London Travel 18

na nézzük, két hónap eltelt.össze-vissza írok.

a múltkori postban írtam a keresztényi "én bűnöm"-ről, most csak pár szó arról, hogy mi van akkor, ha nem az én bűnöm ez az egész. ha nem az enyém, akkor jóhogy a másé, kiszemelek magamnak valakit, valakiket, vagy mondjuk valamit (gazdaság, politika, művészet stb.) és rákenem a szart. kitalálom, hogy hol és mikor lett elbaszva a dolog, úgy ahogyan van és minél nagyobb bajban vagyok, annál nagyobb hévvel vetem magam neki ennek a másiknak s formálom magamban ezt a kiáltvány. azt hiszem, jól megfigyelhető ez az egész folyamat az egyre több országban előtörő nacionalizmuson (lásd most india). ha félek és szar helyzetben vagyok és már nagyon szorul a hurok, mondjuk nincs mit ennem, ráadásul egyedül is érzem magam, sőt, elgyengülök, majd ebben a gyengeségemben találok magamnak egy kapaszkodót is, egy gondolatot, egy eszmét, egy célt, hozzá társaságot, amellyel egyesülhetek, elvegyülhetek, akkor már csak tettekre van szükség. talán mindössze ez a két út létezik: elviselni, vagy nem elviselni. ha nem viselem el, akkor föladtam. de itt számomra a fő kérdés mindig az, hogy mennyien vagyunk ilyenek avagy olyanok. bárány vs. farkas. a bárány útja mindig az áldozat, sajnos feszt (fast) levágják, nem lehet mit tenni.
a töröknél sokszor eszem bárányhúst, legjobb roston sütve, így valahogyan jobban kijön az íze, mint egy sima dönerben, vékony szeletekre vágva, ahogyan azt a gyrosnál teszik. egy ilyen lamb sish a munka utáni önajándékozás örömét jelenti.
ma vettem egy miniradiátort, mert rohadtul le tud hűlni a szobánk. az egyik leghidegebbet fogtuk ki fecóval. sebaj, tervezem a költözést, már nézem a hirdetéseket. a cél, hogy közel legyek Elához, és hogy külföldiekkel lakjak együtt. az angolom fejlődött, de én alig érzem, komolyan. sokszor mintha nem is lennék kint már lassan két hónapja, úgy makogok. ez idegállapottól is függ, fáradtságtól és személyektől egyaránt. s az, hogy a munka után hazajövök a magyar
fészekbe, nem serkenti annyira az agyamat, amennyire kellene, így megérett a szitu egy váltásra.
a radiátor mellett van elektromos borotva is, nagy a boldogság. olcsón szutykot, ez a vezérelv van itt is.
minden pénzem sulira megy, de ez most befektetés, meg élvezem is nagyon! eddig ötször voltam, és nagyon hatásos a suli módszere: kulcsszavuk az ismétlés, meg hogy úgy tanuljunk, mint ahogyan a gyerek tanulja a saját nyelvét.
a sesame street is azért volt sikeres amcsiban a gyerekek körében, mert egy adott részt többször lenyomtak a héten, így a gyerekek ismerték már előre a történéseket, a betűtanulást stb. ez okozta az örömet és a tanulást egyszerre. ezt az örömet érzem előbuggyanni, amikor tizedszerre teszi föl a kérdést a tanár, tizedszerre adja meg rá a választ miközben te utánamondod a mondatokat (mint anyja ajkán csüngő gyermek, igen így ülök én ott. és nagyon függővé is tudsz válni ettől a módszertől). a suli a hőn szeretett oxford streeten van, ahol egy alkalommal, amint kiléptem az óra végeztével, hömpölygő embertömeg ragadott magával, mint ha a diákszigeten lettem volna. mellettem két diáktárs éppen, egy olasz srác és egy francia nő, ők szimpatikusak nagyon. társalgásra a suliban sem marad sok idő, mindenki jön-megy, de ettől függetlenül igazán felhőtlen a hangulat és rettenetesen pörgősek a leckék.
egy óra 50 perces, de tízpercesnek tűnik. az első hetet ingyen adják, s ha tetszik, befizetsz rá, s fizeted az első hetet is. ki van ez találva. a Callan olyan, mintha Pécsett azt mondanám, hogy potés vagyok, vagy műszakis, vagy építész vagy mit tudom én, szóval tartozol valahová, így kristályosodik ki lassan a gondolat bennem, hogy mindenki hülye, aki nem tanul angolul, sőt, miattuk van az is, hogy nekem egy hotelben kell dolgoznom éhbérért, és tulajdonképpen a fekák miatt van ez egész, akik idejönnek londonba, de nem tanulják meg rendesen a nyelvet és még ők akarnak itt valamit, hát ki a bicskát a kezükből és egy visszafordítással már ott is a gyomrukban a penge. na jó nem, csak rímeltettem. szóval kurva drága suli, de kurva jó. aki ide jön, menjen a callanba.

a város óriási, de nem érzed azt, hogy egy metropoilszban vagy. még akkor sem, ha óriási épületek között jársz-kelsz. valahogy nem nyom le, én nem tudom, mi van itt, vagy én változtam. nem zsúfolt, van helyed, nem látsz ingerült embert. hajléktalant eddig vagy hármat láttam. abból kettő turista homeless volt, egyből ki lehet szúrni. az igazi homlesshez odament egy nő beszélgetni. ez tetszett nagyon, mert ilyet magyarhonban nem nagyon láttam. és ez van a buszon is, ezek az angolok szeretnek egymáshoz szólni, társalogni. nem baj, ha nem érted, elmondja mégegyszer vagy többször.
a buszokon annyi angolt hallasz mint törököt, franciát, olaszt, spanyolt, magyart, vmely afrikai nyelvet, vagy bármi mást. és ez nem vicc. s a toleranciaküszöb az eget súrolja. én érzem magam tuskónak, ahogyan közlekedem néha, hogy gyorsan-gyorsan, hamarabb mint a másik...
apropó, busz. néha annyi szemét van a buszokon, hogy meg tudsz belőle vacsorázni.
egyébként akkor vagyok igazi angol, amikor a metró mozgólépcsőjén a bal oldalon (amit szabad hagynak a sietőknek) galoppozok lefelé erőteljesen. ekkor vedlek le mindent magamról.

holnap lehet, megyek fodrászhoz. hosszú évek után fizetni fogok hajvágásért.... a fodrászok itt hihetetlen módon pörögnek. legyen az feka vagy fehér fodrász üzlet, óriási társadalmi tér, nem is értem, miért nem láttam eddig olyan filmet, ami egy feka borbélynál játszódik. állandó hajzuhatagot látsz ha elsétálsz némelyikük előtt.
a török édességtől fogom nagyra növeszteni a seggemet. a sarki boltban már kinyilatkoztattam, hogy nekem melyik a kedvenc sütim, amire a tulaj kibontott egy dobozzal, hogy ez az igazi. az megvolt szórva porcukorral, szóval mutatott egy még tutibbat. nagyon zavarba jöttem, nem is hittem el hirtelen, hogy nekem bontja ki, de igen! azóta nem merek úgy vásárolni, hogy ne vegyek eggyel.
így vagyok a szomszédos döneressel is. egy fiatal srác dolgozik ott már 7 éve. a how are you-ból átmentünk kis dumálásba, hogy hol dolgozok stb. mesélte, hogy milyen vicces, amikor egyszerre kelnek föl a földszinti lakásban a török lakótársaival vagy hatan és rohamozzák meg az egyszem fürdőszobát amiben az egyetlen vécé van. nekünk jobb, mi kilencen vagyunk kettőre.

a második hónapban vagyok, már rúgott egyet a gyerek. jön a második sebesség. már akarok egy elektromos dobot. talán szűk fél év múlva tudok egyet venni, addig belazítom a csuklókat. azért elektromos, mert tudok otthon is gyakorolni, meg szeretem a discót elektronyosan, meg a drum and bass-t, junglet, hipp-hopp alapokat stb. na meg a monoton groove-okat.



a munkahelyen szart kellett felszednem az első emeleti sarokfordulóban. egy részeg vendég volt, aki a gatyáját is összeszarozta állítólag. igen, 3 csillagos a hely. erre mondják, hogy átléptem a rubikont. eldöntöttem, hogy nincs előttem lehetetlen. és tényleg nincs...

de hogy nehogy ez legyen a zárószó, megyek hétfőn karácsonyi céges partyra. már volt egy kis összeröffenés a hotelban, de csak az ott dolgozóknak, mert mi lettünk az elsők a négy (Citedines) hotel közül a városban. jött egy muki, aki lecsekkolta az egész hotelt, hogy mi hogyan van. mindenki be volt szarva, azaz a főnökség. Rima, a litván boss a vizsga előtti napon megkérdezte tőlem, hogy hát nem te akarsz lenni a legjobb? tessék? - kérdeztem. kis szünet. de igen, válaszoltam aztán, miután felröhögtem. ebben a pillanatban arra jöttem rá -kétségbevonhatatlanul-, hogy bizony nem én kergültem meg, hanem a világ.


egy turista hajláktalan: