Showing posts with label roomann. Show all posts
Showing posts with label roomann. Show all posts
Wednesday, September 24, 2014
Monday, February 24, 2014
Thursday, January 30, 2014
Fűzfilm
Retextilnek dolgozom egy pályázat kapcsán, íme az első filmecske, elméletileg lesz még 3-4 belőle különféle termékekről.
Friday, November 22, 2013
Tuesday, October 22, 2013
Tuesday, October 15, 2013
George Dennison: Kell-e nekünk elnök?
Gyerekkönyv részlet a szerző Egy nagy szüreti mulatság c. könyvének 6. fejezetéből Faber and Faber (1972) Mindenki emlékezett, hogy Gólya elrepült, és a farmerektől magokat hozott, és milyen jól közvetítette a magokhoz tartozó utasításokat. Most ahogy a kertben a növények szépen növekedtek, hálájukat fejezték ki ezért Gólyának: A kutya azt mondta: “Jó munkát végeztél Gólya”. Cica pedig azt mondta: “Nem tudnánk nélküled meglenni, öregfiú”. És Gólya erre így válaszolt: ”Igazán köszönöm, köszönöm!” Gólya annyira élvezte ezt, hogy elkezdett büszkén körbe járni, szárnyait hátra csapva. Néha kiválasztott egy helyet, amelyről tudta, hogy a többiek mind elhaladnak arrafelé, és ott megállt és várta a dicséreteket, és ezekre azt mondta: Köszönöm, Valóban, Köszönöm. És ha valaki ezt elfelejtette volna, megtalálta finom módját annak, hogy emlékeztesse rá. A beszélgetést a magvakra terelte, és már nem a növényekről beszélt, hanem mezőgazdaságról. Egyre büszkébbé vált. Megtanult nagyon önérzetesen nevetni, hangja mélyebbé vált. Aztán egyszer bejelentette, hogy elérkezett az ideje annak, hogy egy elnököt válasszanak, és azt mondta, hogy ö maga egy nagyszerű elnök lenne. Egész biztos, Gólya mondta a Mormota. Micsoda az, hogy elnök? Éppen befejezték a vacsorát. A ház előtti füvön feküdtek. Egyedül Gólya állt. El fogom magyarázni nektek – mondta az új nagyon méltóságteljes hangján, és mindannyian tudták, hogy a Gólya most egy beszédet fog intézni hozzájuk. Korábban, ha Gólya beszédet mondott, egyből elkezdte és elmondta, amit mondani akart. Most megköszörülte a torkát háromszor, összeverte háta mögött a szárnyait, és kiegyenesedett. Mondanivalóját így kezdte: “Barátaim, polgártársaim.” “Barátaim, polgártársaim.” Mondta “az a kérdés merült fel, hogy mit jelent egy elnök? Egy elnök ... egy elnök .. valójában mondhatnám valaki aki mindennel törődik. Valóban. Ö gondoskodik mindenkiről és mindenről, ami történik.” “Nagyszerű” mondta a medve. Nagyszerű, ha valaki gondoskodik rólam.” “Ne mond Gólya” mondta Mormota “te tényleg gondomat viseled?” “Természetesen,” mondta Gólya – a legteljesebb mértékben. “És ha valami bajom történik, jönni fogsz és segítesz nekem?” kérdezte Mormota “Pontosan, “ mondta Gólya “Ez tényleg jó” mondta Mormota. “De Gólya” mondta a Medve “te mindenképpen segítenél neki, igaz. Neked nem kell elnöknek lenned ehhez, hogy ezt tedd.” “Ez igaz,” mondta Gólya. “Valóban igaz, de emlékezz arra, hogy Mormota csak egy személy. Az elnök azonban mindenkiről gondoskodik.” “De Gólya,” mondta a Kutya, “mi mindannyian gondoskodunk mindenkiről.” “Ah,” mondta Gólya “mindenki gondoskodik, igen, de mit tud tenni? Az elnök tud valamit tenni. Egy elnök kitalál jó ötleteket.” “Én is azt teszem,” mondta a Cica. “Én is,” mondta az Egér. “Egy elnök törvényeket alkot,” mondta Gólya. “Uh-oh” mondta a Madár. “Nem ettem egyetlen gilisztát sem, Gólya.” “Tényleg nem,” mondta a Medve. “Törvények alatt, “ mondta a Gólya, “én csupán szabályokat értek Nem gondolom azt, hogy én csinálom azokat. Csak kigondolom őket, és azután mindenki megbeszéli, és eldönti, hogy mit akarnak abból megvalósítani.” “De Gólya,” mondta a Cica, “te ezt most is megteheted. Mindannyian megtehetjük.” “Igaz,” mondta Gólya, “ de fogok mondani egy másik példát, egy olyan dolgot, ami mindenkinek a gondja, mint a ház, amiben élünk. Ma reggel észrevettem, hogy egy ablak betört.” “Megjavítottad?” kérdezte a Medve. “Nem,” mondta Gólya. “Azt gondoltam, hogy elmondom nektek és megbeszéljük a dolgot.” “A beszéd nem fogja távol tartani az esőt,” mondta Cica, meg kellett volna javítanod az ablakot, Gólya.” Azt várod tőlem, hogy beszéd közben javítsam ki?" mondta Gólya "Ha te elnök lennél," mondta az Egér, "akkor megjavítanád?" "Természetesen" mondta Gólya. "Vagyis ... találnék valakit, aki megjavítja. Ez egy másik dolog, amit elnökök tesznek. Megtalálják a megfelelő embereket." "Hogyan csinálnád azt?" kérdezte a Cica "Tudod, hogy ki a legjobb ablakjavító?" "Nem" mondta Gólya "Akkor hogyan találnád ki?" kérdezte a Kutya. "Megkérdeznék különböző embereket," mondta Gólya. "Például megkérdezném Cicát, mert ö sokakat ismer." "Akkor gyerünk, kérdezz meg," mondta a Cica. "Nagyon jó Cica," mondta Gólya "ki a legjobb ablakjavító?" "Nem mondom meg neked," mondta Cica. "Micsoda!" mondta Gólya. "Miért nem mondod meg nekem?" "Miért mondanám?" mondta Cica. "Te nem fogod megjavítani az ablakot." "De meg fogom mondani az ablakjavítónak, hogy betört az ablak." mondta Gólya. "Már tudja," mondta a Cica. "De honnan tudjuk, hogy ö meg fogja javítani?" mondta Gólya. "Kérd meg," mondta Cica "De én nem tudom, hogy ki az!" mondta Gólya. "Akkor nem tudsz segíteni nekünk," mondta Cica. A Kutyához fordult és azt mondta, "Ki fogod javítani, öreg csont?" A kutya mosolygott és azt mondta, "Egészen biztos." Hej Gólya, mondta Mormota “mit csinál az elnök?” “Egy másik példa” kiáltotta Gólya. “Egy nagy kő hever a gyümölcsösben. El kell onnan szállítani! Ha én lennék az elnök, találnék valakit, aki kigondolná, hogy hogy lehet onnan elvinni, és találnék valakit, aki onnan el is vinné, és akkor-” A Medve félbeszakította. “Gólya,” mondta “a gyümölcsösben nincs semmilyen nagy kő.” “Tévedsz,” ordította Gólya. “Cica kitalálta, hogy hogy lehet elvinni onnan,” mondta a Medve “és éppen ebéd előtt Kutya és én elvittük onnan.” “Nagyon örülök, hogy ezt hallom” mondta a Gólya. “Mi mindannyian örülünk, hogy ezt halljuk” kiáltotta az Egér. “Én meg különösen, mert a szikla alatt nagyszerű férgek voltak, amiket megettem.” “Mi a fészkes fenéért akarsz elnök lenni?” kérdezte Cica. “Miért?” ordította és elfeledkezett minden méltóságról, ordított és közben csapkodta a szárnyait. “Miért?” ordította. “Mert akkor beszédeket mondhatok, amiket ti meghallgattok. És kapsz egy különösen nagy házat, ahol lakhatsz, és mindenki mindent megcsinál neked, elkészíti neked az ételt és akármerre mész, az emberek azt kiáltozzák “Hurrá, itt jön az elnök!” Vao – mondta Mormota “Ez igen jól hangzik!” “Eltaláltad, ez tényleg jó” ordította Gólya. “Mindenki lehet elnök?” kérdezte a Nyúl. “Mindenki megpróbálhatja,” mondta Gólya, “de szavazatokat kell nyerni. Aki a legtöbb szavazatot kapja az lesz az elnök.” “Mit jelent az, hogy szavazat?” mondta Mormota. “Egy szavazat az a te szavad abban, hogy ki legyen az elnök.” “Én!” ordította Mormota. “Én!” ordította Nyúl. Mindenki azt kiáltotta “Én!” és Medve nevetve leült. “Mindenki elnök akar lenni,” mondta. “Ez képtelenség,” mondta Gólya. “Nem értik a kötelességeiket. Nincs koncepciójuk a munkájukat illetően.” “De Gólya,” mondta Cica “te nem mondtál nekünk semmi épkézláb dolgot arról, hogy mit is csinál egy elnök.” “Munkát szerez a barátainak!” ordította Gólya. “Nekünk van munkánk.” Mondta Medve. “A kertben dolgozunk.” “Megbeszéléseket folytat más elnökökkel,” mondta Gólya. “Ez az amit ö csinál, és amit senki más nem csinálhat helyette.” “Miről beszélgetnek?” kérdezte Cica. “Elnöki kérdésekről!” mondta Gólya “Amit neked nem szabad tudni!” “De akkor, Gólya,” mondta Medve “ha te más elnökökkel vagy elfoglalva, akkor mit csinálsz itt velünk?” “Igen,” mondta az Egér. “Menj és beszélj velük! Szerezd meg a ö szavazatukat!” Csakhogy, mondta Gólya. “Ők is csak magukra szavaznak, mint ti.” “Hé nézzétek!” mondta Cica “A nap nemsokára lenyugszik. Nincs sok időnk.” “Az angyalát,” mondta Medve, és felugrott, “Végezzük a dolgunkat!” fordította: Fóti Péter
Monday, October 14, 2013
Cikkek
Tuesday, October 8, 2013
Beszéd
Kedves Tanáraim! Decemberben, diákként, azért mentünk utcára, mert tudtuk: nincs vesztenivalónk. Nincs mit féltenünk, elvették tőlünk a jövőnket, a kiugrási lehetőségeinket; iskoláinkat, álmainkat feldúlták. Azt mondtuk, nincs mitől tartanunk, csak Mi vagyunk, és amit képviselünk, az érdekeink. Önöknél nem ez a helyzet. Önöknek családjuk, munkahelyük van, de az Önök felelőssége mégsem csak CSAK a szűk családjukra terjed ki, hanem nemzedékek jövőjére is. És most azért vannak itt, hogy mindezt megvédjék. Felelős állampolgárként nem is tehetnének mást, most mégis úgy tűnik, ez a rendszer nem kér felelős állampolgárokból. Önök is választhatnák az új gyermekkort, amikor megmondják, mit tegyen, hol, hogyan, mikor és egyetlen felelősségük, hogy a parancsok be legyenek tartva, cserébe el vannak tartva, ki vannak szolgáltatva szüleik szeszélyeinek. Ennyi. Azt hiszem, Önök, akik itt vannak, sokkal bátrabbak, mint mi voltunk. Az, hogy ma ilyen kevesen vagyunk itt, nem kudarc. Épp csak jelzi, szavak nélkül, hogy miért vagyunk ma itt. Azért, mert félünk. Félünk kimenni az utcára, felemelni a hangunkat, akár itt kint, akár az iskolában, félünk elmondani, hogy nekünk ez az egész rendszer úgy ahogy van, nem tetszik. Nem tetszik, hogy diákként csak azt tanulhatom, ami Állambácsi ízlésének is megfelel, nem tetszik, hogy mindezt olyan formában kell tennem, amiben sem én, sem a tanárom nem lehetünk kreatívak, nem figyelhetünk egymásra, nem lehetünk partnerek. Nem tetszik, hogy egy olyan rendszerben kell tanulnom, ami minden korszerű szakmaiságot nélkülöz, amit parancsolni akaró, hozzá nem értő politikusok tákoltak össze röpke hónapok alatt, és kényszerítették ránk, mint egy kinőtt babaruhát. Nem tetszik, hogy visszafelé tolnak minket, miközben minden jogunk megvan ahhoz, hogy fejlődjünk, tágítsuk módszereinket, hogy haladjunk a korral. Köszönöm, nem kérek az erkölcstanból, ahol azt tanítják, mi a jó, mi a rossz, mi a család, miért betegség a homoszexualitás, egyáltalán, miért bűn Másnak lenni. Köszönöm, nem kérek a szegregált oktatásból, ami társadalmi széthúzást szül, ahelyett, hogy lehetőséget kapnánk arra, hogy megtanuljuk, milyen Együtt, egy társadalom tagjainak lenni, milyen egymást segítve, támogatva, szeretve élni. És nem, nem kérek a folyamatos megaláztatásokból, a semmibe vételből, a leszólásból sem. Az, hogy közel egy éve, amikor diákként, őszintén, magunkért, a jövőnkért, kimentünk az utcára, a kormányzati propaganda csürhének, bajkeverőknek, hazug, felülről pénzelt demagóg uszítóknak titulált minket, mond valamit. Az, hogy azóta is „Minden rendben van, a közoktatási reform sikertörténet, a KLIK elérhető, és létezik, nem csak fantom, a Kello meg előre leszállította a még meg sem rendelt könyveket is, csupa jófejségből.” az is. Az, hogy vannak olyan emberek, akik továbbra is különösebb lelkiismeret furdalás nélkül nyilatkoznak nap mint nap a közoktatás kifogástalan helyzetéről, példálóznak a boldog diákokkal és a még boldogabb tanárokkal, hogy bizonyítsák igazukat, szintén elmond valamit. Nos, ezeknek az embereknek üzenném, hogy ezek a diákok pontosan tisztában vannak a tanáraik helyzetével, és pontosan tudják, miért nem boldogok most. Amit tanárainkkal művelnek, az megaláztatás, az emberi- és morális értékek megcsúfolása. Nem értjük, miért nehezítik meg a munkájukat, ahelyett, hogy segítenék őket. Nem értjük, miért veszik el tőlük a tanítás örömét, szorítják őket nevetséges és felesleges keretek közé, megfosztva őket a kreatív, egyéni, személyre szabott oktatás örömétől. Nem értjük, miért nem bíznak meg bennük, miért követik nyomon minden lépésüket, miért kezelik Őket dilettáns, lusta, dolgozni nem akaró tömegként. Engedjék felnőni a tanárainkat! Engedjenek felnőni minket is! Nem, ma nem vagyunk sokan. Lehetnénk többen is. De azt hiszem, a jelenlegi helyzetben ez egy óriási szám. Egy olyan országban, ahol a tanárok nem merik felemelni a hangjukat, mert minden egyes elejtett szóval, elégedetlen mondattal az állásukat teszik kockára, ahol a kormány nyíltan röhög a markába, amikor meghallja, hogy a pedagógusok tüntetni akarnak, mert pontosan tudja, hogy az általa ellehetetlenített helyzetben soha nem fog vesztesként kikerülni a csatákból. A kormány pontosan tudja, hogy elérte a célját. A tanárok félnek. Félnek, és hallgatnak. Némán lenyelik a legmegalázóbb helyzeteket is, némán tűrik, hogy a kormány megszüntesse a munkahelyüket, megduplázza a munkájukat, semmibe vegye a tudásukat, eredményeiket. Pontosan tudom, melyik tanáromnak, miért kellene most itt állnia. Pontosan tudom, miért vannak most kétségbeesve, miért aggódnak, miért dühösek. És pontosan tudom, miért nincsenek mégsem itt. Nekünk, diákoknak, Tanároknak félre kell tennünk a bennünk megbúvó kisgyereket. Félre kell tennünk, a tegnapi igazságtalan matek 1-es miatt érzett tehetetlen dühünket, a tanítást ellehetetlenítő intézkedések miatt érzett, elfojtott haragunkat, és ki kell állnunk egymás mellett! És ha mi is itt vagyunk, azokkal a tanárokkal, akik vállalták, hogy ma elmondják, ami hónapok óta belülről feszíti őket, többen kapnak bátorságot tőlük, azok is, akik ma otthon maradtak… Aradi Hanga
Wednesday, September 18, 2013
Tolsztoj az iskoláról
„Az iskolát nem úgy hozták létre, hogy az olyan legyen, ahol a gyerekek kényelmesen tanulhatnak, hanem úgy, hogy ott a tanárok kényelmesen taníthassanak. A gyerekek beszélgetése, mozgása, vidámsága, amely elengedhetetlen feltétele a tanulásnak, zavarja a tanárt, és ezért az iskola a kérdések börtöne, ahol a beszélgetés és a mozgás tilos. …a felülről, erőszakkal létrehozott iskolákban a tanár nem a juhok pásztora, hanem azok börtönőre. Ahelyett, hogy belátnák, a siker feltétele adott helyzetben az, hogy tanulmányozzák azt a dolgot, amivel foglalkozniuk kellene (az oktatásban ez a „tárgy” a szabad gyerek), úgy akarnak tanítani, ahogyan ezt maguk megszokták, és a legjobbnak találják. Ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor sem a tanítás módját változtatják meg, hanem inkább a gyermeki természet megváltoztatására törekednek. Ebből a tendenciából keletkezett és ma is keletkezik az a rendszer (Pestalozzi), amely megengedi a „mechanikus kioktatást”, azt az örök tendenciát, amelynek célja, hogy függetlenül a tanártól és a tanulótól, a módszer egy és ugyanaz maradhasson.” A tanulókkal úgy kell bánni, mondja Tolsztoj, mint aki eszes és gondolkodó lények. Csak ebben az esetben fogják ezek lényegesnek tartani a rendet, és az ennek megtartásához szükséges önkormányzatot. Ha a gyerekek valóban érdeklődnek az iránt, amit a tanár tanít nekik, akkor mondta, ritkán lesz rendetlenség, és ha ez mégis megtörténik, akkor az érdeklődök a többieket rá fogják venni arra, hogy azok is figyelemmel legyenek. „Amikor Tolsztoj előre elgondoltan elhagyta a termet egy óra közepén, hogy tesztelje tanulóinak viselkedését, akkor azok nem törtek ki rendetlenkesésben, mint ahogy azt Tolsztoj korábban Nyugat-Európai utjain iskolákban megfigyelte. Amikor elhagyta a termet és a gyerekek teljes szabadságnak örvendhettek, akkor továbbra is ugyanúgy viselkedtek, mintha ö bent lett volna. Kijavították és dicsérték egymás munkáját, és gyakran teljes csend lett. Ilyen eredmények, magyarázta, természetesek egy iskolában, ahol a gyerekeknek nem kötelező a részvétel, vagy a bentmaradás és az odafigyelés.
Monday, September 16, 2013
Szent-Györgyi Albert az iskoláról
Szent-Györgyi Albert, 1930-ban írta a következő sorokat: "Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük. ... Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. ... Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom."
Sunday, September 8, 2013
George Dennison: A gyerekek élete c. könyvéből
Érdemes megjegyezni, hogy az Első Utcai Iskolába járó gyerekek szülei két kivétellel nem voltak az iskolai szabadság hívei. A maguk részéről hittek a kényszerben, a jutalmakban és büntetésekben, a formális fegyelemben, az ellenőrző füzetekben, a házi feladatokban, és a bonyolult iskolaépületekben. Zajos osztályainkra és közvetlen hozzáállásunkra görbe szemmel néztek. Gyerekeiket nem azért járatták hozzánk, mert egyetértettek módszereinkkel, hanem mert nem volt más, amibe kapaszkodhattak volna. Amint azonban a hónapok múlásával a korábbi iskolakerülőkből lelkes diákok váltak, és ahelyett, hogy állandóan kudarcot vallottak volna, elkezdtek tanulni, a szülők levonták a következtetéseket. Az első év végére lelkesen támogatták az iskolát.
Nem volt iskolai adminisztráció. Kicsik voltunk és nem volt rá szükségünk. A szülők végül ezt is elfogadták. A tanárok kompetenciájáról maguk is meggyőződhettek, miként a tanulás aktusán keresztül a gyerekek is. A szülők korábban általánosan rossz tapasztalatokat szereztek az iskolai adminisztrációról, a puding próbája pedig természetesen az evés volt: a gyerekek vidámabbak voltak és tanultak. Az adminisztráció maguknak a gyerekeknek soha nem hiányzott.
Nem vezettünk ellenőrzőket. Minden gyereket ismertünk, szeszélyeikkel, képességeikkel, és fejlődésük problémáival együtt. Ezeket az ismereteket nem lehet kis füzetekben rögzíteni. A szülők ezt is elfogadták végül. Ez az eljárás csökkentette aggodalmaikat az életben, hiszen az osztályzatok amúgy sem jelentettek nekik sokat, legfeljebb a problémák homályos érzését, vagy hasonlóan homályos megerősítést, hogy rendben mennek a dolgok. Amikor kíváncsiak voltak, hogy a gyerek hogyan halad, egyszerűen megkérdezték valamelyik tanárt.
Nem írattunk dolgozatokat vagy versenyszerű teszteket. Fontos volt, hogy tisztában legyünk a gyerekek tudásával, de még fontosabb volt, hogy megismerjük, hogyan tudják azt, amit tudnak. Semmit sem tudunk meg Maxine-ról, azzal, hogy Elenát vizsgáztatjuk – ezért nem írattunk összehasonlító teszteket. Ezeket az utálatos összehasonlításokat a gyerekek sem hiányolták, a tanárok pedig megmenekültek attól az abszurd kötelezettségtől, hogy több tucat egyéniséget egyetlen uniformizált skála szerint osztályozzanak.
forrás
Sunday, August 25, 2013
Tuesday, August 20, 2013
Thursday, July 4, 2013
Film cost
lenyűgöző film... nemis annyira film, inkább fotósorozat... bár végülis minden film fotók sorozata :)
Wednesday, June 26, 2013
Friday, June 21, 2013
Subscribe to:
Posts
(Atom)
