az éji kanca

pontatlan bibliográfia az álom vizsgálatához
a werewolfok után pont jó lesz egy másik éjszakai állat a rémálom, és ki kell adnom mindent, egy lélegzetre

„…a házban vagyok, gyilkosok üldöznek, az egyik mögöttem van, a másikról tudom, hogy már a szobámban vár, mégis a szobám felé menekülök, mert be kell oda mennem valamiért, már ottállok a csukott ajtó előtt és végigfut az agyamon, hogy most már mindegy, bemegyek inkább legyen vége minél előbb, végezzen velem az a gyilkos, amelyik ott vár a szobámban, kezem a kilincsen, nyitom az ajtót, és akkor felébredek…a szobámban”

ezzel kezdődött a szabad asszociáció, és akkor egyszercsak bevillant egy őszi nap, amikor az egyetem parkjában, két sorbanállás között először olvastam A gólykalifát, arról bevillant az a spanyol dráma, amiről tanultunk (milyen hülyén hangzik most ez a szó), de még soha nem tudtam elolvasni Az élet álom, reméltem, hogy megtalálom a neten, de csak szánalmas szilánkokba ütköztem.

és persze Borges, mert igazából, ha az álomról van szó, a végén, vagy az elején, mindig ő jön és A titkos csoda. És akkor véletlenül belefutottam egy másik írásába, amit még nem olvastam azelőtt A rémálomról:
„Most lássuk a speciest, a rémálmot. Nem érdektelen felidéznünk a rémálmot jelölő szavakat.

A spanyol pesadilla nem túlzottan szerencsés: a kicsinyítő képző láthatóan csökkenti az erejét. Más nyelveken erőteljesebb megfelelőket találunk. A görög az ephialtész szót használja: a rémálmot keltő ördögöt hívják Ephialtésznek. Latinul incubus a neve. Olyan ördögfajta ez, amelyik lenyomja az alvót, és lidérceket kelt benne. Nagyon fura szót találunk rá németül: Alp a neve, ami körülbelül az elfnek, a lidércnyomást keltő elfnek felel meg, tehát ugyancsak rémálmot előidéző ördögről van szó. Van egy kép is, amelyet az irodalom egyik legnagyobb rémálomlátója, De Quincey látott. Fuseli vagy Füssli a festő neve (valóban így hívták, XVIII. századi svájci művész volt), The Nightmare, azaz A rémálom a kép címe. Egy fekvő kislány van rajta. Felriad és megrémül, amint észreveszi, hogy egy apró, fekete, gonosz szörny telepedett a hasára. A szörny a rémálom. Festés közben Füsslinek bizonyára az Alp szó, a lidércnyomást keltő elf járhatott a fejében.

Lássuk most a legbölcsebb és legrejtélyesebb szót, a rémálom angol megfelelőjét: the nightmare szó szerint azt jelenti, hogy "éji kanca". Shakespeare így értette. Egyik sorában azt írja, hogy "I met the night mare", "találkoztam az éji kancával". Szemmel láthatóan kancának tekinti a rémálmot. Egy másik versében már tudatosan írja, hogy the nightmare and her nine foals,[5] a "rémálom és kilenc kiscsikója", tehát ott is kancának tartja.

Az etimológusok azonban másképp származtatják a szót. Eszerint niht mare vagy niht maere, azaz "éji ördög" volna a szótő. Doktor Johnson azt írja híres szótárában, hogy az északi mitológiából ered a szó - mi inkább szász mitológiát mondanánk -, mert ez az ördög művének tekinti a lidércnyomást; akkor pedig párja lehet - vagy talán a fordítása - a görög ephialtész-nak vagy a latin incubus-nak.

Van egy másik elfogadható szófejtés is, amely a német Märchen szóval igyekszik rokonítani az angol nightmare-t. A Märchen szó jelentése mese, tündérmese, fikció; eszerint a nightmare "éji képzelgés" lenne. Nos, a nightmare "éji kancaként" való értelmezése (van valami ijesztő ebben az "éji kancában") Victor Hugónak mintegy ajándékként hullott az ölébe. Hugo jól tudott angolul, s írt Shakespeare-ről egy mára már feledésbe merült könyvet. Egyik versében azután, azt hiszem a Les contemplations című kötetében található, azt írja a rémálomról, hogy le cheval noir de la nuit; vagyis "az éjszaka fekete lova". Nem kétséges, az angol nightmare járhatott a fejében.

Ha már ennyiféle etimológiát láttunk, ne feledkezzünk meg a francia cauchemar szóról sem, amely kétségtelenül rokonságban áll az angol nightmare-rel. Mindben megtalálható egy ördögi eredetre utaló elem (később még visszatérek rá), az, hogy valami ördög okozza a lidércnyomást. Azt hiszem, ez nem tekinthető egyszerűen babonának: azt hiszem - és ezt most teljes elfogulatlansággal mondom -, lehet némi igazság ebben a felfogásban.”



a semmibbe lógó lépcsők, és az az alagsor, az a mondat A Foucault-ingában, Belbó egyik álom leírása után:”Miért nem tudok az érettségiről álmodni, úgy, mint mások?”

és akkor a sötétben a lában elé gurul valami, Berlioz levágott feje



de ha az álomgyár amerikai, akkor a rémálomgyár csakis német lehet:
„Wirklich hörte ich dann jedesmal etwas schweren langsamen Tritts die Treppe heraufpoltern; das mußte der Sandmann sein. Einmal war mir jenes dumpfe Treten und Poltern besonders graulich; ich frug die Mutter, indem sie uns fortführte: „Ei, Mama! wer ist denn der böse Sandmann, der uns immer von Papa forttreibt? – wie sieht er denn aus?“ – „Es gibt keinen Sandmann, mein liebes Kind“, erwiderte die Mutter, „wenn ich sage, der Sandmann kommt, so will das nur heißen, ihr seid schläfrig und könnt die Augen nicht offen behalten, als hätte man euch Sand hineingestreut.“



lassú, nehéz léptekkel jön a neve Caligari, könnyedén szökkelve jön, ha nem vigyázol kilopja a szemedet is

de a múlt héten a telihold a Bikában volt és akkor másfajta rémálmok jöttek, édesek, bódítóak, az éji kanca, hát persze, hogy nőnemű, mert csak egy nő tud olyan émelyítően fojtogató lenni, olyan izzasztóan hidegrázó, mint ezek a rémálmok

és akkor úgy járunk, mint az a filmmogul a történet szerint, aki megálmodta, a legnagyobb filmtörténetet, felriadt álmából és feljegyezte gyorsan egy papirra, aztán megnyugodva visszaaludt, amikor reggel megnézte a papirt, azon mindössze ennyi állt: a férfi találkozik a nővel.

a kör bezárul, vissza Borgeshez, egy találós kérdésben, amelynek a megfejtése az idő, mi lenne az egyetlen tiltott szó? Az idő.