A hétvégén rendben lezajlott a Vidám Vikkend Vidéken elnevezésű programsorozat első komolyabb tesztrendezvénye. A létszám kezdetben nem volt túl jelentős ugyan, de hamarosan kiegészült déli szomszédom, a nagy vikkendező hírében álló Sándor gazda személyével - igaz, az alábbi felvételhez csak a hangját adta. Nagyon szépen szaval, fiatalabb korában a rádióban is szerepelt állítólag.
A töpörtyű és a hagyma gyorsan fogyott, a szenzációs ízű kolbász nemkülönben (a hozzávalót Pajti barátom fűszerezte és keverte, köszönet érte), az új székek jól szuperáltak a gang mérsékelten egyenletes tégláin, az öreg Slavia pedig kicsit aláhordott, ám szerencsére senki nem sérült meg komolyabban.
9 perces, színes, magyarul beszélő, szélesvásznú:
Showing posts with label négyszögöl. Show all posts
Showing posts with label négyszögöl. Show all posts
Tuesday, December 9, 2008
Vikkend
Thursday, November 13, 2008
Wunderhaus
Forgattam őszi felvételeket színes filmre, parancsoljatok. A baromfi nem az enyém, de elfogadnám, jól néz ki.
A fűnyíró sem az enyém.
Tuesday, November 11, 2008
Szomszédom, Han Solo
Emlékeztek, ugye, hogy C3PO A birodalom visszavágban folyton Solo kapitány tetteinek valószínűségét számolja, és többnyire az esélytelen matematikai megfelelőjéhez közelítő értékeket kap. Solo kapitány persze fittyet hány az esélyekre, a legnagyobb lehetetlenségeket is megcsinálja, mert ő akkora ász. Vannak ilyenek az életben is.
Ott van mindjárt az északi szomszédom.Ma délután három óráig ő is csak egy egyszerű szomszéd volt. Néha eldiskuráltunk a kerítés mellett, referenciának használtam az epresét a saját telepítésemhez, levideóztam a baromfiudvarát, és talán ez minden. De ma nagyot nőtt a szememben. Számomra innentől ő a helyi Han Solo.
Történt ugyanis, hogy bementem a községházára jelezni, hogy van házam, és szeretnék adót fizetni, ha kell. A hivatalnoknő igen készségesen elmagyarázta, hogy majd csak a következő évtől kell ilyet, addig is fölírta az adataimat. Amikor a nevemhez ért (ez a rész egyből az elején volt), megállt a kezében a toll, és idegesen az asztalon pihenő kamerámra nézett (nálam volt, előtte videóztam a falut).
- Magának tényleg ez a neve?
- Igen, tényleg.
- Nem viccel, tényleg?
- Nem viccelek, ide is van írva, tessék nézni.
- De hát nálunk lakik már egy ilyen nevű.
- Na, ez érdekes. Merrefelé lakik?
- Na ez az érdekes, mert kettővel maga mellett.
- ...
- ...
Tehát a második szomszédomnak teljesen ugyanaz a neve, mint nekem, vagyis a szomszédom mindkét szomszédját ugyanúgy HÍVJÁK. Ha mondjuk Kovács Istvánnak, vagy Csang Vej-nek hívnának, nem is lenne ebben semmi különös, elég gyakori mindkettő. De ahhoz, hogy valakinek mindkét szomszédját úgy hívják, mint engem, kell némi Han Solo-ság. Értitek ezt? Ááááá!
(A másiknak csak a gúnyneve - Copfos - volt ismert eddig a faluban, mert nemigen beszélget senkivel. Ezek szerint Han-nal sem beszélt még, mert csak szólt volna, amikor bemutatkoztam, hogy már lakik egy ilyen nevű mellette.)
Wednesday, August 27, 2008
Szomszédnak lenni jó
Volt ugye a spekulánsos eset még a legelején, amikor attól féltem, hogy lécekkel várnak majd a határba'. Örömmel jelentem, azóta gyökeresen megváltozott a közhangulat.
A ma délutáni "tűzifát a góréba" projekt közben többször is átjött déli szomszédom, Sándor gazda. Szemügyre vette a munkafolyamatot, adomázgatott, szóval tartott, majd visszavonult birtokára.
Valamivel később - mint utólag megtudtam, az állatok etetése után - megjelent az utca felőli kapuban egy 10-es típusú szabvány tojástartóval
, hogy azt (pontosabban a tartalmát) a felesége küldi. A "nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el" udvariassági formula után még ő szabadkozott, hogy sajnos nem mindegyik tojás olyan nagy. Teljesen jogos, nem volt mindegyik ugyanolyan nagy, ennek köszönhetően a kisebbeket az egyik oldalra csoportosítva éppen be lehetett csukni a tartót, az olyan nagy méretűeknél pedig egyáltalán nem, mert akkorák voltak.
Valahogy viszonoznom kellett ezt a tízes csomagot, hátrahívtam tehát a kertbe, hogy cserébe adnék neki párat a goldenből, lassan érik már, a kredenc tetején sokáig eláll. Sándor gazda inkább a földre potyogottakat nézegette a disznóknak, de végül meggondolta magát (mondván, a savanyút nem szeretik a disznók), és inkább szedett kettőt a fáról.
Kettőt.
Kértem, hogy ne vicceljen ezzel a kettővel, vigyen még, és a kezébe nyomtam további hármat, de többet már tényleg nem fogadott el, és jó éjszakát kívánva visszavonult.
Öt perc múlva ismét nyílt a kapu, és ezúttal egy szatyor nyári almával tért vissza a saját terméséből. Állítólag nem olyan finom, mint a golden, de a felesége nagyon szereti. Itthon megszámoltam, 11 darab alma volt benne. Egyet megettem még a helyszínen, (mondanom sem kell, nagyon finom volt), tehát eredetileg egy tucatot kaptam cserébe az én öt goldenemért.
Valamivel később - mint utólag megtudtam, az állatok etetése után - megjelent az utca felőli kapuban egy 10-es típusú szabvány tojástartóval
, hogy azt (pontosabban a tartalmát) a felesége küldi. A "nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el" udvariassági formula után még ő szabadkozott, hogy sajnos nem mindegyik tojás olyan nagy. Teljesen jogos, nem volt mindegyik ugyanolyan nagy, ennek köszönhetően a kisebbeket az egyik oldalra csoportosítva éppen be lehetett csukni a tartót, az olyan nagy méretűeknél pedig egyáltalán nem, mert akkorák voltak.Valahogy viszonoznom kellett ezt a tízes csomagot, hátrahívtam tehát a kertbe, hogy cserébe adnék neki párat a goldenből, lassan érik már, a kredenc tetején sokáig eláll. Sándor gazda inkább a földre potyogottakat nézegette a disznóknak, de végül meggondolta magát (mondván, a savanyút nem szeretik a disznók), és inkább szedett kettőt a fáról.
Kettőt.
Kértem, hogy ne vicceljen ezzel a kettővel, vigyen még, és a kezébe nyomtam további hármat, de többet már tényleg nem fogadott el, és jó éjszakát kívánva visszavonult.
Öt perc múlva ismét nyílt a kapu, és ezúttal egy szatyor nyári almával tért vissza a saját terméséből. Állítólag nem olyan finom, mint a golden, de a felesége nagyon szereti. Itthon megszámoltam, 11 darab alma volt benne. Egyet megettem még a helyszínen, (mondanom sem kell, nagyon finom volt), tehát eredetileg egy tucatot kaptam cserébe az én öt goldenemért.
Sajnos hónapok óta nem találom a fényképezőm kábelét, ezért nem tudom fotókkal dokumentálni az esetet, pedig beállítottam őket kompozícióba is.
Friday, August 22, 2008
Tuesday, August 19, 2008
Fordított gólem
Rájöttem, hogy van egy csomó tárgy, amikkel vajon mit kell csinálni.
Mert hogyan van az, hogy amikor az ember vesz egy házat, akkor ahhoz nem csak a ház tartozik, meg a kert (amelyekért lényegében az egész adás-vételt kitalálta), hanem az előző tulajdonos teljes tárgykészlete is?
Szóval az előző tulajdonosnak már semmilyen tárgy nem kell, hátrahagyta az összeset, de tényleg az összeset, ami addig körülvette őt. Biztos sokhoz tartozik egy történet, amit csak ő ismert (a volvós törölközőt eredetileg is falvédőnek vette, vagy közben gondolta ki?), pár emlék, ilyesmi, de most akkor a vevő mi a fenét csináljon ezekkel? Mert óhatatlanul is elkezd összerakni magának ezekből a tárgyakból egy embert, újraírja a történeteiket, az innen-onnan hallott elemekkel színesíti, pontosítja az idegent, a végén talán már össze is barátkozik vele, együtt gazolják a járdát a közös sarabolóval, metszik a szilvát, amit az idegen elhanyagolt, de a vevő megmutatja, hogy hogyan kellett volna.
Vajon mennyire pontatlan az így összerakott ember az eredetihez képest? Ha egyszer valakinek alkalma nyílna a mi tárgyainkkal (és csak a tárgyainkkal) ilyen kapcsolatba kerülni, akkor milyen képet rajzolna rólunk ezekből? Hová kerülnének a hangsúlyok? Mennyire tolódnának el magunkhoz képest? Egyáltalán rosszabbul, vagy jobban lehet-e így, az összes tárgya alapján megismerni valakit, mint a hagyományos módon? Mikor tévedünk nagyobbat?
Nem mintha érdekelne, csak úgy kérdezem :)
Friday, August 15, 2008
Organikus szilva
A házról már írtam; tornáccal, kerttel, tekintélyes pincével rendelkezik. Van pár gyümölcsfa is hozzá, és bár számuk a gaz miatt egyelőre nem egyértelmű, de óvatosan saccolva a tíz és a tizenöt közé tenném őket.
Lesz majd több is a hostélyban, úgy tervezem, de azt egyelőre Sanyi bácsi, a fáradhatatlan történetmesélő használja tritikálé termesztésére (pontosabban learatta már, de még nem egyeztem meg vele a továbbiakról). Addig is a meglévőkkel kellene dűlőre jutni.
Az első kertben az alma elkapta a moníliát, pár hét alatt ledobta az összes levelét, egyelőre nincs mit kezdeni vele. Tavasszal lepermetezem rézgáliccal, egy gyenge metszés is ráfér, aztán meglátom, mit szól az új gazda trükkjeihez.
A barackok öregek, félig elszáradtak, túl közel állnak egymáshoz, és olyan magasak, hogy létrával is alig lehet leszedni azt a pár satnya termést, szóval fáj a szívem, de megválok tőlük.
A hátsó kert fái (pár körte és alma, meg egy fiatalka meggy) egyelőre túl megközelíthetetlenek, bár messziről rendben vannak. Pár hét múlva visszatérek rájuk, ha sikerül megszabadulnom a gaztengertől.
És addig?
Addig szerencsére ott van a két szilva, szüretelhető állapotban, műveletlenül burjánozva a utcafronti ablakok előtt - annyira műveletlenül, hogy még laikus szemmel nézve is könyörögnek a szakszerű metszés után. Utólag egyértelmű, hogy az organikus a legmegfelelőbb kifejezés az állapotukra.
Hetekkel ezelőtt kinéztem magamnak őket, főleg a jobb oldalit, elolvastam az összes szakkönyv ide vonatkozó fejezetét, izgatottan csemegéztem a gazdabolt metszőolló- és fűrész-részlegének termékei között, aztán ma, mintegy az előkészületek megkoronázásaként egy újabb könyvet vettem az antikváriumban (nem volt apróm a parkolójegyre, és jobb ötletnek tűnt ezzel fölváltani az nagy pénzt, mint egy kólával), amiből végre sikerült beazonosítanom a típust. Elterjedt fajta, szüret után, ősszel metszhető, satöbbi, satöbbi... de a neve! A neve nem más, mint Stanley.
Stanleyről nekem egyből HAL 9000 jut eszembe. Úgy tűnik, másoknak is.
Lesz majd több is a hostélyban, úgy tervezem, de azt egyelőre Sanyi bácsi, a fáradhatatlan történetmesélő használja tritikálé termesztésére (pontosabban learatta már, de még nem egyeztem meg vele a továbbiakról). Addig is a meglévőkkel kellene dűlőre jutni.
Az első kertben az alma elkapta a moníliát, pár hét alatt ledobta az összes levelét, egyelőre nincs mit kezdeni vele. Tavasszal lepermetezem rézgáliccal, egy gyenge metszés is ráfér, aztán meglátom, mit szól az új gazda trükkjeihez.
A barackok öregek, félig elszáradtak, túl közel állnak egymáshoz, és olyan magasak, hogy létrával is alig lehet leszedni azt a pár satnya termést, szóval fáj a szívem, de megválok tőlük.
A hátsó kert fái (pár körte és alma, meg egy fiatalka meggy) egyelőre túl megközelíthetetlenek, bár messziről rendben vannak. Pár hét múlva visszatérek rájuk, ha sikerül megszabadulnom a gaztengertől.
És addig?
Addig szerencsére ott van a két szilva, szüretelhető állapotban, műveletlenül burjánozva a utcafronti ablakok előtt - annyira műveletlenül, hogy még laikus szemmel nézve is könyörögnek a szakszerű metszés után. Utólag egyértelmű, hogy az organikus a legmegfelelőbb kifejezés az állapotukra.
Hetekkel ezelőtt kinéztem magamnak őket, főleg a jobb oldalit, elolvastam az összes szakkönyv ide vonatkozó fejezetét, izgatottan csemegéztem a gazdabolt metszőolló- és fűrész-részlegének termékei között, aztán ma, mintegy az előkészületek megkoronázásaként egy újabb könyvet vettem az antikváriumban (nem volt apróm a parkolójegyre, és jobb ötletnek tűnt ezzel fölváltani az nagy pénzt, mint egy kólával), amiből végre sikerült beazonosítanom a típust. Elterjedt fajta, szüret után, ősszel metszhető, satöbbi, satöbbi... de a neve! A neve nem más, mint Stanley.
Stanleyről nekem egyből HAL 9000 jut eszembe. Úgy tűnik, másoknak is.
Tuesday, June 24, 2008
A falu szerint ugyanakkor
Szóval, ugye, van ez a ház. Később esetleg majd leírom, hogy hogyan keveredtem a társaságába, de amióta hallottam, hogy a posztmodern nem követeli meg az előzmények kibontását, azóta én is megelégszem az aktuális tényekkel.Tehát adott a ház, és a hozzá tartozó földbirtok. Ha minden simán megy, pár hét múlva kulcsom is lesz hozzá, de addig csak az utcafront felől bámészkodom befelé, meg néha stikában belógok a hátsó kapun a másik telek felől, amennyiben a (leendő) szomszéd bácsi felajánlja ezt a lehetőséget. Hozzáteszem, mindig felajánlja, akárhányszor arra tévedek, és ő véletlenül ott tesz-vesz a saját portája előtt.
- Nem akar bemenni? - és jobb kezével vízszintes ívet húz a levegőbe, modellezve ezzel a bemenés leegyszerűsített pályáját.
- Nem, köszönöm, majd ha lesz kulcsom.
Többnyire így kezdődik a diskurzus, aztán a vége rendszerint az, hogy a hátsó udvaron találom magam, valahol a budi és az istálló közti félméteres fűben.
- Ez itt az én szénám, majd elviszem - ehhez a mondatához nem tartozik mozdulat; a bodzabokor melletti területen egyetlen szénarakást látok, nyilván abból valamelyik az övé -, meg azt a farakást is, ha már úgy lesz.
Ha már úgy lesz, ugye.
Az úgy az én esetemben azt jelenti, hogy odaadok egy bizonyos összeget három embernek, és onnantól kezdve enyém a ház istállóval, budival, minden egyébbel együtt. A szőlőt idén viheti az öreg, ha már rendben tartotta azt a pár tőkét, de jövőre én is megkóstolnám. Szerintem tehát így lesz valahogy, esetleg egy-két tervvel kibővítve a dolgot.
Helyi dialektusban az úgy valami sokkal ördögibb tervvel egyenértékű.
Kifizetem azt a három embert, eddig oké, majd eladom a házat pofátlanul többért, hiszen - mint azt ma megtudtam - elterjedt a faluban a szóbeszéd, miszerint valójában ingatlaspekuláns vagyok. Az ügyvédem (akin keresztül értesültem erről az új foglalkozásomról) persze cáfolta az egészet, de a ravasz helyiek egy ügyvéd szavától nyilván nem mennek lépre, sőt, inkább megerősítve érzik magukat az igazukban.
Félek tőle, hogy legközelebb már lécekkel várnak a határban, annyira ellenem fordul a közhangulat.
Subscribe to:
Posts
(Atom)
