Saturday, February 11, 2012

A helyzet reménytelen, de nem komoly - Interjú Kertész Imrével


A Le Monde-ban jelent meg Florence Noiville berlini interjúja a 82 éves, Nobel-díjas Kertész Imrével.

Le Monde: Milyen szemmel nézi Orbán Viktor Magyarországát?

Kertész Imre: Tíz éve már Berlinben élek, távola magyar politikai ügyektől. Ám ha meg akarják érteni, Marcel Duchamp festőhöz kell fordulniuk. Ő mondta azt: „Nincs megoldás, mert nincs probléma.” Ez a bon mot tökéletesen ráillik Magyarországra. Nincs semmi újdonság abban az országban. A főnök, aki lenyűgözi a népet: ma ugyanott tartunk, ahogy Kádár János idején (1956–1988). Magyarországot megbabonázta Orbán, mintha csak a hamelini furulyás volna. Ez valami nagyon mélyen fekvő dologra utal. Nálam pedig egy igazi dilemmára. Azon gondolkozom, hogy ez az ország eldöntötte-e, hogy Ázsiához vagy a Nyugathoz akar tartozni. Ne felejtsék el, hogy a magyarok ázsiai törzsek leszármazottai, akik a 9. században telepedtek le Európa közepén. Az iskolában a kis magyarok azt tanulják, hogy az őseik az Urál déli szteppéiről jöttek, hogy felfejlesszék a Kárpát-medencét. És hogy akkor vették fel a kereszténységet. Minden magyar fejében ott van tehát ez a kettős identitás. És vele együtt ez az ellentmondás is. Mert egy keresztény társadalom normái különböznek egy törzsi társadalom normáitól. Hangsúlyozom ezt a kettős polaritást, amely szerintem a jelenlegi helyzet alapja.

– Hatvanhat évnyi autoritarizmus után – Horthy (1920–1944), majd Kádár – azt gondolná az ember, hogy a magyaroknak szívügye, hogy megvédjék a nehezen kivívott demokráciát…

– Nem vagyok történész, de Magyarország olyan ország, ahol sohasem volt demokrácia. Abban az értelemben, hogy a demokrácia nemcsak politikai rendszert jelent, hanem olyan szerves folyamatot, amely az egész társadalmat mozgásban tartja. A magyarok esetében ezt a fejlődést leblokkolta a török birodalom felemelkedése a 16. században. És ezt a késést sohasem hozták be. Történelmileg szólva azt várni ettől az országtól, hogy ott majd demokráciát találunk, ennek jószerével semmi értelme.

– Innen az Ön következtetése a Duchamp-féle szürrealizmusra?

– Igen. Azt kérdezem magamtól: miért tévedett mindig Magyarország? Emlékezzen csak. Amikor a forradalom zúgott Európában, Magyarország Mária Teréziát támogatta! A 16. századtól kezdve az ország előbb az oszmán tömbhöz tartozott, majd a Habsburghoz, aztán a szovjethez. Minden alkalommal megpróbált létezni egy olyan tömbben, amely beszippantotta. Látszólag sikerrel jött ki belőle. De csak látszólag. Kádár idején ez látszott a szocialista tábor legvidámabb barakkjának, de ennek az ára az 1956-os forradalom megtagadása volt és egy olyan eladósodás-politika, amely sokba kerül neki. A jelenlegi helyzet csak egy újabb illusztrációja ennek a tévedésre való hajlamnak. A magyar állam ma úgy döntött, hogy a nemzeti érdekek védelmében szembeszáll Európával, ami keltheti azt a benyomást, hogy ez visszatérés a szuverenitáshoz. De ismét csak téved. Semmi újdonság. Semmi probléma. És mivel nincs probléma, nincs megoldás sem.

– Érződik az iróniája. De valóban nincs mit tenni?

– Jó tíz évvel ezelőtt egy repülőn találkoztam egy magyar fiatalemberrel, akinek német útlevele volt. Külföldön élt, de Budapesten töltött egy egyetemi szemesztert. Undorodva mesélte el, hogy az egyetemisták – már akkoriban is! – mennyire a szélsőjobboldal hívei. Csak Magyarországon találkozott konformista és fasiszta fiatalokkal. Próbáltunk rá magyarázatot találni. Hiába. Ezt nem lehet megmagyarázni. Néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország végzet, amelynek se értelme, se magyarázata, és amely egyedülálló Európában. A magyarok görcsösen ragaszkodnak a sorsukhoz. A végén kétségkívül elbuknak, és nem fogják érteni, miért.

– Önt 15 évesen Auschwitzba deportálták. Képes végzetnek látni a magyar antiszemitizmust?

– Auschwitz, a Soa, a történelemnek ezt a lapját Magyarországon nem dolgozták fel. Semmi lelkiismeretvizsgálat. Ez az ország sohasem tette fel magának a kérdést, hogy miért állt rendszeresen a történelem rossz oldalán. Író barátom, Nádas Péter egy nagy elemzést közölt az Élet és Irodalomban 2011 decemberében. Azt mondja, hogy Magyarország autoritarizmusa a „provinciális szellemből” fakad. Alapja a nemzetségek, a törzsek. A köztársaság nem érdekli. Stabil klerikális bázisra támaszkodik, amely a patriarchális szellemet ápolja. A zsidók gyűlölete (a lakosság 2 százaléka), ahogy a cigányoké is (nagyjából 7 százalék) a nemzetről szóló törzsi és primitív vízió kikényszerítéséhez szükséges.

– Vonható párhuzam a harmincas évekkel?

– Magyarországon igen. Vannak erről oldalak a Naplómban. Képek. A budapesti metró mozgólépcsőjének a karfája ugyanolyan zöld plakátokkal van borítva, amilyet a nyilasok használnak: „Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”, fölötte pedig a szélsőjobboldali párt neve. A látvány a gyerekkoromra emlékeztet. 1938-ban gyűjtöttük a nyilaskeresztesek választási szórólapjait: zsidók cilinderben, frakkban, akik poloskaként ugrálnak el egy úthenger elől…

– Ön szenved ettől a légkörtől?

– Természetesen. Nekem ez fáj. Van néhány jobboldali barátom Budapesten, de csak titokban találkozhatok velük. Van valami feszélyezettség köztünk. Kockázatot jelentek számukra. Nem nézik jó szemmel, ha baráti kapcsolatot tartanak fenn velem. Emlékezzen csak arra, micsoda vadság szabadult el, amikor megkaptam a Nobel-díjat. A szememre hányták, hogy én vagyok az egyetlen magyar Nobel-díjas, miközben nem dicsőítettem a magyarságot. A Valaki más után azért támadtak meg, mert sötét képet festettem az országról. Még azt a kérdést is feltették, hogy vajon igazi magyar író vagyok-e. Egyébként a gyűlöletkultúra olyan erős, hogy nagyon nehéz azt mondani ezeknek a barátaimnak, hogy én baloldaliakkal is beszélek.

– Nincs késztetése rá, hogy tollat ragadjon és tiltakozzon?

– Nyolcvankét éves vagyok. A reakcióm az volt, hogy ide költöztem, Berlinbe. Tenni? Én csak írással tudok tenni. Márpedig amikor ezt teszem, annak semmiféle hatása nincs, vagy csak elítélést kapok érte. Egy kivétellel. Amikor tavaly megjelent a naplóm [Mentés másként – a szerk.], először sikerült kiváltanom rokonszenvet. Ez azt sejteti, hogy Magyarország nem követi egyöntetűen a furulyást? Mindenesetre nekem ez Karl Krausnak ezt a szellemes mondását juttatta eszembe: „A helyzet reménytelen, de nem komoly.”

– Sohasem érzett közéleti felelősséget?

– Sohasem voltam elkötelezettségre hajlamos ember. Irigylem a hajlíthatatlan írókat, akik még viharos időkben is kézben tartják a kormányrudat, egyedül. Amikor Magyarország szabad lett és állítólag demokratikus, engem beskatulyázott a „zsidóságba”. Nem számított neki sem az élettapasztalatom, sem az irodalmi teljesítményem. Ez lehetetlenné tette, hogy akár a legcsekélyebb a nemzeti szolidaritás is ébredjen bennem. Ez szomorú, mert csak felerősíti azt a régi előítéletet, amely szerint a „zsidót” nem érdeklik a „magyarok”. De a jelenlegi helyzetben minden tiszta csalás. Nyelvi síkon is. Egyetlen szónak, egyetlen megfogalmazásnak sincs meg a valóságos jelentése. Az észnek nincs polgárjoga. Csak az érzelmek, a romanticizmus, a szentimentalizmus, ez uralkodik.

– Hogyan látja a jövőt?

– Vannak napok, amikor titokban azt mondom magamnak, hogy a magyarok érzik, rossz irányba mennek. És hogy Orbán el fog bukni – végül is a negyvenes években Dél-Tirol helyzete is kibogozhatatlan volt. És aztán sikerült megegyezni. De egyetlen feltételezést sem lehet elhárítani. Az is lehet, hogy Magyarország szélsőséges káoszba zuhan. Ez tragédia lenne, de ha a nép nem ismeri fel magát a politikában, és ha a gazdaság zsákutcában van, a fenyegetés komoly. A cigány kérdés épp olyan fontos, mint az antiszemitizmus. Ha továbbra is módszeresen gyötrik a cigányokat, el fogják veszíteni a türelmüket. Rá fogják szorítani őket arra, hogy erőszakhoz nyúljanak.

– Milyen tervei vannak?

– A halálos ágyán Bartók azt mondta: „Tele bőrönddel megyek el.” Az én bőröndjeimben ott van a naplóm, s ezt még olyankor is írom, amikor a betegség miatt nehéz gépelnem. És egy új regény, amelynek ez a címe: Végső kocsma. Hogy miről szól? Mindenről. Ha sikerül befejeznem, a Kaddis után egy trilógia tetőpontja lesz. Ez a három könyv időbeli ciklust képvisel. Bezárnak egy kört.

– A végső kocsma a halál?

– Nem, nem, dehogy… Semmi sem ennyire komoly!

(forrás)

4 megjegyzés:

Renato Csatich said...

Ezt mar regota lehet tudni, hogy az orszag kelet es nyugat hataran van, sok tekintetben. A baj az, hogy ezzel nem elnek a politikusok. Muveszek, irok stb. igen. Miert jo Hamvast vagy Baktay-t olvasni? Mert osszekotik ezt a ket felteket. Jancso miert csinalt hosszu snitteket? Mert raerzett a keleti szellore es ezt a szelet beengedte a nyugatra.
Ha igazan raerezne a magyar erre a bizonyos osi tapasztalra, akkor nem lejton lenne az orszag hanem emelkedon. Ha nem ertjuk a nyugati kulturat az azert van mert nem ertjuk a keletit, a 'sajatunkat' sem.
Kulturalatlan barbarok maradnak.

roomann said...

a kelet-nyugattal dehogynem élnek. Csak éppen úgy hogy kelet vagy nyugat. :) És nem úgy, hogy kelet és nyugat. Bár úgy tűnik Orbán mindkettőt szeretné. S közben még függetlenedni is mindkettőtől.

amúgy tényleg el kell olvasni a Nádast, ő is sokat ír erről (és sok minden másról) az itt posztolt írásában. boncasztalon a magyar társadalom. metszően éles és rendkívül pontos írás. most olvastam újra.

http://radiocost.blogspot.com/2012/01/nadas-peter-dolgok-allasa.html

veemer said...

a zeit amúgy most hozott egy érdekes írást nádasról. a párhuzamos történeteket jelentősége alapján helyezi el a főleg közvetett interjú, merthogy az újságíró az elemzésébe írja bele, amit nádasnál tett látogatásánál nádas mondott neki. a cikk szerzője az egyik utolsó, korszakos nagyregényként beszél a műről, ami évtizedes elfojtásokat szabadít fel, s a végsőkig megy a műfajban is, miközben az individualizmus korszakának végét is jelöli.

o. épp tegnap mondta, hogy reméli, nádas még megszólal majd a helyzetet illetően, de nem tartja valószínűnek.

ami szerintem érdekes, hogy kertész pl. már nem is él itt, nádas, bodor pedig annyira elvonultan, hogy ők mintha nem.

parti, závada máshogy "vonulnak ki",
rövid összefoglaló a mancs-féle parti nagy interjúból: http://hvg.hu/itthon/20120125_parti_nagy_magyar_narancs

a kele-nyugat dolog bodor legújabb könyvében szintén gyönyörű, nagy teljesítmény. (azt hiszem, már ajánlottam: verhovina madarai)

roomann said...

Nádas interjú a Ciceroban
http://www.cicero.de/salon/peter-nadas-ungarn-parallelgeschichten-der-tod-war-das-schoenste-erlebnis/48272

lefordíthatnátok :)