"Nem kizárni! Semmit sem kizárni!"

Demény Jánoshoz (1943. XI. 24.)

Kedves Barátom,

levele úgy hangzik, mintha Brit Guyanából írná, ahová húszévi kényszermunkára vitték: tévedésből, más helyett. Persze, nem óhajtom kisebbíteni helyzetének komolyságát, és cseppet sem vonom kétségbe kultúrszomjúságát. Csak amint már a múltkor is mondtam: emberi fejlődése szempontjából Ön ott egy nap alatt nagyobb utat jár meg, mint amennyit megjárhatna itt, ha óránkint egy könyvet, félnaponkint egy-egy hangversenyt emésztene el. Egy idő múlva erre rá fog jönni. Higgye el, hogy az ilyen idők nem elveszettek.

És nagyon örülnék neki, ha ezt a magatartást önmagában tudatosítaná: tudatosan cselekedve és élve az ember gyorsabban jár, mint ha önmagával ellenkezik és a sorsa ellen lázad. Az abszolút élet könyvből nem tanulható meg. Aki pedig komoly dolgokat akar, annak abszolút módon kell élnie. Levelében említi, hogy Dumas filmje után vágyódik. És úgy érzi, hogy valamiképpen nem szabadna ilyet tennie. Elmondok valamit: egészen kicsiny gyermekkoromtól kezdve – sajátságosképpen – irtóztam a „könnyű” muzsikától: Zerkovitztól, mivel gyermekkoromban ő volt az émelyítő, nyúlós, geil zene királya. Fizikailag fejfájást, gyomorfájást és egyebet kaptam tőle. Menekülnöm kellett előle. Tavaly Oroszországban zongorát szereztünk, és egy akadémikus kuplékat játszott rajta. Észrevettem magamon, hogy tetszett. Meg voltam botránkozva és fel voltam háborodva és le voltam sújtva. Tetszett! Nekem! Nekem … aki! Stb. Tarokkoztam, dúdoltam, fütyörésztem, sőt énekeltem is, ittam a rumos feketét és a rumot fekete nélkül. Milyen különös! Nem? Hazajöttem, és igazán nincs kedvem kuplékat hallgatni, sem rumot inni. De megértettem, hogy ha akkor felhúzom az orromat, kizárom magam abból az életből, ami élet, és így minden formájában és alakjában egyetlen táplálékom. Nem kizárni! Semmit sem kizárni! Magamra venni mindent, ami van és ami jön.



Persze, ne higgye, hogy önmagamat példának állítom fel, és felszólítom, hogy kövessen. Életem e kis epizódja csak hasonlat volt, nem prédikációs példabeszéd. És hogy a lényegre térjek: egyik álmában, amelyben Bibliáját kéri, a legény a Túl jón és rosszont is elhozza. Az életnek, ha magas, szól Nietzsche, túl kell lenni a jón és a rosszon. Túl kell lenni a morálon, a kényelmen, a nyugalmon, a kellemesen, az esztétikailag szépen. A nagy életnek nagynak kell lenni. Amit az ember könyvből tanul, fotelben ülve, az „sírkereszt”. Az Ön mesterei halott emberek, mert csak író mestert választott. És ha ide, a halottak közé visszavágyódik, szépen maga is lefekhet a gödörbe. A „zsidó” tudniillik az álom szimbolikájában a „visszafordulót”, a „hátrafelé haladót” jelenti. Ugye milyen leleplező az álom? És milyen bölcsességeket mond?

Munkám felét befejeztem. Még egy hónapom van bevonulásomig, talán még egy részt meg tudok írni, és el tudok készülni jegyzeteimmel úgy, hogy 100 lappal elindulhatok akár Kurszkba is, vagy Hercegtöttösre, és e jegyzetek alapján meg tudom írni a hiányzó két nagy fejezetet. De ha nem megy, úgy is jó, majd megcsinálom, ha visszajövök. Most egy heti szünetet tartok, mert kifulladtam. Holnap Szentendrére készülök menni, vasárnap, csipkebogyót szedek és lekvárt főzök belőle. Ismeri a csipkelekvárt? (Hecserli magyarul.) Nagyon szeretem, és alig ismerek szórakoztatóbb foglalkozást, mint ködös őszvégi napon a hegyoldalakban rózsabokortól rózsabokorig sétálni, s a tövises ágak közül óvatosan a piros bogyókat szedegetni. A menedékházban készülök ebédelni, a Kőhegyen, kellemes étterme van, kitűnő ebédre van kilátásom, mert Anyáméktól éppen ma kaptam kitűnő, valódi disznóhúsból készült szalámiszerű hazait. Viszek még egy kis mákospatkót, termoszban teát, és senkivel se cserélek.

A tanulmánykötet valószínűleg még ebben a hónapban megjelenik. Már kinyomták, de az Egyetemi Nyomda nagyon lassú. Ami fogadtatását illeti, különös: Máté Károly, a nyomda igazgatója legutóbb elmondta, hogy „el kellett olvasnia”. Hivatalból. Abból, amit mondott, úgy vettem észre, hogy alapvető hatást tett. Meg is lepett. Csak egyet szeretnék: ha ez a könyv barátokat hozna. Igazi barátokat, akikkel jó együtt élni és együtt lenni. A kubizmusról szóló kis előadás is a napokban különlenyomatban megjelenik, azonnal küldök belőle.

Egyébként azt hallom, hogy tavaszra egymilliós hadsereget állítanak fel: minden eshetőségre készen. Minden bizonnyal nehéz év lesz. De kitartunk – s azt hiszem, ha a végén a mérleget elkészítjük magunkban, Ön is, én is, nem lesz veszteségünk. Szeretettel üdvözli

Hamvas Béla.

1943. XI. 24.