1983 szeptember 31 - A mozi halála; Peter Greenaway

1983 szept. 31 a mozi halálának időpontja.(míg a szeptember 30 napos.) rövid de annál töményebb utazás Peter Greenaway koponyája körül.


a Tulse Looper film kapcsán:


részlet a Tulse Looperből:


élőben ez így néz ki. a tulajdonképpeni film, úgy tűnik, mintegy partitúraként szerepel csak, tehát az eredeti film tényleg halott. a filmet ott a helyszínen hozza létre, rakja össze a különböző jelenetekből, darabkákból. uramatyám, gondoljunk csak bele, milyen tengernyi anyagot mozgat Greenaway apó!


Peter Greenaway Éjjeli őrjárata

„Rembrandt Mick Jagger és Bill Gates keresztezése” – vallja legújabb munkájáról Peter Greenaway. A Nightwatching / Éjjeli őrjárat Rembrandt (Harmenszoon van Rijn, 1606-1669) életének azon szakaszával foglalkozik, amikor az Éjjeli őrjárat című festményét készítette (1640-1642, A lövészegylet kivonulása). A filmet főként Lengyelországban készítették, tisztelegve a Greenaway által nagyra tartott Roman Polanski, Krzysztof Zanussi és Andrzej Wajda előtt.
„Ha Rembrandt ma is élne, olyan lenne, mintha Mick Jaggert és Bill Gatest kereszteznénk. 23 évesen közismert volt, hihetetlenül gazdag és követte korának irányzatait. Munkáit Európa szerte kiállították. De alighogy befejezte Éjjeli őrjárat című mesterművét, karrierje hirtelen darabokra hullott; lassan mindent elveszített: vagyonát, hírnevét és státuszát. Teljesen csődbe ment” – adta hírül a rendező nyilatkozatát a forgalmazó sajtóközleménye.
Greenaway megpróbálja megfejteni a Rembrandt bukása mögött meghúzódó rejtélyt, s így nemcsak a flamand festészet mesterét kelti életre, hanem mesterművének többi karakterét is. „A festmény politikai szatíra, emellett egy nagy bűnügyi rejtélyt is tartogat. Legalább ötven titkos kérdés van elrejtve. Bármilyen nagyképűnek is hangzik, szerintem mi mindegyiket megfejtettük!” – állítja a rendező.
A Wikipédia-honlap ezt írja az Éjjeli őrjáratról:
„Rembrandt a Frans Banning Cocq kapitány milíciája című festményt 1640 és 1642 között festette. A festményt később Patrouille de Nuit-nak nevezték a franciák, és Night Watch-nak nevezte Sir Joshua Reynolds, mert felfedezésekor már annyira megviselte az idő, hogy szinte felismerhetetlen volt, és éjszakai jelenetnek tűnt. Megtisztítása után jöttek rá, hogy egy csapat muskétást ábrázol, akik egy sötét udvarból kilépnek a vakító napsütésbe. A kép címét azonban ezután sem változtatták meg.
A mester műve a Kloveniersdoelen új nagytermébe volt szánva, amely a városi milícia muskétás csapata volt. Rembrandt eltért a hagyománytól, amely azt írta elő, hogy a festménynek formálisnak, hivatalosnak kellene lenni. Ennek inkább egy tablószerű kép felelt volna meg. Ehelyett Rembrandt azt ábrázolta, ahogy a csapat küldetésre indul (hogy ez egy átlagos őrjárat, vagy valamilyen különleges esemény, az vitatott). Az új megközelítést nem fogadta osztatlan siker, főképp azok elégedetlenkedtek, akiket a jelenet hátterében, rosszul látható helyeken örökített meg. Emiatt a fizetség is késett. Még a vászon egyes darabjait is le kellett vágni, hogy odaférjen a kiszemelt falra.
Ez a festmény jelenleg a amszterdami Rijksmuseum legnagyobb termében függ. Ez egy méretes festmény, amely elfoglalja az egész hátsó falat – annak ellenére, hogy már darabokat vágtak le róla –, és vitathatatlanul az egyik leghatásosabb festménye a múzeumnak.”
„Bár festészetet tanultam – idézi Greenawayt a Budapest Film sajtóközleménye –, végül mégis azt mondtam magamnak, hogy a festészet egy többezer éves művészet, és talán több lehetőségem lesz, ha a mozi terén alkotok valami érdemlegeset, hiszen ez egy modernebb művészeti forma. Azt gondoltam, hogy a munkám akkor lenne a legeredményesebb, ha a festészet terén szerzett tudásomat a film terén hasznosítanám” – mondja Greenaway, aki úgy tekint Rembrandtra, mint a mozi úttörőjére. „Rembrandt, Vélasquez és Caravaggio a Lumičre-fivéreket megelőzve, több száz éve találták fel a mozit. A film játék a fényekkel és ők mind mesterei voltak ennek. Rembrandt festményei olyanok, mint a kimerevített filmkockák. Bár Rembrandt nem a kedvenc festőm. Filmjeim közül legalább öt játszódik abban az időben, amelyben a festő élt: a 17. században. Ez a korszak Európa egésze számára igen nagy jelentőségű volt. Ha Rembrandt más időben élt volna, nem válhatott volna azzá, ami akkor lett” – mutat rá Peter Greenaway.
„Hiszek abban az elméletben, hogy a mozi halálának szemtanúi vagyunk. Ezért, ezt meg kell előznünk. Új filmemmel erre teszek kísérletet” – állítja a rendező.
Az Éjjeli őrjárat várhatóan 2007 novemberétől lesz látható Magyarországon a Budapest Film forgalmazásában. (idézet innen)

a Nightwatching trailere:


kritika a filmről (innen):
A bűntény, a festő, annak vaksága és annak jelentése
Peter Greenaway: Éjjeli őrjárat
Peter Greenawayt elemezni mindig veszélyes. Egyrészt, mert lehetetlen, és minden rövidebb kritika felszínes és részleges lesz. Másrészt mert az, amit a szemlélő fontosnak és meghatározónak tart, vagyis ami először ötlik a szemébe, előfordulhat, hogy a rendező számára teljesen mellékes, harmadrangú jelentéssel bír.
Az Éjjeli őrjárat története egyszerű, és sokban hasonlít Greenaway első jelentős nagyjátékfilmjére, A rajzoló szerződésére: itt is festő a főszereplő, aki ugyancsak összeesküvés áldozata lesz, mert művei egy ki nem mondható bűntettet írnak le. A szokványos történetkezelést természetesen ismét el kell felejtenünk, hiszen a film elsősorban elemzés, esszé. A rendező elmondása szerint a festményen tizenhárom rejtély található, ezek megfejtésére vállalkozik a film.
A szokványos történetelemzéstől, a szereplők motívumainak tárgyalásától ezúttal el kell tekintenem: Greenaway művészete sosem ezeken alapul. Filmjei sokkal inkább motívumok kusza újra meg újra előfordulásából fölállított bonyolult struktúrák, amelyek joggal emlékeztetnek barokk templomokra (a rendező eredeti foglalkozása építész, szakterülete a barokk művészet). Művét azúttal a vakság motívuma köré építi, a történet struktúráját pedig a detektívregények alapján állítja fel: a festő Rembrantot az Éjjeli őrjárat című festmény elkészítése közben igazából a megfestendő arisztokraták magánélete és egy feltett gyilkosságban való bűnrészessége érdekli. Ennek érdekében olyan részleteket rejt el a képen, amelyek alapján rekonstruálható a gyilkosság ténye (legalább olyan megfoghatatlan módon, mint annak idején A rajzoló szerződésének gyilkossága: tudjuk, hogy ott van, de eszünkbe nem jutna ilyen módon analizálni). Maga a bűntény esetleges. Rembrant tudni vél róla, de igazi, egyenes bizonyítékot nem szerzünk a vászonról.
A film címe már maga is egyike a rejtélyeknek: sem a szerb, sem a magyar fordítás nem adhatja vissza ezt a többértelműséget. Az eredeti Nightwatching egyszerre jelenti a kép címét (Éjjeli őrjárat), és a szemlélődő, majd végül megvakított Rembrant kijelentését (I'm nightwatching. - Nézem az éjszakát.).
Miközben krimit kreál, Greenaway a művészetről csinál filmet: elemzi a művészet szerepét, a látást, a fényt, a színeket (utalás a rendező másik nagy színtanulmányára, A szakács, a tolvaj, annak felesége és annak szeretője című fimre). A festmény társadalomkritika, leleplező mű, egy bűntény feltárása, ugyanakkor színház: az első olyan csoportkép, ahol a szereplők nem a szemlélőt nézik, nincsenek tudatában annak, hogy figyelik őket. „Ettől a pillanattól kezdve, az ön műve megtévesztő: ez már nem festészet, hanem színház.” - hangzik el az egyik szereplőtől. Ezt támasztják alá a folyton felbukkanó lepedő-függönyök, a festmény szereplőinek meghajlása a kamera felé, míg maga a film megszűnik színház lenni: Rembrant bizonyos időközönként kinéz a nézőre, beszél hozzá, mintha csak interjú készülne vele.
Greenaway visszatérő motívumai, a víz, a színház-a-színházban-a-filmben, a barokk építészet, a totál plánok túlnyomüó többsége mind meglelhetők ebben a filmben is, akárcsak az elidegenített, mégis központi szerepet játszó meztelenség és szexualitás, amely itt Rembrant a nőkhöz fűződő viszonyában jut kifejezésre. Első ránézésre a társadalomkritikai aspektus elsősorban az elit réteget támadja, az eltussolt bűnügyet, a hiúságot, de Rembrant egy mondata kitágítja ezt az értelmezést: „Mind rászolgáltunk már egy festményre.”
A színészi munkát nem lehet igazán mélyen értékelni: Greenaway filmjei megakadályozzák az arcjátékot, sokkal inkább struktúrájuk és képeik ragadják meg a nézőt, mint a szereplők. Így van ez az Éjjeli őrjáratban is. A rendező méltó partnerre talált Martin Freeman szerepében ehhez a munkához.
Az operatőri munka kiemelendő: Reinier van Brummelennel a legendás munkatárs, Sasha Vierny halála óta dolgozik együtt a szerző, és a kamerával való munka a festészettel határos, a képi világ leginkább A maconi gyermeket vagy a Prospero könyveit idézi éles árnyékaival és színpadiasságával.
A film vége előre látható: az első jelenetben saját vakságáról rémálmodó Rembrantot megvakítják azok, akiknek bűnét az Éjjeli őrjárat leleplezte, és ezzel legfőbb fegyverétől fosztják meg a festőt, vagyis metaforikus értelemben megölik a vizuális művészetet (a filmet is). Greenaway évek óta a film haláláról beszél interjúiban és esszéiben: ime, most meg is rendezte azt. Rembrant (akit a filmművészet egyik első úttörőjének tart fény- és színkezelése miatt) vaksága a művészet vaksága, amely új filmért kiált.
LÉNÁRD Róbert

egy installációja: (Peter Greenaway Last Supper instalation)


és a végére egy régi nagy kedvenc: The Book Of Love (Prospero's Books)(1991!!)ki hallott még ekkor VJ-kről? esleg DJ-kről.
a film hatására a Vihar című drámát is elolvastam Shakespeare-től, micsoda nevelés!:)
hányszor de hányszor néztem meg ezt a filmet a pécsi Művészetek Házában egy szaros kis projektorról. s mit nem adnék egy celluloidos vetítésért!! és hogy összeszorul a szívem most is, amikor ezeket a képsorokat látom...már akkor felfoghatatlan volt számomra minden, ami ebben a filmben elém tárult. ilyet soha...tehát ebben az értelemben tényleg halott minden mozizás a számomra, ezért is marad a végére csak a melankólia, akárhányszor is nézem újra...


jaj, nem bírom ki. a film nyitójelenete. a felejthetetlen snitt, amibe már-már szerelmes voltam, a 7. percben kezdődik. az eszemmel nem értem föl. akkor voltam 25.



végül egy rövidfilmje a legkitartóbbaknak: Intervals (1969)