London Travel 8

nem csak angliában vagyok, hanem immáron a krisztusi korban is. társadalmi csapongásaim számbavétele vázlatosan. egy amolyan curriculum vitae.

elég távol vagyok mindahhoz - úgy kívül, mint belül-, hogy elkészíthessem rövid beszámolómat, vagy mondjuk kis számvetésemet eddigi szerepvállalásaimról ebben a kurva nagy életben. azaz hogyan lesz a London Tripből London Travel.
gyorsan mozognak bennem a dolgok, így akinek két hónap kell, hogy feltegyen önmagának kérdéseket a külföldi tartózkodásával kapcsolatban, nekem elég 3 hét is, hogy lássam, merre hány lépés, persze csak magamban. és hogy ez lenne e a végleges megfogalmazásom? nem nem, ez csak a mostani.
de kezdjük az elejétől:
pesten születni és nem ott élni, ez nekem gyanús. biztosan dolgom van még ott.
dunaújvárosban az első év, semmire nem emlékszem. aztán Baja, az óvoda, és az első gyomorgörcsök megjelenése. kész csoda, hogy teljesen rendben van a gyomrom, no de biztosan ezért.
a fölnőttek világa mint valami hányadék ülepedett meg rajtam.
aztán az iskolakezdés százhalombattán, új közeg megint, újabb gyomorgörcs. betettek egy osztályba, ahol úgy néztek rám, mint valami különös jószágra, ment már a tanítás egy-két napja, késve érkeztem. az első nap után kezdtem volna felengedni az osztálytársak között, mire hirtelen kiragadtak és bebasztak egy másik osztályba. kezdődött elölről a méricskélés. ez a nyolc év a poklok pokla, de meg kellett ágyazni biztosan valamihez, szóval talán volt értelme ezt végignyögni. rettegés a tanároktól, kiközösítés, megaláztatások és félelem a köbön. itt kiszólok, hogy a nagybetűs társadalomról beszélek, ne feledjük, és nem a virágos szép életemről, mert arról mint tudjuk - mármint a boldogságos napokról-, fölösleges bármit is írni.
hetedikben kis kiruccanás svédországba, ami megint egy újabb kiszakadás a közegemből, és visszatérés is egyben, hogy elvégezzem a nyolcadikat. aztán újra Baja, vége a nyárnak, kezdődik az iskola a 508-as szakmunkásipari suliban, a kárpitosok között állok az új osztályomban megint. mit mondjak, nem éreztem magam otthon. de aztán újra éles váltással a tóth kálmán szakközépiskolában landoltam, ahol érettségit adtak. építőgépész szakon végeztem, sehol egy nő, csak a vízügyisek között. gyomorgörcs a köbön persze. soha többé fiatalságot! köpni való veszedelem, vagy veszni hagyó köpedelem.
érettségi után nyelvsuli fél évig, majd évekig semmi. újra mondom, hogy arról a világról beszélek, amit jobb híján társadalomnak nevezünk. de bocsánat, volt mégis valami: mikrózható műanyag dobozokat árultam két napig, elég jól adtam el. házaltam kisboltoknál, lakóknál, ahol tudtam. aztán leutaztam kiskunhalasra, hogy biztosítási ügynök legyek, de elmaradt a képzés, vagy már nem is emlékszem rá, mi volt, csak arra, hogy visszafele a vonatablakon bámultunk ki az őszi szürkeségbe, ahol hatalmas halmokban levágott gyerekfejek hevertek. a cukorrépák.
felvételi a bajai főiskolára, könyvtár szakra. nem nagyon jártam be, csak kaptam a zsíros ösztöndíjat. 3 évet kibírtam, azzal a bizonyos görccsel megint, de már kevesebbszer jött elő, viszont annál intenzívebben. fúj de egyedül voltam.
a végét már nem bírtam idegekkel, mentem pestre egy filmes suliba, egy évre. a nagyvárosban meg kikészültem, nem voltam még elég erős. vissza bajára.
utána pécsi pályafutás. nem ismertem senkit, a legintenzívebb kiszakadás élményem. a munka világa, ez már nem is gyomorra ment annyira, hanem inkább az idegekre. vegyesfelvágott: diákmelók, esőben üvegek összeszedése; kesztyűgyárban német ordítások közepette vezényszóra betanított segédmunka. internetkávézóban pultoskodás; könyvtárban raktárosi munka bő egy évet, itt ették meg a lelkemet. vagy adtam el. jött a Semmi a Végtelen történetből.(a filmet elfelejteni!)
kis szünet, majd bő félévig segédmeló, napi tíz órában. itt kezdtem el erősödni, már álltam a lábamon. lépés innen is, Kisokos szórás jött meg esti nevelőtanárkodás egy cigány-kollégiumban, a Gandhiban. fél évig tartott. azután a leghosszabb munkás érám következett, a családsegítő szolgálat, szoc. asszisztensként több mint két évig. lelkes kezdés után gyors hanyatlás, hányinger mindentől, ami hivatal, szakma és kollagelitás. miért nem azokkal vagyok, akikkel szeretnék együtt lenni? miért kell nekem másnak a szarát ennem? későn érő típus vagyok. ekkor voltam kb. 27.
eztán két évet ültem otthon a gépnél, ekkor jöttem rá, hogy mindegy hol vagy, emberek között vagy egymagadban. a szar ugyanúgy eléri a szád szélét. de persze mozgásban kell lenni, újra nevelőtanár lettem, újra cigányok között. a cigányság nálam valahogy családi pótszerként is működött. aki a cigánysággal egyszer kezdett valamit, újra belefut. egy roma szervezetnél kötöttem ki félállásban, mint pályázatíró, mindenes.
végül anglia.
ciklikusan jönnek a dolgaim, azaz mindig felismerem, hogy hoppá, ismerős élethelyzet, ebben már voltam valamikor. úgy voltam Pécsett is mint itt Londonban. Pécsett két év kellett, hogy levegőt kapjak. itt nem tudom mennyi idő kell, de most a belélegzésem egészen máshová helyeződött át, az angol nyelvre.
röviden ennyi, kifejtésre nincs idő és energia:)

a fenti vázlat azt mutatja, hogy mi az, amit elszenvedtem, s nem azt, amit választottam. tudom, választások mindig vannak, de csak bizonyos számú lehetőség között. az a bizonyos másik választás az arról szól, hogy mi az, amit akarok és meg is valósítok, minden társadalmi szereptől függetlenül. de ezt a regélést megtartom egyelőre magamnak.