kiadásokat:
egy szoba bérlés hetente, egy ággyal: ez lehet 65 font is, de lehet 90 is vay sokkal több, attól függően, hogy mekkora helyre van szükséged. érdemes úgy bérelni szobát, hogy az összeg mindent magában foglaljon: net, víz, áram, fűtés. egy pöpec tágas, bútorozott szoba mondjuk 400-440 font havonta télen. de persze keresni kell, szerencsésnek is kell lenni sokszor, hogy milyen pecót fogsz ki.

utazás:
a metróra elmehet 100 fontod havonta, ha 3 zónára veszel bérletet. a 3. zónán kívül nemigen mocorog az ember, tehát ez bőven elég. ez azt jelenti, hogy bármennyit utazol metrón és pluszban bármely buszon. az idő = pénz reláció itt mutatja meg magát a legjobban. ezzel vagy a legrugalmasabb, ha sok helyre akarsz menni sokszor ill, ha messze van a munkahelyed a lakástól. és ha nem akarsz felbaszódni a beállt forgalmon a belvárosban.
a buszbérlet kb. 15 font hetente. nagyon lassú állatfaj, így a legjobb a biciklizés. gyorsabb vagy, mint a busz és ez a legrugalmasabb megoldás. viszont ha olvasni akarsz, válaszd a buszt.
ha esik, beszoptad, akkor fizethetsz buszt vagy metrót. ilyenkor szoktam azt, hogy megveszek egy heti busz bérletet, aztán azon a héten használom is, ha már megvettem, de utána meg mondjuk hetekig nem töltöm fel, mert tudok bicajjal menni. de van olyan is, hogy nem bérletet veszek, hanem feltöltöm a kártyámat, de "pay as you go"-ra, tehát ez nem bérletet jelent, hanem azt, hogy van egy bizonyos összeged a kártyádon, aztán egy-egy jegy árát vonja le a gép mindig. ez olykor olcsóbb, mint ha bérletet vennél egész hétre.
london esős, persze, de ezek nem olyan erős esőzések. simán kibirsz egy félórát szitálásban, nem ázol el.

telefon: a legjobb ha havi előfizetésed van. ez mondjuk legyen 35-40 font, de akkor már van egy Iphone-od nettel. nekem egy ótvar szar Nokiám van, mert nem érdekelt, mit vágnak hozzám. aztán láttam, hogy az Iphone mennyivel érzékibb és menőbb, így a lelkem elkezdett sóvárogni utána, de lecsillapítottam szerencsére. mert sokszor jól jön az a rohadt net a városban, ha buszon vagy pl., csekkolod a mail-edet, nézed hol mész a térképen (ez elég durva élmény volt nekem, de nagyon hasznos tud lenni), vagy nézed, hogy érdemes e leszállnod itt és itt, mert meg tudsz nézni egy filmet esetleg.
és én még kiröhögtem egy fazont egy stoppolásom alkalmával , kb. 11 évvel ezelőtt. miután felvett és beszélgettünk egy rövidet, megkérdezte, hogy, "na mi a legfontosabb ma?" persze nem tudtam. "az információ!" és nagyon büszke volt. nem értettem, mire gondol, mert nekem az is információ volt, hogy most megyek a barátnőmhöz és kefélünk egy nagyot. de most már tudom, mire gondolt, ám most sem hinnék neki.

kaja:
havi 200 fonttal számolj. és el kell menj nagy bevásárló helyekre, spórolnod kell nagyon és főznöd.

röviden összegezve (havonta):
szoba: 260 - 440
utazás: 60 - 100
telefon: 10 - 40
kaja: 200

összesen: 470 - 740 között mozoghat, ha a fentiekkel számolunk. és a fizud meg mondjuk legyen 900 tisztán, ha a vendéglátóiparban melózol, vagy 1200 tisztán, ha szaki vagy. ha nagyon jó poziciód van, jó helyen, mondjuk másodszakácsként, vagy egy nagy cégnél vagy irodista, akkor 1500.

most úgy tűnik, hogy legrosszabb esetben is 430 fontod megmarad, de ez nem igaz, mert a legjobb esettel számoltam. de azért ezt a pénzt el lehet tenni, ha ügyes vagy. én sosem vagyok ügyes, mert mindig elköltöm valamire (kurva drága laptopra pl.), vagy kevesebbet keresek, vagy még adósságot fizetek, vagy élni is akarsz, inni meg sodorni a cigit, vagy nem tudom...ezek a fontok csak gurulnak...de jó nézni őket gurulás gözben.

szóval ugyanúgy nincs pénzem, mint otthon, de mégis egy csomó mindent másképpen tapasztalok meg. nem parázok annyit, az biztos.

de a lényeg: Londont felejtsd el, ha pénzben gondolkozol. vagy ha nem akarod elfelejteni, akkor a gyárfílingen kívül nem sokat fog adni a város.


4 megjegyzés:

GabriellaSz said...

Angliában élő munkavállalók!
Egy kis kosztpénz- kiegészítés a hónapban a (most még!) bőkezű angol szociálpolitikától:
http://taxcredits.hmrc.gov.uk/HomeNew.aspx
check it out!

Albert said...

Titkon mindig sejtettem, hogy hiába a filozófia, a költészet, a vallás. Hiába az ezotéria, az esztétika, a filmmágja, a szívdobolás. Valójában a könyvelés jön be leginkább. A ezerkilenszácakárhanyadikszámvitelitörvényszabályozza....

GabriellaSz said...
This comment has been removed by the author.
GabriellaSz said...

semmi sincs hiába....a könyvelésnek köszönhetően pedig lehet egy új dobszerkód vagy kamerád vagy mitomén...aztán újra jöhet a többi...