Gloomy Színház

ezért nehéz ez a színház dolog. ha le akarjuk írni. közhely, de mint olyan, igaz: nem rögzíthető. nem úgy. ha valakinek volt idege végignézni az előadás trailer-jét, vagy mi is ez, abból kiderül, hogy a téma nem is volt rossz (csak a trailer, hát. a színház ott, akkor, úgy érvényes. és kész.). sőt, egyre érdekesebbé vált, amikor az ember rájött, hogy a videón és a színpadon szereplő nők mindegyikének neve salamon eszter, és hogy az egész egy nyomozás a világon fellehető salamon eszterek történetei után. nagyon trendi; a dokumentimszínház, az oral history, a performansz, a video-art és koreográfia keveréke. és bár olykor nekifeszült az ember ennek a személyességnek, hogy akkor én, a T. Néző mit is kezdjek ezzel, hogy van egy salamon eszter, aki meghalt a lágerben anno, és egy, aki zalaakárhol lakik, egy meg csellózik egy heavy metál zenekarban, egy meg, a gloomy-s kislány énekesnő akar lenni, és a táncos-koreográfusnő, aki rendezte az egészet, szinte menekült a magyar szürkeségből, ahol táncosnőként csak a klasszikusra volt esélye az "átkosban". mégis, bár nem tudom, mi igaz az egészből, hol a valóságos határa, mindegyik történetszeletkében volt valami, ami az én történetem is (mondjuk nőként, szubjektumként, magyarként, európaiként), vagy engem is foglalkoztat. és élőben még a gloomy sunday sem volt idegesítő, a technikai megoldások meg kifejezetten ajánlhatók: a vetítő vásznon szereplők mintha egy térben lettek volna a színpad terében levőkkel. aztán nem hitt az ember a szemének: a színpadon végül két ugyanolyan táncosnő állt, két salamon eszter. nem káprázat és mégis. a színház is képes erre, a fény, a kosztüm, a smink, az effektek, élőben. és hát 800 valahányan vannak amúgy. az eszterek, a salamon eszterek. belőletek vajon hány van? utána néztetek már?

Read More...

Summary only...