Radio Cost: szerelem

Wednesday, April 4, 2012

Music Cost - Tomasz Stanko

...csendes este, itthon, halas tésztát és vörösbort, közben ez a zene
...meglátom magam kívülről és vigyorogva annyit mondok:pfuj
...de tudjátok mit? sznob szerda - szerelem csütörtök

Thursday, April 28, 2011

A Danuviás fórumról az egyik úr szerel.

Ő a hazai Danuviázás atyja, kijelenthetem, hogy már a motor történelmének része, teljesen önerőből, úgy mondanám szerelemből könyvet írt róla, a történetéről, a felújításról, most pedig egy többrészes kis újságszerűséget ad ki, "gyakorlati tanácsok" címmel. Óriási arc!

Több videója is van, elgurult egyszer egészen Imoláig. Aki nem utazott még nagyot, nem tudja mekkora az öröm :)

Ezek mind a saját motorjai. Általában a nappaliban alszanak :) A legelső a sorban azért van rajta a sok papír, mert így csomagolták anno a gyári új alkatrészeket, tehát ez legnagyobbrészt ilyenekből épül fel :)

Nagyon jó arc, nagyon segítőkész, elismerésem és tiszteletem az övé!

Saturday, March 6, 2010

Saturday, July 11, 2009

TV Cost - Music - L'amour

...és jó estét mindenkinek!

...gondoltam, most már adok az érzelmeknek is egy kicsit, andalító, francia, füleimnek és egyéb, ilyen szép nyugodt nyári estén mi mást is kívánhatnék, fogjuk hát egyikkel a kedvesünk kezét, másikkal a boros üveg nyakát és ha összefut a nyál, csak mosolyogjunk, szívem...

Sunday, February 8, 2009

szitu

...épp a Truffaut-Hitchcock interjú könyvet olvasom megint, és van benne ez a szitu, ami mindig is tetszett. Hitchcock meséli:

"Nagyon erős volt bennem a szándék, hogy meg ne törjem valahogy a jelenet érzelmi feszültségét; maga a szándék, azt hiszem egy nagyon tanulságos franciaországi élményben gyökeredzik, amelyben néhány évvel korábban volt részem.
A Boulogne-ból Párizsba tartó gyorsvonaton ültem, épp Étaples-on gördült át meglehetős lassúsággal a szerelvény. Vasárnap délután volt; a vonatablakból nagy gyárat lehetett látni, vörös téglából rakott tégla épületeket, és a fal mellett egy fiatal párt; a lány a fiú karjába kapaszkodott, a fiú pedig épp vizelt, arccal a falnak fordulva. A lány, karját a fiú karjába öltve, a szükségét végző fiút figyelte, majd a lassan elhúzó vonatot, majd megint a fiút. Egyszerre úgy éreztem, íme, egy igazi "jól bejáratott", "működőképes" szerelem."

Monday, September 22, 2008

"... egy ember életében két fontos időpont van: születése és halála. Minden amit közte teszünk, nem is igazán fontos."

Jacques Brel, született Jacques Romain Georges Brel

a minapi Royal Cinemában vetített spanyol film varázslatos perceinek egyikén a jelenetbeli tévé egy fekete fehér felvételen franciául éneklő férfit mutatott.
mivel sokak szerint az egyik legkarizmatkusabb frankofón énekesről van szó, had álljon itt amivel a net oltani tudja tudásszomjunkat

Jacques Brel, született Jacques Romain Georges Brel
(Schaerbeek, 1929. április 8. – Párizs, Bobigny negyed, 1978. október 9.) belga származású, francia nyelvű legendás énekes-dalszerző. Sokak által költőként is tisztelt művész, aki minőséget és rendkívüli elbeszélő erőt adott dalszövegeinek.
Bár a Brel-ek franciául beszéltek, flamand származásúak. Néhányuk Zandvoorde-ból eredezteti magát. Brel apja társtulajdonos volt egy papírgyárban és Brel ebben a cégben kezdett dolgozni, apja nyomdokait követendő. Nem volt érdekelt a témában túlságosan, annál több érdeklődést mutatott a kultúra iránt. Csatlakozott a katolikus-humanista fiatalok szervezetéhez a Franche Cordée-hez, ahol énekelt és színészkedett. Itt találkozott Thérese Michielsen-nel (Miche). 1950-ben összeházasodtak.
Az 50-es évek elején Brel kisebb eredményeket ért el Belgiumban maga írta dalainak előadásával. A 78rpm record (La foire/Il ya) megjelentetése lett ennek gyümölcse.

1954-től Brel komolyabban folytatta a külföldi karrierépítést. Felmondott munkahelyén és Párizsba költözött, zenét írt és énekelt a városi kabaréban és zenetermekben, ahol a színpadon nagy energiával adta elő dalait.
1956-ra Európában turnézott és felvette Quand on n'a que l'amour című dalát, amivel felhívta magára a nagyközönség figyelmét.

Az 50-es évek végére Miche és Brel három lánya visszaköltözött Brüsszelbe. Családja ettől kezdve külön életet élt. Barátja, Georges Pasquier ('Jojo') és a zongorista Gérard Jouannest és François Rauber hatására Brel stílusa változásokon ment keresztül. Nem volt többé katolikus-humanista trubadúr, de elkeseredett énekeket írt a szerelemről, halálról és a harcról amit életnek hívnak. Zenéje komplexebb lett és témái változatosabbak lettek, felfedezve a szerelmet (Je t'aime, Litanies pour un Retour), a társadalmat (Le Singes, Les Bourgeois, Jaures) és a lelki összetevőket (Le Bon Dieu, Dites, Si c'Était Vrai, Fernand ). Munkája nem korlátozódott egy stílusra. ugyanolyanprofi volt a humoros kompozíciókban (Le Lion, Comment Tuer l'Amant de la Femme…) mint az emocionálisabb tárgyúakban (Voir un Ami Pleurer, Fils de …, Jojo).

Brel pontos megfigyelőkészsége a mindennapi élet innovatív és kreatív leírójává tette ritkán tapasztalható költőiséggel. Intelligens szóhasználata hatásos, igen vizuális és jelentésteli szókinccsel.

Brelnek jó érzéke volt a metaforákhoz is, ahogy a Je suis un soir d'été c. dalban.

Bár a szövegírás mesterének tartották, zenei témái is elsőrangúak voltak, és itt sem korlátozta magát egy stílusra. Ritmusos, életteli, elbűvölő hangnemben (mint a L'aventure, Rosa, Au printemps) de szomorú andalgó dalokat is (mint a J'en appelle, Pourquoi faut-il que les hommes s'ennuient - mért kell a férfinak unatkozni) szerzett.

Brel romantikus líraisága néha a sötét és keserű iróniába hajló. Finoman érzelmes dalaiban alig leplezett frusztráció és neheztelés villan át. Bensőséges és szenvedélyes portrékat fest a társadalom ún. söpredékéről: az alkoholisták, csavargók, és drogfüggők, prostituáltak tűnnek fel a Jef-ben. A La chanson de Jacky és Amsterdam könnyű szentimentalizmust áraszt, és nem szégyellte saját, mások számára talán visszataszítóan ható életstílusát is lefesteni.

Szinte kizárólag franciául írta és vette fel dalait, és a francia nyelvterületeken széles körben elismerték, minden idők legjobb francia szerzőjeként.

Flamandnak vallotta magát és flamand énekesként mutatkozott be a világ számára – mondván, moi je suis un Flamand a francia televízióban. De ugyanakkor gúnyolta a rusztikus flamand életet komikus dalában a Les Flamandes -ban.

Későbbi karrierje során politikai dühe a Flamingant-ok ellen irányult, ahogy a La, la, la (1967) és szavai: „Vive les Belgiens, merde pour les flamingants” (hosszú életet a belgáknak és halált a flamandizálókra). A Les Flamandes -ban (1977) Brel a részletek tökéletes ignorálásával festett portrét a flamandizálókról. Kissé elnagyoltan fogalmazva: „Nazis durant les guerres et catholiques entre elles” (nácik a háborúk alatt és katolikusok két háború között). Lányát, France Brelt, idézve „…nagyon flamand volt. Hitt a nevelésben, a kemény munkában, mindig pontos volt. A családunk flamand karakterű sok tekintetben, Jacques büszke volt flamand vérére. ”

„Ha király lennék”- Brel maga mondta egyszer- „minden flamandot vallóniába és minden vallont flandriába küldenék hat hónapra. Mint a katonaságban. Családban élnének és ez minden etnikai és nyelvi problémát gyorsan megoldana. Mert mindenkinek ugyanúgy fáj a foga, mindenki szereti az anyját, és mindenki szereti vagy utálja a spenótot. És ezek azok a dolgok amik igazán számítanak. ”

Bár Franciaország volt Brel lelki otthona, és ellentmondásos kijelentésekkel élt hazájával Belgiummal kapcsolatban, legjobb szerzeményei dicsérik Belgiumot. (Le plat pays vagy Il neige sur Liege)

Színészként a Nagybátyám Benjamin c. filmben Claude Jade, valamint a L'emmerdeur -ben Lino Ventura szereptársaként szerzett hírnevet. Fellépett a L'Homme de la Mancha c. musicalben és játszott filmekben, bár filmbeli alakításait nem tartják épp hasonló kaliberűnek mint a musical fellépéseit. 1969-ben megkapta a Mon Oncle Benjamin főszerepét. A Messzi Nyugat c. komédiát amit ő rendezett, társírója volt és szerepelt is benne, jelölték a Cannes-i Filmfesztiválra 1973-ban.

Húsz évig ő volt a legnagyobb csillag, elismertséget szerezve a francia nézőközönség köreiben. 1973-ban Francia Polinézia szigeteire vonult vissza. Csak 1977-ben tért vissza Párizsba ahol felvette utolsó albumát, ami kitűnő fogadtatásra talált.

Erős dohányos volt, és 1973-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála. 1978-ban halt meg. A Calvary Temetőben temették el Atuona-ban (Hiva Oa, Marquesas Szigetek, Francia Polinézia) – nem messze Paul Gauguin sírjától.

Brel pilóta is volt. Első pilótaigazolványát 1964-ben kapta és vett egy Gardian Horizon-t, amit később Wassmer 40-re cserélt. Majd továbblépett 1969-ben első IFR kvalifikációjával a Les Ailes repülőiskolában Genfben, Svájcban. Folytatta gyakorlatait míg segédpilóta kvalifikációt nem szerzett Lear 25-re. Késői éveiben egy kis duplamotoros géppel repült és repülő-taxisként is szolgált.

Brel hajózott is.

A brüsszeli metro egyik állomását a tiszteletére keresztelték el. Jacques Brel metro állomás, az 1B vonalon.

Brel mai napig téma Franciaországban. Persze régi, oldies, de dalai nem függnek a divattól. A legendák közvetlen alakjáról, megnyerő emberségéről máig élnek.
például
francia ismerősöm apja még nyárimunkán Nizzában egyszer vacsorát szolgálhatott föl neki, és máig megőrizte azt az ötvenfrankost, amit a tányér alá rejtve borravalóként talált, miután Brel elment, mivel még aznap este repült, és málnaszörpöt ivott, mert az legalább színében hasonlít a borra.

alakja kétségtelenül azért maradhatott meg ilyen tisztán, mert meghalt, nem öregedett bele a sikerbe, de lírája olyan egyedülálló volt, hogy sokan (franciák) úgy tartják, vele a szerelem is meghalt.

nyugodjék békében