Radio Cost: radio cost tízparancsolat

Saturday, December 19, 2009

Cost Filozófia - A poszt

a Cost Filozófia egyik alapköve a Radio Cost Tízparancsolat. (a kommentek elolvasása után még itt egy post a tudományos vidámpark rovatban.)

a Radio Cost Tízparancsolat egy nagyon flexibilis képződmény és olyan akár egy kaméleon. vagy ez a madárfajta.

persze ez a kaméleon (vagy madár) nem mindig a környezete szerint változik, mert megesik olykor, hogy gondol egyet s azt mondja: "elég. most úgy változtatom a külsőmet, ahogy én akarom."

minden post a Radio Costban ezt az "én akarom"-ot kell, hogy közvetítse.

minden post egy különálló alkotás. ismétlem, külön álló. és mitől áll külön az adott post?természetesen az alkotójától. és mit jelent mindez? azt, hogy az alkotó felelőssége a post megalkotásában rejlik, és minden hatásért, amelyet a post kivált, ő a felelős, viszont eme hatás válaszreakciója (a befogadói oldalról) nem érheti az alkotó személyét, mert ez a személy és a tőle külön álló post nem ugyanazon a körön belül van. igazi kapcsolat a befogadó és a post között lehetséges. minden komment csak cifra szolga, ami ezt a kapcsolatot vagy erősíti vagy nem. többnyire erősíti, mert a komment eleve azt jelzi, hogy a kommentelő belépett a post közegébe.
az ellenvetés, miszerint "ha az élet és halál ugyanazon a körön belül van, akkor már miért ne lenne a fent említett post és a hozzá kapcsolódó személy egyazon körön belül?" azért nem érvényes, mert ahhoz, hogy a dolgokat a helyükre tegyük, szükséges az elválasztás. és az elválasztás mindig a nyelv kapcsán jön létre. persze amikor a nyelvvel elválasztok, az nem jelenti azt, hogy a valós életben is elválasztok. jaj, de akkor mi ennek az értelme? mert így akkor semmi sincsen elválasztva mégsem? ez így paradoxon.
a lényeg ebben az egészben a színpad kihangsúlyozása. ha nem látom, hogy színpadon vagyok, ha nem választom el magam a való élettől, könnyen kérdésessé válhatnak a dolgok. "vajon ez most személyes üzenet volt, esetleg sértés? ezt X.Y. tényleg így gondolja, amit gondol, netalán tán ezt és ezt érzi?" egyszóval feltételezések sora áll fenn a szóban forgó személlyel kapcsolatban. mert mindig valamiféle viszonyt keresünk az adott személlyel. és nem a post-tal, annak tartalmával, azaz azzal a képpel, amit a post esetleg előhívott mibennünk.

a zavart a baráti közösség megléte hozza létre, amitől nehezen tudunk "képileg" megszabadulni.

a blog egy média. egy színpad. egy köztér. egy publikus övezet, ami nem a személyes találkozásokat hivatott pótolni, sem felülírni azokat, esetleg erősíteni vagy gyengíteni vagy bármi ilyen. a személyes jelleg az megmarad az életben, amikor valójában találkozok a másikkal, vagy amikor felhívom telefonon, vagy emailt írok neki. (hiszi a piszi)

Bélabá azt mondja, hogy a nyílvánosság velejárója az elhülyülés. ezt könnyen megfigyelhetjük bármely közéleti média-személyiségen. de az elhülyülést hogyan kerülhetjük el? ha nem én leszek a fontos, hanem a post-om. ha én a háttérben maradok, ha nem akarok előretáncolni. ha a post-omat táncoltatom előre. hát nincsen ez utóbbiban nagyobb játék lehetőség? az egó úgyis az a valami, amit gyorsan meg lehet unni...

őszinteség.
Kundera a lélek meztelenségét emlegeti Kaffka levelei kapcsán. hogy az olvasók nagy szomjjal vetettét rá magukat a frissen kinyomtatott levelek tartalmára, hogy többet tudjanak meg, azaz, jobban mondva, a lényeget kaparintsák meg belőlük az író személyére vonatkozóan. mert az író regényei ill. novellái nem voltak elég személyesek (őszinték) nekik. így hát a lélek meztelenségét tekintették előbbvalónak, azt hitték igaznak, vagy valósnak.
holott ez szimpla pornográfia, mert mindig a takaró alá akarunk nézni, hogy lássuk is a lelket, de működése közben. sok nyállal és ondóval.

egy post sohasem lehet sértő (sőt, semmi sem lehet sértő). mindig az általunk alkotott kép a sértő. igaz ez akkor is, ha egy egyenruhás náci rúgja a pofámat, hogy "te büdös zsidó!". miért? mert mindenben a kép a sértő. és miért sért a kép? mert valósnak fogom fel. és akkor mi a valóság, ha nem az, ha egy náci rúgja a pofámat? mi az, ha nem a fájdalom? mi az, ha nem ez a sértés, ez a gyilkolászás, ez a gyötrelem, ami körülvesz?

aki valóságnak fogja fel a fájdalmat, a sértést, a gyilkolászást stb., aki ezt teszi meg alapnak és azt mondja, hogy bizony ez a nagy büdös valóság, akkor mi a helyzet az úgynevezett szép képekkel? hogy az nem más, mint ábrándozás? hogy az csak a lelkem, ami sokat szenved és kell neki a pótszer? a morfium, hogy szépeket lásson? tehát akkor a szép kép nem is a fent említett valóság része? a lelkem, vagy a szellemem csak amolyan kinövés a rút valóság oldalfarán?

na akkor, mi a faszom is a valóság? (kérdezheti egy jól felvértezett Cost Filosz). a valóságot én alakítom a képeimmel. a valóság nem több és nem kevesebb ennél. és ha valami fáj, akkor meg kell vizsgálni, milyen képeket ültettem el magamban, amelyek a szívemet tépik és falják fel esetleg.

egy post létét meg lehet kérdőjelezni, de a post alkotójának személyes döntése megkérdőjelezhetetlen. miszerint milyen post-ot is lehet írni a blogba.
bármilyet.

játék.
egy játék lehet őszinte (igaz) és fals (hamis). játék mindenhol van, de ne menjünk el máshová, mint ahol vagyunk, a blogban.
játszhatok jól a "színpadon" (őszintén), úgy, hogy semmi sem az enyém. ezért eljátszom magam (költő hazudj! - szindróma.) játszhatok úgy is jól, ha csak magam vagyok, úgy ahogy én mondanám, tenném stb. a dolgokat amúgy is, színpadtól függetlenül. meg játszhatok falsul, mert leleplezve vagyok. mert a játék ténye kiviláglik és nem passzol a személyemhez. a személyesség lényege ez, hogy mennyire passzol. és egy személyben van persze sötét és világos oldal. a sötét oldal jobb, ha a blogban, vagy a színpadon vagy akárhol máshol lép elő, mint a valós életben. és hát mondjuk ki, a valós élet nem a színpadon zajlik?

ezért az azonosítás elválasztás is egyben, ha egy post-ot kell szemléljünk a személy (alkotó) kapcsán. ha jól sikerül a játék, az azonosítás azt jelenti, hogy, "úristen, ez az ember ilyen sötét??" de ezt ki sem kell mondani, mert ez a sötét oldal azon nyomban általánossá válik (ha az alkotás tényleg jól sikerült), és ez a sötét oldal máris különállóvá válik, mint ahogyan a jó is, természetesen.

postot csak post-tal lehet megtámadni. kommentet csak kommenttel.

mindig csak a sértésre figyelünk oda, vagy a sértettre. ezzel a hagyománnyal fel kell hagyni. felejtsük el azt az üres feltételezést, miszerint a sértőnek nem fáj a sértés, csak a sértettnek.
a sértés ugyanúgy fáj a sértőnek, de csak abban az esetben, ha a sértés tényleg jól sikerült. ha a sértés nekem is fáj, akkor ez azt jelenti, hogy jó úton járok. mert tudom, hogy az igazat mondom. az igazság fáj és nem csak a Radio Coston. fáj, mert hazudunk még saját magunknak is.

és most egy kis konkrétum is a végére:

a Radio Cost Tízparancsolat miért sértő? mert a zsidó szó van benne? mert a bibliai tízparancsolatot használtam fel?
ez a mondat sértő? "A májusi zsidó aranyat ér!"
sértő az, ha egy mondatnak több a jelentése? vagy sértő az, ha játszunk a szavakkal?

nem, sajnos ezt nem fogadom el.
a sértés tényét persze elfogadom. de ha valaki azt mondja az előbbi kérdésekre, hogy: IGEN!, akkor kénytelen leszek újra elmondani helyette inkább, hogy mi az illető baja, ha sértve érzi magát.

de inkább megmondom most:
"a tízparancsolat költészet, az a bajod. és az, hogy nem látod, milyen kurva nehéz is megsérteni valakit. és még az is a bajod, hogy ami nekem tiszteletadás, az neked fájdalom."

én örülnék már végre, ha valaki mellbedöfne. (de csak egy feltétellel, ha meg is magyarázzák, miért vagyok tuskó, bunkó, vagy csak alpári.)