Gyévulunk

A Gyévuskát (2003) Pintér Béla és Társulata egyik legjobbjának tartom, ha nem a legnek. Igen, nekem a leg. Mert: agyonhallgatott történelmi fordulatokról szól. mindig érvényes helyzetekről (a kiszolgáltatottság, az elárultatás mindig érvényes, ha a történelem /há/borús ege alatt tekintünk az egyes emberre). mégis ironizál. nagyszerű szócsavarmányokkal. ráadásul itt valahogy semmi sem türemkedik ki. (ez amúgy a pintér-darabok sajátja, de nála az egyenetlenség, a túlzás nem negatív névjegy). a színpadkép gyönyörű. kubista, geometrikus, olyan, mint egy kassák tervezte borító. sokat játszik a síkkal, a sziluettekkel, kontrasztokkal és a három markáns színnel. meg persze sokat a zenével. a bejátszás kicsit csal. az előadáson egyszerre lágyul el az ember a negédre, mosolyog rajt, s már nevet is. meg kínosnak tartja az egészet. mert keservesen kirajzolódik valami, ami a mi kínos keservünk, történelmünk, tudatunk. meg amiről szívesen hallgatunk. hogy a magyar is általában arra masíroz(ott), amerre épp a többség: ahol bántani lehetett a kisebbet, a gyengébbet, a mást. ahol a győzelem remélhető volt.



Gyévuska, ritkán, de mindig újra

közben a hvg múlt heti száma Koldusoperett című cikkét, mely a színházi támogatások elapadásáról és az újraosztás hátteréről szól, azzal indítja, hogy Pintérék társulata a "szokásos" és az évi két bemutatóhoz szükséges államinak (2009-ben még 70 millió) a felét - a függetlenek közül idén még így is a legtöbbet - kapta meg. a társulat nagyjából hiába próbál szponzort találni. pintérék szerintem az egyik legtakarékosabb és -ésszerűbb működést produkálják, miközben a repertoárjuk gazdag, évi két bemutatójuk egyenletes, honi közönségük stabil, és külföldön is egyre több sikert aratnak. a cikk szerint kormányunk júliusban az adókedvezményt kiterjesztette a kultúra mellett a sportegyesületek finanszírozására is és hát sokan a focit választják inkább. hajrá felcsút. persze, a focimeccsen is lehet művelődni, az is kultúránk meg annak része (olyan, amilyen).

Read More...

Summary only...