Wednesday, August 27, 2008

Szomszédnak lenni jó

Volt ugye a spekulánsos eset még a legelején, amikor attól féltem, hogy lécekkel várnak majd a határba'. Örömmel jelentem, azóta gyökeresen megváltozott a közhangulat.

A ma délutáni "tűzifát a góréba" projekt közben többször is átjött déli szomszédom, Sándor gazda. Szemügyre vette a munkafolyamatot, adomázgatott, szóval tartott, majd visszavonult birtokára.
Valamivel később - mint utólag megtudtam, az állatok etetése után - megjelent az utca felőli kapuban egy 10-es típusú szabvány tojástartóval, hogy azt (pontosabban a tartalmát) a felesége küldi. A "nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el" udvariassági formula után még ő szabadkozott, hogy sajnos nem mindegyik tojás olyan nagy. Teljesen jogos, nem volt mindegyik ugyanolyan nagy, ennek köszönhetően a kisebbeket az egyik oldalra csoportosítva éppen be lehetett csukni a tartót, az olyan nagy méretűeknél pedig egyáltalán nem, mert akkorák voltak.
Valahogy viszonoznom kellett ezt a tízes csomagot, hátrahívtam tehát a kertbe, hogy cserébe adnék neki párat a goldenből, lassan érik már, a kredenc tetején sokáig eláll. Sándor gazda inkább a földre potyogottakat nézegette a disznóknak, de végül meggondolta magát (mondván, a savanyút nem szeretik a disznók), és inkább szedett kettőt a fáról.
Kettőt.
Kértem, hogy ne vicceljen ezzel a kettővel, vigyen még, és a kezébe nyomtam további hármat, de többet már tényleg nem fogadott el, és jó éjszakát kívánva visszavonult.
Öt perc múlva ismét nyílt a kapu, és ezúttal egy szatyor nyári almával tért vissza a saját terméséből. Állítólag nem olyan finom, mint a golden, de a felesége nagyon szereti. Itthon megszámoltam, 11 darab alma volt benne. Egyet megettem még a helyszínen, (mondanom sem kell, nagyon finom volt), tehát eredetileg egy tucatot kaptam cserébe az én öt goldenemért.

Sajnos hónapok óta nem találom a fényképezőm kábelét, ezért nem tudom fotókkal dokumentálni az esetet, pedig beállítottam őket kompozícióba is.

2 megjegyzés:

Renato Csatich said...

hát van még szeretet a földön?
sokasodjatok és gazdagodjatok... :)

mz said...

Meg még paradicsomot is kaptam tőle valamelyik nap. Vagy kánaánt? Én már nem is tudom...