Radio Cost - Könyvajánló

15 évvel később. Végigolvastam. Már nem csak az eleje tetszik, mégis arra fogok emlékezni, ha eszembe jut. Nem vált vezetőmmé Demian, bár Sinclerre gyakran gondolok. Meg akartam mutatni valakinek a könyvet, ezért olvastam újra. Most utána olvasok...

..néha-néha kedvem támadt szemlélni a természet bizarr formáit..., Hosszú kérges fagyökerek, színes erek a köveken, olajfoltok a vízen, repedések az üvegben - mindez varázslatosnak mutatkozott..., ... az elmélyedés a természet irracionális, kusza, különös formáiban azt az érzést kelti bennünk, hogy lényünk legbelül megegyezik azzal az akarattal, amely ezeket a képződményeket létrehozta. Hamarosan kísértést érzünk, hogy saját szeszélyeinknek tartsuk őket - vibrálni és szétfolyni látjuk a határt önmagunk és a természet között és megismerjük azt az állapotot, amikor nem tudjuk, hogy a recehártyánkon a képek külső, vagy belső hatásra születnek-e. Sehol sem fedezhetjük fel olyan könnyen és egyszerűen, mint éppen ennél a gyakorlatnál, hogy magunk is teremtők vagyunk, hogy lelkünk mindig óriási mértékben vesz részt a világ soha nem szűnő megalkotásában. Sőt, ez ugyanaz a megoszthatatlan istenség, amely bennünk és a természetben ugyanúgy működik, és ha körülöttünk a világnak vége is lenne, közülünk bárki képes lenne arra, hogy újra fölépítse. Mert hegy és folyam, fa és levél, gyökér és szirom, a természet minden képződménye eleve ott él a képzeletünkben, a lelkünkből származik. S lelkünk lényege az örökkévalóság, amelynek természetét azonban nem ismerjük, de megmutatkozik nekünk, ott érezzük a szeretet és az alkotás erejében"


Hermann Hesse: Demian